1 Kor. 12.

Teljes szövegű keresés

1 Kor. 12.
A lelki adományok különbözők, de mind ugyanazon Lélek ajándékai. És mint a test egy, de tagja sok, úgy a Krisztusban is mindnyájan egy test vagyunk, a melynek tagjai tehetségeik szerint különbözők.
1 Kor. 12,1
A lelki ajándékokra nézve pedig nem akarom, atyámfiai, hogy tudatlanok [rész 10,1.] legyetek.
1 Kor. 12,2
Tudjátok, [rész 6,11. Eféz. 2,11. 12.] hogy pogányok voltatok, vitetvén, a mint vitettetek, a néma bálványokhoz.
1 Kor. 12,3
Azért tudtotokra adom néktek, hogy senki, [Márk. 9,39.] a ki Istennek Lelke által szól, nem mondja Jézust átkozottnak; és [Fil. 2,10. 11.] senki sem mondhatja Úrnak Jézust, hanem csak a Szent [2 Kor. 3,5.] Lélek által.
1 Kor. 12,4
A kegyelmi ajándékokban pedig különbség van, [Róm. 12,6. Eféz. 4,4. Zsid. 2,4.] de ugyanaz a Lélek.
1 Kor. 12,5
A szolgálatokban is különbség van, de [Eféz. 4,11.] ugyanaz az Úr.
1 Kor. 12,6
És különbség van a cselekedetekben is, de ugyanaz az Isten, a ki cselekszi [Eféz. 1,23.] mindezt mindenkiben.
1 Kor. 12,7
Mindenkinek azonban [rész 14,26.] haszonra adatik a Léleknek kijelentése.
1 Kor. 12,8
Némelyiknek ugyanis bölcseségnek beszéde [rész 2,6.] adatik a Lélek által; másiknak pedig tudománynak [rész 1,5.] beszéde ugyanazon Lélek szerint;
1 Kor. 12,9
Egynek hit ugyanazon Lélek által; másnak pedig gyógyítás [Márk 16,18. Jak. 5,15.] ajándékai azon egy Lélek által;
1 Kor. 12,10
Némelyiknek csodatévő erőknek munkái; némelyiknek meg [Csel. 21,10. 11.] prófétálás; némelyiknek pedig lelkeknek megítélése; [Csel. 8,20.] másiknak nyelvek nemei; másnak [Csel. 2,1-4. 10,45. 46.] pedig nyelvek magyarázása;
1 Kor. 12,11
De mindezeket egy és ugyanaz a Lélek cselekszi, osztogatván [rész 7,7. Róm. 12,3. 6. Eféz. 4,7. 1 Kor. 7,7.] mindenkinek külön, a mint akarja.
1 Kor. 12,12
Mert a miképen a test egy és sok tagja van, az egy testnek tagjai pedig, noha sokan vannak, [rész 10,17.] mind [Róm. 12,4. 5.] egy test, azonképen a Krisztus is.
1 Kor. 12,13
Mert hiszen egy Lélek által mi mindnyájan egy testté kereszteltettünk meg, akár zsidók, akár görögök, akár [Eféz. 2,14. 15. Gal. 3,27. 28.] szolgák, akár szabadok; és mindnyájan egy Lélekkel itattattunk meg.
1 Kor. 12,14
Mert a test sem egy tag, hanem sok.
1 Kor. 12,15
Ha ezt mondaná a láb: mivelhogy nem kéz vagyok, nem vagyok a testből való; avagy nem a testből való-é azért?
1 Kor. 12,16
És ha a fül ezt mondaná: mivelhogy nem vagyok szem, nem vagyok a testből való; avagy nem a testből való-é azért?
1 Kor. 12,17
Ha az egész test szem, hol a hallás? ha az egész hallás, hol a szaglás?
1 Kor. 12,18
Most pedig az Isten elhelyezte a tagokat [Kol. 2,19. Zsolt. 139,13-15.] a testben egyenként mindeniket, a mint akarta.
1 Kor. 12,19
Ha pedig az egész egy tag volna hol volna a test?
1 Kor. 12,20
Így azonban sok tag van ugyan, de egy test.
1 Kor. 12,21
Nem mondhatja pedig a szem a kéznek: Nincs rád szükségem; vagy viszont a fej a lábaknak: Nem kelletek nékem.
1 Kor. 12,22
Sőt sokkal inkább, a melyek a test legerőtelenebb tagjainak látszanak, azok igen szükségesek:
1 Kor. 12,23
És a melyeket a test tisztességtelenebb tagjainak tartunk, azoknak nagyobb tisztességet tulajdonítunk; és a melyek éktelenek bennünk, azok nagyobb ékességben részesülnek;
1 Kor. 12,24
A melyek pedig ékesek bennünk, azoknak nincs erre szükségök. De az Isten szerkeszté egybe a testet, az alábbvalónak nagyobb tisztességet adván,
1 Kor. 12,25
Hogy ne legyen hasonlás a testben, hanem ugyanarról gondoskodjanak egymásért a tagok.
1 Kor. 12,26
És akár szenved egy tag, vele együtt szenvednek a tagok mind; akár tisztességgel illettetik egy tag, vele együtt örülnek a tagok mind.
1 Kor. 12,27
Ti [Róm. 12,5. Eféz. 1,23. 4,12. 5,30. Kol. 1,24.] pedig a Krisztus teste vagytok, és tagjai rész szerint.
1 Kor. 12,28
És pedig némelyeket rendelt az Isten az anyaszentegyházban először apostolokul, [Eféz 4,11. 12.] másodszor prófétákul, harmadszor tanítókul; azután csodatévő erőket, aztán gyógyításnak ajándékait, gyámolokat, kormányokat, nyelvek nemeit.
1 Kor. 12,29
Avagy mindnyájan apostolok-é? Vagy mindnyájan próféták-é? Avagy mindnyájan tanítók-é? Vagy mindnyájan csodatévő erők-é?
1 Kor. 12,30
Avagy mindnyájoknak van-é gyógyításra való ajándéka? Vagy mindnyájan szólnak-é nyelveken? Vagy mindnyájan magyaráznak-é?
1 Kor. 12,31
Igyekezzetek [rész 14,1. 3. 4.] pedig a hasznosabb ajándékokra. És ezenfelül még egy kiváltképen való útat mutatok néktek.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem