JÓSIÁS KIRÁLY ÉS A MEGÚJULÁS
JÓSIÁS KIRÁLY ÉS A MEGÚJULÁS
)
Julius Schnorr von Carolsfeld fametszete (1860)
A királyokról írt második könyv 22.10
Ezékiás halála után a fia, Manassze lett Júda királya. Azt mívelte, ami gyűlöletes az Úr szemében. Felépíttette mindazokat a magaslati áldozóhelyeket, amelyeket atyja leromboltatott volt, oltárokat emelt a Baáloknak, és mindenféle bálványszobrokat faragtatott és öntetett. Még az Úr templomában sem átallott oltárokat emelni idegen isteneknek. Fiát megégettette tűzben a pogányok iszonyatos szokása szerint, jóslásra és bűbájosságra adta magát, és halottidézőket meg álomfejtőket tartott. Ártatlan vért is ontott a király, és a vér túlcsapott a város falain.
Elküldte az Úr az ő prófétáit, és azok így jövendöltek a király előtt:
– A bűnökért, amelyekkel a király ingerel engem, nagy szerencsétlenséget hozok Júdára, mondja az Úr, hogy a füle is zúg belé, aki hall róla. Olyan mérőzsinórt vetek Jeruzsálemre, mint Szamáriára vetettem, és olyan mértékkel mérek neki, mint Áháb házának mértem. Kitörlöm Jeruzsálemet, ahogy a tálat törlik ki, maradékát ellenség kezére adom, hogy kirabolják és felprédálják, mert megharagítottak, ahogy teszik atyáik, amióta Egyiptomból kihoztam őket!
Manassze és a gonosz útra tért nép azonban nem hallgatott az intő szóra. Ezért rájuk hozta az Úr az asszír hadak vezérét, s az elfogta a királyt, és bilincsbe verve, láncon Bábelbe hurcolta. Nagy szorongattatásában Manassze megemlékezett az Úrról, mélyen megalázta magát, és úgy könyörgött kegyelemért. Meghallgatta esdeklését az Úr, és visszasegítette őt városába, Jeruzsálembe. Akkoron megismerte s azontúl megvallotta Manassze, hogy az Úr az igaz Isten. Szakított minden istentelen praktikával, lerombolta a bálványok oltárait, és a templomból kihányatta az idegen istenek szobrait és áldozóhelyét. Helyreállította az Úr oltárát, engesztelő áldozatot mutattatott be rajta, és megparancsolta népének, hogy csak az Urat imádják azontúl. Írva vagyon róla, hogy Dávid városa mellé külső falat is emelt nyugat felől a Hal-kapuig, aztán az Ofel dombját is megerősítette magasra húzott fallal.
Ötvenöt esztendei uralma végén meghalt Manassze, és a palotája melletti kertben temették el.
Fia, Ámon két esztendeig ült csak Júda trónján. Atyja minden vétkét elkövette, idegen isteneknek áldozott, bálványoknak szobrot emelt, és meg sem alázta magát, ahogy atyja tette végezetül. Főemberei pártot ütöttek ellene, és megölték palotájában. A föld népe azonban megragadta és megölte gyilkosait, helyébe pedig fiát, Jósiást tették meg királynak.
Jósiás nyolcesztendős volt, amidőn királlyá kenték. Uralmának tizennyolcadik esztendejében megparancsolta, hogy javítsák ki az Úr templomát. Sok adományt gyűjtött a néptől, és a pénzeket egybeöntette, hogy fát és követ vegyenek rajta, és építőmestereket, kőfaragókat, ácsokat és asztalosokat fogadjanak a munkálatokhoz. Az átalakítás során történt, hogy Hilkija főpap elküldött a királynak egy nagy tekercset Sáfán írnok által, és ezt üzente vele:
– Íme, megtaláltam a Törvény Könyvét az Úr templomában!
Jósiás király felolvastatta az írnokkal a Törvény tekercsét, és amidőn meghallotta, ami benne írva állt, megszaggatta ruháit, és összehívatván a főpapot meg más udvari embereket, így szólt hozzájuk:
– Csoda-é, hogy annyiszor lobbant ellenünk haragra az Úr, midőn atyáink nem hallgattak a Törvény szavaira soha? És csodálni való-e, hogy haragja mindmáig nem csillapult? Menjetek, és kérdezzétek meg nékem az Urat e könyv felől!
A főpap és a király főemberei – köztük Sáfán fia Ahikám – ekkor elmentek Jeruzsálem újvárosába Hulda prófétaasszonyhoz, és megkérdezték őt az Úr akarata felől.
– Ezt üzeni az Úr – mondotta Hulda –: Amint könyvemben írva van, erre a helyre és a benne lakókra nagy romlást hozok, mert eltántorultak hűségemtől, és idegen isteneknek tömjéneztek. Ám Júda királyának, aki könyvem olvastán meghajolt előttem, s könnyek közt szaggatta meg ruháit, mondjátok ezt: Szemed nem látja meg a pusztulást, amellyel haragom sújtja majd e várost és e népet, hanem békével szállsz sírba, amidőn atyáid közé szólítalak!
Jósiás ekkor magához hívatta Jeruzsálem és Júda véneit, a nemzetségfőket, a papokat és levitákat, a prófétákat és a város minden lakóját. Elment velük az Úr templomába, és ott felolvastatta a Törvény tekercsét az egész gyülekezet előtt. A király pedig az Úr színe előtt szövetséget kötött, hogy egész népe az Urat követi hűséggel, és hogy minden rendelkezését betartják, ami a könyvben leírva van.
Az ünnepélyes fogadalom után Jósiás nagy buzgalommal látott hozzá, hogy a pogányság szennyét eltávolítsa a templomból és Jeruzsálemből, de az egész Júdából is.
A templomból kihányatta a Baál és Aséra istennő szobrait és oltárait a hozzájuk tartozó kellékekkel együtt, kivitette a városon kívülre a Kidron-patak völgyébe, elégette, és hamujukat szétszóratta a köznép temetkezőhelyénél. Elcsapta a bálványok papjait, akiket Júda királyai felfogadtak előtte, hogy a Holdnak, a Napnak, a csillagoknak és az ég egész seregének tömjénezzenek. Leromboltatta a templom mellett az avatott paráznák lakhelyét is, ahol Aséra fátylát szőtték az asszonyok.
Júda városaiban tisztátalanná tette a magaslati szentélyeket, papjaikat Jeruzsálembe rendelte, de nem engedte meg nekik, hogy az Úr templomában az oltárhoz lépjenek, csak a kovásztalan kenyeret ehették testvéreik között. A Hinnom völgyében meggyalázta a tűzrakó helyeket, hogy senki ne vihesse át a tűzön fiát vagy lányát a Molok tiszteletére. Eltávolíttatta a napszekeret és a lovakat, amelyeket elődei a templom bejáratánál állíttattak fel. A Jeruzsálem mellett, az Olajfák hegyétől délre álló magaslaton megfertőztette azokat a szentélyeket, amelyeket még Salamon király állított asszonyai kedvéért, Aséra, Kámos és Milkom tiszteletére. A kőoszlopokat országa szerte kidöntötte, a szent fákat kivágatta, és helyüket emberek csontjaival hordatta be.
Ennek utána általment Izraelbe, és elsőként a bételi szentélyt rombolta le, amelyet Jeroboám állított, midőn Izraelt bűnbe vitte. Látva, hogy a szentély papjainak sírhelyei ott állnak a szomszédos domboldalon, kihányatta csontjaikat, és megégettette az oltáron. Az egyik sírban megtalálták Isten emberének tetemét, aki az Úr parancsára megintette Jeroboámot, midőn az oltárnál áldozott.
Róla ezt mondotta a király:
– Az ő csontjait ne háborgassátok, mert ő jövendölte meg azt, amit ma, íme, itt végbeviszünk!
Hasonlóképp bánt a többi oltárral és a magaslati helyekkel Izrael-szerte. Papjaikat, akiket ott talált, feláldozta az oltárokon, és csontjaikat elégette rajtuk, hogy így megfertőztessenek. Mindezt elvégezvén visszatért Jeruzsálembe.
Elrendelte akkor a király, hogy az első hónap tizennegyedik napján üljék meg a húsvétot, ahogyan az Mózes törvényében elő van írva. A templomhoz gyűlt mindenki egész Izraelből. Jósiás harmincezer kecskét és bárányt meg háromezer marhát ajánlott fel a népnek áldozati adományul a maga nyájaiból, és vezérei meg főemberei is követték a példáját. A papok és a leviták mind tették a maguk dolgát, hogy a teméntelen állatot megáldozzák az Úrnak. A törvény szerint megsütötték a páskát, az adományokat pedig fazekakban és lábasokban főzték meg a népnek. Az énekesek Aszaf és Dávid zsoltárait énekelték, és magasztalták az Urat. Így ülték meg a húsvétot nagy fénnyel, ahogy Sámuel óta nem ülték meg Izraelben.
Nem volt király Júdában sem előtte, sem utána, akinek szíve oly határtalanul csüngött volna az Úr rendelésein, mint Jósiás királyé. Harmincegy évig uralkodott. Akkor történt, hogy Nékó fáraó sereggel vonult fel a tenger mellékén észak felé. Üzenetet küldött Jósiásnak ily szókkal:
„Mi dolgod velem, és mi dolgom veled, Júda királya? Íme, nem ellened indultam ma, hanem más király ellen viselek hadat. Az Úr parancsa, hogy siessek, ne tégy te sem akarata ellenére azzal, hogy utamat állod!”
Jósiás azonban nem hallgatott rá, serege élére állt, és megütközött a fáraóval Megiddónál. A csatában egy dárdavető megsebezte őt harci kocsijában. Emberei kivitték a csatából, és Jeruzsálembe siettek vele, de a király ott belehalt sebébe. Egész Júda meggyászolta őt. Az énekesek azt a gyászdalt énekelték, amelyet az Úr prófétája, Jeremiás szerzett a király halálára, és mindmáig ezt éneklik, ha Jósiás királyra emlékeznek.
