53g) Adalék a horvát végvidék 1586. évi térképeiről
Az 1580-as évek közepén az Adriai-tengertől a Száva folyó vonaláig elterülő horvát főkapitányság védelmében még a muraközinél is jóval komolyabb problémák jelentkeztek. Ennek elsősorban az volt az oka, hogy a meglehetősen aktív boszniai török erők 1576 és 1578 között – a várak ostromát szigorúan tilalmazó államközi békére fittyet hányva – számos, az Unától már északra fekvő királyi végvárat (Zrin, Gvozdansko, Bužim, Cazin, Ostrožac stb.) foglalta el. A Bihács és Sziszek közötti területen ennek következtében szinte megbénult a határvédelem, hiszen az említett várak elestével az Una bal partvidékén az 1550-es évek végétől meglévő végvárhálózat teljességgel összeomlott. Az északabbra fekvő Hrasztovica és Gora csak részben voltak alkalmasak arra, hogy az elveszett várláncolatot pótolják. Ráadásul ettől kezdve a közvetlenül az Una partján fekvő Kosztajnica, Novi és Krupa váraiból, valamint az újonnan elfoglalt erősségekből a törökök már az Una egész felső folyását ellenőrizték. Emiatt a horvát végek kulcsa, a szintén az Una partján fekvő Bihács vára egyre kiszolgáltatottabb és veszélyesebb helyzetbe került.
A törökök persze azonnal felismerték, hogy az említett várak elfoglalásával mekkora helyzeti előnyhöz jutottak a védelemre kényszerülő keresztényekkel szemben. A Bihács és Sziszek között elfoglalt várakból ugyanis ezt követően napról napra igen gyorsan és szinte akadály nélkül juthattak el a Kulpa folyóig, majd azon átkelve a tőle északra fekvő Turopoljére, akár egészen Zágrábig, sőt még tovább, Krajna osztrák tartomány mesésen gazdagnak ígérkező területére. Mindezt az 1580-as évekre a keserű tapasztalatok következtében a horvát–szlavón főkapitányságokat irányító Belső-Ausztriai Haditanács és a tartományokat kormányzó Károly főherceg is kénytelen volt felismerni. 1587. január 17-én kelt és a terület védelmének problémáiról elmélkedő nagy jelentésében ugyanis a főherceg II. Rudolf császárnak (1576–1612) ezt a problémát – nyilván már nem első ízben – részletesen kifejtette. A végvárak kapitányaitól szerzett információk alapján tudatta, hogy a török portyázók az Una északi partvidékén fekvő Kosztajnicáról, Zrinből és Gvozdanskóból indulva Hrasztovica 54vidékét, majd a vele északnyugatról határos Turopoljét hat, de maximum hét óra alatt elérhetik, egy nap és egy éjszaka alatt pedig elég könnyen a krajnai határig is eljuthatnak. Annak érdekében, hogy a Horvátországban sohasem járt Rudolf császár és haditanácsosai valóban megértsék, az említett várövezet elvesztése miatt mekkora veszélyben forognak a horvát–szlavón, sőt még a krajnai–stájer területek is, az Una bal partjától a Kulpáig terjedő terület török és keresztény erősségeiről külön végvárvonal-térképeket („Gränicz Mäppis”) mellékelt leveléhez (lásd a levél vonatkozó szövegrészletét bemutató 3. ábrát).
Noha az említett határvidék-térképek eddigi ismereteink szerint nem maradtak az utókorra, Rudolf császár prágai székhelyén és a bécsi Haditanácsban ezek alapján mindenki számára világossá válhatott, ezen a helyzeten mielőbb változtatni kell, ha legalább részben meg akarják szűrni a török betöréseket. Károly főherceg levelében azt szorgalmazta, hogy az igen megterhelt stájer és krajnai rendek helyett ebben az ügyben inkább a horvát és a magyar rendekkel kellene tárgyalni. Ezek az egyeztetések azután hamarosan megtörténtek, és a Bihács, valamint Sziszek közötti, a Kulpától délre fekvő terület védelmének biztosítására hosszú időre megnyugtató megoldást találtak.
Az Una-parti elveszett várövezet pótlására a Kulpa folyó mentén és attól délre az ott fekvő kisebb középkori kővárak megerődítésével, új favárak építésével és őrséggel való ellátásával – részben már 1578-tól, véglegesen éppen ezekben az esztendőkben – új védelmi zónát szerveztek. Ezek finanszírozását ellenben, a főherceg terveinek megfelelően, nem a krajnai, karintiai vagy stájer, hanem a horvát–szlavón rendek hadiadójából, illetve szükség esetén más magyarországi jövedelmekből biztosították. Ezen Kulpa vidéki várakba ugyanis ettől az évtizedtől kezdve állandó jelleggel a horvát–szlavón bán mintegy 250 lovasból és ugyanennyi gyalogosból álló külön haderejét rendelték. 1588-ban például az ekkor végzett mustra adatai szerint Sredičkóban 100 lovas és 79 gyalogos, Brestben és a Kulpa mentén 100 lovas és 60 gyalog, Gora várában 28, Brkišovinában 39, Šišinecben 20, végül Španov gradban 30 délszláv gyalogos teljesített szolgálatot. A maradék 50 lovas ugyanakkor a bán saját személyes védelmét biztosította. Miután pedig ezek a 55katonák a bán közvetlen parancsnoksága alatt álltak, az új várövezet hamarosan a báni végvidék (banalische Grenze, confinia banalia) elnevezést kapta, és egészen a törökök kiűzéséig megmaradt a 17. század elejére fokozatosan megszilárduló formájában.
3. ábra
Bár a horvát és a báni végek vidékéről 1586-ban készült térképek nem maradtak az utókorra (vagy legalábbis ez ideig nem kerültek elő), a 16–17. századból ugyanezen határvidéki övezetekről még több, érdekes térképet–térképvázlatot ismerünk. A bécsi Hadilevéltár nevezetes Alte Feldakten anyagában nemrég akadtunk rá a Csázma és Glogovnica folyók vidékén, Ivanics és Kőrös 56végvárak között fekvő őrhelyek és nevezetesebb települések kéziratos térképére, amely valamikor az 1570–1580-as években készülhetett. Noha a datálatlan térképvázlatot utólag az 1587 júniusában keletkezett iratok közé sorolták (egy aláírás és szintén dátum nélküli kísérőirattal együtt), keletkezésének pontos idejét az ábrázolt települések és a hozzájuk fűzött kurta megjegyzések alapján ez ideig sajnos még nem sikerült megállapítanunk. Hasonló problémával küzd a horvát történetírás és kartográfia-történet egy 17. századi végi térképpel is, amely az Una, a Száva és a Kulpa közötti várakat és őrhelyeket mutatja be, A-tól X-ig terjedő jelmagyarázattal jelölvén azokat.