JÉZUS MEGJELENÉSEI

Teljes szövegű keresés

JÉZUS MEGJELENÉSEI

Julius Schnorr von Carolsfeld fametszete (1860)
(Szent Lukács evangéliuma 24.28)

Julius Schnorr von Carolsfeld fametszete (1860)
(Szent János evangéliuma 20.26)

Baroccio Frigyes (1528–1612): Jézus megjelenik Mária Magdolnának (Szent János evangéliuma 20.17)
A Klasszikus Aranybiblia illusztrációja (1897)
A hét első napján történt délután, hogy Jézus két híve Emmauszba tartott Jeruzsálem felől, és az elmúlt napokban esett dolgokról beszéltek egymás között. Jézus pedig egy idő után útitársként lépett melléjük, de azok szeme elhomályosult, és nem ismerték fel őt.
– Miért oly szomorú az arcotok? – kérdezte tőlük.
– Bizonyára jövevény vagy – felelte egyikük, akinek a neve Kleofás volt –, ha nem tudod, miféle dolgok történtek Jeruzsálemben.
– Ugyan mifélék? – kérdezte ismét útitársuk.
– Hát amik a názáreti Jézussal estek – felelte Kleofás. – Ez próféta volt, és szóban és tettben hatalmas Isten és az emberek előtt. A főpapok és a nép vénei azonban halálos ítéletet hoztak róla, és keresztre feszítették. Pedig mi azt hittük, hogy ő a Messiás, aki megszabadítja Izraelt. És immár harmadik napja, hogy ezek történtek.
– Ma reggel pedig megzavart minket néhány közülünk való asszony – folytatta a másik tanítvány –, akik jókor reggel a sírhoz mentek. Azt mondják, hogy a sírt üresen lelték, és angyal szólt hozzájuk, majd pedig a Mesterrel is beszéltek. Néhányan a tanítványok közül elmentek a sírhoz, és mindent úgy találtak, ahogy az asszonyok mondták.
– Ó, mily balgák vagytok – mondta ekkor útitársuk –, mily rest a szívetek elhinni, ami írva van a Messiásról!
És sorra fejtegette és magyarázta nekik Mózestől a zsoltárokon át a prófétákig, hogy mindennek így kellett történnie.
Elértek ezenközben a faluba, ahová a tanítványok igyekeztek, és Jézus úgy tett, mintha tovább akarna menni.
– Nézd, hanyatlik már a nap – mondták a tanítványok –, maradj velünk.
Ő pedig betért velük együtt a házba, és amikor estebédhez ültek, kezébe vette a kenyeret, megáldotta, megtörte és nekik nyújtotta.
Abban a pillanatban megnyílt a szemük, és felismerték a Mestert, de ő eltűnt a szemük elől.
– Hiszen gondolhattuk volna előbb is! – kiáltott fel Kleofás. – Nemde mindkettőnk szívében öröm gyúlt, amikor az úton az írásokat magyarázta nekünk, s bebizonyította, hogy Urunknak fel kellett támadnia!
Azon nyomban felkerekedtek, és visszatértek Jeruzsálembe, ahol az apostolok és a tanítványok voltak egybegyűlve egy házban, szorosan zárt ajtók mögött, merthogy féltek a zsidóktól. Azzal a hírrel fogadták az emmausziakat, hogy feltámadt az Úr, és már Simon Péternek megjelent; ők is elmondták, hogyan találkoztak vele, és hogyan ismerték fel őt a kenyértörésben.
Miközben ezekről beszéltek, megjelent közöttük Jézus a szoba közepén megállva, és így szólt:
– Békesség nektek!
Az egybegyűltek pedig megrettentek, mert azt hitték, halott lelkét látják, s ezért Jézus így szólt hozzájuk kezét kitárva:
– Íme lássátok a sebet kezeimen és oldalamban, és tapintsatok meg. A léleknek nincs húsa és csontja, nekem pedig íme van.
Látva, hogy a tanítványok a nagy öröm miatt még mindig nem mernek hinni szemüknek és kezüknek, megkérdezte:
– Van valami ennivalótok a háznál?
Egy sült halat és némi lépes mézet tettek eléje, s ő leült és evett. Aztán megrótta őket szívük keménységéért, hogy sokáig nem hittek azoknak, akik látták őt feltámadása után.
– Szóltam pedig mindezekről, amikor még közöttetek voltam, hogy ekképp van megírva a Messiásról: szenvedés és halál vár rá, de feltámad harmadnapon. Ti lesztek mindezeknek bizonysága, nektek kell prédikálnotok a megtérésről és a bűnök bocsánatáról Jeruzsálemen kezdve szerte a világon, a pogányok között.
Majd rájuk lehelt, és így szólt:
– Vegyétek a Szentlelket. Akinek megbocsátjátok bűneit, az bocsánatot nyer, s akinek nem, az bűnben marad.
 
Az apostolok egyike, Tamás, az Iker, nem volt együtt a többiekkel, amikor Jézus megjelent előttük. Hiába bizonygatták neki mindnyájan, hogy látták az Urat, és evett velük, csak a fejét ingatta hitetlenül, és azt mondta:
– Amíg nem látom és nem érintem kezén a szegek helyét, és amíg ujjamat oldala sebébe nem mélyesztem, nem hiszem el.
Egy héttel utóbb, amikor ismét együtt voltak, megjelent Jézus a zárt ajtókon át, és így szólt Tamáshoz:
– Lásd hát és érintsd kezemet, és mélyeszd ujjadat oldalamba, hogy ne hitetlenkedjél.
Tamás leborult előtte, és felkiáltott:
– Én Uram, én Istenem!
– Most már hiszel, Tamás, mert láttál – mondta neki Jézus. – Boldogok, akik nem látnak és mégis hisznek.
Megparancsolta ezek után tanítványainak, hogy menjenek Galileába, legközelebb ott találkozik velük.
 
A Genezáreti-tó partján Simon Péter, Tamás, a Zebedeus fiak, Fülöp meg két másik tanítvány beszálltak egy este a bárkába, és halászni indultak. Azon az éjjelen nem fogtak semmit. Megvirradván a part közelébe eveztek, s ott állt Jézus, de ők nem ismerték fel.
– Fiaim, van-e valami ennivalótok? – kérdezte tőlük.
– Nincsen – felelték.
– Akkor vessétek ki a hálót a hajó jobbján – mondta nekik.
Úgy tettek, ahogy mondta, és hamarosan megtelt a háló nagy halakkal.
– Az Úr az! – súgta Péternek a tanítvány, akit szeretett Jézus. Ezt hallva Péter felkapta magára köntösét, mivelhogy egészen neki volt vetkőzve az evezéskor, és magát a vízbe vetve kiúszott a partra, mert nem voltak messzebb tőle kétszáz könyöknél. A többiek követték a bárkával, s a teli hálót húzták maguk után a vízben.
A partra szállva látták, hogy parázsló tűz van ott rakva, rajta hal és mellette kenyér.
– Hozzatok a halból, amit most fogtatok – mondta Jézus.
Péter partra húzta a hálót, amely el nem szakadt, pedig százötvenhárom nagy halat számlálhatott benne.
– Most pedig együnk – mondta aztán Jézus, és megtörte a kenyeret, s nyújtott nekik belőle meg a halból is. Ez volt a harmadik alkalom, hogy megjelent tanítványainak.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem