VIII. A tárgyalás.
VIII. A tárgyalás.
A per ápril 15-én került érdemleges tárgyalásra. Felperes részéről Sir Hugh Cairns parlamenti tag (később lord cancellar) és Mr. Cotton; részemről Mr. Collier parlamenti tag (később Sollicitor General) és Giffard és Simpson és Westlake urak: Day és fiai részéről Bacon és Wickens urak voltak a tárgyaló ügyvédek. A tárgyalás több napon át tartott. Ügyvédekre kétségtelenül érdekkel birhatna ennek a szóbeli tárgyalásnak folyama, meglátnák belőle, hogy Angliában ügyvédnek lenni nagyon nehéz mesterség. Egész nagy könyvtárának kell lenni; át kell kutatnia minden valaha előfordult oly perek dohos gyüjteményeit, melyek a fennforgó esetre alkalmazhatók; mert angol törvénykezésben az előzmények döntő erővel birnak (hasonlatosan a magyar királyi curia döntvényeihez). De ennek a tárgyalásnak gyorsirászati felvétele száz meg száz ivre megyen s az olvasóközönség legnagyobbrészét alig is érdekelné. Azt tehát mellőzöm s csak annyit emlitek meg, miként ügyvédeim több esetet idézve (például: az Arcotti Nábobnak a keletindiai társaság ellen; a spanyol királynak Macado ellen; két Sicilia királyának Wilcox ellen folytatott pereit stb.), angol biróságok itéleteivel kimutatták, hogy külföldi uralkodók indithatnak ugyan keresetet angol polgári biróságok előtt, ugy, mint akármely magánember, de csakis ugy, mint akármely magánember, több joggal ennél nem birnak, tehát csak oly dolgok végett indithatnak keresetet, melyek végett akárki indithat; t. i. magánjogi kérdésben, magán tulajdon visszaszerzése végett vagy magán személyes sérelem miatt, mert csak ezek lehetnek a polgári magánjognak s polgári biróságok eljárásának tárgyai; de politikai kérdések, uralkodói privilegiumok, uralkodók s alattvalók közti jogok nem magánjogi kérdések, ezekbe angol polgári biróság nem avatkozhatik, erre nem illetékes, nincs hatósága. Ha pedig a biró magának mégis ily (illetéktelen) hatóságot tulajdonitana, akkor, ha egy külföldi uralkodónak joga van állitólagos uralkodói szabadalmaira hivatkozni, a panaszlottaknak is joguknak kell lenni ez állitólagos szabadalmakat tagadásba venni, azokat megczáfolni s azok ellenébe az illető ország közjogaira, szabadalmaira, törvényeire hivatkozni, s a birónak kötelessége ezeket tekintetbe venni és szerintük itélni. Ezt az osztó igazság hozza magával. Ez alapon aztán kinyilt a tér annak kimutatására, hogy a magát magyar királynak állitó s e minőségben keresetet inditó felperes nem magyar király s hogy még a magyar királyok sem birnak azon előjogokkal, melyekre felperes keresetét fekteti, a ki pedig nem mond igazat, midőn magát magyar királynak állitja; és nyilt tér a többi érvelések törvényszabatos kifejtésére, melyek az olvasó előtt az előadottakból már ismeretesek.
Megemlitendőnek tartom még az angol eljárásnak azon sajátságát, hogy tárgyalás közben a biró és az ügyvédek közt egész párbeszédek folynak. Peremben e »dialogus«-ok ivekre meg ivekre mennek s e párbeszédekben Stuart alcancellár néha igen különös nyilatkozatokat tett; például mikor azt mondta: »mi angol birák ritkán találkozunk törvényszékeinken császárokkal s ha találkozunk, nem vizsgálhatjuk: vajjon kezeik tiszták-e vagy piszkosak;« néha elcsavarta a tényállást, például, mikor azt mondta: hogy én elismertem affidavitomban, miként a souverain hatalom Magyarországon most a felperes által gyakoroltatik, és ténynek állitotta (a mi nem volt igaz), hogy e gyakorlás az angol udvar által el van ismerve; máskor ismét azt a jelenetet idézte elő, hogy magyar boros-üvegeket kért elő, miszerint lássa, vajjon használtatik-e ilyeneken a magyar czimer s mikor látta, hogy igen, a kérdést azzal praeoccupálta, hogy ez egészen más, mint mikor nyilvános okmányokra illesztetik; máskor ismét engem bókokkal tisztelt meg, elismerte, hogy affidavitom nagyon jelesen van szerkesztve s becsületemre válik; majd ismét oda nyilatkozott, hogy engem minden tekintetben tisztességes és tiszteletreméltó embernek tart.
E tárgyalások közben ügyvédeim érvelési modorával nagyon meg voltam elégedve; azon egyet kivéve, hogy szerintem nem mutattak elegendő erélyt annak nyomatékos kifejtésében, hogy felperes nem magyar király: pedig reám nézve ez volt a dolog főérdeme. Azonkivül a biró némely alaptalan nyilatkozatait, s a felperes ügyvédének némely állitásait sem láttam kellő erővel megczáfolva s azért az ápril 15-től 18-ig tartott tárgyalások folytatása pár napra megszakittatván, jónak láttam ügyvédeimhez a következő emlékiratot intézni:
Pro memoria.
Méltányló elismeréssel adok kifejezést lekötelezettségemnek a beható modorért, melylyel az ügy kedvező eldöntésére befolyást gyakorolható jog-pontok megállapittattak, s a birói előzmények fáradságos kikutatásáért, melylyel a védállás támogattatott.
Miután immár minden megtörtént, miszerint kedvező itélet biztosittassék, a mennyiben ez az ügyvédektől függhet: szabadságot veszek magamnak, védőimet figyelmeztetni, miként elérkezettnek vélem az időt arra, hogy az ügy egy nagy politikai ügy magas szinvonalára emeltessék, a minőnek ügyünk tekintetni valósággal jogositva is van s hogy ez a tárgyalások jelen állásában immár meg is történhetik a nélkül, hogy az érvelés azon műtani pontjai rövidséget szenvednének, melyek a biróságot az itéletnél valószinűleg vezetni fogják.
E figyelmeztetésre azon tekintet által találom magamat indittatva; hogy ámbár igen tetemes összegre megyen az, a mit a kérdéses jegyek gyártására költöttem: mindazáltal nem az anyagi veszteség az, a mit kedvezőtlen itélet esetén leginkább fájlalnék. A mi engem, mint hazafit, leginkább érdekel, az a politikai horderő, a politikai befolyás, melyet jó vagy rossz irányban ezen peres ügy kimenetelének nem lehet a Magyarországon most folyamatban levő tusára nem gyakorolnia, melyben az egyik oldalon egy nemes nemzet áll, mely férfiasan küzd törvényeiért s a független szabad és alkotmányos létért, melyre öröklött történelmi jogokkal bir, – a másik oldalon pedig a panaszos áll, a ki mindent vakmerőn felforgató irányához ragaszkodva, átalkodottan arra törekszik, hogy hazámat pusztán egy osztrák tartomány nyomorult állására alacsonyitsa, mely semmi önálló joggal nem bir, hanem csak a panaszos kényuri kedvétől várhat némi szükmarku s biztosságtalan részeltetést valamely oly névleg alkotmányos kormányzatban, mely egy napon a szükség nyomása alatt engedélyezve, másnap azon rosszhiszemüséggel, melyről az osztrák-ház ismeretes, ujra visszavonathatik, a mint a szükség nyomása enyhül.
Ohajtanám annálfogva a biróságot hathatósan figyelmeztetve látni arra, hogy egy nagy politikai ügygyel van dolga, melynél a birói eldöntés hatása nem marad a jegyek ki- vagy nem-bocsátásának aránylag csekély érdemére szoritva, hanem az angol birói kar erkölcsi tekintélyét fogja beledobni ama nagy elvek mérő-serpenyőjébe, melyek a magyar nemzet és Ferencz József osztrák császár közt vitatás alatt vannak.
Midőn azt mondom, hogy ezen ügyet egy nagy politikai ügy gyanánt óhajtom tárgyaltatni, azt értem alatta, hogy felhasználva kivánom látni az alkalmat arra, miszerint Magyarország diplomatikai állása e magas angol itélőszék előtt világosságba legyen helyezve, s be legyen bizonyitva, hogy panaszos a jogczimnek még csak árnyékával sem bir Magyarország királyának minőségében lépni fel a biróság előtt azon hamis ürügy alatt, hogy ő, mint magyar király, koronájának jogainál fogva, valamely állitólagos előjogokkal bir engem s védencz-társaimat zaklató keresetekkel háborgatni, holott a tényállás az, hogy ő nem magyar király, az a korona nem az övé s ö ahhoz a jognak még csak árnyékával sem bir.
Szerencsére mind a felperes ügyvéde, mind maga a biró is e tekintetek teljes kifejtésére kedvező alkalmat nyitottak. Azt látom ugyanis a tárgyalásokról közzétett jelentésekből, hogy felperes ügyvéde; Sir Hugh Cairns azt vetette szemükre a mi ügyvédeinknek, miként mindannyian bebizonyitani igérkeztek, hogy a felperes nem magyar király, de azt egyikük sem bizonyitotta be, sőt az ügy ezen oldalával felhagytak.
Mondatott az is, miként ezen itélőszék szabálynak tekinti azt ismerni el egy adott idegen ország uralkodójának, akit a királyné annak elismert az által, hogy képviselőjét elfogadta.
Mondatott végre az is, hogy kötéseket lehet előmutatni, melyekben Anglia királynéja az osztrák császárt magyar királynak elismerte. Stuart alcancellár pedig még azon állitást is koczkáztatta, hogy én hites nyilatkozatomban (»affidavit«) elismertem, miként Magyarországon a felségi hatalom a felperes által gyakoroltatik.
Ezen állitások az egész kérdés tüzetes fejtegetésére az ajtót felnyitották s ez előnyt tanácsos teljes mértékben felhasználni.
Bátor vagyok a következő megjegyzéseket ajánlani ügyvéd urak figyelmébe:
1. Én sohasem ismertem el, hogy Magyarországon a felségi hatalom a felperes által gyakoroltatik, Nyilatkozatom csak az ott jelenleg létező erőhatalmi uralom állapotáról szól.
2. Feltéve, de meg nem engedve, hogy Stuart alcancellár igazolva lehetne az erőhatalmi uralom jelenlegi lételének elismerését olybá venni, mintha a felségi hatalomnak a felperes által gyakorlását ismerné el: ebből teljességgel nem lehetne azt a következtetést kierőszakolni, hogy én felperest Magyarország királyának ismertem el.
Ellenkezőleg, én hites nyilatkozatomban a leghatározottabban tagadom, hogy felperes akár jogilag, akár tényleg magyar király. Orosz szuronyok kegyelméből felségi jogot gyakorolni és Magyarország királyának lenni: két egészen különböző dolog. Az első pusztán erőhatalmi tény, a második törvényesség eszméjét foglalja magában.
E szónak »magyar király,« tevőleges értelme van, melyet a magyar alkotmány világosan meghatározott s az európai nemzetek közjoga elfogadott. E szó »magyar király,« oly uralkodót jelent, kit a magyar törvények helyeztek a magyar királyi székre, ki az országgyülésileg összegyült nemzettel diplomatikai szerződésre lépett, a törvények és alkotmány megtartására megesküdött és Szent-István koronájával megkoronáztatott.
Senkisem tekintethetik Magyarország királyának, a kinél ezen lényeges feltételek hiányoznak, habár kény és erőszak által a felségi hatalom gyakorlatát bitorolja is. II. József törvényes örökösödési czimmel birt a magyar királyi székre (a mivel felperes nem bir) s felségi hatalmat gyakorolt. Magyarországon mind haláláig, de azért magyar király nem volt, még csak a magyar királyok lajstromában sem jelenik meg s minden tettei, rendeletei, kiváltságai, engedélyezései érvénytelenek.
Maga Sir Hugh Cairns is csak addig megyen, hogy a törvényszék köteles felperest Magyarország uralkodójának elismerni, minthogy ő britt felsége a királyné őt ilyennek elismerte. Tegyük fel, hogy ez igy van (bár én ezt ketségbevonom): ez még nem elég. Felperes nem mondja keresetlevelében: »Én Magyarországon a felségi hatalom gyakorlatában vagyok, annálfogva követelem stb.« Felperes azt mondja: »Én Magyarország királya vagyok s mint ilyen koronám jogánál fogva követelem stb.«
Minthogy ő ezen álláspontra helyezkedett, azt be kell bizonyitania, különben nincs álláshelye (locus standi) e biróság előtt, és én állitom, hogy nincs helye. Angol itélőszék előtt nem lehet álláshelyet szereznie magának az által, hogy a felségi hatalom erőszakos gyakorlatának tényét bizonyitványul állitja fel arra, hogy ő magyar király. Én magam is gyakorlottam a felségi hatalmat Magyarországon, még pedig nem erőhatalmilag, hanem törvényes hatósággal, és én kérdem vajjon Stuart alcancellár adott volna-e nekem álláshelyet ezen itélőszéknél, bárha kormányom el volt volna is ismerve az angol királyné által; hogy ha én azon alapon, mert a felségi hatalom gyakorlatában voltam, mint magyar király léptem volna fel keresettel ez itélőszék előtt, a korona jogára hivatkozva, mely korona sohasem tétetett az én fejemre, ép ugy, mint sohasem tétetett a felperes: Ferencz József fejére.
Vagy talán meri Sir Hugh Cairns állitani, hogy Anglia királynéja Ferencz József osztrák császárt forma szerint elismerte Magyarország királyának?
Én ugyan nem vagyok oly kedvező helyzetben, mint a felperes, hogy a külügyi hivatal levéltáraiban kutathassak; vagy az angol rendőrség szolgálatomra álljon jegyeket csenni, miszerint azokra keresetlevelet épithessek: mindazáltal kereken tagadom, hogy felperes a magyar királyi székre lépését Anglia királynéjának valaha tudtára adta; s minthogy ezt nem tette, nem is lehetett magyar királynak elismertetnie.
Teljes lehetetlen, hogy felperes valaha ily közlést intézett volna az angol királynéhoz:
1-ször, mert azon percz óta, hogy egy palota-forradalom által a hatalmat kezébe keritette, folytonosan oda intézte minden törekvését, hogy a magyar királyi széknek még lételét is semmivé tegye. E czélból bujtogatott fel lázadást Magyarországon; e czélból rohanta meg császári seregeivel nemzetemet; e czélból árasztotta el vérrel és pusztulással hazámat; kért s kapott kétszázezer főnyi segitséget az orosztól; hurczoltatta a vesztőhelyre a legjobb hazafiakat vagy megtömte velük tömlöczeit; feldarabolta Magyarország területét, kiszivattyuzta életnedvét és nyiltan kijelentette, hogy Magyarország mint királyság megszünt létezni s jövendőben csak mint császári koronájának egyik uradalma (Kronland) létezend. Ez mind köztudomásu, tagadhatlan tény; annálfogva teljes lehetetlenség, hogy magát magyar királyul jelentette volna be Anglia királynéjának. Bátran ki merem hivni: bizonyitsa ezt be! Nem teheti.
2-szor. Nem teheti, mert hiszen látván, hogy minden jogot felforgató forradalmi törekvései a nemzet szenvedőleges ellentállásán megtörnek: épen csak most, már a jelen zaklató kereset meginditása után, hivta fel a magyar nemzetet, hogy őt magyar királylyá koronázza meg. Mit hozhat a jövendő? – nem vitatom; de az tény, hogy eddig még nem lett megkoronázva, tehát lehetetlen, hogy magát magyar királynak mutatta volna be az angol udvarnál.
3-szor. Hogy ez nem történt meg, ennek világos bizonyitvánvát birjuk magának a felperes képviselőjének az angol udvarnál, Apponyi grófnak saját affidavitjában is, melyre az egész kereset alapitva van. Mert az affidavit-ban Apponyi gróf magát csak »az osztrák császár követjének« czimezi, azt nem meri mondani, hogy ő »a magyar király követje;« a mint nem is merhette mondani, mert magyar király nincs. A két minőséggel esetleg ugyanazon egy személy lehet felruházva, de azért a két minőség különbözik, elannyira különbözik, hogy ha Sir Hugh Cairns ragaszkodnék azon alaptalan állitásához, hogy a felperes magyar királynak van az angol királyné által elismerve: én követelni fogom, hogy gróf Apponyi a biróság elé idéztessék, miszerint vallomást tegyen: vajjon kapott-e s mutatott-e be megbizó levelet a felperestől, mint magyar királytól? Nem fog, nem merhet hit alatt e kérdésre igennel felelni. Felperes az angol udvarnál csak mint osztrák császár van képviselve s nem mint magyar király. E két minőség tökéletesen különvált és különböző. (Kérem Collier ügyvéd urat, olvassa fel ennek czáfolhatlan bizonyitványául a biróság előtt 2-dik affidavit-omból az 1796-iki X. magyar alaptörvényt.)
4-szer. Felperes nem ismertethetik el magyar királynak, mert Magyarország királya a még életben levő V. Ferdinánd, csak az osztrák császári koronáról mondott le (melyhez Magyarország sohasem tartozott), de Magyarország királyi székéről nem mondott le.
(Ez oly körülmény, melyre ügyvéd urak figyelmét különösen felhivom és kérem V. Ferdinánd idemellékelt lemondó-oklevelét a biróság előtt felolvastatni.)
Minden kétségen kivül van, hogy a felperes, midőn hatalomba jutását a külhatalmaknak tudtára adta, nem mehetett túl elődje lemondó levelének tartalmán, melyen uralma alapszik.
Sir Hugh Cairns szerződések létezéséről beszél, melyek bizonyságul szolgálnak, hogy az osztrák császár magyar királynak el van ismerve.
Lehet, hogy czimei sorában a magyar királyi czimet is emlitette, mint alkalmasint a jeruzsálemi királyi czimet is emlitette: de hacsak felperes be nem bizonyitja (mit tenni soha sem fog), hogy az ő magyar királyi minőségének elismerése képezte valamely ily szerződés tárgyát: holmi incidentalis czimkérdést senki sem foghat annak bizonyitványaul venni, hogy magyar királynak lett elismerve.
Anglia királynéja Viktor Emánuel királyt Lombardia uralkodójának ünnepélyesen elismerte, azonban nincs kétség benne, hogy minden szerződésben vagy egyezményben, mely felperes és Anglia közt azóta előfordult, Austria császárja a lombard királyi czimet is beleiktatta czimei közé. De merné-e Sir Hugh Cairns ebből azt következtetni, hogy védencze Lombardia királyának van elismerve.
Nem, Ferencz József nem magyar király. Maga az a tény, miszerint épen csak most hivja fel a magyar nemzetet, hogy tegye őt Magyarország királyává, és az a tény, hogy csak most terjeszti a nemzet elé V. Ferdinánd állitólagos lemondását, a mi által egyszersmind egész multjának bitorlási jellegét vallotta be: maga ez világos bizonyságul szolgál, hogy ő ekkorig még nem magyar király. És itt emlitésre méltónak tartom azon köztudomásu tényt is, hogy Ferencz József, minthogy még nem király, a magyar országgyülést saját személyében meg nem nyithatván s ennélfogva a megnyitást biztos által hajtatván végre, ez (egy másik gróf Apponyi) a trónbeszédet helyettesitő beszédében egyetlen egyszer sem merte a felperest királynak czimezni.
Az eddigi tárgyalásokban alaposan meg volt mutatva, hogy a felperes a fennforgó ügyben még akkor sem birhatna kereseti joggal az angol itélőszék előtt, ha valósággal magyar király volna is. Most azonban én különös sulyt helyezek arra, hogy ügyvédeim erősen vitassák azt a pontot, hogy felperesnek keresetétől el kell mozdittatnia, mert álminőségben lépett fel a törvényszék előtt: keresetlevelét nem azon alapon nyujtotta be, hogy ő Magyarországon a felségi jogok gyakorlatában van, hanem egyenesen mint magyar király nyujtotta be mi pedig bebizonyitjuk, hogy ő nem magyar király.
Igen nagy fontosságot helyezek arra, hogy a megkülönböztetés minden erővel vitattassék, mert oly időket élünk, midőn nemzetek sorsára lehet az befolyással, hogy minö szempontból tekintik a nemzetek ügyét Angliában; e nagy és hatalmas országban pedig semmi vélemény sem mérkőzhetik sulyban, itélőszékeinek véleményével, melyek az egész világon az angol szabadság legerősebb védbástyájának s vele az alkotmányos elvek hatalmas támaszának tekintetnek.
A dolgok akként állanak, hogy mivel Ferencz József császár még mindig ragaszkodik a hatalomrajutásakor élte feladatának nyilatkoztatott azon szándékához, hogy a jog s törvény szerint független Magyarországot az osztrák császárság egyik koronatartományának (Kronland) nyomorult állására sülyeszsze, a minek a magyar nemzet, mely loyalis conservativ szelleme által lelkesitve, történelmi jogaihoz törhetlen erélylyel ragaszkodik, magát soha meg nem adhatja: igen valószinü, hogy a magyar országgyülés fel fog oszlani a nélkül, hogy a felperest megkoronázná. Ferencz József tehát ez eshetőség következményeire való számitással szeretne e magas biróság által »magyar király«-nak elismertetni, azon ürügy alatt, hogy Magyarországon a felségi hatalmat gyakorolja.
Ámde az nagyon szomoru s a jog uralmára érzékeny csapás volna, ha egy angol biróság magát erre felhasználtatni engedné; mert ugy jóra, mint rosszra, mérhetlen nyomatékkal bir az, hogy minő nézettel van Anglia ama nagy elvek felől, melyektől az alkotmányos szabadság vagy a kényuralom végleges diadala függ.
Kérem is Colier jogtanácsos urat, kövessen el mindent, miszerint a biró áthatva legyen annak érzetétől, hogy nem egy magánszemély csekély ügyével van dolga, hanem egy sokat szenvedő nemes nemzet ügyével, melynél a keresztény Európának jobb szolgálatokat semmi más nemzet nem tett s nincs nemzet. mely minden igazságos ember rokonszenvére nagyobb mértékben érdemes volna.
London,1861. ápril 18.
Kossuth Lajos.
Ennek folytán a tárgyalások ujra felvétettek; berekesztésük után Stuart alcancellár oda nyilatkozott, hogy nehány napi megfontolásra van szüksége s végre május 4-kén meghozta s elmondta itéletét, amint következik:
Itélet.
Felperes magyar királyi minőségében folyamodik e törvényszékhez. Segitséget kér a törvényszéktől arra, hogy eleje vétessék egy köztermészetü sértésnek az ellen, a mit felperes törvényes jogának állit. Ezen jogokat akként igényli, mint a felségi hatalom elismert birtokosa egy, ezen országgal békében élő külföldi államban.
A mint látszik, alperesek itt ezen országban nagymennyiségü nyomtatott papirt állitottak elő, mely Magyarország olynemü papirpénzét volna képezendő, mint a minőt a felségi hatalom törvényszerüen kibocsát; s az, a mit alperesek igy elkészitettek, valamely jövendő időben mint nyilvános magyar papirpénz szándékoltatik forgalomba tétetni.
E nyomtatványok nemcsak felperes felhatalmazása nélkül, de sőt egy oly remélt (contemplated) hatalom gyakorlásával készittettek, mely felperes hatalma iránt ellenséges természetü, sőt azt fel akarja váltani.
A mit jelenleg e törvényszéknek el kell határozni, az: vajjon angol törvény szerint megengedhető-e, hogy alperesek birtokában maradjanak vagy oltalmaztatniok kell-e birtokában az emlitett czél végett gyártott nagynennyiségü nyomtatványoknak; vagy pedig a felperesnek van-e igénye oltalmaztatni az alperesek támadása ellen azon jogában, melynek magát birtokában lenni állitja, s van-e joga igényelni, hogy a mi ekép jogai ellen irányzott ellenséges szándokkal készittetett, neki kiszolgáltassék és átadassék
Alperesek részéről felhozatott, hogy e törvényszéknek eféle ügyben nincs hatósága; hogy a mi itt közsérelemnek (publice wrong) panaszoltatik, arról az angol törvény nem vehet tudomást; mivel az merőben egy külnemzet köz- és politikai ügyeire vonatkozik.
Alperesek ügyvédei elismerték, hogy egy külföldi uralkodó oltalmat találhat ezen törvényszéknél, midőn hivatalos minőségben egy oly közbirtok visszaszerzését szorgalmazza, mely e biróság hatósága alatt áll; de azt állitják, hogy a mi a jelen ügyben kérdésben forog, az nem birtokjog, hanem pusztán nyilvános és politikai jog, mely a magyar alkotmány szerint nem összpontosul egészen az uralkodó személyében, hanem a magyar országgyülés rendelkezésétől és ellenőrzésétől függ. És egy ily jog – ugy mondják – ezen törvényszék hatáskörén kivül esik.
Ha a kérdés pusztán állami ügyre vonatkoznék, akkor nem törvényszéki, hanem csak politikai vitatkozás tárgyát képezné. De a pénz (coin) és a forgalmi eszköz (currency) szabályozása minden államban az uralkodó-hatalom nagy előjoga. Az nem egyszerün municipalis jog vagy municipalis törvény kérdése, hanem egy nagy nyilvános jog, mely a népjog által el van ismerve és annak oltalma alatt áll. A népjog által elismert jog pedig törvényes jog, mert a népjog az angol közönséges törvénynek részét képezi.
Előzmények és törvénytudományi tekintélyek nézetei kétségtelenné teszik, hogy valahányszor oly kérdés merült fel, mely a népjog hatáskörébe tartozik, – az angol közönséges törvény a népjogot mindig teljes kiterjedtségében elfogadta s az ezen ország törvénye részének tekintetik.
Azon parlamenti végzések, melyek időről-időre ezen általános törvény megerősitése, vagy határozatai végrehajtásának megkönnyitése végett hozattak, nem ujitásoknak, hanem csak a létező alap-alkotmány kimagyarázásának tekintettek, melyek nélkül ezen ország megszünnék a polgárisult világ része lenni.
Ezen elismert általános elveket a jelen specialis esetre alkalmazva, látjuk, miként a britt parlament (11. Geo. 4. et 1. Will 4. c. 66.) elhatározta, hogy bármely uralkodó vagy ország papirpénzének hamisitása vagy utánzása az angol törvények által megbüntetendő bűn (felonia). Ez törvényhozási elismerése annak, hogy külföldi államok felségi hatóságainak általános joguk van ezen ország törvényeinek segitségéhez folyamodni papirpénzük, szintugy mint érczpénzük szabályozását illető jogaik megvédése és az e jogaik ellen elkövetett vétségek megbüntetése végett. A polgárisult államok közt fennálló barátságos viszonyok biztonsága megkivánja, hogy a népjog által elismert ama felsőségi jogok municipalis törvények által oltalmaztassanak.
Magának Kossuth alperesnek nyilatkozatából is kitünik, hogy felperes Magyarországon a legfelsőbb hatalom birtokában van s hogy a per tárgyát képező tulajdon, melyet alperes a végett készittetett, hogy valamely jövő időben mint Magyarország papirpénze forgalomba hozassék, épen a felperes létező hatalma miatt nem szándékoltatott eme czélra most azonnal használtatni. De másrészt az is nyilvánvaló, hogy a gyártott jegyek az alperesek birtokában vannak, készek a felhasználásra akkor, a mikor azt alperes Kossuth czélszerünek látandja a felperes létező joga iránti ellenséges szándokkal.
A gyártott nyomtatványok oly tulajdont képeznek, mely semmi más czél végett nem gyártatott és semmi más czélra nem használható, mint olyanra, mely felperes felségi jogai iránt ellenséges; e nyomtatványok nem oly tulajdon, a mely, mint pl. fegyverek, más czélokra is jogszerüen használható.
Ezek igy levén, ha e törvényszék avatkozását megtagadná, az annyit tenne, mint kimondani, hogy nem illetékes a felperes oly jogának oltalmazására, melyet a népjog, tehát angol törvény elismer.
Mondatott azonban, hogy a felperes által igényelt jog nem absolut jellegü, hanem a magyar országgyülés ellenőrzése alatt áll. Az angol korona kiváltságai is mind vagy közvetlenül vagy közvetve a parlament ellenőrzésének vannak alávetve és a legtöbb külföldi államnál is a felségi jogok valamiféle ellenőrzés vagy korlátozás alatt állanak: de mindazonáltal nem szünnek meg tényleges jogok lenni és az uralkodó megkeresése folytán szoktak a törvény által oltalmaztatni.
Továbbá az is mondatott, hogy alperes Kossuth a felperes jelenleg fennálló jogának feldöntését tartotta szeme előtt (contemplated) s ha ez megtörténik s a hatalom ő reá vagy valamely oly testületre átruháztatik, mely a kérdéses papiroknak Magyarország folyó-pénzéül használatát sanctionálja: akkor neki joga lesz ezeket használni; – e törvényszék tehát nincsen hivatva most avatkozni. Ezen érvelésre a felelet az: hogy törvényszékek csak létező törvényekkel s a létező kormányokkal foglalatoskodhatnak. Engedelmesség a fennálló kormányok iránt, melyek egyedül képesek a törvényeknek érvényt szerezni: lényeges kivánalma az igazságszolgáltatásnak s a polgári társadalom fenntartásának. Tehát ha a létező törvények szerint felperesnek csakugyan megvan azon joga, melyet igényel; ha alperesek csakugyan készitették s jelenleg birtokban tartják a kérdéses tulajdont, mely semmi más czél végett nem készittetett s nem birtokoltatik, mint olyan végett, a mely felperes törvényes jogának ellenséges: felperes e törvényes jogának oltalmaztatnia kell e törvényszék közbelépése által, máskülönben lemondana oltalmazó hatóságáról.
Ez tisztán áll elvi alapon, de tisztán áll tekintélyi alapon is. Farina perében Silverlock ellen tilalmi itélet hozatott egy nyomdász ellen csak azért, mert bizonyos, általa nyomatott papirok a felperes jogainak sérelmére használtathattak, bár tényleg nem használtattak.
Az ezen országgal békében élő államok mindig igénynyel biróknak tekintettek az angol törvények segitségére, jogaik oltalmazása és azoknak megbüntetése végett, kik a népjog által elismert kiváltságok ellen vétenek. Még forradalomból eredő, de tényleg fennálló s Anglia által elismert kormányoknak is mindenkor megadatott az angol törvények által ezen jogoltalom, s a kik az ellen vétettek, vád alá helyezés utján az angol törvényszékek előtt megbüntettettek. Ezen elv alapján lett Peltier vád alá véve és elitélve rágalom miatt az első consul ellen. Korábban pedig lord George Gordon lett elitélve rágalom miatt a franczia királyné ellen.
Idegen hatalmak ezen jogai egyidőre supprimáltathatnak s a törvény elnémulhat a forradalom vagy lázadás alatt, midőn ugy az egyéni, mint a közjog felforgattatik és megsemmisittetik a polgári háboru csapásai és bünei közben; de mikor, mint a jelen esetben, felperesnek, mint Magyarország uralkodójának e jogai az angol korona által el vannak ismerve: az oltalom, a melyért ez ügyben folyamodik, meg nem tagadtathatik, a végzés (decree) tehát alperesek ellen szól a keresetlevél kérelme értelmében.
*
Ezen itélet oly megütközést okozott a közvéleményben, hogy az angol lapok jó része, túl téve magukat azon tekinteten, mely Angliában a birák iránt szokásos, Stuart alcancellár nézeteit éles birálatnak vetették alá, s engem biztositottak, hogy ha felebbezek, az angol nép legjobb rokonszenve kisérend a felsőbb birósághoz.
Felebbeztem: s ügyvédeim már kimeritőleg utasitva lévén, ügyünk érdekeit Vukovics Sebő hű kezeire biztam; s lerázva saruim talpáról az angol föld porát, végbucsút vettem Angliától.
Perem a Lord Cancellár itélőszéke elibe került.
A felebbvitel.
A felperes részén Sir Hugh Cairns helyett Mr. Palmers vette át az ügyvezetést, s bölcsen átlátva, hogy a politikai talaj, melyre a kereset eredetileg fektetve volt, védelmem folytán annyira sikamlóssá vált, hogy nagy politikai horderejü elbukásra vezethet, taktikáját egészen megváltoztatta. Leszállott a királyi praerogativák fitogtatásának s a forradalom ellen oltalmaztatás igényének magas paripájáról, mely őt ledobással fenyegette; s kirekesztőleg a magánvagyoni kárositás szerény porondjára helyezkedett.
Vad állitás volt, melyre a per tárgyából még hajánál fogva sem lehetett ürügyet – az okszerüség némi látszatával – előrántani. De Palmers ur tudta, mit csinál. Gonddal volt magát tájékozni, hogy miként kell az erdőbe bekiáltania, miszerint viszhangra találjon.
A lord-cancellár és felebbviteli lord-birák (Lord Justices of appeal) junius 12-én hozták meg az itt következő itéletet:
A lord-cancellár:
Megvallom: mikor legelőször értésemre esett azon itélet, melyet az alcancellár ez ügyben hozott, komoly kételyeim voltak, vajjon az itélet fenntartható-e?
A tilalmi rendelet (injunction) oly czélból látszik meghozva lenni; hogy meghátráltassék azon jogoknak megsértése, melyeket a felperes magának igényel, mint tényleges birtokosa a felségi hatalomnak egy idegen, de az angol királysággal békében élő államban.
A nyomtatott papirok, melyeket alperesek előállitottak, arra mondatnak szánva lenni, hogy valamely jövendő időben Magyarországon, mint annak papirpénze, forgalomba hozassanak, egy oly előfordulandónak tekintett (contemplated) hatalom gyakorlata folytán, mely a felperes hatalmának ellenséges, sőt annak helyébe állittatnék fel.
(Itt idézi a lord-cancellár, hogy mit mond az első biró eldöntendő kérdésnek; idézi érvelését az érczpénz és forgalmi eszközök szabályozásának felségi joga, a népjognak Angliában is kötelező ereje és a felől, hogy a kérdéses jegyek csakis a felperes felségi jogainak ellenséges czélra használtathatnak.)
Az alcancellár ezeknek folytán a tilalmi rendelvényt (injunction) a felperes, mint magyar király kiváltságainak oltalmazására adta ki s különösen felperes azon állitására látszik a fősulyt helyezni, hogy a gyártott jegyek a felperes magyar királyi jogainak megsértésével, Magyarországon forradalom és rendetlenség előidézésére lennének használandók.
A kérdéses jegyek természete csak annyiban állittatik különbözőnek a fegyverek jellegétől, hogy emezeket jogos czélokra is, mig amazokat csakis és kizárólagosan felperes magyar királyi minöségének felforgatására lehetne használni; s ebből azon következtetés látszik levonhatónak, hogy ha be volna bizonyitva, miként Angliában hadiszerek készittetnek és tartatnak oly czél végett, hogy Velencze vagy más osztrák tartomány megtámadtassék: a cancellári biróság tilalmi rendeletet adna az emlitett fegyverek oly módon leendő használata ellen s elrendelné azok kiszolgáltatását megsemmisités végett.
Megjegyzendő azonban, hogy ezen törvényszék előtt a felebbezési tárgyalások alatt felperes ügyvédei teljességgel visszautasitották a tilalmi rendeletnek oly alapon való kiállitásának igényét, hogy az alperesek a felperesnek, mint országló uralkodónak kiváltságai ellen intéznek támadást, avagy hogy a kérdéses jegyek forradalom előidézésére vagy bármely politikai czél elérésére lennének használandók. A felperes ügyvédei nyiltan beismerték, hogy ezen törvényszéknek teljességgel nincs hatósága avatkozni pusztán a végett, hogy forradalomnak vegye elejét, és csak annyiban lehet eféle ügyekben tilalmi rendelvény végett hozzá folyamodni, a mennyiben magánvagyon megkárositása foroghat kérdésben.
Alperesek elsőben is azzal védekeznek, hogy a keresetlevél snem zolgáltat esetet a kért oltalomra, még ha állitásai igazaknak fogadtatnának is el (demurrur). De nekem erre legkisebb kétségem sincs, mert félretéve mindazt, a mi a keresetlevélben forradalomról s felperes, mint magyarországi uralkodó jogai ellen szándokba vett ellenségeskedésről mondatik: a keresetlevélben más panaszok is foglaltatnak.
(És itt a lord-cancellár idézi a többi pontokat, melyeknek tárgyai: az uralkodó előjoga a jegykibocsátás körül; az osztrák bankjegy-currentia; az, hogy az általam nyomatott jegyek a magyar királyság jegyeinek vannak minősitve s általam „a magyar nemzet nevében” aláirva: hogy én azokat Magyarországba akarom küldeni s ott forgalomba hozni, mi által ott egy álforgalom fog teremtetni az államnak s a felperes alattvalóinak nagy kárával.)
És én (a lord-cancellár) tisztán azon nézetben vagyok, hogy felperes ezen előadásában oly cselekvényekkel és szándokokkal terheli alpereseket, melyek határozottan törvénytelenek s ha meg nem hátráltattatnak, csakugyan megkárositását vonnák maguk után ugy a felperes uralkodói tulajdonának, mint alattvalói vagyonának is, kiket joga van angol törvényszék előtt képviselni.
De most megfontolandó, hogy a felhozott állitások mennyire vannak bebizonyitva.
Elismert dolog, hogy felperes ténylegesen Austria császárja és Magyarország királya és mint ilyen, Victoria királynő által elismertetett s udvaránál mint ilyennek elfogadott nagykövete van. Az e czimek ellen felhozható érvek vitatkozás tárgyát képezhetik a pesti országgyülésen, de egy angol törvényszék előtt nem hallgattathatnak meg. Itt nincs helye faggatni, vajjon a fentemlitett czimek viselésére a felperes atyja vagy a volt császár, a ki még életben levőnek mondatik, birnak-e magasabb igénynyel vagy nem? Vajjon, ha a francziák császárja itt valamely pert kezdene, megengednők-e, hogy – a chambordi vagy a párisi gróf részéről igény képeztessék a francziaországi souverainitásra? vagy hogy taglalgatás alá vétessek akár az – államcsiny (coup ďétat), melylyel 1851-ben a köztársaság felforgattatott; akár azon általános szavazás tisztasága, melylyel később ő császári felsége megválasztatott?
A jog, pénzfizetésül szolgáló jegyeket kibocsátani, mint egyikét a pénzforgalmi eszközöknek, Magyarországon a pénzverési jogból (jus cudendae monetae) látszik következni, mely minden államban a létező legfőbb hatalmat illeti. Ezen jog nem szoritkozik kizárólagosan benső értékkel biró nemes érczdarabok forgalomba bocsátására, sulyuk és finomságuk szerint, hanem e jog folytán akár nem nemes érczekkel, akar más anyaggal lehet egy adott mennyiségü arany és ezüst értéket képviseltetni s e helyett amazok foroghatnak.
Be van bizonyitva, hogy az osztrák nemzeti bank az osztrák császár felhatalmazásával jegyeket bocsát ki, melyek a forgalmi eszközt képezik Magyarországon, és hogy ezen intézkedés a császárnak nyereséget hajt.
Ellenvetik ugyan, hogy Magyarországon, az országgyülés felhatalmazása nélkül, ily jegyeknek pénzül kibocsátása törvény- és alkotmány-ellenes, s azok törvényes fizetési eszközt (legal tender) nem képezhetnek.
De foroghatnak pénzül, ha nem képeznének is törvényes fizetési eszközt s miután tényleg mégis azt képeznek, a most Magyarországon alkalmazott törvények szerint: mi azt angol, törvényszéken nem vizsgálhatjuk, vajjon előjogi túlhajtás (stretch of prerogative) nem forog-e fenn?
Én nem vagyok hajlandó Kossuth ur ügyvédeinek azon tanácsát követni, hogy ezen törvényszék büntesse meg az osztrák császárt önkényes uralmáért, megtagadva tőle azon oltalmat, melyet ö, ugy saját, mint alattvalói pénzbeli vagyonának megvédése végett szorgalmaz. Ha mi valami külföldi törvényszék előtt panaszt emelnénk az angol nemzeti bank jegyforgalmának megsértése miatt nem lehet hinni, hogy panaszunk visszautasittatnék azon alapon, hogy, teszem, túlhajtott kibocsátás által a Sir Robert Peel-acta megsértetett, vagy az előjog túlfeszitésével minisztertanácsi rendelet által az érczpénzzel beváltás felfüggesztetett.
Nem tagadtatik, hogy alperes Day urak által alperes Kossuth ur számára 100.000,000 forint roppant összegig jegyek nyomattak. (Itt a lord-cancellár elmondja, hogy minö a bemutatott egy forintos jegy, mi nyelven szól, mi a szövege és aláirása.)
Igy tehát ez a jegy egy ezüst forint értékünek nyilvánittatik; biztositás adatik, hogy ily névértékben minden magyar állampénztárban elfogadtatik s névértéke az állam által biztosittatik; és végre Kossuth Lajos által a nemzet nevében van aláirva, a mi annyi, mint állitani, hogy a nemzettől felhatalmazása van e jegyeket aláirni és az emlitett biztositékokat nyujtani.
Figyelemre méltó körülmény, hogy bár teljesen be vannak végezve s készek mindenben a használatra, mindazáltal a jegyeken semmi évszám sincs, sem semmi előkészület valami évszám későbbi utánjegyezhetésére.
S most vegyük figyelem alá azon nyilatkozatokat, melyeket a kérdésben forgó jegyek miként szándékolt felhasználására vonatkozó Kossuth ur affidavitjában előterjeszt.
Előrebocsátva, hogy felperes sohasem volt sem de jure, sem de facto Magyarország királya, Kossuth ur kinyilatkoztatja, hogy ő sohasem kisérelte meg, sem nem volt szándoka megkisérleni ezen jegyeket Magyarországba bejuttatni, mindaddig, mig ott a jelenlegi erőszakos uralom tényleg fenáll. Annak, mit felperes forradalomnak nevez, de a mi valósággal Magyarország törvényes jogainak s törvényeinek visszaállitása lesz, előbb meg kell történni Magyarországon, mielőtt a kérdéses jegyek forgalom által ott azon értékre juthatnak, melytől felperes annyira fél.
Ilyképen felelni azon vádra, hogy Kossuth ur a kérdéses jegyekkel a jelenleg Magyarországban forgalomban levő jegyeknek megkárositását és elértéktelenitését czélozza, nem egyéb, mint kinyilatkoztatni, hogy Kossuth ur nem szándékozik megkisérleni kibocsátásukat mindaddig, mig alkalma nem nyilik azt sikerrel tehetni. Azaz: hogy a forradalomnak vagy az ugynevezett jogi állapot visszaállitásának bevégzett ténynyé kell válni, mielőtt ezen jegyek teljes értéküket elérhetnék.
De Kossuth ur, kit én ugy teljes becsületü, mint rendkivül tehetséges embernek tekintek, nem tagadja, hogy mihelyest kellő alkalom adandja magát elő, ő nem fogná azt elmulasztani, s hogy mihelyt ezen jegyek elterjesztetnek, a jelenlegi bankjegyek értéktelenekké válnának.*
Kossuth nem ezt állitotta, hanem azt, hogy ha a »forradalom« kitör s tartalmasságra mutat: az osztrák bank jegyei ipso facto értéktelenekké válnak, Magyarország pénzforgalmi eszköz nélkül lesz s az ő általa előkészitett jegyek ezt a hiányt pótolhatandják. Ez egészen más dolog. Nem a Kossuth-jegyek tennék az osztrák bankjegyeket értéktelenekké, hanem az elértéktelenült bankjegyek helyét pótolnák; tehát nem kárára, hanem hasznára válnának az ország lakosainak. Ezen egy megjegyzés a lord-cancellar egész érvelését halomra dönti.
Kossuth ur eféle cselekvényt dicséretesnek tarthat, ha őt nem személyes nagyravágyás vagy boszuállási vágy, hanem a magyar ősi alkotmány visszaállitásának vágya ösztönzi: de ki kell nyilatkoztatnom, hogy itt Angliában az ily czélok végett nyomtatott jegyek gyártása nem igazolható.
Kossuth ur jelenleg mint számüzött él ezen országban s de facto Magyarországon semmiféle hatósággal nem bir, mig ott ténylegesen Ferencz József uralkodik, ki szövetségese azon Victoria királynőnek, kinek Kossuth ur addig, mig ez országban tartózkodik, ideiglenesen alattvalósággal (allegiance) tartozik: mégis magára veszi azt állitani, hogy a kérdéses jegyek minden magyar közpénztárnál elfogadtatnak, teljes névértékük az állam által biztosittatik s hogy neki hatósága van azokat a nemzet nevében aláirni.
Lehet-e tehát okszerüen kételkedni a felett, hogy egy uj és a jelenlegivel versenyző jegyforgalom létesitése szándékoltatott, még pedig oly módon, hogy a mily mértékben eme jegyek hitelre jutnak, azon mértékben a régiek megszünnek kereskedelmi értékkel birni; tehát ha az alperesek által tervelt, de az alcancellár rendelvénye által betiltott cselekvények megvalósittatnának, pénzbeli kár hárulna ugy felperesre, mint alattvalóira, kik a jelenleg forgalomban levő jegyek birtokában vannak.
Érvénytelen előttem azon észrevétel, hogy a jegyek több tonna terhü mennyisége letárolva fogna mindaddig tartatni, mig a forradalom vagy jogvisszaállitás sikere folytán, a jelenlegi jegyek a forgalomból eltünvén, tér nyilnék az uj forgalmi eszköz számára az uralkodó s az alattvalók hátránya nélkül.
Nekem a bizonyitványok alapján hitem az, hogy a jelenlegi bankó-forgalom elértéktelenitése és eltüneztetése egyik határozott czélja volt nemcsak Kossuth urnak, hanem a vele szövetkezett Day uraknak is, kik nagyon tisztességes üzletemberek, de kik nem veszik tagadásba felperes azon állitását, hogy mielőtt ezen gyártásra vállalkoztak, tudták, mi czélból rendeli meg Kossuth ur a jegyeket, hogy efélére Kossuth ur a felperes által nincs felhatalmazva s hogy e jegyekkel felperesnek, mint Magyarország királyának jogai megsértetnek.
(A lord-cancellár ezután ügyvédeim érveléseit taglalva, áttér az angol törvénykezési előzmények s az igazságszolgáltatás elméletére alapitott érvek vitatására s azon ellenvetésre, hogy angol törvényszék előtt külföldi uralkodó nem szorgalmazhat oltalmazást oly cselekvények ellen, melyek politikai hatalma ellen vannak irányozva: a lord-cancellár kijelenti, hogy ezen állitást készségesen igaznak ismeri el, de egy rakás előzetes esetre hivatkozva, melyekben a nápolyi király és a spanyol király szerepelnek, odanyilatkozik, hogy ez a létező törvények értelmében kizárólagosan a pusztán politikai jellegü cselekvényekre értendő, nem pedig olyanokra, melyek a vagyont és birtokot érintik, legyen az uralkodó vagyona akár egyéni, akár testületi minőségében.)
És most – ugymond – az a nagy kérdés kerül sorra: van-e ez ügyben a chancerynek hatósága?
Ügyvédeim egyike emlékezetbe hozta Story hires amerikai biró tanácsát, hogy méltányossági biróságoknak nagyon ovatosaknak kell lenni tilalmi végzések (injunction) hozatalánál, nehogy általános szabályt állitsanak fel, mely specialis esetekben eljárásukat korlátozhatná. Ebből a lord-cancellár alkalmat veszen Story biró ellenében hosszas tudomanyos polemiába bocsátkozni. Rendre veszi a nagyhirű angol birákat, kik előtte a lord-cancellári székben ültek, Ellenborough, Eldon, Langdale stb, lordokat: elmondja melyik itéletükkel ért egyet, melyikkel nem? – elmondja, hogy Stuart alcancellárnak nincs igaza, midőn a Napoleon és Marie Antoinette királyné ellen elkövetett rágalmazások esetére, vagy Farinának Silverlock ellen kereskedelmi jelvény-utánzás miatt inditott keresetére hivatkozik: ezek a jelen esetre nem alkalmazhatók; Kossuth ur nem simulál, nem utánoz, nyiltan ellenébe helyezi saját jegyeit az osztrák császár jegyeinek. Aztán a lord-cancellár egész caleidoscopját mutogatja a külömbnél külömb pereknek. Beszél arról, hogy jól tette-e Anglia, midőn megtagadta a tilalmat, melyet a chinai kormány erkölcsiségi alapon az opium-kereskedés ellen szorgalmazott; vitatás alá veszi, vajjon ha a pápa, mint világi uralkodó, a szentirás behozatala ellen törvényt hozna, aztán angol birósághoz folyamodnék, hogy tiltsa el a biblia-társulatnak a bibliák szállitását Civitavecchiába, teljesithető volna-e kérése? s azt mondja: hogy nem. Ezen s eféle caleidoscopi ábrák közt van egy, mely szintugy nem tartozik ugyan a dologra, de mégis méltó az emlitésre. Azt a kérdést veti fel, vajjon ha egy idegen uralkodó tilalmat kérne angol iparczikkeknek országába becsempészése ellen, minthogy ez az ő vámjövedelmének (to his fisc) nagy kárt okoz, teljesiteni kellene-e kérelmét? s ő azt mondja, hogy nem; mert bár a nemzetközi udvariasság idegen törvények iránt tiszteletet tanácsol is; a fiscalitási törvényeknek kivételt kell képezniök, a szabadkereskedési elv általános jótékonyságánál fogva.
Mindezen elmefuttatások hosszu sorában csak egy van, a mit a lord-cancellár (igen sajnosan) a fennforgó kérdésre alkalmazott. Azt mondja ugyanis, hogy ha az austriai bank ténylegesen megkárosittatnék, nagymennyiségü áljegyeknek (spurious notes) törvénytelen bevitele által Angliából Magyarországba: a nevezett bank kétségtelenül indithatna keresetet s tilalmi végzésre volna igénye; hát a mit az osztrák bank megtehet, miért ne tehetné a magyar király (?) azon alapon, hogy ugyanazon cselekvény által pénzbeli kárositást szenved? – –
Ezek után a lord-cancellár ekként folytatja itéletét:
Épen semmi fontosságot nem tulajdonitok azon érvelésnek, hogy Kossuth ur, valamely elmult időben Magyarország tényleges pénzügyminisztere volt, miután ebbeli minősége s az abból eredő hatáskör már rég megszünt; és kétségkivül senkisem létezik Magyarországon, ki azon hiedelmet táplálhatná, hogy a kérdéses jegyek, ha kibocsáttatnának, az osztrák császár megbizásából lennének kibocsátva.
Örömmel constatálom mindazonáltal, hogy habár az alcancellár tilalma rendelete érvényesittetik is, ez által Anglia teljességgel nem fogja elveszteni jó hirnevét, mint menedékhely azok számára, kik vagy forradalom vagy üldöztetés által ideiglenesen hazájukból kiüzetnek. De ezen menedékhely csak oly feltétel alatt élveztethetik, ha addig, mig az illetők Angliában laknak, semmi oly összeesküvésekben vagy ellenséges tervezetekben nem vesznek részt a külföldön ténylegesen fennálló kormányok ellen, melyek ha született angol polgárok által üzettetnének, emezeket a létező köztörvény alapján kihágásnak (misdemeanour) nevezendő tettek felelősségével terhelnék. Fegyveres expeditiókat előkésziteni Angliában oly czélból, hogy forradalom idéztessék elő egy oly országban, melynek uralkodója Victoria királynőnek szövetségese, kétségen kivül vétek lenne, legyenek bár a szerzők akár angol polgárok, akár idegenek; és 20 tonna oly igérvények (promissory notes) gyártása, melyek a fentebbihez hasonló czél előidézése végett készittetnék, meglehet, szintén véteknek volna bélyegezhető. Ennélfogva én ép ugy nem tekintem Kossuth urat szánandónak, ha a tilalmi rendelet által eme vállalatában meggátoltatik, mint nem tekinthettem volna Napoleon Lajos császárt szánandónak, ha egy fenyitő birói eljárás által meggátoltatott volna Lajos Fülöp királysága ellen inditott boulognei kisérletében.
Végre még Day urakat emlékeztette, hogy tudniok kellett, miként az óriási speculatio, melyre vállalkoztak, ép ugy nagy koczkáztatással jár, mint a minő bizonyos, hogy nagy nyereségre és hirnévre tettek volna szert, ha Magyarország az ő művök segitséségével forradalmi állapotba tétetik, hát szolgáljon nekik vigasztalásul azon gondolat, hogy nagy volt a vállalat, melyben elbuktak.
S ezzel a lord-cancellár kimondja, hogy a felebbvitelnek el kell vettetnie, s az alcancellár itéletének helyben kell hagyatnia.
A segéd lord-birák ez itélethez hozzájárultak.
* * *
Ilyen volt Campbell lord-cancellár itélete, mely egyik birótársa, Knight Bruce, inditványára még a felperes felebbviteli költségeinek odaitélésével is megsulyosittatott.
Engem a dolog ezen kimenetele többel mint boszankodással: undorral töltött el. Egy nagyhorderejü politikai kérdés forgott fenn; melyre nézve azon Angliában, hol a szabadságszerető nép közérzületének hódolva, Garibaldinak még a törvény által határozottan tiltott toborzás is elnézetett, a büszke Albion szép hirneve más várakozást igazolhatott; de én ismertem az angol kormány lázas részrehajlását a bécsi udvar iránt; arra pedig Anglia független szellemü államférfiai rég figyelmeztettek, hogy a lord-cancellár nem egyéb, mint birói palástba öltöztetett politikai tisztviselő, kinél e minőség a részrehajlatlanságnak még lehetőségét is kizárja, midőn oly ügyben ül birói széket, mely a kormány politikájába vág, s azért búval, de ingerültség nélkül fogadtam volna a csapást, melylyel az angol kormány osztrák-barát politikája sujtott, ha a »politikai tisztviselő« az alcancellár politikai itéletét egyszerüen megerősiti. De hogy a hatalmas Anglia lord-cancellárja, politikai részrehajlásának elálczázása végett, oly nyomorult kibuvó-lyukhoz folyamodik, minőt pirulás nélkül a legarczátlanabb zugprókátor sem használhatna; hogy magáévá teszi a felperes-császár sarokbaszoritott ügyvédének azon vad állitását, hogy jegyeimnek, az osztrák bank jegyeit okvetlenül értékvesztettekké teendett szabadságharcz szilárd állásától feltételezett kibocsátása, azon bankjegyek birtokosainak vagyoni károsodást okozna, holott szembeszökő igazság épen az ellenkező: ebben én, megvallom, aljas képmutatást láttam, mely mondhatlan undorral töltött el. A történelem egyik nagy tanulsága, hogy a politikai tyrannismus leggonoszabb neme az, mely a birói tekintély mezébe burkolódzik.
A lord-cancellár itéletét még lehetett volna a lordok házához felebbezni. Toulmin Smith biztatott, hogy tegyem meg. Hampden hires perétől az O’Conneléig több esetet hozott fel, melyben a lordok háza juttatta győzelemre a nagy alkotmányos elveket. Hanem ezeknél nem voltak a kormány külpolitikai viszonyai érdekelve. Belügyi kérdések voltak, melyeknél a lordok ajkaival is a szabad angol ember szól. Az én ügyem a democratia ügye volt, mely az »isteni jog«-hoz szitó aristocratikus ház részrehajlatlanságára nem számithatott, azt nem is emlitve, hogy a lordok háza mint biróság, nagyon képtelen találmány. Lordok házának, mondják, de két-három jogász-lordon kivül (kik ez alkalommal esetlegesen mind toryk voltak volna mindössze is a lord-cancellárból áll, ki a maga saját itélete felett itél.
De nem is voltam oly helyzetben, hogy választást tehessek. A felebbvitel a lordok házához még vagy 3–4,000 font sterling (30–40,000 forint) költséget kivánt volna. Nekem nem volt. Cavour nehány nappal a lord-cancellár itélete előtt meghalt, consternatiot hagyva hátra maga után. Arra nem is gondolhattam, hogy a nagy örökség bonyolult tömkelegében tájékozatlan utódjánál viszonyom »chance«-ait ily pénzkéréssel veszélyeztessem. Aláirásokhoz folyamodni (mint némely angol barátaim javasolták) ellenkezett érzelmeimmel. Arra, a mit némely mások megemlitettek, hogy a magyar nemzetnek »kellene« a költségek fedezéséről gondoskodni, mert hiszen az ügy az ő ügye; csak kitérő mosolylyal felelhettem. Hiszen volt bő tapasztalásunk az »áldozatkészség« körül: »vitam et sanguinem, sed avenam non.« Még a belső mozgalomra is pénzt tőlünk vártak, számüzöttektől. Szóval: ugy voltam, mint az egykori falusi elöljárók, kiknek 99 okuk volt, a miért nem harangoztak a püspök tiszteletére. Az első ok az volt, hogy nincs harangjuk; a többi okot a püspök elengedte.
Megirtam Angliába, egy nyilvánosságra is hozott levélben, hogy megcsömörlöttem az angol »equity«-től (méltányossági eljárástól). Kedélyem ingerültsége éles szavakat öntött tollamba, olyanokat, például. hogy lord Campbell megmutatta, miként az angol birák függetlensége kétszáz évvel a »csillag-kamara« ideje után sincs a politikai corruptio ellen lövésmentessé vértezve, s hogy a mai Angliának nemcsak miniszterei, de birái is vannak, kik inkább osztrákok, mint angolok, Sajnálatomat fejeztem ki a fölött, hogy Angliát nem igen lehet többé azon dicsőséges földnek tekinteni, melyen a politikai üldözöttek magukat szabadoknak érezhették a törvény oltalma alatt; de kijelentettem, hogy e keserves tapasztalás nem fogja megcsökkenteni a hála és szeretet érzelmeit, melylyel az angol nép iránt viseltetem; s köszönetemet fejezve ki az angol időszaki sajtó nemes és bátor pártolásáért, hazám szent ügyét annak s a szabadságszerető angol népnek igazságérzetébe ajánlottam.
Különös véletlen volt, hogy lord Campbell cancellár kevesebb, mint egy hét alatt az itélethozatal után, meghalt. Ember emlékezetére az első lord-cancellár, kit hivatalban ért a halál. De azért a lord-birák ülést tartottak, jegyeim megsemmisitésének módja felett határozandók. Ügyvédeim sürgették, hogy ha jegyeim felperesnek kiadatnak, az biztositékot nyujtson s ellenőrzésnek vesse magát alá, hogy nem fog velük visszaélni, hanem megsemmisiti. A felperes-császár ügyviselői, e kellemetlenséget magukról elháritandók, ajánlatot tettek, hogy a megsemmisités költségeit magukra vállalják s a megsemmisitendő papirnak »papirpép« becsértékét megtéritik, ha beleegyezünk, hogy a jegyek, a két fél ellenőrzése mellett, az angol nemzeti bank kemenczéiben égettessenek el. Ugy történt. A megégetett kész jegy 17 tonna, a »resurgo« vizjegyű üres papir 3 tonna; összesen 40,000 font tehernyi volt. Az elégetés maga 1300 forintba került; 14 napig tartott s augusztus első napjaiban szegény jegyeimből már csak egy nagy halom hamu maradt fenn. – Consummatum erat.
