DEBORA ÉS BÁRÁK GYŐZELME
DEBORA ÉS BÁRÁK GYŐZELME
)
Julius Schnorr von Carolsfeld fametszete (1860)
Bírák könyve 4.22
)
Ismeretlen német mester metszete (1670 körül)
Elsőnek Otnielt rendelte bírául az Úr, keze által megverte Edom királyát, aki tizennyolc esztendeig sanyargatta Izraelt, s ezeknek utána negyven évre békességet nyert a nép.
Azok után bűnei miatt újra idegen iga nehezedett Izraelre; Moáb királyának, Eglonnak fizették az adót tizennyolc esztendőn át. Ekkor a Benjámin törzséből való Ehud néhány társával együtt Eglon elé indult, hogy átadják Izrael adóját. Ehud tőrt rejtett ruhája alá, és mert balkezes volt, a tőrt jobb csípőjére övezte, így a palotaőrök nem fedezték fel. Ehud így szólt Eglonhoz:
– Istentől hozok üzenetet, ó, király!
Eglon megparancsolta, hogy mindenki távozzék. Ehud közel hajolt a királyhoz, mintha fülébe akarna súgni, és markolatig döfte belé a tőrt. Az ajtóra belül ráhúzta a reteszt, majd kimászva az ablakon, az oszlopcsarnokon át elmenekült. Egyenest Efraim hegyére sietett, ott megfújta kürtjét, és összegyűjtötte Izrael fiait. Megszállták a Jordán minden gázlóját, és Moáb tízezer erős harcosa esett el kezük alatt. Izrael nyolcvan esztendeig békességet élvezett Ehud bíráskodása idején.
Addigra ismét megsokasodtak a nép bűnei, és az Úr az északi Hácor királyának, Jábinnak kezére adta Izraelt. Jábin seregeinek Sisera volt a vezére. Sisera húsz esztendőn át tartotta rettegésben a népet, mert harci táborában kilencszáz vasalt szekere volt, és a félelmes szekerek rohamának senki sem állhatott ellen.
Az időben asszony bíráskodott Izrael felett, Debora prófétanő, aki Efraim hegyén, egy pálmafa alatt fogadta Izrael fiait, hogy döntsön peres ügyeikben. Egy ízben Debora magához hívatta a Naftali törzséből való Bárákot, és így szólt hozzá:
– Toborozz tízezer harcost Naftali és Zebulon fiaiból, s vonulj fel a Tábor hegyére! Az Úr ellened indítja a Kison-pataktól Siserát, és kezedbe adja a győzelmet fölötte!
Bárák pedig így felelt:
– Megteszem, amit mondasz, de csak ha te is velem tartasz.
– Veled tartok – mondta erre Debora –, de mert asszony segedelmét kívántad, nem a tiéd lesz a dicsőség, hanem asszony kezébe adja az Úr ellenségedet, Sisera vezért!
El is indultak, Bárák pedig összetoborozta a tízezer harcost, és felvonultak Tábor hegyére. Ezt hallván Sisera megindult ellenük minden hadi népével és kilencszáz vasalt szekerével. Az Úr azonban nagy félelmet támasztott szívükben, és elvette erejüket. Sisera maga is odahagyta harci szekerét, és gyalog futott, amíg el nem ért a közelben lakozó kénita pásztorfejedelem, Héber táborába. Jábin és Héber között békesség volt abban az időben. Sisera Héber feleségének, Jáelnek sátra elé ért, s az asszony intett neki, hogy térjen be hozzá. A vezér a kimerültségtől lerogyott a sátorban, az asszony pedig betakarta egy szőnyeggel, tejsavót adott inni neki, és megígérte, hogy ha keresi az ellenség, ő letagadja, hogy valakit is sátrába engedett. Amint Siserát elnyomta az álom, Jáel kalapácsot vett kezébe, és egy sátorcöveket vert át a vezér halántékán, valósággal a földhöz szögezve a fejét. Így vette el a diadalt Báráktól. Jábin hadai felmorzsolódtak, Bárák Harósetig üldözte őket, és egy sem menekült meg közülük. Debora pedig Bárákkal diadaléneket zengett a győzelem napján:
Halljátok, királyok, figyeljetek, fejedelmek,
az Úrnak zengek dalt, Izrael Istenének énekelek!
Midőn Szeirból kijött az Úr, midőn Edom mezején lépdelt,
megrendült a föld, megindultak a hegyek!
Kelj fel, Debora, serkenj fel, Bárák,
zúduljon az Úr népe a hatalmasok ellen,
Zebulon, aki lelkében megveti a halált,
és Naftali, aki magaslatokon tanyázik!
A csillagok is harcoltak az égen,
az ő trónusukról víttak Siserával.
Asszony keze ütötte át homlokát,
asszony lába elé roskadt, ott adta ki lelkét.
Anyja mind csak les ki ablakrácsa mögül:
„Merre késik vasalt szekere én fiamnak,
miért nem hallom kereke dübörgését?”
Kedves udvarhölgye felel ily szókkal:
„Diadalt arattak, zsákmányukat osztják most,
egy rablányt, kettőt minden harcosuknak,
festett szép kelméket vitéz Siserának,
arannyal szőtt kendőt én szép fehér nyakamra!”
Így vesszenek, Uram, minden ellenségid,
kelő napként ragyogjon mind, aki szeret Téged!
az Úrnak zengek dalt, Izrael Istenének énekelek!
Midőn Szeirból kijött az Úr, midőn Edom mezején lépdelt,
megrendült a föld, megindultak a hegyek!
Kelj fel, Debora, serkenj fel, Bárák,
zúduljon az Úr népe a hatalmasok ellen,
Zebulon, aki lelkében megveti a halált,
és Naftali, aki magaslatokon tanyázik!
A csillagok is harcoltak az égen,
az ő trónusukról víttak Siserával.
Asszony keze ütötte át homlokát,
asszony lába elé roskadt, ott adta ki lelkét.
Anyja mind csak les ki ablakrácsa mögül:
„Merre késik vasalt szekere én fiamnak,
miért nem hallom kereke dübörgését?”
Kedves udvarhölgye felel ily szókkal:
„Diadalt arattak, zsákmányukat osztják most,
egy rablányt, kettőt minden harcosuknak,
festett szép kelméket vitéz Siserának,
arannyal szőtt kendőt én szép fehér nyakamra!”
Így vesszenek, Uram, minden ellenségid,
kelő napként ragyogjon mind, aki szeret Téged!
És Deborának, népe bírájának és anyjának idején nyugságban élt Izrael negyven esztendeig.
