Előljáró beszéd és apostoli üdvözlet a hét gyülekezethez. A megdicsőült Krisztus megjelenése. A hét csillag és hét gyertyatartó titka.
Jézus Krisztus kijelentése, a melyet adott néki az Isten, hogy megmutassa az ő szolgáinak, a miknek meg kell lenniök [rész 22,6.] hamar: Ő pedig elküldvén azt az ő angyala által, megjelenté az ő szolgájának Jánosnak,
A ki bizonyságot tett az Isten beszédéről és Jézus Krisztus bizonyságtételéről, mindenről, a mit látott.
Boldog, a ki olvassa, és a kik hallgatják e prófétálásnak beszédeit, [rész 22,7.] és megtartják azokat, a melyek megírattak abban; mert [rész 22,10. Jak. 5,8. 1 Pét. 4,7.] az idő közel van.
János a hét gyülekezetnek, a mely Ázsiában van: Kegyelem néktek és békesség attól, a ki van, [rész 4,8.] a ki vala és a ki eljövendő; és a hét lélektől, a [rész 4,5.] mely az ő királyiszéke előtt van,
És a Jézus Krisztustól, a ki a hű tanúbizonyság, a halottak közül az elsőszülött, és a föld királyainak fejedelme. Annak, a ki minket szeretett, és megmosott bennünket a mi bűneinkből az ő vére által,
És tett minket királyokká és papokká [rész, 5,10. 20,6. 1 Pét. 2,9. 2 Móz. 19,6.] az ő Istenének és Atyjának: annak dicsőség és hatalom mind örökkön örökké! Ámen.
Ímé eljő a felhőkkel; és minden szem meglátja [Ján. 19,37.] őt, még a kik őt által szegezték is; és siratja őt [Zak. 12,10. Mát. 24,30.] e földnek minden nemzetsége. Úgy van. Ámen.
Én vagyok az Alfa [rész 21,6. 22,13.] és az Omega, kezdet és vég, ezt mondja az Úr, a ki van és a ki vala és a ki eljövendő, a Mindenható.
Én János, a ki néktek atyátokfia is vagyok, társatok is a Jézus Krisztus szenvedésében és királyságában és tűrésében, a szigeten valék, a mely Páthmósnak neveztetik, az Isten beszédéért és a Jézus Krisztus [rész 6,9. 19,10. 20,4.] bizonyságtételéért.
Lélekben valék ott az Úrnak napján, és hallék hátam megett nagy szót, mint egy [rész 4,1.] trombitáét,
A mely ezt mondja vala: Én vagyok az Alfa [vers 8.] és az Omega, az Első és Utolsó; és: A mit látsz, írd meg könyvben, és küldd el a hét gyülekezetnek, a mely Ázsiában van, Efézusban, Smirnában, Pergámumban, Thiatirában, Sárdisban, Filadelfiában és Laodiczeában.
Megfordulék azért, hogy lássam a szót, a mely velem beszéle; megfordulván pedig, láték hét arany gyertyatartót;
És a hét gyertyatartó között hasonlót az ember Fiához, bokáig [rész 14,14. Dán. 7,13.] érő ruhába öltözve, és [Dán. 10,5.] mellénél aranyövvel körülövezve.
Az ő feje pedig és a haja fehér vala, mint a fehér gyapjú, mint a hó; és a szemei [rész 2,18. 19,12. Dán. 10,6.] olyanok, mint a tűzláng;
És a lábai hasonlók valának az izzó fényű érczhez, mintha kemenczében tüzesedtek volna meg; a szava pedig olyan, mint a sok vizek [rész 14,2.] zúgása.
Vala pedig a jobb kezében hét csillag; és a szájából kétélű éles kard jő [rész 2,16. 19,15. Zsid. 4,12.] vala ki; és az ő orczája, mint a nap a mikor fénylik az ő erejében.
Mikor pedig láttam őt, leesém az ő lábaihoz, mint egy holt. És reám veté [Dán. 8,18. 10,9. 10.] az ő jobbkezét, mondván nékem: Ne félj; én vagyok az Első és [rész 2,8.] az Utolsó,
És az Élő; pedig halott valék, és ímé élek [Róm. 6,9.] örökkön örökké Ámen, és nálam vannak a pokolnak és a halálnak kulcsai.
Írd meg, a miket láttál és a mik vannak és a mik ezek után lesznek:
A hét csillag titkát, a melyet láttál az én jobb kezemben, és a hét arany gyertyatartót. A hét csillag a hét gyülekezet angyala, [Malak. 2,7.] és a mely hét gyertyatartót láttál, az hét gyülekezet.