VII. Tömeges elfogatások otthon.
VII. Tömeges elfogatások otthon.
Károlyi elfogatásával egyidejüleg a hazában is történtek elfogatások; még pedig tömegesen; többnyire Temesváron és a Bácskában, de Erdélyben is.
Temesvárott: Pesty Frigyes, akkor a »Delejtű« szerkesztője és a kereskedelmi és ipar-kamara titkára; Hazay Vilmos nyomdatulajdonos, volt honvéd; Murányi Ignácz volt alispán; Kirch mérnök; Turi Samu, Stockinger Mór ügyvédek; Banovics József és Holly Ernő.
Szabadkán: Czorda Bódog; Baján: Latinovics Vincze, Koczik Pál, Papp Zsigmond, Gaal Péter, Fazekas József, Fabián Pál, Mandics Márk; Zomborban: Korányi Victor és Aszt Nándor; Becskereken: Feigl ügyvéd;. Erdélyben: László Imre, Décsy László; Hatvani Károly, Szilágyi József fogattak el, Pogonyi József volt huszárszázados szökéssel menekült. Az elfogottak mind Josefstadtba vitettek s ott részint fogva, részint a »k. k. politische Strafhausverwaltung« felügyelete alatt, 271/2 kr. napi ellátással internálva tartattak.
Klapka tábornok október 7-kén irott levelében azon gyanujának adott kifejezést, hogy ezen elfogatások, különösen a bánátiak és bácskaiak, Nápolyból meggondolatlanul s mindenesetre elhamarkodva haza küldött hirekkel s utasitásokkal állanak kapcsolatban, melyeket Klapka bizonyos fontoskodási s öntulbecsülési viszketeg kutfejére volt hajlandó visszavezetni; s hogy az osztrák hatalom neszét vette annak, miként Magparország délkeleti határai felől valami készülőbe van, ennek egyik jelenségét ekként adta elő: »Engem (Klapkát) az osztrákok mindenütt keresnek: a fejedelemségekben, Erdélyben, a Bánátban, mindenütt, csak itt Genfben nem. A szamarak!«
Minő kutfőre volt e tömeges elfogatások szerencsétlensége visszavezethető, annak nyomába jutni bajosan lehetett volna. A tény mindenesetre indokolta azon figyelmeztetést, hogy embereink megválasztásában a legnagyobb óvatossággal kell eljárnunk; hanem ez a gyakorlati téren sok nehézségbe ütközött, nemcsak azért, mert a megválasztással szük körre valánk szoritva, hanem azért is, mert emberekkel volt dolgunk, a »genus homo« pedig gyarló teremtés, s a nyilt jellemnek, mely a magyarnak egyik szép sajátsága, az ovatlanság, ne mondjam: indiscretio, mint árny a fénynek nyomában jár, – egy-egy meggondolatlan szó kiejtésének veszélye ellen a leggondosabb válogatás sem biztosithatott.
Klapka tábornoknak az elfogatások feletti méltó töprenkedés a következő levelet sugallta tolla alá:
Páris, 1860. október 11.
Az események ezuttal csakugyan rohamitás lehetőségére mutatnak. A rémuralom, mely pár hét óta a hazában con amore üzi játékát, kapcsolatban a politikai láthatáron feltünedező jelekkel, könnyen meghiusithatják számitásunkat, hogy a cselekvés ideje reánk nézve csak a jövő tavaszszal fog elkövetkezni; s idő előtti kitörést idézhet elő. Ez bizonynyal szerencsétlenség lenne; de megtörténhetik s jobb minden esélyre elkészülve lenni, mint meglepetni. A hatalom nem fog az eddigi elfogatásoknál megállani, azt pedig nem lehet feltenni, hogy egy pár ezer tetterős hazafi össze hagyja magát fogdostatni, mint megannyi birka, a nélkül, hogy végelemzésben ellentállást kisérlene meg. Hiszen elvégre is jobb dolog a késsel kézben meghalni, mint az osztrák tömlöczökben elrothadni.
Tehát nézzünk nyugodtan a kitörés esélyének szemébe s jőjjünk tisztába az iránt, hogy mi a teendőnk, ha az csakugyan elkövetkezik? Én azt hiszem, hogy ez esetben csak egy van, a mit tennünk kell, de ez az egy parancsoló kötelesség. És ez az, hogy fejlehajtva (tęte baissée) a mozgalomba vessük magunkat s vezetését kezünkbe vegyük. Nem holmi helyileges czivakodás esetéről szólok, hanem azon esélyről; ha a mozgalom egy komoly általános felkelés jellegét öltené s annak elejét venni nem volna hatalmunkban, »Fair que dois, advienne que pourra« – ez jelszavam. – –
(Aláirva.)
Klapka.
*
Pár nap mulva Klapka tábornok személyesen Londonba jövén, e kérdésre azt adtam válaszul: miként én, mióta számkivetésemben szabadon mozoghatok, mindig azt vallottam vezérelvemnek, hogy ha mi, számütöttek juttathatjuk kitörésre a forradalmat hazánkban, ezt csak azon esetben szabad tennünk, ha nemzetünknek oly támaszt, segitséget s biztositékot nyujthatunk, melyek a nemzetet oly karba teszik, hogy emberi számitás szerint: a siker csak saját határozottságától függjön; ellenben ha a nemzet saját maga veszi kezébe az intiativát s (nem lobbatag émeutöket, hanem) forradalmat csinál; akkor nekünk nem szabad a siker kilátásait mérlegelnünk, hanem elengedhetlen kötelességünk egyedül vagy tized-század-ezred magunkkal, a mint lehetend, a nemzet segitségére sietni s veszélyeiben megosztozni. Vajjon ez elengedhetlen kötelességet is teljesitve, a vezetést is szabad lesz-e vagy nem igénybe vennünk? – az a körülményektől s a nemzet akaratától függend. A vezetés felelősségétől, ha a nemzet ugy akarja, vissza nem riadok, de azt nem ambitionálom s az alárendeltség engedelmességét is elfogadom. Ez volt mindig vezérelvem, ez most is. Határozottan igy nyilatkoztam több izben Teleki Lászlónak is, ki e nézetemben teljes szivvel-lélekkel osztozott. Megirtam ezt haza is más alkalommal. Jó lesz, a mint a körülmények tanácsosnak mutatandják, ezt az Igazgatóság nevében ujra is tudtul adni otthoni barátainknak. Ezeket tehát megállapitott dolognak tekinthetjük.
Egyébiránt nem tagadhatom, miként én nem attól tartok, hogy az elfogatások időelőtti kitörést, hanem inkább attól, hogy lehangolást fognak eredményezni.* Hanem legyen az én felfogásom helyes, legyen a Klapkáé; első esetben a lehangoltság ellensulyozása, második esetben közreműködésünk értékesitése szempontjából is minden lehető erélylyel azon kell lennünk, hogy a százezer arany frankot, melynek hazaküldésében Cavourral megállapodtunk, de mely még mindig nem lett kiszolgáltatva, végre már hazajuttathassuk* s hogy a keletre szánt fegyverzet, melynek elszállitása körül Turinban a legnagyobb hálára kötelező erély és buzgalom lett kifejtve; rendeltetése helyén kellőleg biztosittassék; mire nézve én csakis ugy érzendem magamat megnyugtatva, ha Klapka tábornok, kinek az ügyek személyes vezetése a keleten, közmegállapodás szerint, hivatását képezi, rendeltetési helyére siet.
Teleki Lászlót értesitve ez értekezésünk lefolyásáról, a lehangolás iránti félelmemet e szavak kiséreteben közöltem vele »Nagy ovatosságra s nagy erélyre van szükségünk mind itt, mind a hazában. S kik kezeiben van a gyeplő otthon? Én borzadok csak rágondolni is«.
Ezt sok mindenféle akadékosságok után Pulszky Ferencz fáradhatlan erélyének október 13-án sikerült keresztül vinni. A százezer arany frankot, mi akkor osztrák értékben 140,000 frankot tett, Teleki közbenjárása folytán gróf K. Gyula vitte haza.
*
Az elfogatásoknak nem volt komoly következése. Az október 20-kai diploma megjelenése után az elfogottak mind, ép ugy mint Károlyi Edével történt, szabadon bocsáttattak.
