JÚDÁS DICSŐSÉGE ÉS HALÁLA
JÚDÁS DICSŐSÉGE ÉS HALÁLA
)
)
Démétriosz most Nikanórt küldte el nagy sereggel, Izrael régi ellenségét, hogy egyszer s mindenkorra vessen véget a lázongásnak, és irtsa ki az ellenszegülőket.
Nikanór először megkísérelte tőrbe csalni a Makkabeust. Azt üzente neki: „Ne legyen köztünk háborúság! Békés tárgyalásra készülök, ezért csak csekély kísérettel megyek hozzád.”
Valóban találkoztak, és békésen tárgyaltak, de közben hírül hozták Júdásnak, hogy a szír vezér hadserege Júdea földjén táborozik, ezért többé nem volt hajlandó találkozni vele. Nikanór látta, hogy csalárd terveivel semmire sem megy, így hát megütközött Júdás csapataival Kafar-szalama mellett. Ám nem bírt vele, és ötszáz emberét elvesztette. Ezután fölment a Sion hegyére. A szentély papjai és a nép vénei ünnepélyesen fogadták. Ő azonban sértő és fennhéjázó módon beszélt velük, még le is köpte őket, és fenyegetésekkel akarta kikényszeríteni belőlük, hogy hol van Júdásnak és híveinek rejtekhelye. A papok bizonygatták, hogy semmit sem tudnak róla, mire ő ádáz haragjában megesküdött, a szentélyre mutatva:
– Ha szerencsésen visszatérek az ütközetből, ezt földig rombolom, és Dionüszosznak emelek oltárt helyette!
Ezután Bét-Horon alá vonult, ahol további királyi csapatokkal erősítette meg hadát. Júdás seregében mindössze háromezer férfi volt, és a vezér így imádkozott az Úrhoz:
– Te megsemmisítetted, Uram, Szennakerib száznyolcvanötezer katonáját, amikor a követei káromolták nevedet! Tipord most el ezt a sereget is, amelynek vezére gyalázó szavakkal illette szentélyedet!
A nagy csata Adaza mellett zajlott le Ádár hónap tizenharmadik napján. Nikanór seregét megverte az Úr, a vezér pedig az elsők között halt meg a harcban. Amidőn híre futott a seregben, hogy elesett a vezérük, elhajigálták fegyvereiket, és fejvesztve menekültek. Júdás harcosai egészen Gezerig üldözték őket nagy kürtszóval. A kürtök harsogására előjöttek a környező falvak férfiai, és ők is kaszabolták a menekülő ellenséget, míg végül egy sem maradt életben közülük. Ezután összeszedték a zsákmányt, Nikanórnak pedig levágták a fejét és a jobbját, amelyet oly gőgösen kinyújtott a szentély ellen, s kitűzték Jeruzsálem falaira. A nép ujjongott, és úgy határoztak, hogy ezentúl minden évben megülik Ádár 13-át a szabadulás ünnepeként.
Júdás sokat hallott arról, hány országra és hány királyságra terjesztették már ki a rómaiak a hatalmukat, s azt is tudta, hogy amilyen kíméletlenek ellenségeikkel szemben, annyira védelmezik és segítik a szövetségeseiket. Ezért elküldte két ifjabb rokonát, János és Eleázár fiait Rómába, hogy a szenátus előtt a rómaiak fegyverbarátságát és védelmét kérjék a zsidók népe számára. Küldöttei hosszú és viszontagságos úton eljutottak a messzi városba, és Júdás Makkabeus kérését a szenátorok elé terjesztették. A kérést kedvezően fogadták, és a szenátus megküldte a fegyverbarátsági szerződés levelét, amelyben Róma kötelezte magát, hogy nem segíti Júdea ellenségeit, s ha kell, fegyverrel védi meg támadói ellen. Egyszersmind levelet küldtek Démétriosz királyhoz, és azzal fenyegették, hogy szárazon és vízen hadat indítanak ellene, ha újabb panaszra ad okot szövetségeseiknek, a zsidóknak.
Démétriosz király nagy haragra lobbant, amikor meghallotta Nikanór csapatainak teljes pusztulását. Újra Bakkhidészt bízta meg, hogy hadat vezessen a Makkabeus ellen; a sereg jobbszárnyának az áruló Alkimosz állott az élére. Húszezer gyalogossal és kétezer lovassal vonultak fel, és Beérzetnél ütöttek tábort. Nem messze tőlük, Elazában Júdás hadai gyülekeztek, háromezer válogatott harcos. A nagy túlerő láttán azonban sokakat félelem szállt meg, és elszökdöstek a táborból. Végül csak nyolcszázan maradtak a vezér mellett. Többek igyekeztek lebeszélni őt a harcról, és azt tanácsolták, hogy inkább vonuljanak vissza, erősítsék meg újra a sereget, s csak akkor vállalják a csatát. Júdást is csüggesztette, hogy olyan sokan cserben hagyták, de azt is látta, hogy az ütközetet aligha kerülheti el, ezért ezt mondta:
– Ha az Úr úgy akarja, s ma érkezik el ideje, bátran meghalunk testvéreinkért! Ha menekülnénk, csak gyalázatot idéznénk nevünkre!
Úgy látta jónak, hogy ők támadnak az ellenségre. A királyi lovasság szétvált előttük, a parittyások és íjászok két oldalról lőttek rájuk, és látható volt, hogy be akarják keríteni őket. Júdás észrevette, hogy Bakkhidész és Alkimosz a jobbszárnyon áll, ezért legvitézebb csapatait arra irányította. Zengtek a kürtök, a zsidók felülkerekedtek a jobbszárnyon, és egészen a hegyek lejtőjéig szorították őket. Ekkor támadt rájuk a balszárny gyalogsága. A kegyetlen csata egész nap tartott, és mindkét oldalon sokan elestek, vagy sebet kaptak. Egy nyíl leterítette Júdást, és ezt látva, emberei is elmenekültek.
Jonatán és Simon kimentették bátyjuk testét a harc forgatagából, és elvitték Modinba, hogy atyáik sírboltjába temessék. Egész Izrael megsiratta a Pörölyöst, és még sokáig viselték a gyászt a vezérért, akinek keze által sok győzelmet adott az Úr az ő népének.
){kind=link}