ÁBRÁM ÚJ HAZÁBAN
ÁBRÁM ÚJ HAZÁBAN
)
Julius Schnorr von Carolsfeld fametszete (1860)
Mózes első könyve 14.18
)
Julius Schnorr von Carolsfeld fametszete (1860)
Mózes első könyve 15.5
Sémnek, Noé elsőszülött fiának nemzetségéről írva vagyon, hogy az atyák mindenkor erős és jámbor életű fiakat nemzettek. Minden nemzedék, az elsőtől a kilencedikig, kegyelmet talált Isten előtt, és hosszú életet élhetett a földön, ha nem is olyan hosszút, mint az özönvíz előtti ősatyák. Héber, aki dédunokája volt Sémnek, példának okáért négyszázhatvannégy esztendős korában tért meg őseihez.
Héber unokájának dédunokája, Táré idejében a Sém-nemzetség nagy része a Folyamköz déli tájain élt. Táré Úr-Kaszdim városát lakta, itt született három fia, Ábrám, Nákor és Hárán. Hárán még atyja életében meghalt, csak fia, Lót maradt meg utána a szomorú Táré vigaszául. Ábrám a szépséges ábrázatú Szárajt vette feleségül, aki féltestvére volt neki, atyja leánya egy más asszonytól. Száraj magtalan volt, nem született gyermeke.
Hajlott korában Táré felkerekedett háza népével, és a Folyamköz északnyugati vidékére, Hárán városába költözött.
Táré meghalt kétszázöt éves korában, Ábrám hetvenöt éves volt, amikor egy éjszaka megjelent előtte Isten, és így szólt hozzá:
– Kelj fel, hagyd itt atyád házát, és menj arra a földre, amelyet majd mutatok neked! Én pedig nagy néppé teszlek, és tebenned nyer áldást a föld minden nemzetsége!
Ábrám úgy tett, ahogy Isten parancsolta, málhás állatokra rakta mindenét, amit Háránban szerzett, és feleségével meg Lóttal, annak feleségével és minden szolgáikkal meg pásztoraikkal egyetemben felkerekedvén, megindult nyugat felé. Kánaán földén, Szikemnél vert először tanyát, és ott helyben oltárt épített, hogy hálából áldozzék Istennek. Barmaik a mezőkön legeltek, s ahogy fogyott az eleség, úgy húzódtak mindinkább dél felé, Bételen is túl a déli tartományba.
Hamarosan éhínség tört ki Kánaán földjén, és Ábrám Lóttal együtt aláköltözött Egyiptom dúsan termő vidékeire, hogy ott jövevényként éljen. Félt azonban, hogy az egyiptomiak Száraj szépségét látván, őt megölik, és feleségét elragadják tőle, ezért mindenütt azt mondta, hogy Száraj az ő húga. És valóban, a fáraó főemberei addig magasztalták Száraj szépségét uruk előtt, amíg a fáraó érte küldött, és ágyasházába vitette a többi felesége közé. Ábrámnak pedig gazdag ajándékot adott érte, barmokat nyájszámra, szolgákat és szolgálókat.
Isten azonban megbüntette a fáraót; őt, a családját és háza népét sokféle csapások sújtották az idegen asszony miatt, ezért a fáraó maga elé hívatta Ábrámot, és szemrehányást tett neki:
– Miért mondottad Szárajról, hogy a húgod, amikor pedig a feleséged? Lám, bűnbe kevertél, és a te Istened bosszúját hoztad reám!
– Az életemet féltettem, uram – vallotta be Ábrám –, hogy megöletsz miatta. Egyébiránt nem mondtam igaztalant, hisz húgom ő, atyámnak a leánya, csakhogy nem az én anyám szülte.
A fáraó elővezettette Szárajt, visszaadta őt Ábrámnak, és megparancsolta nekik, hogy minden jószágukkal együtt távozzanak Egyiptomból.
Ábrám és Lót egész házuk népével felkerekedtek, és visszatértek Kánaán földjére. Ekkorra már nyájaik úgy megszaporodtak, hogy hamarosan szűk lett nekik a föld, amelyen tábort ütöttek. Ábrám pásztorai rendre összetűztek Lót pásztoraival a legelők és kutak miatt. Végül Ábrám így szólt Lóthoz:
– Rokonok vagyunk, miért torzsalkodnánk a legelők és kutak miatt? Széles a föld, megbírja nyájainkat. Váljunk hát külön, ha te balra akarsz menni, én megyek jobbra, ha te keletnek indulsz, én nyugatnak vonulok.
Lót a Jordán gazdagon termő völgyét választotta, annak déli részét Szodoma és Gomorra városok felett, és keletnek indult, Ábrám pedig délnyugatnak, és a Mamré tölgyeséhez vonulva, ott lakozott Hebron vidékén.
Történt kevés idő múlva, hogy a Folyamköz és az északi vidékek négy királya hadat állított, és felvonult a seregekkel Szodoma, Gomorra és a környékbeli városok királyai ellen. Szodoma királya és szövetségesei csúfosan megfutamodtak, a győztes vezérek pedig végigdúlták a környéket, és Lótot háza népével rabszíjra fűzték, barmait elhajtották. Lót egyik szolgájának sikerült elmenekülnie, és ez hírül vitte Ábrámnak, hogy atyjafiát elhurcolta az ellenség.
Ábrám tüstént felfegyverezte háromszáztizennyolc próbált legényét, és lovakra meg öszvérekre kapva, a martalóc hadak után sietett. Kétnapi járóföldre észak fele, Dánnál érte utol őket. Az éjszaka leple alatt, kis seregét többfelé osztva, lecsapott a gyanútlan ellenségre, Lótot és háza népét meg minden jószágát elragadta tőlük, nagy zsákmányt ejtett, és még jó darabon üldözte is a megzavarodva menekülőket.
A győztesen visszatérő Ábrám elé kivonult Sálem királya, Melkizedek, aki a Magasságos Istennek papja volt. Kenyeret és bort hozott, és megáldotta Ábrámot a Magasságos áldásával.
Szodoma királya is hálálkodott, és az egész zsákmányt Ábrámnak ajánlotta fel, de ő csak annyit fogadott el, ami emberei élelmére volt szükséges a hazaútra, azokután visszavonult Hebronba, és Mamré tölgyeséhez. Lót pedig előkelő házat vett Szodomában, és feleségével, két lányával meg szolgáival ott lakott azontúl.
Isten újólag megjelent Ábrámnak látomásában, és így szólt hozzá:
– Tekints fel az égre, hogy meg tudod-e számlálni csillagait! Lám, ily számtalanok lesznek a te ivadékaid is a földön!
– Hogyan lehetséges ez, Uram – kérdezte Ábrám –, hisz magtalan az én asszonyom, nem szülhet gyermeket nekem!
– Én vagyok az Úr, aki kihoztalak téged őseid földjéről, és előttem semmi sem lehetetlen.
Ábrám pedig hitt, és Isten az ő javára tudta be ezt.
Száraj látta, mennyit bánkódik ura az ő meddősége miatt, és soká küszködvén magával, végül így szólt hozzá:
– Isten bezárta az én méhemet, de íme, itt a szolgálólányom, Hágár, akit Egyiptomból hoztunk fel magunkkal. Vedd őt, hálj vele, és ha fiút fogan tőled, és az én térdemen megszüli, az a te igaz fiad és örökösöd lesz Isten és ember előtt.
Ábrám pedig úgy tett, ahogy felesége mondta. Hágár gyermeket fogant méhében, és Ábrám boldog volt, de Száraj egy idő után keservesen panaszolkodott férje előtt.
– Elviselhetetlen ez a nőszemély, amióta a te gyermekedet hordja méhében! – mondta. – Úgy jár-kel, mintha ő lenne az úrnő, engem semmibe vesz, magtalan vénségnek csúfol a hátam megett, és szemből szembe is orcátlanságokra vetemedik! Tégy igazságot, uram, hisz én adtam az öledbe őt!
Ábrám elnézte öreg feleségét, és sóhajtva mondta:
– A te szolgálód, tégy vele belátásod szerint.
Száraj ettől fogva igen keményen bánt Hágárral, megkeserítette minden percét. Hágár állta egy ideig úrnője zaklatásait, de végül elmenekült a házból, és kétségbeesésében a pusztába vette útját. Ott talált rá az Úr angyala egy kútnál, és így szólt hozzá:
– Térj vissza, Száraj szolgálója, úrnődhöz, kérd a bocsánatát, és alázd meg magad előtte! Mert fiat fogsz szülni, akinek ivadékai megszámlálhatatlanok lesznek a földön. Ismaelnek hívjad őt, ha világra hoztad.
Hágár visszatért Szárajhoz, megalázkodott előtte, és úrnője visszafogadta. Nemsokára megszülte fiát Száraj térdén, és Ábrám kezébe vette a gyermeket, és Ismaelnek nevezte el őt.
Nyolcvanhat esztendős volt Ábrám, amikor ágyékából ivadékot támasztott az Úr.
