A Nemzeti Színház környéke és tűzveszélyei

Teljes szövegű keresés

A Nemzeti Színház környéke és tűzveszélyei
A Nemzeti Színház telke, amelyen fölépült, hajdan a török temető volt. (Absit omen! †††).
Még azután is sok törökvilágbeli állapot maradt körülötte.
A hozzá vezető utca torkolatát Hatvani Kapunak nevezték. Annak a Magyar utcai keresztezését még ékesítették a régi Pest bástyafalai. Az utcát záró szögletház neve volt a Zrínyi. Füstős tanyája valamennyi korhelynek, kártyásnak.
Az országút felől (most Múzeumgyűrű) állt a színház tőszomszédságában egy régi granárium; olyan magas, mint a színház maga: patkányok eldorádója. A másik oldalához a Kerepesi út felől támaszkodott hozzá a Griff: a főváros legrongyosabb, szutykosabb földszintes csárdája; szekérállással, széna-szalma boglyákkal az udvaron.
Innen feljebb aztán félbeszakadt a gyalogjáró kövezete. A legközelebbi ház egy urasági kastély; a múlt században hatalmas, nagy hírű mágnáscsalád megszálló helye: ez idő szerint lakatlan tanya, jó a fizetéstelen fiskálisnak meg a házfelügyelőnek. A tulajdonos főúr a börtönben ül, gyilkosság miatt; a nagy, két szárnyra épített kastély udvara egy nagy pocsolya, s annak a latyakja kiterjed az utcai gyalogjáróra is; esős időben lépésnyi távolban lerakott téglák teszik lehetővé az áthatolást. Pedig a színészek és színésznők többnyire arrafelé laknak. Egyszer aztán Réti koma (a vén csikós színész) arra a tréfás ötletre vetemedett, hogy összeszedett a Rákosparton egy zsák eleven békát, s azokat éjszaka beeregette a kastélyudvar posványába. Reggelre iszonyú kuruttyolást míveltek az ungok: az emberek összeszaladtak a csodájára. Erre a szégyenre mégis megemberelte magát a fiskális, és hozatott egynehány szekér kavicsot, azzal feltöltette a kastély udvarát, meg a gyalogjárót. Használhatott volna tímárcsert is hozzá, ahogy az Aldunasor házai előtt szokták trottoárnak, csakhogy az drágább volt.
Azt a nagy granáriumot kibérelte a színházigazgatóság a dekorációk számára; ott festették az új színfalakat is. Még akkor Telepy bácsi volt a mesterük.
Egyszer aztán a gyantafőzésnél kigyulladt az atelié: a laboránsok szétfutottak; a pajta teteje csakhamar tüzet fogott. Még akkor nem volt begyakorolt tűzoltó-dandár; mire az egyetlen városi fecskendő megérkezett, akkorra már ropogott füstben-lángban az egész tető.
A színészek és hölgyeik a színházudvarról nézték a pompás látványt. A színház tőszomszédjában volt. Egyszer valaki elkiáltja magát: „Hát a vasajtó!”
Mivelhogy a magazint egy vasajtó zárta el attól a fafolyosótól, mely a díszletraktárt a színtérrel összeköti.
A vasajtót bizony nyitva felejtették a festők.
Nosza, hamar a két elsőrendű drámai hős, Szigeti Józsi és Lendvay Marci, vizes pokrócokat ragadnak a kezükbe, úgy rohannak a színpadon át a folyosóra, amit már akkor megtöltött a sziporkákkal vegyes füst. A két dalia keresztültör a füstfellegen, megtalálja a vasajtót, ráfordítja a becsapó lángra, s bezárja vele a nyílást. Ezzel a hőstettel meg lett mentve a Nemzeti Színház a porig leégéstől, amihez ugyan közel volt.
De nem soká kellett várakozni az új veszedelemre. Következő esztendőben meg a másik szomszéd gyulladt ki. Valami részeg kocsis pipástul feküdt le a szénába, s a Griff korcsma lángba borult miatta. A Nemzeti Színház melléképületei voltak veszélyeztetve. Ekkor megint a fiatal színészek mentették meg a színházat a leégéstől; Lendvay, Szigeti, Hegedüs felmásztak a színház-igazgatósági épület tetejére, úgy oltogatták el a födélre hulló zsarátnokot. Persze csak a drámai színészek; az operisták féltek, hogy a torkukra megy a füst.
Egyszer meg én magam mentettem meg a Nemzeti Színházat a leégéstől. Macbethet adták, valamennyi színfaltoló, masiniszta mind el volt foglalva a kísértet-királyok tologatásával; én a proszcénium-színfal mögött álltam. Egyszer csak észreveszem, hogy egy színfali gázlámpa csövének a csavarja kiesik, s arra a tág lyukból karvastagságnyi lánggal tódul elő a gáz. Csak egy percnyi habozás, tétovázás, s az a gázláng felcsap a zsinórpadlásig, s a színpad lángba borul. Én azonban nem vesztettem el a lélekjelenlétemet. 1861 volt az év, magyar ruhát viseltünk: hirtelen lekaptam a fejemről az asztrakán süvegemet, s egy pillanat alatt elfojtottam vele a kiömlő gázlángot. No, hát nekem is van egy hőstettem, amivel dicsekedni lehet.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem