3.2 A kézi lőfegyverek és tartozékaik
Inventáriumaink állandó szereplői a kézi lőfegyverek, a feldolgozott 253 darab leltárból 240-ben megtaláljuk őket. A vizsgálat során alapvetően Kelenik József kutatásaira támaszkodtam. Kelenik a szakállasokról írott tanulmányában részletesen vizsgálta a kézi lőfegyverek elnevezéseinek kialakulását, azok változását, értelmezte a hozzájuk kapcsolt jelzőket. Munkájából alapvetően az derült ki számomra, hogy az esetek jelentős részében egyedileg kell megvizsgálni, hogy a kézi lőfegyverek elnevezése az egyes leltárakban miként történt: milyen nemzetiségű és szakember volt-e az összeíró, a német elnevezéseket a latin és magyar nyelvű inventáriumokban szó szerint vagy azok értelmének megfelelően fordították, illetve magukat a német szakkifejezéseket jól használták-e. Mindezen vizsgálatok elvégzésére most nem volt lehetőségem, így a tipológiai problémákkal nem kívánok részletesebben foglalkozni.
Mindössze egyetlen, e téren eddig még tisztázatlan kérdéshez tartom fontosnak hozzátenni az inventáriumok adatait, mégpedig a „titokzatos” Bettstelle azonosításával kapcsolatban. Ez a kézi lőfegyverfajta csak tizenötször került elő, kizárólag a 16. század második felében. Öt esetben a Handrohr mellett áll vagylagos értelemben, hétszer pedig valamiképpen kapcsolódik hozzá a kurz jelző, ekképp: „Handtror der Khurzen Pöttstoln genand”, vagy „Khurzen Handtror oder Pöttstoln”. Mindebből következően gyanítható, hogy egy rövid, talán könnyített puskafélével, esetleg karabéllyal van dolgunk. Állításomat megerősíti Essenwein is, aki szerint: Bettstellen = Kurzerhaggen.
Ettől eltekintve figyelmemet inkább a kézi lőfegyverekkel összefüggő tárgyakra összpontosítottam. Az inventáriumokból ugyanis kiderült, hogy a kézi lőfegyverekhez is számos kiegészítő tartozott, ha nem is oly sok, mint az ágyúkhoz. Igaz, hogy csak néhány olyan leírással rendelkezünk, amelyek ezeket felsorolják, ám ezek alapján a külön említetteket is számba vehetjük. Ezek a tételek a következők:
Babócsa, 1563: „Mer Ain Hundert fünfundvierZig Nürnbergerisch Halb haggen sambt Jren Raumern, Kugel Zieher vnd Mödln Vnnd Zu Jedem Haggen Ain Pulfer vnd Ain Zindtflaschen verhannden 145.”
Gyula, 1563: „Mer seint der Stat vnd Schloß Zum Jula vierhunert geschifft Halbhäggen sambt Jren Ladsteckhen, Rämern, khuglZiehern vnd dergleichen Zuegehörung Jdest 400.”
Szigetvár, 1558: „Ain Hundert der newen Palierten Eysenen Toppl Hagen Auf Spänisch geschifft mit Ansazen, sambt Jeren schwamenglaß, Nädl vnnd Raumern 100.”, ill. „Mer der Spanischen Halb Hagen sambt Jeren Mödl, Raumern, Zint vnnd Pulluer flaschn, ...”
Tokaj, 1570: „Mer ToppelHaggen, sampt Raumern, Khugelzihern Vnd Ladtstöckhen 100.”
Trencsén, 1557: „Jtem Zwayhundert vnnd ain Halb Nurmberisch Haggen, mit All Jerer Zugehorung, Als Zint vnnd Pulfferflaschen, Ramern, schrauffen, Modln vnnd 74 par Zintstrickh Jdest 201.”
Ezen forráshelyek alapján a kézi lőfegyverek legfőbb tartozékai a puskapor tárolására szolgáló puskaporos palack vagy egyszerűen csak puskapalack (Pulver-flasche), a gyújtóporhoz való felporzó (Zündflasche), a töltővessző (Ladestock), a golyóöntő forma (Modell), valamint a beszorult lövedék eltávolítására használt golyóhúzó, vagy golyófúró (Kugelzieher), a csőtisztító (Räumer) és a gyúlyuktisztító tű ([Raum]Nadel).
Az összeírásokban a leggyakrabban a puskapalack fordult elő, ám létezésükön kívül semmi érdemlegeset nem tudhatunk meg róluk, csupán azt a fegyvertípust jelölik rendszerint, amelyhez tartozott. A láthatóan vele együtt használt felporzót viszont sokkal ritkábban említik. Golyóöntőformából is sokat találunk a leltárakban, ami arra utal, hogy a kézi lőfegyverekbe való lövedékeket, nyilvánvalóan főként az ólomból öntötteket, jelentős részben a várakban készítették. A golyófúró szintén nem túl gyakori, ráadásul a forráshelyek értelmezése is problematikus, mivel azok rendszerint „Terebrum pro terebrandis barbatis”, vagy hasonló alakban fordultak elő, ebből pedig nem lehet eldönteni, hogy golyófúróról vagy csőfúróról van-e szó. Ez utóbbi szerkezetet Murány 1584. évi leltárában írták össze. Nagyon fontos a csőtisztító szerszám, mivel a füstös lőpor sok lerakódást hagyott maga után a csőben, amelyet rendszeresen el kellett távolítani. Töltővesszőből is gyakran találunk tartalék darabokat.
A felsorol főbb tartozékok mellett számos egyéb, a kézi lőfegyverek működtetéséhez szükséges eszközt is leltárba vettek: a keréklakatos szerkezetek felhúzására való kulcsot, feltámasztó villát. Feltehetően ez utóbbival azonosítható a „Zaka-lossoknak walo kechke lab”, amely több különböző leltárban felbukkant. Leginkább a formai hasonlatosság okán vélem egyazon eszköznek a kettőt. Többféle lőszertároló eszközt találunk: lódingot vagy töltéstáskát, pantallért, vagyis töltéstartó vállövet, golyószacskót. Bár kétségtelenül nélkülözhetetlen tartozéka egyes kézi lőfegyvertípusoknak, mégis elenyésző számban fordul elő a lakatszerkezetbe befogott, a gyújtáshoz szükséges szikrát előállító tűzkő, illetve a folyamatosan égő tapló. Nyilván ezek és a lőszertartók nagyrészt a katonák egyéni, saját maguk által beszerzett felszereléshez tartoztak.
A kézi lőfegyverek mennyiségéhez képest viszonylag csekély számú alkatrész került be a leltárakba. Néhány fegyveragy, lakatszerkezet mellett leggyakrabban a csövekkel találkozunk. Ez utóbbit, úgy tűnik, kétféleképpen írták le a források: néhol azt közlik, hogy egy puszta csőről van szó, másutt agy nélküli szakállasról, muskétáról, puskáról beszélnek. Hogy a két megfogalmazás egyazon dologra vonatkozik, azt több forráshely is igazolni látszik.
Ha már a fegyverek csövéről beszéltem, megemlítem, hogy az inventáriumok ezek űrméreteinek meghatározásához is adnak némi támpontot. Néhány – sajnos, csak négy – esetben ugyanis a kézi lőfegyverek lövedékeinek összeírásakor a darabszám mellett azok összsúlyát is odaírták. Ez az adat – figyelembe véve az alább, a lövedékek mennyiségi adatainál felsorolt bizonytalanságokat –, különös jelentőségű, mivel könnyedén meghatározható a lövedék súlya, vagyis a fegyver kalibere. Ebből kiindulva a Kanizsán 1568-ban meglévő szakállasok 25,2 g-os, a Tokajban 1649-ben összeírtak 26,8 g-os, a Kassán 1662-ben tárolt muskéták 16,7 g-os, a szakállasok pedig 25,9 g-os vasgolyót lőttek. Ez rendre 18,3, 18,7, 16 és 18,5 mm-es űrméretnek felel meg.