IZRAEL FÖLKEREKEDIK
IZRAEL FÖLKEREKEDIK
)
Julius Schnorr von Carolsfeld fametszete (1860)
Mózes negyedik könyve 21.9
)
Ebbinghaus Vilmos: Mózes és a rézkígyó (Mózes negyedik könyve 21.9)
A Klasszikus Aranybiblia illusztrációja (1897)
)
Bibliaillusztráció (Pfeifer Ferdinánd, 1850 körül)
Az ércz kígyó (Mózes negyedik könyve 21.9)
Közeledett a vége a negyven esztendőnek, amelyet az Úr büntetésül szabott méltatlan népére. Mózes egész Izraelt összegyűjtötte Kádes környékén, és amint a szent felhőoszlop fölemelkedett a sátorról, tábort bontottak, és megindultak Cin pusztája felé. Odaérkezvén azonban nem találtak ivóvizet, és a hálátlanok újfent nekitámadtak vezetőiknek:
– Miért nem ölettetek meg minket is testvéreinkkel együtt az Úrral? Pusztuljunk inkább itt, ahol nincs víz se magunknak, se jószágunknak?
Az Úr megparancsolta Mózesnek, hogy vegye a botját, amellyel a tengert kettéválasztotta volt, és amellyel Refidimben már egyszer vizet fakasztott a kőből, és üssön vele a sziklára, hogy újra felfakadjon a víz. Mózes fogta a botot, Áronnal együtt a sziklafal elé állította a népet, és haragosan így szólt:
– Ti hálátlanok és kicsinyhitűek! Nem tudom, hajlandó lesz-e az Úr még egyszer csodát mívelni a kedvetekért!
És kétszer ütött a sziklára.
Bő sugárban ömlött a víz, ember és állat ihatott elégségig, de az Úr ezt mondta Mózesnek:
– Mivel kételkedtél szavamban, és nem vallottál szentnek a nép előtt, sem te, sem Áron nem mehettek be arra a földre, amelyet ígértem nektek!
Vonulása útján Izrael Edom határához ért. Az edomiták Ézsaunak, Jákob testvérének leszármazottai voltak, ezért Mózes követek útján arra kérte Edom királyát, hogy engedje Izrael népét békésen átvonulni országán. Ígéretet tett, hogy népe nem tér le a karavánútról, szőlőt és szántót nem érint, ha vizet fogyaszt maga és jószága számára, annak megadja az illő árát. Edom királya azonban nem adott engedélyt, és megparancsolta hadainak, hogy fegyverrel állják útját Izraelnek. Mózes Isten parancsára úgy döntött, hogy a testvérnép ellen nem kezd háborút, inkább megkerülik Edomot délkelet felé indulva.
A Hór hegyéhez érve, Mózes parancsot kapott az Úrtól, hogy vigye fel Áront és fiát, Eleázárt a hegyre. A hegy csúcsán Mózes levétette Áronnal a főpapi öltözéket, és Eleázárra adta, így ruházva rá a főpapi tisztet, Áron pedig kiadta lelkét, és százhuszonharmadik évében megtért atyáihoz. Testvére és fia levitték tetemét a táborba, és mind az egész nép siratta és gyászolta főpapját harminc napon át. Akkor megindultak tovább délnek, a Sás-tenger szarva felé, hogy nagy kerülő után újra északnak fordulhassanak.
A nép közben belefáradt a látszatra céltalan erre-arra vonulásba, és megint csak zúgolódni kezdett Mózes ellen. Isten büntetésül tüzes kígyókat küldött, amelyek sokakat halálra martak. Erre megrémültek az elégedetlenkedők, s immár arra kérték Mózest könyörögve, hogy hárítsa el róluk a csapást. Az Úr parancsára Mózes rézkígyót készített, és egy póznára tűzte. Ha erre ránézett a kígyótól megmart ember, életben maradt, és sebe begyógyult.
