SAUL KIRÁLLYÁ LESZ
SAUL KIRÁLLYÁ LESZ
)
Julius Schnorr von Carolsfeld fametszete (1860)
Sámuel első könyve 11.1
)
Ismeretlen német mester metszete (1670 körül)
Midőn Sámuel megvénült, két fiát tette meg bírává. Jóel és Abija Beérsebában láttak törvényt, de nem atyjuk nyomdokain jártak: ajándékokat fogadtak el, s annak javára ítéltek, aki megvesztegette őket. Izrael vénei ezért Sámuelhez járultak, és így szóltak:
– Te már aggságra jutottál, fiaid pedig méltatlan bírái a népnek. Adj hát királyt nekünk, hogy uralkodjék fölöttünk, ahogy az a többi népeknél szokás!
Isten sugallatára Sámuel így felelt nekik:
– Nem engem vetettetek el, hanem az Urat, aki eddig királya volt Izraelnek. Ám legyen úgy, ahogy akarjátok, de én ma megmondom nektek, mit tesz majd a király, akit magatok fölé emeltek. Fiaitokat elviszi szekérhajtónak és fullajtárnak, velük szántat és arattat, velük készítteti hadi kocsijait és fegyvereit. Lányaitokat elveszi kenőcskészítőnek, főző- és sütőasszonynak, legjobb szolgáitokat s barmaitokat is magához ragadja, hogy neki dolgozzanak. Földjeitek legjava termését, állataitok javát adóba viszi, hogy tisztjeit és szolgáit tartsa vele, végül szolgái lesztek ti magatok is. És ha egyszer zúgolódni támad kedvetek az iga miatt, amit nyakatokra rak, az Úrhoz hiába fordultok, nem hallgat meg többé!
A nép azonban nem tágított kérésétől, ezért Sámuel elrendelte, hogy térjen mindenki otthonába, és várakozzék, amíg az Úr döntését tudtukra adja.
Élt akkoriban Benjámin földjén, Gibea városában egy jómódú férfiú, Kisnek hívták. Volt neki egy daliás fia, Saul, aki fejjel magasodott ki Izrael minden harcosai közül.
Történt egyszer, hogy Kis házától néhány szamárkanca elkóborolt. Kis elküldte fiát, Sault egy szolgával, hogy kutassa fel az eltűnt állatokat. Saul és a szolga bejárták Efraim földjét Salisától Saálimig, aztán Benjámin hegyeit is végigfürkészték, de mindhiába, nem akadtak az elveszett állatok nyomára.
– Térjünk vissza – mondotta végül Saul, amikor Cuf közelében jártak –, mert atyám már miattunk fog aggódni.
– Úgy hallottam, uram, hogy ebben a városban jár most Isten embere, aki látó – felelte neki a szolga –, őt érdemes volna még megkérdeznünk, hol találhatjuk meg, amit keresünk.
Saulnak tetszett a dolog, és elindultak a város felé. Lányokkal találkoztak, akik a kúthoz mentek, s megtudták ezektől, hogy az Isten emberét valóban a városban találják, most készül épp a közeli magaslatra, hogy megáldja az áldozati adományokat, és lakomához üljön a városból meghívottakkal.
Ahogy beléptek a városkapun, egyenest Sámuel, a próféta jött velük szemben. Az Úr lelke így szólt Sámuelhez:
– Íme, a férfiú, akit kiszemeltem, őt kend fel Izrael királyává, hogy megszabadítsa népét a filiszteus igától!
Saul azonban nem tudta, ki áll előtte, s megkérdezte:
– Merre találjuk a látóember házát?
– A látóember én vagyok – felelte Sámuel. – Most kövess a magaslatra, velem kell ennetek, holnap aztán mehettek a dolgotokra. A szamárkancák miatt pedig ne aggódj, azok már megkerültek. Egyébként is tiéd és házatoké lesz Izrael egész gazdagsága.
– Benjámin a legkisebb Izrael törzsei között – mondta Saul –, s nemzetségem a legkisebb Benjáminban, hogyan mondhatsz nekem ilyet?
Sámuel nem felelt, csak intett, s elindultak a magaslatra. Ott a szentély csarnokában a próféta a főhelyre ültette Sault, a lakoma vendégei között, és a legjobb falatokat tétette elé. Másnap hajnalban ébresztette, s megindult vele a városból kivezető úton. A szolgát előreküldte, majd elővonta olajosszaruját, Saul fejére öntött belőle, megcsókolta őt, és így szólt:
– Íme, felkent téged az Úr néped királyává, hogy szabadítójuk légy minden ellenségtől. Most térj haza, és majd vidd végbe, amihez erőt érzel magadban, mert veled lesz az Isten!
Hogy hitében megerősítse, jeleket is mondott néki, amelyeket útjában talál majd, s valóban minden úgy esett, ahogy a próféta megjövendölte. Amikor közel ért már Saul Gibeához, egy csapat kóbor próféta jött szembe vele hárfákkal, dobokkal és cintányérokkal. Velük együtt Sault is elkapta a révület, és érezte, hogy más emberré lesz szívében. Ez is úgy történt, ahogy Sámuel megmondotta volt. A gibeaiak látták őt habzó szájjal kerengeni és jövendöléseket hebegni, és elcsodálkoztak:
– Hát már Saul, Kis fia is felcsapott prófétának?
A révület azonban hamarosan elhagyta őt, s hazatért atyja házához.
Ezután Sámuel összehívta a népet Micpába az Úr elé, és így szólt:
– Szívetek keménysége miatt engedett az Úr, s a mai napon királyt ad nektek. Akaratát sorsvetés útján adja tudtotokra.
A sors a tizenkét törzs közül Benjámint jelölte ki, Benjámin nemzetségei közül a Mátriét, a Mátri-nemzetség családjai közül Kisét, Kis fiai közül pedig Saulra esett a sors. Keresték őt mindenfelé, végül a málhaőrzők közt találtak rá. Amikor a nép elé állt, látták, hogy fejjel magasabb mindenkinél, hogy nincs hozzá hasonló egész Izraelben, és ujjongva kiáltották:
– Éljen a király!
Sámuel pedig kihirdette a királyság törvényét, s hazabocsátotta a népet.
Hamarost felvonult az ammonita Náhás, és körülzárta erős ostromgyűrűvel a gileádi Jábes városát. A szorongatott város lakói békét kértek tőle, de Náhás gőgösen üzente:
– Csak úgy kötök békét veletek, ha tűritek, hogy mindnyájatoknak kiszúrassam a jobb szemét Izrael gyalázatára!
Jábes lakói hét nap haladékot eszközöltek ki, és követeket küldtek Gibeába Saulhoz, hogy siessen segítségükre. Saul épp a mezőről tért meg ökreivel, amikor eléje járultak a követek. Meghallván Saul Jábes veszedelmét, leszállott rá az Úr lelke. Két ökröt azonnal feldarabolt nagy haragjában, és szétküldötte hírvivőivel Izraelben eme üzenettel: „Így jár, aki nem vonul ki Saullal!”
Háromszázharmincezer férfiú gyűlt egybe Saul szavára Bezek mellett. A vezér három csoportra osztotta őket, másnap hajnalban rajtaütött Náhás táborán, s mire a nap feljött, hírmondó sem maradt az ammonitákból.
A nép ekkor Gilgálba vonult, és az Úr színe előtt megerősítették Sault az ő királyságában. Sámuel pedig a nép elé állott, és így szólt:
– Íme, a királyotok, akit kértetek, akit az Úr kijelölt, ezután ő jár előttetek. Én pedig leteszem a tisztet, amit valaha rám bízott az Úr. Álljon most elő közületek, és tanúskodjék ellenem, akit valaha megrövidítettem, akit sanyargattam, akitől megvesztegetést fogadtam el, amíg bírátok voltam! Vádoljon az Úr és felkentje előtt, s én megfelelek neki!
– Nem tettél kárunkra semmit, senkinek sincs panasza ellened! – kiáltott egy emberként a nép.
– De van nekem panaszom ellenetek az Úr előtt, hálátlanok! – kiáltott Sámuel. És elészámlálta nekik mindazokat a csodákat és tetteket, amiket értük mívelt az Úr, amióta kihozta őket Egyiptomból. S hogy jelet mutasson nekik, az Úrhoz könyörgött, s íme, zivatar lett és mennydörgés, jóllehet aratásidőn mindig felhőtlen az ég. Nagy félelem fogta el Izrael fiait, Sámuel pedig ezt mondotta nekik:
– Nagy bűnt követtetek el, amikor megvetettétek Jahve uralmát, és királyt követeltetek. Hanem ami történt, megtörtént, most már ne féljetek, mert megbocsát az Úr, ha hűek maradtok Hozzá, és Őt szolgáljátok egész szívetekkel. Akkor megtart benneteket és királyotokat is. Ha azonban semmirevaló bálványokhoz pártoltok, ha zúgolódtok parancsai ellen, akkor keze rátok súlyosul, s elveszejt benneteket királyotokkal együtt! Én pedig ezután sem szűnök meg imádkozni értetek, sem a helyes utat mutatni nektek és királyotoknak!
