JÓSAFÁTTÓL JOÁSIG
JÓSAFÁTTÓL JOÁSIG
Ása halála után fia, Jósafát lett a király. Okulván rajta, mennyi bajt okozott atyjának Izrael, arra törekedett, hogy Júdát amannál erősebbé tegye. Ezért helyőrségeket telepített minden megerősített városba. Egész Júdából sokan járultak hozzá mindenfelől dús ajándékokkal, és így az Úr megnövelte a király gazdagságát s dicsőségét. Szívét nagy buzgalom töltötte el az Úr iránt, a magaslatok bálványait is leromboltatta Júdában. Számos főemberét és levitáját küldte szét országa szerte, hogy tanítsák a népet a Törvények Könyvéből.
A környező földek királyai féltek az Úr erejétől, és nem mertek hadakozni Jósafát ellen. A filiszteusok is és az arabok is adóval meg ajándékokkal vásárolták meg tőle a békét. Sok javából újabb várakat állíttatott, és raktárvárosokat építtetett. Az erős helyőrségek vitézeit nem számolva, több katonája várta parancsait, mint ezerszer ezer.
Ő maga is bejárta az országot mind Beérsebáig, és buzdította az embereket az Úr iránti állhatatosságra. Városról városra járva, mindenütt bírákat rendelt, és ezeknek meghagyta, hogy ténykedésükben az Úr félelme vezesse őket, óvakodjanak a hamisságtól, a részrehajlástól, és ne fogadjanak el ajándékokat. Jeruzsálemben is állított bíróságot levitákból, papokból és tekintélyes emberekből, hogy a város, a királyi udvar és az istentiszteletek peres ügyeiben ítéljenek.
Később Jósafát rokonságba került Áhábbal, Izrael királyával, annak leányát, Atáliát megkérte fia, Jórám számára feleségül. Szövetségre is lépett vele, és harcba szállt oldalán az arámiak ellen a gileádi Ramótnál. Áháb halálát lelte a csatában, de Jósafát épségben visszatért Jeruzsálembe. Még ez előtt történt, hogy megállapodott Áhábbal: közösen hajóhadat építenek Esiongáberben, hogy Tarsisba járjanak velük a hajósok. De Eliézer, az Úr embere megrótta Jósafátot e szövetségért, s megjövendölte, hogy az Úr meghiúsítja szándékaikat. Úgy is lett, nagy vihar támadt, és a kész hajókat mind összezúzta az elati öbölben.
Utóbb Áháb fiával, Jórámmal is harci szövetségre lépett Jósafát, vele és Edommal együtt Moáb királya, Mésa ellen vonultak. Ezen a hadjáraton sem volt az Úr áldása. Bár sokat romboltak és zsákmányoltak, végül dolgukvégezetlen kellett visszatérniük.
Történt ezek után, hogy hírül hozták a királynak: Ammon és Moáb fiai a Szeir fiaival szövetségben Júda ellen vonulnak a Sós-tengeren túlról, és roppant seregük már Éngedinél áll. Jósafátnak elszorult a szíve, és egész országának böjtöt hirdetett. Júda minden városából Jeruzsálembe gyűltek, Jósafát király pedig felállt előttük az Úr házának udvarán, és így imádkozott az Úrhoz:
– Atyáink Istene, te tudod, hogy midőn népünket Mózes az általad ígért föld felé vezette, Ammon, Moáb és Szeir megtagadta tőle az átvonulást, atyáink azonban nem kezdtek háborút ellenük, hanem inkább megkerülték ezeket a földeket. És most, íme, így hálálják meg kíméletünket, hogy ellenünk indulnak, és ki akarnak űzni minket a földről, amelyet nekünk adtál. Nincs erőnk ekkora had ellen, csak abban bízhatunk, Uram, hogy Te szétzúzod őket!
Amíg így fohászkodott a király, ott állt körötte a nép apraja és nagyja. Akkor az Úr lelke leszállt Jahazielre, a levitára, és ily szókra indította őt a sokaság közepette:
– Halljad, Júda, és te, Jósafát király! Ezt mondja az Úr: Ne rettegjetek a roppant hadtól, mert nem tiétek lesz a harc, hanem Istené! Holnap vonuljatok eléjük a völgy végéhez, szemben Jeruel pusztaságával! Álljatok ott veszteg, és bízzatok mindent az Úrra!
Ezt hallván, fennszóval magasztalták az Urat, és Jeruzsálem minden lakója leborult előtte. Másnap korán reggel kivonultak Tekoán túl a pusztába. A király úgy rendelte, hogy a templom énekesei és harsonásai a sereg élén vonuljanak szent díszükben, és zengjék fáradhatatlanul: „Dicsőség az Úrnak, mert irgalma örökkévaló!”
A szemben álló táborban pedig nagy zavarodást támasztott az Úr. Ammon és Moáb fiai nekirontottak a Szeirből valóknak, és addig kaszabolták őket, amíg egy is maradt közülük. Ezután a moabiták támadtak az ammoniták ellen, és addig öldökölték egymást, amíg az utolsó is holtan nem hevert a csatamezőn. Júda egész népe látta ezt a puszta szélén álló magaslatról. Akkor megindultak, hogy összeszedjék a zsákmányt. Állatot, fegyvert, díszes ruhát és kincseket olyan roppant sokaságban találtak, hogy három napba telt, amíg mindent egybegyűjtöttek. Nagy ujjongással tértek vissza Jeruzsálembe, hárfák és lantok zengése és kürtök harsogása közepette, hogy a templomban hálát adjanak az Úrnak. A környék királyai pedig megrettentek, hallván, hogyan harcolt az Úr Júdáért, és nem merészeltek ellene hadakozni.
Jósafát pedig huszonöt esztendőn át uralkodott, s akkor megtért atyáihoz. Elsőszülött fia, Jórám lett a király helyette.
Amikor Jórám erőre kapott atyja királyságában, karddal megölette hat ifjabb fivérét és velük együtt többeket a nép előkelői közül. Másban is maga ellen ingerelte az Urat. Mivel felesége Áháb lánya, Atália volt, az ő kedvéért eltűrte a pogány praktikákat és a bálványozást, mindazokat az undokságokat, amiket atyja eltávoztatott volt Júda földjéről.
Fegyvereit nem kísérte szerencse. Az ő napjaiban Edom fellázadt Júda uralma ellen, és királyt emelt maga fölé. Jórám kivonult ellenük seregével és harci szekereivel, meg is verte Edomot, mégsem tudta elejét venni, hogy ez a föld végképp elszakadjon Júdától.
Akkoriban Illés próféta levelet küldött hozzá, és ezt írta neki:
„Minthogy Izrael királyainak gonosz útjára léptél, és népedet mindenféle undoksággal megfertőztetted, és paráznaságba vitted, és mert azonfelül megölted atyádfiait, kik különbek voltak nálad, íme, keményen büntet az Úr! Csapás csapásra éri népedet és házadat, asszonyaidat és gyermekeidet, tenmagadat pedig keserves kórral sújt; mielőtt meghalnál, beleid kifolynak belőled!”
És valóban felingerelte az Úr Jórám ellen a filiszteusokat és velük szövetségben az arabokat, akik Kus földje mellett laknak. Megrohanták és elfoglalták Júdát, a király palotájából minden kincsét elhurcolták asszonyaival és gyermekeivel egyetemben, csupán legkisebb fia, Aházia maradt meg neki. Uralma vége felé keserves bélbaj támadt a királyra, a próféta szavai szerint belei kifolytak, és rettentő kínok közt halt meg uralmának nyolcadik évében. Népe nem gyászolta őt, és bár Dávid városában temették el, nem a királyok sírboltjába helyezték.
Halála után életben maradott fiát, Aháziát tették meg királynak Jeruzsálemben. Ő is atyja nyomdokán járt, hisz Atália volt az anyja, Áháb leánya. Reá és az ő tanácsadóira hallgatott akkor is, amidőn elment, hogy segítse az izraeli Jórám királyt, anyja bátyját a gileádi Ramótnál az arameusok ellen. Izrael királyságának történetéből tudjuk, mint támadt Jórám hadvezére, Jehu az ő ura ellen, s hogy miképp tört életére Aháziának is. Meghalt Aházia király Megiddóban, amidőn még egy évet sem uralkodott. Jehu megengedte, hogy atyái városában temessék el.
Amidőn Atália királyné megtudta, hogy Aházia meghalt, megölette Júda házának minden királyi fiú sarját, nem kímélve saját unokáit sem, hogy ő uralkodhassék Júda felett. Leánya, Josába azonban kicsente bátyja fiát, a kisded Joást a királyfiak közül, akiket a királyné halálra szánt, és dajkájával együtt elrejtette őt férjének, Jójáda főpapnak a házában.
Hat évig tartott Atália zsarnoki uralma Júda felett. Akkor Jójáda már elég erőt érzett, hogy a Dávid házából való igaz királyt Júda trónjára ültesse. Szétküldte legjobb híveit, és azok Júda minden városából Jeruzsálembe hívták a lévitákat és a családfőket. Amidőn egybegyűltek, Jójáda megmutatta nékik Joást és így szólt:
– Íme, a király fia, akinek uralkodnia kell, amiképp az Úr megmondotta Dávid házáról. Íme, ezt tegyétek: a papok és léviták, akik szombaton szolgálnak az Úrnak, szolgálatuk után a kapukat őrizzék. Egyharmadotok a királyi palotánál őrködjék, egyharmadotok pedig az alsó kapunál, míg a többi nép a templom udvarán várakozzék. Akkor a leviták fogják körül a királyt, s kezükben fegyver legyen!
Úgy tettek mind, ahogy Jójáda meghagyta. Minden főparancsnok vette a maga embereit, a főpap pedig kiosztotta közöttük a Dávid korából való kardokat és pajzsokat, amelyeket a templomban őriztek. A felfegyverzett népet Jójáda felállította a templom két oldala között, aztán kihozták a királyt, fejébe tették a koronát, kezébe a Törvényt, felkenték, és egy szívvel kiáltották:
– Éljen a király!
Meghallván a kiáltozást, Atália a templomba sietett. Ott látta a megkoronázott királyt az emelvényen, az ujjongó népet, és hallotta a kürtök és az énekkar örömteli hangjait.
– Árulás! Árulás! – kiáltotta, és ruháit szaggatta.
Jójáda így szólt a hadak parancsnokaihoz:
– Az Úr házában nem szabad vérnek ömölnie. Vigyétek ki a templom udvarán kívülre, és ott öljétek meg!
A fegyveresek pedig kezet vetettek rá, kivitték, és a palota előtt, a Lovak Kapujánál karddal megölték.
Szövetséget kötött ekkor Jójáda az Úr meg a nép és a király között. Ez után Baál templomához vonult a nép. Lerombolták az oltárokat és a bálványszobrokat összezúzták benne, és Mattánt, a Baál papját megölték az oltár előtt.
A királyt pedig az Úr házából a királyi palotába kísérték a hadak parancsnokai, az előkelők és a nép főemberei, és ott a trónra ültették.
Hétesztendős volt Joás, amidőn Dávid trónjára ült. Sokáig Jójáda főpap tanácsai irányították őt az ország kormányzásában. Idő múltán két feleséget is szerzett neki a főpap, s a király fiakat és leányokat nemzett.
Egy napon Joás úgy határozott, hogy az Úr templomát megújítja. Nagy szükség volt már erre, merthogy Atália királynő idején és az ő férje meg fia uralma idején a templomot elhanyagolták, s minden pénzt Baál templomaira költöttek. Az Úr iránti dicséretes buzgalmában Joás meghagyta, hogy Júda minden városában gyűjtsenek pénzt a templom javításának költségeire. Látva, hogy a leviták késedelmeskednek ezzel, ő maga intette a főpapot, hogy ösztökélje nagyobb serénységre őket. Parancsára egy ládát készítettek, és letették a templom kapuja elé. Ebbe hozták Júda előkelői és minden rangú emberei az ő adományaikat, s valahányszor a láda megtelt, a királyi jegyző és a főpap választott embere előtt kiürítették, s átadták a pénzt az építkezések felügyelőjének. Kőfaragók, ácsok, arany- és bronzmívesek munkájával szépült és újult a templom, és csakhamar régi fényében állt. Ami pénz megmaradt, azt a templomi áldozatokhoz szükséges arany- és ezüsttárgyak, csészék és edények vásárlására fordították.
Végül beteltek Jójáda napjai, százharminc esztendős korában megtért atyáihoz. Dávid városában, a királyok mellett kapott sírhelyet, mert sokat tett Júda és az Úr szolgálatában.
Joáshoz eljöttek akkor Júda nemzetségfői, és hódoltak a király előtt. Voltak köztük sokan, akik nem csüngtek teljes szívvel az Úron, és Joás az ő tanácsaikra hallgatott azontúl. Eltántorultak az Úr szolgálatától, bálványoknak és faragott képeknek szolgáltak. Hiába intette őket próféták ajkával az Úr, nem hallgattak rájuk. Jójáda fia, Zakariás is odaállott a nép elé, és az Úr intésére így feddette őket:
– Miért pártoltatok el az Úrtól? Ahogy ti elhagytátok Őt, úgy fog Ő is elhagyni benneteket!
Sokan megdühödtek ellene, és a királyban is gyűlöletet ébresztettek iránta. Joás nem tekintett többé a jótéteményekre, amiket atyjától nyert, és jóváhagyta, hogy a templom udvarán megkövezzék Zakariást. Haldokolva még így kiáltott Zakariás: – Az Úr lát mindent, és bosszút áll!
Esztendő se fordult, és arámi csapatok törtek Júdára. Megölték a nép előkelőit, Jeruzsálemet kifosztották, és a zsákmányt királyuknak küldték Damaszkuszba. Kicsiny sereggel jött Arám, de az Úr a kezükbe adta Júda sokkal nagyobb seregét a király vétkei miatt.
Joás király is sebeket kapott a harcban. Magatehetetlenül vitték vissza Jeruzsálembe. Ott azonban saját főemberei ütöttek pártot ellene. Zakariás, a Jójáda fia miatt, akit megöletett, bosszút álltak rajta, rárohantak, és az ágyában megölték. Eltemették, de nem adtak helyet neki a királyok sírboltjában. Negyven évig uralkodott Júda felett.
