SAUL ÜLDÖZI DÁVIDOT
SAUL ÜLDÖZI DÁVIDOT
)
Julius Schnorr von Carolsfeld fametszete (1860)
Sámuel első könyve 24.5
)
Julius Schnorr von Carolsfeld fametszete (1860)
Sámuel első könyve 25.32
)
Ebbinghaus Vilmos: Dávid a zsoltáros (Zsoltárok könyve 102.1)
A Klasszikus Aranybiblia illusztrációja (1897)
)
Ismeretlen német mester metszete (1670 körül)
Midőn elmenekült Nób szentélyéből, Dávid Júda földjén, Adullám barlangjában húzódott meg. Ide jöttek hozzá szülei és atyjafiai Betlehemből, mert rettegték Saul bosszúját. Dávid köré gyűlt sok olyan férfiú is, akit nyomorúság sújtott, akire adósság nehezedett, s mind, akik elégedetlenek voltak Saul uralmával. Ilyeténképp hamarost négyszáz elszánt fegyverforgató férfiúnak parancsolt.
Idős szüleit Moáb királyánál hagyta, aki ráállt, hogy magánál tartja őket, amíg az Úr eligazítja Dávid dolgát, ő maga pedig csapatával Heret erdejébe vonult. Itt vette hírét, hogy a filiszteusok Keila városát ostrom alá vették, s cséplés idején szérűit fosztogatják. Abjátár útján megkérdezte az Urat, vonuljon-e ki az ellenségre, s az Úr biztató igét küldött. Így Dávid kivonult, bár emberei nehezen álltak rá az útra, s szétszórta a filiszteusokat, jószágaikat pedig zsákmányul ejtette. Ezek után csapatával együtt szállást vett a városban.
Midőn Saul megtudta, hogy Dávid Keilában időzik, így szólt:
– Bizony kezembe adja őt az Úr, mert maga rekesztette enmagát botorul kapukkal elzárt városba!
És nagy hadat gyűjtött, hogy a városra ráüssön. Szándéka tudomására jutott Dávidnak, s az ismét megkérdezte az Urat, vajon nem fogják-e Keila lakói kiszolgáltatni őt ellenségének. Az Úr igennel felelt, így hát Dávid otthagyta a várost csapatával, amely akkor már hatszáz harcost számlált, és Szif pusztájának hegyei között húzódott meg, onnan vezette portyáit a környező vidékre.
Saul ezt hallván lemondott Keila ostromáról, hanem amikor Szif lakói megizenték neki, hogy Dávid az ő környékükön bujkál, újra hadat gyűjtött, és ellene indult. Dávid és emberei egy sziklás hegy oldalában rejtőztek, Saul hadai pedig a hegy másik oldalát szállták meg. Mielőtt a sziklákat megkerülve lecsaphattak volna a kis seregre, hírvivő jött a király táborába ily üzenettel:
– Térj meg, uram, mert földedre törtek a filiszteusok.
És Saul kénytelen volt otthagyni a zsákmányt, amely már kicsiny híján a kezében volt. Szándékáról azonban nem tett le, s amint leszámolt a filiszteusokkal, visszatért Dávid üldözésére.
Dávid pedig eme hányattatások közepette hárfát ragadott, és így énekelt az Úrnak:
Nagy neved által, Uram, légy hathatós segédem,
a Te hatalmad erejével állj bosszút értem!
Imámat, Istenem, hallgasd meg kegyesen,
szájamnak szavához fordulj figyelmesen!
Mert kevély és hatalmas támadt föl ellenem,
és halálra keres az istentelen!
De íme Istenem segítségemre jő,
az Úr nékem menedék, élet ő és erő!
Állj bosszút rajta, ki rám leselkedik,
a te igazságod által romlásába vidd,
akkor kész szívvel áldozok neked,
és fennen magasztalom jóságos neved,
ha szorongattatásból a lelkemet kimented!
Ó, üldözöm vesztét kegyesen látni engedd!
a Te hatalmad erejével állj bosszút értem!
Imámat, Istenem, hallgasd meg kegyesen,
szájamnak szavához fordulj figyelmesen!
Mert kevély és hatalmas támadt föl ellenem,
és halálra keres az istentelen!
De íme Istenem segítségemre jő,
az Úr nékem menedék, élet ő és erő!
Állj bosszút rajta, ki rám leselkedik,
a te igazságod által romlásába vidd,
akkor kész szívvel áldozok neked,
és fennen magasztalom jóságos neved,
ha szorongattatásból a lelkemet kimented!
Ó, üldözöm vesztét kegyesen látni engedd!
Addigra Dávid és emberei már Éngedi pusztájában bujdostak. Saul háromezres hadával egy sziklás-erdős hegy keleti oldala felől akart rajtaütni rejtekhelyükön. Az út mentén, egy karám közelében barlang volt, és a király betért oda egymagában, hogy könnyítsen magán. Nem tudta, hogy Dávid és néhány embere épp abban a barlangban rejtőzik. Vitézei halkan így szóltak Dávidhoz:
– Íme, az Úr kezedbe adta ellenségedet!
Dávid azonban megtiltotta nekik, hogy kezet vessenek rá, és így szólt:
– Távol legyen tőlem és tőletek, hogy egy ujjal is érintsük az Úr felkentjét!
Maga pedig hátulról odalopózott a guggoló Saulhoz, és levágta köntösének egy bojtját, majd amikor a király dolga végeztével eltávozott, utánament, s a barlang szájában megállva, a nevét kiáltotta. Saul megfordult, Dávid pedig földig hajolt, és így szólt hozzá:
– Uram, királyom, miért véled szívedben, hogy romlásodra török? Íme, köntösöd bojtja, amelyet az imént vágtam le, ez tanúsíthatja, hogy megkíméltelek, noha az Úr kezembe adta életedet! Miért üldözöl hát, mint nyomorult kutyát? Az Úr elébe tárom ügyemet, ítéljen ő közöttem és közötted, és szolgáltasson igazságot nekem!
Saul ekkor könnyekre fakadt, és így felelt.
– Bizony igazabb vagy te nálam, Dávid fiam, mert a rosszért jóval fizettél. Adja meg érte jutalmadat az Úr! Lásd, tudom én jól, hogy Izrael királyi pálcája a te kezedbe kerül hamarosan. Esküdj meg, kérlek, az Úr nevére, hogy akkor majd irgalmas leszel maradékomhoz, és nem törlöd ki a nevemet atyám házából!
Dávid ünnepélyesen megesküdött Saulnak, és a király eltávozott, s hadait hazavezette.
Dávid hárfája pedig a hála és öröm hangjait hallatta azon a napon:
Az Úr az én kőszálam, váram és szabadítóm,
sziklám és erősségem ő, csak benne bízom.
Pajzsom és üdvömnek záloga, magasztalom őt,
ha ő segél, szégyen nem ér az ellenség előtt.
Halál örvényébe hulltam, Seól kötele nyűgöz le,
lábaimra fonódott az örök éjszaka tőre.
Szavam az Úrhoz emeltem, őt hívtam keserű gondban,
s templomából meghallott, szavam fülébe ért nyomban.
Értem nyúlt a magasból, víz mélyéről kimentett,
ádáz üldözőim közül, kik már rám kardot fentek.
Rámtörtek a vész napján, de az Úr pártomra állt,
tág helyre vitte azt, ki előtte kedvet talált.
Igazságom szerint megfizetett nekem,
jutalma volt ez, mert tiszta maradt a kezem.
Hisz megőriztem az Ő útját, és ösvényét szerettem,
rendelését követem, törvényét el nem vetettem.
Bűn nélkül jártam előtte, nem vétkeztem sohasem,
igaz módra jutalmazott, mert tiszta maradt a kezem.
Jósággal viszonzod a jót, igazhoz igaz vagy,
tisztával tisztán bánsz, gazul fizetsz meg a gaznak.
Sanyargatottat megmentsz, megalázod a kevélyet,
fényességem vagy, Uram, Te világítod meg az éjet!
sziklám és erősségem ő, csak benne bízom.
Pajzsom és üdvömnek záloga, magasztalom őt,
ha ő segél, szégyen nem ér az ellenség előtt.
Halál örvényébe hulltam, Seól kötele nyűgöz le,
lábaimra fonódott az örök éjszaka tőre.
Szavam az Úrhoz emeltem, őt hívtam keserű gondban,
s templomából meghallott, szavam fülébe ért nyomban.
Értem nyúlt a magasból, víz mélyéről kimentett,
ádáz üldözőim közül, kik már rám kardot fentek.
Rámtörtek a vész napján, de az Úr pártomra állt,
tág helyre vitte azt, ki előtte kedvet talált.
Igazságom szerint megfizetett nekem,
jutalma volt ez, mert tiszta maradt a kezem.
Hisz megőriztem az Ő útját, és ösvényét szerettem,
rendelését követem, törvényét el nem vetettem.
Bűn nélkül jártam előtte, nem vétkeztem sohasem,
igaz módra jutalmazott, mert tiszta maradt a kezem.
Jósággal viszonzod a jót, igazhoz igaz vagy,
tisztával tisztán bánsz, gazul fizetsz meg a gaznak.
Sanyargatottat megmentsz, megalázod a kevélyet,
fényességem vagy, Uram, Te világítod meg az éjet!
Ekkoriban történt, hogy beteltek Sámuel napjai, és megtért őseihez. Egész Izrael megsiratta, és szülővárosában, Rámában helyezték sírba.
Dávid pedig Maón pusztájában időzött ez időben. Hírét vette, hogy a dúsgazdag Nábál a birkáit nyírja Kármelben. Elküldte hozzá néhány emberét ezzel az üzenettel:
– Üdv neked és házadnak! Iszai fia Dávid köszönt, és kéri, hogy küldj néki és embereinek a közelgő ünnepre abból, amid van. Vedd észbe, hogy pásztoraid és nyájaid biztonságban vannak a rablóktól, amióta mi védelmezzük őket, és sokezernyi jószágodból el nem veszett egy darab is ez idő alatt.
Emberei átadták az üzenetet Nábálnak. A durva és faragatlan ember csúf szitkokban tört ki, és dühösen kiáltozta:
– Kicsoda az a Dávid, az Iszai fia? Talán ismernem kéne minden szökött szolgát és kujtorgó kurafit? Eszement bolond lennék, ha a nyírőimnek szánt étket odaadnám olyan mihaszna embereknek, akikről azt sem tudom, hogy kicsodák! Kotródjatok, amíg jól van dolgotok!
Dávid küldöttei szótlanul megfordultak s visszatértek urukhoz, hogy elmondják neki Nábál üzenetét.
Volt a goromba gazdának egy szép, ifjú és eszes asszonya, Abigailnak hívták. Amikor egy cseléd elmondta neki, hogyan adta ki az ura a szegénylegények útját, Abigail semmit sem szólt Nábálnak, hanem titkon szamarakra rakatott kétszáz kenyeret, két tömlő bort, öt sült bárányt, pörkölt gabonát, százszámra mazsolás és fügés kalácsot, s szolgáit útnak indította vele, majd maga is szamárra ült, és követte őket.
A közeli hegy oldalában hamarosan találkoztak Dáviddal, aki négyszáz embere élén épp Nábál tanyájához indult. Abigail leszállt szamaráról, a földre borult Dávid előtt, és így szólt:
– Felejtsd el a haragot, uram, amely az én faragatlan férjem, Nábál iránt támadt szívedben! Fogadd el szolgálódtól a csekélységet, amit íme, magad és legényeid számára készítettem, s légy kegyelmes hozzánk! Meglásd, megáld az Úr, királlyá tesz majd Izraelben, hosszú életet ád, s eltiporja előtted ellenségeidet!
Dávid így felelt kegyesen:
– Állj fel, leányom, mert kedvet találtál előttem. Legyen áldott az Úr, hogy utamba küldött, s légy áldott magad is, mert megmentettél attól, hogy vérnek vétkét vegyem lelkemre, és magam szolgáltassak igazságot! Mert bizony mondom, ha nem találkozunk, a hajnal nem talált volna életben egyetlen férfit sem Nábál egész nemzetségében. Térj hát házadba békével!
Abigail visszatért urához. Javában tartott már ott a birkanyírás ünnepsége, s a gazda úgy felöntött a garatra, hogy alig tudott magáról. Abigail ezért csak másnap reggel mondta el neki, milyen ajándékokkal sikerült a megsértett Dávidot kiengesztelnie. A fösvény Nábált ennek hallatára megütötte a szél, teste merev lett, mint a kő, és többé nem tért magához. Tíz nap múlva elhagyta az élet.
Amint Dávid meghallotta halála hírét, elküldte embereit Kármelba Abigailhoz, hogy kérjék meg őt számára feleségül. Abigail mélyen meghajolt a küldöttek előtt, és örömmel követte őket. Nem sokkal utóbb a Jezréelből való Ahinoámot is feleségül vette Dávid, s így két asszonya lett – Mikált pedig, akit menekültekor Gibeában hagyott, Saul hozzáadta Páltielhez, Láis fiához.
