CHARIVARI
Ünnepélyes processiók zászlókkal és fáklyákkal, gratuláló és orákuláló dikciók, népgyűlések, kokárdák, vörös tollak és égre vigyorgó boldogságos arcok.
Placatumok minden utcaszegleteken, vörösek, fehérek, zöldek, némelyik nagyon is zöld. Proklamációk tele hadizenéssel, meg nem történt újságok, kardcsörgető versek, puska-, ágyúropogás – papirosra festve. Ellenséget nem találván, mindenfelé győzedelmeskedünk. Viccek a cenzorokra.
Háromezer földesúr örömtől ragyogó arccal hirdeti jobbágyainak, hogy többé nem szolgálnak neki. Az ajándékot adók igen nagylelkű, az ajándékot kapók pedig igen savanyú képeket csinálnak. Amazok gondolnak a kármentesítésre, emezek pedig nem tudják, hogy a török jön-e vagy a tatár?
A pántlikaárusoknak nagyon jól megy.
Mindenki várja, hogy mikor mond a császár cridát?
A budai várparancsnok ellop harminc mázsa lőport, s nem akarja felnyitni az Arsenált.
A nemzeti színház kivilágíttatik, zászlók adatnak cserébe.
Harmincezer nemzetőr kiáll – a papiroson, a minisztérium védelmére.
A miniszterelnök kapuja előtt egyik hintó a másikat éri. Vannak elégült és elégületlen arcok.
Jubileum. Mind azt hisszük, hogy már most magyar hadseregeink is utána fognak jőni.
A hírlapok kirántják a papiros kardot, s azt mondják: „nem!soha! semmit!”
Te Deum laudamus. Mindenki hiszi, hogy már most olcsóbb lesz a só.
Mindenik azt hiszi: az az utolsó én leszek.
Mindenfelé csak székely vitézségről hallani anekdotákat.
Deputációk küldetnek vissza a rokonelvű nemzeteket a magyarok segítségéről biztosítandók.
Az ellenzéki körbe IX. Pius pápa rendes tagnak bevétetik.
Az emberek egymásra néznek s azt kérdik, hogy ki az?
A jó magyar nemzet kosztot, kvártélyt ígér neki ingyen, csak jöjjön ide.
A táblabírák azt hiszik, hogy pipaszárral szét lehet verni az egészet.
Szerencsés út kívántatik nekik.
Chyky táblabíró áldozatokat tesz a hazáért, de hisz örömest hagyja elvérzeni ypsilonjait, mert ez a hon üdveért történik.
Melynek következtében miniszteri parancsnál fogva csakugyan be is záratnak Kassán a zsidó boltok.
A kormány nem egyez a petícióba. Ez kissé megingatja a bizalmat.
Sokan azt hiszik, hogy megtért.
Nem különben bizalmat szavazni a hatvani utcába.
A magyar nemzet kezdi a nagy nemzetek civilizált szokásait elsajátítani.
Báró Lederer egypár macskazene-dilettánst agyonveret. A barikádok nem akarnak sikerülni.
Nagy ünnepély. Mindenféle mézeskalácsot árulnak; mindenki hiszi, hogy ezzel meg van mentve a haza.
Magyarországon nincs ember, aki ne hinné, hogy no most Jellasicsnak vége, fejit veszik, felakasztják, a horvátok meg fognak ijedni.
Magyar ember szentül hiszi, hogy azon zászlóaljak csakugyan léteznek valahol.
Ez hatalmas coup d’état volt, mondja magában a táblabíró.
Lesz tehát miről bennünket megemlegessen a maradék.
Vidéken azt hiszik, akik a Közlönyben hisznek, hogy a magyarok vasból, a rácok vajból vannak.
Elesett tízezer rác, kétannyi elfogatott, háromannyi a Tiszába fulladt, Jellasics fogva van, a préda felszámíthatatlan, magyarok közül a veszteség egy lovas, két gyalog, három sebesült. Egy kapitánynak keresztüllőtték a sisakját. Egyéb baj nincsen. A táblabíró hisz és idvezül.
Könnyebben lélegzik az egész nemzet. Szép szavakban nem lesz fogyatkozás.
Országos jubileum. Magyarország boldogsága alá van írva; az édes, kedves optimisták azt hiszik, hogy e kétszázezer vitéznek egyéb dolga sem lesz, mint Magyarországot megvédelmezni. A táblabíró másodszor hisz és idvezül.
A táblabíró harmadszor is hisz és idvezül.
A jólelkűek azt hiszik: hogy már építik is számára a királyi lakot.
Mindenki hiszi, hogy addig vissza sem jő, míg őket szét nem veri.
Ez már aztán a parlament, gondolja magában Bárány t. b.
A politika rendes kosztosai nem tudják: hogy mit higyjenek. Országos semidesemoda.
Mi a tatár? nem akasztatja fel őket a minisztérium.
Ezeket sem akasztatja fel a minisztérium.
Hát már senkit sem akasztat fel a minisztérium. A táblabíró restelkedni kezd.
A jobboldal nem igen látszik dicsekedni a győzelemmel.
A táblabíró nép elveszti fülét-farkát s gondolkodóba esik.
A táblabíró kiveri pipáját s azt mondja, hogy de már ez furcsa.
A táblabíró haragszik, de nem meri magának megvallani, hogy kire.
Országos káromkodás, a nemzet csóválja a fejét. A táblabíró nyugodtan várja, hogy csakugyan teremt-e még az isten semmiből valamit, Magyarország üres ládájából kétszáz millió forintot.
A táblabíró félni kezd, hogy ha ez így megy, egyszer majd előkerülnek a marahánok és dákok ivadékai, s úgy visszakövetelik Kecskemétet és a Kunságot, hogy jobban se kell.
Radeczky minden újságírót felakasztat, az ártatlan Közlönyét kivéve.
Patrona Hungariae ora pro nobis.
Vannak, kik gyanakodni kezdenek, hogy aligha mennek igen jól a dolgok. Azonban még ez csak sejtelem.
A táblabíró szeme egyszerre felnyílik, káromkodnék, de nem ér rá. Bújában az egész nemzet elkezd verseket írni, keservesnél keservesebbeket.
Ott pedig ugyancsak hideg van.