10.3 A fegyverzeten túlmenően mutatkozó változások
10.3 A fegyverzeten túlmenően mutatkozó változások
Miután a fő fegyverzet változását részletesen áttekintettem, röviden szólnom kell az inventáriumokban talált többi tárgyról is. Korábban már utaltam arra, hogy, tapasztalataim szerint, a várakban található – nem az élelmezéshez kapcsolódó – felszerelés nagyobb része a passzív, önvédelmi funkciót szolgálta, s kevésbé az aktív, területvédő feladatokat. Konkrétan azt lehet megfigyelni, hogy a beszerzett anyagok a vár és a fegyverzet működtetéséhez kellettek, a várbeli mesterségek pedig egyrészt a fegyverzet javítását-karbantartását látták el, másodsorban pedig az építkezést, a szállítást segítették. Csakhogy ezeket a tárgyakat már korántsem lehet olyan egyszerűen, a problémák ellenére is egzaktul, konkrét mennyiségek alapján vizsgálni, mint azt a fegyverzet esetében megtehettem. Kétségtelenül kimutatható az adatbázis segítségével, hogy több kalapácsa lett-e az adott vár kovácsmesterének a tíz évvel később felvett leltár alapján, csak ennek semmi értelme. Az adatbázis egy nem számszerű adata, a csoport mező889 segítségével viszont lehetőség nyílik arra, hogy az összetettség felől közelítsem meg a kérdést, azaz megvizsgáljam, gazdagodott-e a várak felszerelése új elemekkel. Ez pedig arra az eredményre vezetett, hogy az „összetettségi mutatóban” a 16. század közepéig tartó fellendülés után egy kisebb, másfél-két évtizedes hanyatlás következett be, hogy azután a 1580-as évektől egészen a 17. század végéig újabb, az előzőnél is erőteljesebb növekedést produkáljon. Ez tehát mindenképpen egyfajta fejlődésre utal. Ugyancsak megfigyelhető, hogy az egyes csoportokon belül lassanként nő a tárgyak száma. Természetesen arra is gondolhatunk, hogy ezt a jelenséget az inventáriumok alaposabbá válása okozza. Bár e folyamat számszerűsítésére, bonyolultsága miatt, most nem vállalkozom, a mesterségeket számának szaporodása elegendő bizonyíték az előbbi vélekedés cáfolatára. A kovácsmesterek például az egész korszakban működtek a várakban, ám a lakatosok és az ácsok a 17. században a leltárak számához mérten jóval nagyobb arányban szerepelnek. Ugyancsak a 17. századra jellemző az asztalos, a bádogos, az esztergályos, a kádár, a kőműves, a nyerges és a puskaagyműves megjelenése.
889 L. a 41. jegyzetet.
Ha ezeket a folyamatokat az erődítmények rangsora alapján is ellenőrizzük, akkor azt láthatjuk, hogy az egész tendencia a nagyobb várakban erősebb, ott találjuk meg leginkább a mesterségeket, a szállításhoz, a lövegek mozgatásához, a lőporgyártáshoz, a tüzes szerszámok készítéséhez, stb. szükséges eszközöket. Ez úgy is értelmezhető, hogy a kisebb várak függése a központi erősségektől az idők folyamán nőtt. Ennek alapján azt kell mondanom, hogy várbeli hadiüzemről, eltekintve most kiemelt Kassától, leginkább az első és másodrendű erősségekben beszélhetünk. Kivételek persze akadnak, mint például a mélyen a Kárpátok hegyei közt rejtőző Sáros vára, melynek felszerelése vetekszik némely első vonalbeli erősségével.
