ESZTER TÖRTÉNETE
ESZTER TÖRTÉNETE
)
Julius Schnorr von Carolsfeld fametszete (1860)
Eszter könyve 2.17
)
Julius Schnorr von Carolsfeld fametszete (1860)
Eszter könyve 6.11
)
J. F. de Troy (1679–1752): Eszter királynévá lesz (Eszter könyve 2.9)
A Klasszikus Aranybiblia illusztrációja (1897)
)
J. F. de Troy (1679–1752): Mardokeus diadala (Eszter könyve 6.11)
A Klasszikus Aranybiblia illusztrációja (1897)
)
Strozzi Bernát (1581–1644): Eszter kegyelmért esd Asvérusnál (Eszter könyve 7.3)
A Klasszikus Aranybiblia illusztrációja (1897)
)
Ismeretlen német mester metszete (1670 körül)
Ahasvérus perzsa nagykirály birodalma az Industól az etiópok földjéig terjedt, és ő maga százhuszonhét tartománynak volt ura. Történt uralmának harmadik esztendejében, hogy nagy ünnepséget rendezett Perzsia és Média hatalmasságai meg a tartományok szatrapái számára. Száznyolcvan napon át mutogatta nékik országának gazdagságát, és hatalmának csillogó fényével akarta szemüket elkápráztatni. Eme napok múltán Szuza várában az előkelő vendégek és a város népe számára nagy lakomát szerzett palotája kertjében. Arany- és ezüstkereveteken, fehér gyapjú és kék meg bíbor szőnyegeken hét álló napig lakomáztak a meghívottak, és külön-különféle aranyserlegekből itták a király bőséggel felszolgált borait.
Történt pedig a hetedik napon, hogy a király szíve kedvre gyúlt a bortól, és magához intve hét udvarmesterét, így szólt nekik:
– Vásti, a királynő a női palotában ünnepel az asszonyok körében. Menjetek hozzá, és adjátok át néki a király üzenetét, amely ekképpen hangzik: jöjjön elénk ezen nyomban királynői díszében és koronájával, mert a király meg akarja mutatni az ő szépségét vendégeinek, a fejedelmeknek és szatrapáknak!
Kisvártatva visszatért a hét udvarmester, és jelentette, hogy a királyné nem hajlandó eleget tenni a király parancsának. Ahasvérus király szívében nagy harag gyúlt, és a bölcsekhez meg a jog és törvény tudóihoz fordult, megkérdvén, mi a teendő ilyen dolgokban. A perzsák és a médek hét fejedelme közül, akik mindig látták a király orcáját, Memukán állt fel, és így szólt:
– Nemcsak az én uram, a nagykirály ellen vétkezett Vásti királyné, hanem minden fejedelem s országának minden népe ellen. Ha ugyanis híre megy annak, ami történt, minden asszony felbátorodik, hogy megvesse férjét, mondván magában: én is megtehetem, ha a királyné büntetlenül tehette. Adjon ki ezért a király visszavonhatatlan rendeletet, hogy Vásti nem léphet többé színe elé, s hogy a helyét olyan asszonynak kell betöltenie, aki arra méltó. Ennek okáért rendeljen a király tisztviselőket minden tartományába, és ezek szemeljék ki a legszebb szűz leányokat a király számára. Gyűjtsék össze őket Szuza várában az asszonyok palotájában Hégainak, az asszonyokra felügyelő királyi heréltnek a keze alá, hogy az felkészítse őket. Aki közülük elnyeri a király tetszését, az legyen a királyné Vásti helyett.
Tetszett szava a királynak, és úgy is tett, ahogy Memukán tanácsolta.
Élt akkoriban Szuza városában egy Benjámin házából való zsidó férfiú azok közül, akiket Nabukodonozor hurcolt el Júdából Jekoniás királlyal. Mardókeusnak hívták, és házában nevelte elhalt nagybátyjának leányát, Hadasszót, akit másképp Eszternek neveztek. Ékes termetű és szép orcájú leány volt ez, és őt is kiválasztották a király számára. Nevelőatyja, Mardókeus meghagyta neki, hogy ne árulja el se nemzetségét, se származását.
Hégai, az asszonyok felügyelője megkedvelte Esztert, és gondoskodott róla, hogy mindent megkapjon eleségben és szépítőszerekben, amire szüksége van. Az asszonyok házának legjobb szobáját adta neki, és hét szolgálólányt rendelt melléje. Mardókeus pedig naponta ott járt-kelt az asszonyok házának kapuja táján, hogy híreket halljon Eszter felől.
A kiszemelt szüzeknek a felkészítése egy esztendőn át tartott. Az első hat hónapban mirhaolajjal, a második hat hónapban pedig balzsammal és asszonyi kenetekkel szépítgették őket, s csak akkor bocsátották a király elé. Aki a király elé került, megkapott bármit, amit kívánt, hogy azzal léphessen a király színe elé. Este bement hozzá, és reggel kijött tőle, s azontúl nem léphetett be hozzá, amíg a király nem parancsolta maga elé.
Eszter a király uralmának hetedik esztendejében, a tizedik hónapban került Ahasvérus elé, és a királynak kedve telt benne. Nem akart több szűz lányt látni, hanem megtette Esztert királynénak Vásti helyett, aki méltatlannak mutatta volt magát erre. Aranykoronát tett a fejére, és nagy lakomát rendezett a tiszteletére minden fejedelmének, és tartományaiban béke honolt akkortól.
Amíg Mardókeus a királyi palota kapuja körül őgyelgett, megütötte a fülét a király két főemberének, a kapuőrök fejeinek beszélgetése. Bigtan és Teres, a két főember meggyűlölte a királyt, és titkon azt tervelték, hogy megölik őt. Mardókeus ekkor Eszternek megüzente, amit szavaikból kihallgatott. A király maga elé rendelte Bigtant és Terest, és kivizsgálván ügyüket, úgy találta, hogy valóban az életére törtek. Azok beismerték vétküket, a király ezért halálra ítélte őket, Mardókeus tettét pedig följegyeztette a történetek könyvébe.
Akkoriban esett, hogy a király az agágbéli Hámánt nagy méltóságra emelte, és minden más fejedelemnél feljebb tétette az ő székét. Parancsot adott mindenkinek, hogy a királyi palota kapujában térdet hajtsanak előtte. Ám Mardókeus nem tette ezt. Hámónnak pedig jelentették, hogy Mardókeus semmiképp sem akar letérdelni előtte, merthogy zsidó, és ő csak népének istene előtt hajlandó leborulni. Nagy harag ébredt Hámán szívében, ám nem volt elég neki, hogy Mardókeus vesztére törjön, hanem azon volt, hogy népének minden fiát elveszejtse, aki csak a perzsák birodalmában találtatik. Ezért Ahasvérus királyságának tizenkettedik évében, az év első hónapjában Hámán előtt purt, azaz sorsot vetettek az év napjaira, és a tizenkettedik hónap, azaz Ádár tizenharmadik napjára esett a sors. Akkor Hámán a király elé állt, és így szólt:
– Királyom, van egy nép, amely elszórtan és elkülönülten él birodalmad megszámlálhatatlan népe között. Törvényeik minden más nép törvényétől különböznek, és megvetik a király törvényeit. Nincs biztonságban a birodalom, amíg ők élnek. Adjon hát parancsot királyom, hogy vesszen a zsidók népe, és én tízezer talentum ezüstöt fizetek be a kincstárba.
A király levonta ujjáról a gyűrűjét, és így felelt:
– Tartsd meg ezüstödet, a népet pedig kezedbe adom, tégy velük úgy, ahogy jónak látod.
Hámán akkor összehívatta a király írnokait, és a király nevében a következő iratot készíttette el a birodalom minden nyelvén, mindenik nyelvnek a maga írásával: „Ahasvérus nagykirály a birodalom elöljáróinak és népeinek. A földkerekség minden népe fölött áll trónom, és jóságos uralmammal egész birodalmamban békét és nyugalmat teremtettem. Hámán azonban, aki trónomhoz legközelebb áll, és mind bölcsességének, mind irántam való rendületlen hűségének számos bizonyságát adta már, felnyitotta szememet, s megmutatta, hogy birodalmam lakói között szétszórva él egy izgága nép, amely minden jó szándékommal szembeszegül. Törvényei minden más néppel ellenségesek, és ők maguk megvetik a király rendelkezéseit, életmódjuk utálatos mások szemében, és alávaló tetteikért méltán gyűlölik őket. Ez a nép a zsidók népe, és minden időben háborítják birodalmunk nyugalmát. Elrendelem ezért, hogy eme esztendő Ádár hónapjának tizenharmadik napján a birodalom minden városában karddal öljenek meg minden zsidót, akár férfi, akár nő, akár gyermek, akár vén; tulajdonukat pedig zsákmányként tarthatja meg, aki e rendelkezést végrehajtja.”
A rendelet szövegét futárok vitték szerte a birodalomban, és mindenütt kifüggesztették. A zsidók gyászt öltöttek, böjtöltek, és keservesen sírva fohászkodtak az Úrhoz.
Szuzában úgyszintén kihirdették a rendelkezést. Mardókeus megszaggatta ruháit, hamut hintett fejére, és zsákruhát öltött, így állt meg a királyi palota bejáratánál. Eszternek hírül vitték, hogy gyámatyja zsákruhában jár, s ő tisztességes öltözetet küldött neki, de Mardókeus továbbra is zsákban járt. Akkor a királyné hozzáküldötte a szolgálatára rendelt heréltek közül a Hatak nevűt, hogy kérdezze meg, miért gyászol. Mardókeus ezt mondta neki:
– Íme, egy másolata a rendeletnek, amely Szuzában és a birodalom minden városában kihirdettetett, add át a királynénak! Hámán, a király első embere ármánykodik ellenünk, és minden zsidó halálát akarja. Menjen ezért be a királyné a nagykirályhoz, és könyörögjön népéért, eszközölje ki az irgalmát számunkra.
Ezt hallván, Eszter így üzent vissza gyámatyjának:
– Ha valaki hívatlanul lép a király elé, a könyörtelen törvény parancsa szerint halállal lakol, hacsak a király ki nem nyújtja feléje aranyjogarát kegyelme jeléül. Engem pedig már harminc napja nem szólított magához a király.
Mardókeus ezt üzente neki:
– Ne hidd, hogy ha hallgatsz, megmentheted életedet, mert a palotában is elér üldözőink kardja. Gondold el, talán épp azért juttatott az Úr ily méltóságra téged, hogy megsegíthesd népedet a szorongattatás idején!
Ekkor Eszter újra Mardókeushoz küldte szolgáját ily üzenettel:
– Gyűjtsd hát egybe mind a zsidókat, akik Szuzában laknak! Három nap és három éjjel böjtöljetek, és imádkozzatok az Úrhoz. Én is böjtölni fogok szolgálóleányaimmal, a harmadik napon pedig bemegyek a királyhoz, s ha meg kell halnom, hát meghalok!
Eltelvén a három nap, Eszter felöltözött királynői díszébe, s magára öltötte minden ékét. Maga mellé vette két szolgálóleányát, és minden ajtón áthaladva, belépett a király tróntermébe. Ott ült trónján a király, méltósága minden jelvényével, arannyal és drágakövekkel ékesen. Amint fölemelte fejét, és haragos tekintettel felpillantott, oly félelmetes volt, hogy Eszter elalélt, és szolgálólányai karjába hanyatlott. Isten azonban megindította a király szívét, Esztert megérintette aranyjogarával, és így szólt:
– Ne félj, Eszter, mert a törvény hatalma rád nem terjed ki. Jöjj közelebb, és mondd el, mi a kívánságod, mert én teljesítem, kérjed bár fele birodalmamat!
Eszter a gyöngéd szavakra magához tért, és így felelt:
– Ha kegyelmet találok a király előtt, jöjjön el ma este Hámánnal együtt a lakomára, amelyet nekik rendezek.
A király teljesítette a kérését, és Hámánnal együtt elment Eszter lakomájára. Ott újfent megkérdezte:
– Mi a kívánsága az én királynémnak? Mert én teljesítem, még ha fele birodalmamat kérné is.
Eszter pedig nem kívánt mást, mint hogy másnap újra jöjjön el hozzá lakomára Hámánnal együtt, ott majd közli, úgymond, a kívánságát.
Hámán aznap este nagy kedvében hagyta el a palotát, de amint elhaladt a kapuban, s látta, hogy Mardókeus tovább is ott ül, és nem borul le előtte, újra feltámadt a harag szívében. Hazatérvén örvendezve mondta el feleségének és háza népének meg barátainak, milyen megtiszteltetésben volt része, hogy a királyné egyes-egyedül őt hívta meg a király társaságában a lakomájára.
– Mi több, holnap estére is hivatalos vagyok a királynéhoz – tette hozzá. – Hanem az örömöm nem teljes, amíg a zsidó Mardókeust ott látom ülni a király kapujában.
Felesége és barátai ezt tanácsolták neki:
– Állíttass udvarodban egy ötven könyök magas bitófát, és holnap reggel kérd a királytól, hogy felakaszthasd rá Mardókeust.
Tetszett az ötlet Hámónnak, és még az éjjel elkészíttette a bitófát, reggel pedig elindult a királyhoz.
Azon az éjszakán a királyt kerülte az álom, megparancsolta ezért, hogy hozzák eléje a történetek könyvét, és olvassanak fel belőle. Megtalálták azt a feljegyzést is, amelyik szerint Mardókeus feljelentette Bigtánt és Terest, a kapu őrzőit, mert kezüket fel akarták emelni a király ellen.
– Milyen tisztséget és méltóságot kapott Mardókeus ezért a szolgálatáért? – kérdezte a király.
– Semmit sem kapott, ó király – felelték udvari emberei, akik körülötte szolgáltak.
Reggel volt már, és jelentették a királynak, hogy Hámán kér bebocsátást.
– Jöjjön be! – mondta a király, s midőn előtte állott Hámán, így szólt hozzá: – A király nagy tisztességet akar tenni egy férfiúval. Szerinted miként cselekedjek vele?
Hámán úgy hitte, hogy őt akarja kitüntetni a király, ezért így felelt:
– Hozassék elő királyi ruha és az a paripa, amelyen a király szokott ülni. Akkor a király egyik főembere öltöztesse be a díszes ruhába a férfiút, akinek a király tisztességet akar tenni, ültesse őt fel a lóra, és vigye körbe a városban, miközben kiáltók kiáltsák előtte: „Íme, a férfiú, akit kegyével kitüntet a király!”
– Helyesen szóltál – mondotta a király. – Vedd hát a zsidó Mardókeust, aki a palota kapujában ül, és tégy vele úgy mindenben, ahogy elmondottad az imént!
Hámán nem tehetett mást, mint hogy betű szerint végrehajtsa a király parancsát. Aznap este szorongó szívvel ment el a királyné lakomájára.
Történt pedig, hogy a lakomán a király így szólt borivás közben:
– Mondja hát el az én királyném, mi a kívánsága, mert én teljesítem azt, még ha a fele birodalmamat kérné is!
Eszter pedig így beszélt:
– Ha kegyet találtam uram szemében, akkor csak egyet kérek: adja meg nekem és nemzetségemnek az életünket. Mert van, aki életünkre tör, és ki akar pusztítani engem és népemet, s ez vesztesége volna az én királyomnak is.
– Ki vetemedett ilyenre? – kérdezte a király.
– Az a gonosz, aki gyűlölettel eltelve a vesztünkre tör – felelte Eszter –, itt ül előtted, uram. Hámán az ő neve.
A király haragtól eltelve felállt, és kiment palotája kertjébe. Hámán látta, hogy a király elhatározta a vesztét, odaborult hát Eszter lábához a kerevetre, amelyen az feküdt a lakománál, és könyörgött életéért. Így találta őt a király, amidőn kertjéből jőve belépett a lakoma termébe, és haraggal kiáltott rá:
– Erőszakot akarsz tenni a királynén az én házamban?!
Alig mondta ki ezt, bejöttek a király szolgái, és befedték Hámán arcát. Az egyik szolga elmondta a királynak, hogy Hámán ötven láb magas bitót állíttatott házában Mardókeus számára.
– Akasszátok rá őt magát! – parancsolta a király.
Parancsa szerint cselekedtek. A király Eszternek ajándékozta Hámán házát és szolgáit és egész gazdagságát. Mardókeust is maga elé hívatta, és megtudván, hogy ő Eszternek gyámatyja, ujjára húzta azt a gyűrűt, amelyet Hámántól vett el. Eszter pedig Mardókeust tette meg Hámán házának fejévé.
Eszter akkor újra a király lábához borult, és így szólt:
– Ha kegyet találtam uram előtt, akkor kérem a királyt, hogy vonassa vissza a rendeletet, amelyet Hámán az ő nevében adott ki. Abban elrendelte, hogy Ádár hó tizenharmadik napján szerte a birodalomban hányjanak kardélre minden zsidót, és vagyonukat ragadják el zsákmány gyanánt. Hogy is lehetnék tanúja nemzetségem kipusztításának?
– Kérésed kedves előttem – felelte a király –, és meghagyom, hogy te és Mardókeus írjatok az én nevemben egy új rendeletet olyan szöveggel, amilyet ti jónak láttok.
Mardókeus összehívatta hát a király írnokait, és újabb rendelkezést íratott velük a király nevében, minden népnek a maga nyelvén és a maga írásával ekképpen: „Ahasvérus nagykirály a birodalom elöljáróinak és népeinek! Az agági Hámán, akinek kegyünkből az első hely jutott trónunk mellett, megcsalta és megtévesztette bölcsességünket, és haragunkat olyan nép ellen fordította, amelynek sokat köszönhet birodalmunk. Nevünkben rendeletet bocsátott ki, hogy Ádár hó tizenharmadik napján birodalmunk minden tartományában és minden városában a zsidók életére törjenek. Mivel törvényeink szerint királyi rendeletet visszavonni nem lehet, ez a rendelkezés áll, ám jelen rendeletünkben engedélyezzük, hogy a zsidók a mondott napon fegyverrel álljanak ellen, és legyőzvén a rájuk támadókat, azokat asszonyaikkal és gyermekeikkel egyetemben kardélre hányják, és minden javukat zsákmányul ragadhassák.”
Ezt a királyi rendeletet hírnökök vitték szerte a birodalomban a királyi ménes leggyorsabb paripáin. Ahová a hír eljutott, nagy öröm és vigasság lett a zsidók között, a többi népek pedig annyira féltek tőlük, hogy sokan közülük zsidóvá lettek.
Mardókeus ekkor bíbor és fehér gyolcsöltözetben, bíbor bársonypalástban és koronával jött ki a király elől, és az időtől fogva ő volt a legnagyobb méltóság az országban.
Amidőn eljött Ádár hónap tizenharmadik napja, ellenségeik közül sokan rátörtek a zsidókra, de ők minden városban felfegyverkezve gyűltek egybe, és győzelmet vettek ellenségeiken. Csak Szuza városában megöltek ötszáz férfit, és Hámán tíz fiát is közöttük, a többi tartományokban pedig hetvenötezret hánytak kardélre asszonyaikkal és gyermekeikkel egyetemben, ám zsákmány után sehol sem nyújtották ki a kezüket. Aznap így szólt a király Eszterhez:
– Íme, a zsidók ötszáz férfiút öltek meg Szuzában, s ki tudja, máshol mennyit. Mi a kívánságod ezenfelül? Mondd meg, és én teljesítem.
Eszter pedig így felelt:
– Uram, királyom, engedd meg a Szuzában lakó zsidóknak, hogy még holnap is ugyanezt tegyék ellenségeikkel.
A király engedélyt adott; Ádár hónap tizennegyedik napján a szuzai zsidók újra összegyűltek, és még háromszázat megöltek ellenségeik közül, de zsákmányért nem nyújtották ki a kezüket.
A nagy győzelem másnapján, Ádár hó tizennegyedikén az egész birodalomban megpihentek a zsidók, örvendeztek, és nagy lakomával ünnepeltek. A szuzai zsidók ezen a napon még öldököltek, így ők a hó tizenötödikét tették meg ünnepnapnak.
Ezért szokásos mindmáig a zsidók között, hogy a nagy szabadulás emlékére városokon tizenötödikén, a falvakban pedig tizennegyedikén ülik a púrim ünnepét, amely a púrból, azaz sorsvetésből kapta a nevét. Előtte három napig böjtölnek, ahogy Eszter és a város zsidói böjtöltek, mielőtt Eszter a király elé állt, magán az örömünnepen pedig vigadnak, lakomáznak, és dúsan rakott tálakat küldöznek egymásnak ajándék gyanánt, annak emlékére, hogy az Úr megszabadította a népet üldözői kezétől.
