XXI. A CSÁSZÁRI ROMOK
XXI. A CSÁSZÁRI ROMOK
A nagyszerű amphiteatrum mellett áll még a római műemlékek egyik első remeke, Titus diadalkapuja s túl rajta terül – nem: – emelkedik a Palatin romja.
A régi Róma. Eltemetve vandál és keresztyén bosszúállóktól, s ismét napvilágra kiásva a keresztyén egyházfejedelmek rendeletéből. A mostani nemzeti kormány egészen napvilágra hozta azt már.
Még romjaiban is „emelkedik”. Soha meg nem alázható rom. A főbejáratot a kormány közegei őrzik, s egy frank díj mellett, kívánatra, ugyanazok vezetik a látogatót körül a régi Róma épületmaradványai között.
A fenséges romokat befutotta hosszan valami apró virágú fehér rózsa, mely Róma szent omladékain oly buján tenyészik: a meleg verőfényben egészen felveszi az illat a csendes várost. A „csendes várost”, ahol egykor Cicero tartotta casilináriáit, ahol a diadalúton át a hazatérő császárok tartották bevonulásukat, kocsijuk előtt fogoly királyokkal, ahonnan Nero nézte Róma leégését: ott most egy magányos őr számlálja elő az idegennek: ez itt Cicero háza volt; fürdőjében még most is vastag zuhatagban hull alá húszlábnyi magasból az ide vezetett patak. Amott Jupiter Stator templomának romja. Néhol még látszik a falon a szürkésfehér márványburkolat: a kiszabadított tér még fedve van a roppant széles fehér kőtáblákkal, s egész sor oszloptalp mutatja, mily óriási teremnek kellett e helyen állni, ahol egykor a senatorok hordszékei gördültek végig. Amott egy oszlopfő, egy csonka torzó a Nero számára készült piedestalon. Ez a sötét folyosó vezetett Jupiter basilicájához; s amaz, amely ösvény meredek lépcsőivel volt egykor Lívia fürdőhelye: a nypmhaeum. A „piscina”, a császári palota tojásdad alakú halastava, most be van nőve árvácska virággal, s az aedes Jovis victoris oldalából a bércse füzérei csüggnek alá.
Keresünk emléket a „Monte testaceo” töredékei között. Ez egy nagy halom, mely azon agyagedények cserepeiből támadt, melyekben Róma tributarius népei küldték a hódító városnak évi adójukat. Egész hegy támadt belőlük. Olyan jó cserép most, mint maga a Domus Tiberina.
E császári palotának minden rejtekét csak a legutóbbi években szabadíták ki napvilágra. Díszes márványlépcsőkön haladunk le a szobákig, ahol a fényűző császár lakott. A tizenhét század előtti pompából még maradt meg valami. A tornácok mozaik talpja még ép s a szobák, ahol a caesar ebédelt, aludt, mulatott, még tartogatják büszkeségük kincseit: a gyönyörű frescókat. Maga az a vakolat, amelyre a frescók festve vannak, valami oly szilárd, vastag tömegből készült, hogy az mint a márvány fekszik a falon, fényes és sima. S a színek oly elevenek még, hogy a leggyöngédebb árnyalat sincs elveszve bennük. Egyik szoba fálát azon mythologiai jelenet díszíti, ahol Junó parancsára Argus őrzi „Io” nymphát, Mercur pedig Jupitertől küldve jő, a nymphát üszővé változtatni és elszöktetni. Junót a háttérben, magas piedestalon, mint istenszobort látjuk. Az arcok kinézése most is oly eleven még. Io homlokán látszik, hogy nőnek a szarvacskák. A másik szoba fresco-festménye Galatheát és Polyphemust ábrázolja. S mióta e képeket festették, hányszor megnőtt már azóta a palotarom fölött a cserfa s hányszor kivágták róla! Az örökzöld cserfa e romvilágnak otthonos lakója. Az veszi körül az auguarium tömör épületét, hol hajdan a sasok röptéből jövendőt jósoltak; az takarja a Romulus rakta falakat, mik a Porta Romanáig vezetnek bennünket s onnan áthaladunk Caligula palotáján, végig annak a hídnak a töredékén, melyet a magát istennek nevező császár e palotától a Capitoliumi Jupiter templomáig építtetett, hogy mikor szükségét látja: istentársával bizalmasan találkozhassék! Most csak egyölnyi rész van még épen e vakmerő híd márványból faragott mellvédéből. A világuralkodó palotájának megnyílt boltozatai mélyen sötétlenek alattunk, félig temetve összetört oszlopfők művész faragványú romjaival: halomra szórt kincstár, egy múzeum verembe temetve. Előttünk pedig terül a száztemplomú világváros, melyből egy óriás templomkupola magasra emelkedik s eltakarja a lemenő napot.
Ez a második Róma.
Az első alszik már. Annak a napja másfél ezred év előtt lement.
