AZ ÚR ELVETI SAULT
AZ ÚR ELVETI SAULT
)
Julius Schnorr von Carolsfeld fametszete (1860)
Sámuel első könyve 15.27
)
Julius Schnorr von Carolsfeld fametszete (1860)
Sámuel első könyve 16.11
)
Bibliaillusztráció (Pfeifer Ferdinánd, 1850 körül)
Dávid királyul kenettetik föl (Sámuel első könyve 16.11)
)
Ismeretlen német mester metszete (1670 körül)
Sámuel akkor újból elment Saulhoz, és így szólt hozzá:
– Íme, az Úr üzeni szavaim által: amikor kihoztam Egyiptomból Izraelt, vétkezett Amálek népe, mert rátámadott a pusztában! Itt az idő, hogy vétkét megtoroljam. Vonulj hát az amalekiták ellen, és én a kezedbe adom őket! Töltsd be rajtuk átkomat, ölj meg köztük minden férfit és nőt, csecsemőt és öreget egy szálig, állataikkal egyetemben!
Saul engedelmeskedett, hadrendbe állított kétszázezer harcost, és megindult délnek Amálek ellen. Az Úr kezébe adta a győzelmet, ő pedig minden embert kardélre hányt, de megkímélte a királynak, Agágnak életét. Az ökröknek, juhoknak és kecskéknek csak a selejtesét pusztította el, a szép és kövér állatokat magával hajtotta Gilgálig a visszatérő sereg.
Sámuel újra eljött; Saul tisztelettel köszöntötte, és jelentette néki, hogy végrehajtotta az Úr parancsát.
– Akkor hát miféle bőgés hatol fülembe, és miféle bégetést hallok? – kérdezte szigorúan a próféta, akivel az Úr már közölte Saul engedetlenségét.
– Az állatokat elpusztítottuk, ahogy meghagyta az Úr – felelte Saul –, csak azokat hoztuk magunkkal, amelyekből hálaáldozatot akarunk bemutatni a győzelemért. Az embereken is betöltöttük az átkot, egyedül Altág királyt hurcoltuk ide.
– Azt hiszed, Istennek kedvesebb az áldozat, mint az engedelmesség – szólt haragosan Sámuel –, hogy többre tartja a kosok kövérét a szófogadásnál?
Saul bocsánatért esdekelt, de Sámuel így szólt:
– Megbánta Isten, hogy királlyá tett, és elveszi tőled Izrael trónját.
Azzal megfordult, hogy ott hagyja. Saul a köntöse után kapott, s megragadta annak szárnyát, de az leszakadt, s a kezében maradt.
– Így szakítja el tőled az Úr Izrael királyságát, hogy nálad méltóbbnak adja! – mondotta a próféta.
Saul azonban így szólt:
– Nagyot vétkeztem, uram, mégis kérlek, ne szégyeníts meg népem és vénei előtt; hanem térj most velem vissza, hogy imádjuk az Urat.
Sámuel visszatért vele, és imádkoztak. Akkor a próféta maga elé vezettette Agágot, az elfogott királyt, a maga kezével szabdalta őt ízekre, s eltávozott Saultól. Többé nem találkoztak földi életükben.
Idő múltával Sámuel intést kapott az Úrtól:
– Meddig bánkódsz még Saulért, akit elvetettem? Fogd szarudat a szent olajjal, s menj a Júda földjén való Betlehembe, Iszaihoz, mert az ő fiai közül kell felkenned majd azt, akit én királynak jelöltem ki.
Sámuel engedelmeskedett az Úr szavának. Félt azonban, hogy Saul megöleti, ha híre megy a dolognak, ezért egy üszőt vitt magával annak jeleként, hogy áldozatot bemutatni megy, és Iszait és családját meghívta az áldozati lakomára. Mielőtt leültek volna enni, a próféta kérte Iszait, hogy mutassa meg neki fiait. Hét fiát vezette elébe Iszai, egyik daliásabb volt a másiknál, de az Úr hangja így beszélt a prófétának:
– Ne a termetet nézd, mert Isten nem a külsőt tekinti, mint az ember szokta, hanem a szívet! – És egyiket sem választotta.
– Minden fiadat láttam már? – kérdezte ekkor Sámuel.
– Nem, uram, a legkisebb odavan a nyájat őrizni – felelte Iszai.
Sámuel meghagyta, hogy küldjenek érte. Hamarosan megjött a legkisebb fiú: vörös hajú, nyílt tekintetű és nem nagy, de kecses termetű gyermekifjú.
– Ő Dávid, a legifjabb fiam – mondotta Iszai.
Az Úr pedig így szólt Sámuelhez:
– Őt kend fel, mert Dávid az én választottam!
A próféta vette az olajosszarut, és a kenetet az ifjú fejére csorgatva, felkente őt apja és testvérei előtt.
Ettől fogva Dáviddal volt az Úr lelke.
Sault pedig, akit az Úr elhagyott, egy idő óta gonosz lélek kínozta. A hatalmas ember néha nyüszített, mint a riadt gyermek, máskor üvöltött, hányta-vetette magát, és hab vert ki a szája szélén. Senki sem tudott írt a bajára, végül azt mondotta egy udvari embere:
– Olyan férfiú kellene, uram, aki szépen tud hárfázni, annak zenéje megnyugtatna, amikor a gonosz lélek gyötör.
Egyik szolga azonmód ajánlotta a betlehemi Iszai legkisebb fiát, aki, úgymond, mesterien pengeti a hárfát, azonfelül csinos termetű, és kellemes beszédű is. Saul hallgatott a tanácsra, és elküldetett Betlehembe a fiúért.
Iszai öt kenyérrel, egy tömlő borral és egy kecskegidával indította útnak fiát a királyhoz. A csinos és ékes szavú ifjú megtetszett Saulnak, fegyverhordozójává is megtette. Ha rátört a rossz lélek, amellyel az Úr büntette, Dávid ügyes ujjai végigfutottak hárfája húrjain, és a zenétől megnyugodott a király, eltávozott tőle a gonosz.
