A SZALÁNKEMÉNI CSATA • 1691. augusztus 19.
DOMOKOS GYÖRGY: A SZALÁNKEMÉNI CSATA • 1691. augusztus 19.
In: Rubicon 116. (2002)
„Császári Felség, legalázatosabban kívánok szerencsét e nagyszerű győzelemhez, amellyel a Mindenható Isten Felséged fegyvereit megáldotta. Jóllehet az nagy véráldozatba került, maga a győzelem azonban feledtetni tudja a veszteségeket. Ezzel szemben az ő veszteségüket össze sem tudjuk számolni, és remélhetőleg e csapás következtében olyan helyzetbe kerülnek, hogy ez évtől kezdve nem reménykedhetnek komolyabb sikerben.”
(Badeni Lajos jelentése Lipót császárnak, 1691. augusztus 20.)
Az 1689 óta a franciákkal és a törökökkel kétfrontos harcot vívó Habsburg-hadak 1690-ben súlyos vereségeket szenvedtek: Thököly török–tatár–kuruc serege Zernyestnél szétverte Heissler csapatait, Belgrádot, Lippát, Lugost és Karánsebest visszavették a törökök. Az újabb hadjárat céljaként az Udvari Haditanács, tekintettel a kétfrontos háborúra, csupán az oszmán támadás elhárítását jelölte meg. A Lipót császár által főparancsnokká kinevezett Badeni Lajos azonban épp ellenkezőleg, kezdeményezően akart fellépni, le akarta győzni az előző években lendületbe jött oszmán hadsereget. Végül sikerült elképzeléseit elfogadtatnia.
Az oszmán haderő Köprülü Musztafa nagyvezír vezetése alatt május végén indult el Belgrád felé, ám felvonulását jelentősen hátráltatta, hogy június 23-án meghalt II. Szulejmán szultán, s utódát, II. Ahmedet be kellett iktatni a hatalomba. A nagyvezír 30 000 emberével így csak július végén ért Belgrád alá. A Száva túloldalán, Zimony alatt erődített tábort létesített, s ott várta be serege többi részét, köztük a tatárokat.
A császári hadvezetés értesült az oszmánok késlekedéséről, s felismerte, ha csapatai időben elérik a hadszínteret, az komoly stratégiai előnyökkel jár. A hirtelen megbetegedett Badeni Lajos helyett a hadsereg vezetését gróf Karl Ludwig Souches táborszernagyra bízták. Souches az említett okból be sem várva, hogy valamennyi ezred megérkezzen a budai gyülekezőhelyre, június 29-én megindult csapataival a Duna jobb partján dél felé. A felgyógyult Badeni Lajos július 16-án Eszéken vette át a vezényletet. Itt csatlakozott hozzá a gróf Guido Starhemberg vezérőrnagy vezette előhad is. A sereg ezután átkelt a Dráván, és Péterváradig vonult, ahol kijavították a további hadműveletek bázisául szolgáló erőd sérüléseit, s egy hajóhidat is felállítottak a Dunán. Ezalatt az oszmánok sem tétlenkedtek, hanem elfoglalták a Tisza jobb partján, annak dunai torkolatától nem messze fekvő titeli erősséget.
Miután Badeni Lajos értesült arról, hogy a Száva magas vízállása hátráltatja a török seregrészek összevonását a zimonyi táborba, augusztus 4-én gyors elhatározással megindította csapatait ellenük. A rendkívüli meleg azonban lassította a csapatok mozgását, és tovább növelte a betegek számát, így csak augusztus 12-ére érkeztek meg Zimony elé. A magaslaton álló török tábort azonban francia hadmérnökök tervei alapján földből emelt, korszerű védművekkel sáncolták körül, szárnyait pedig a Duna és a Száva fedezte. Badeni Lajos meg sem próbálta a kitűnő pozícióban levő, nagyobb létszámú ellenséget megtámadni, hanem 14-én, visszavonulást színlelve, megkísérelte kicsalogatni őket állásaikból. Amikor ez nem sikerült, tovább hátrált, nyomában a portyázó török lovassággal. A török főerők végül 17-én indultak a császári hadak után. Badeni Lajos Szalánkeménnél állította meg csapatait, ahol a terepadottságok folytán kedvező pozícióban várhatta a törököket. Arcvonala hátával a Dunára támaszkodott, jobbszárnyát a Fruska Gora hegységnek a Duna jobb partján húzódó lejtős nyúlványai fedezték, balszárnyát pedig a korábban itt emelt sáncok védték.
Augusztus 18-án reggelre azonban a helyzet gyökeresen megváltozott. Köprülüzade Musztafa pasa – talán a francia tisztek, talán a kitűnő taktikus Thököly tanácsára – az éjszaka folyamán serege zömével, a lovasság egy részének fedezete alatt, megkerülte a császáriak jobbszárnyát, majd a hátuk mögött és felettük, a Kosavac hegy tetején hihetetlen gyorsasággal erődített tábort létesített. Ezzel elvágta a császári csapatok szárazföldi összeköttetését Péterváraddal, s megszerezte a magassági fölényt is. A helyzetet kihasználva Mezzomorto pasa is megindította flottáját a Dunán felfelé, mire a császáriak élelmiszer-szállító hajói visszafordulni kényszerültek. A bajt tetézte, hogy egy Pétervárad felől érkező, a helyzetről mit sem sejtő élelmiszer-szállítmány is a törökök kezébe került.
Badeni Lajos bebizonyította, hogy a válságos helyzetben is képes gyorsan és határozottan cselekedni. Hátrányos helyzetéből a török tábor megtámadása látszott az egyetlen lehetséges kiútnak. Teljes jobbfordulatot hajtott végre seregével, hogy arcvonala szembekerüljön az ellenség táborával. A mély árokkal és földerődökkel védett török sánc a Dunától indult, hatalmas félkörben körülfogta a magaslatot, ám vége már nem érte el a folyót. Erre a súlyos taktikai hibára alapozta tervét Badeni Lajos. Seregének balszárnyát vegyesen lovasságból és gyalogságból állította össze, s feladatául szabta, hogy törjön át a török sereg jobbszárnyának lovasságán, érjék el a török sánc említett rését, s azon keresztül támadja hátba az ellenség arcvonalát. A középhadnak és a tüzérség által támogatott jobbszárny csapatainak ezalatt a sáncok elleni frontális támadással kellett lekötniük az törökök figyelmét.
Augusztus 18-án és 19-én délelőtt mindkét fél megtette a harci előkészületeket. 19-én délután három órakor ágyúlövés jelezte a császári sereg számára a támadás kezdetét. A jobbszárnyon a tüzérség 200 lépésnyire megközelítette a török sáncokat, hogy azok védelmét „megpuhítsa”. Ezután indultak meg Souches gyalogosai, akik hamarosan elérték a török sáncokat, s már a zászlót is kitűzték, amikor Souches-t halálos lövés érte. A megzavarodott császáriakat a janicsárok súlyos veszteségekkel visszaverték. Csak a holsteini herceg vérteseinek ellenlökése állította meg a törökök rohamát.
A gyalogság Starhemberg vezérőrnagy vezetése alatt kétszer is sikertelenül újította meg a támadást. Harmadszorra Starhemberg is nyílvesszőt kapott a mellkasába, de vérezve is kitartott a helyén. Ám ez a kísérlet is összeomlott, s a veszteségek szokatlanul nagyok voltak. A jobbszárny teljesen elveszítette a kezdeményezést. Eközben a török lovasság a császári sereg középhadára rontott, amelyet ugyanakkor a török ágyúk is tűz alá vettek. Át akartak törni, hogy a megingott császári jobbszárny mögé kerülve felmorzsolják azt. A heves támadás megbontotta a császáriak sorait. Badeni Lajos személyesen állt a Saurau-dandár élére, és viszszavetette a törököket. Ám a török lovasság második rohamát már nem tudták feltartóztatni, és súlyos veszteségekkel hátrálni kényszerültek. Ekkor esett el Zrínyi Ádám, a költő és hadvezér Zrínyi Miklós fia. Az arcvonalat végül a Barfuss altábornagy vezette brandenburgi csapatok ellentámadása szilárdította meg.
Mindeközben a török flotta is támadásra indult, áttörte a császári hajók vonalát, és eljutott a török táborig, végleg elvágva Badeni Lajos seregének utánpótlását.
Közeledett az este, a jobbszárny megbénult, a közép megrendült. Egyetlen remény maradt csupán: a balszárny, amelyről azonban a fővezér mit sem tudott. Ezért átment erre az oldalra, s rögtön látta, hogy a terepet borító bozót és magas fű a késlekedés oka. Ezért a lovasokkal keverten álló gyalogság nem tudott lépést tartani az előbbivel. A lovasság akciói pedig megtörtek a törökök tömött sorain. Egyes híresztelések szerint a balszárny parancsnoka, Dünnewald tábornagy azért késlekedett, mert rossz viszonyban állt Badeni Lajossal. Ezt azonban maga a fővezér cáfolta meg a csata után az uralkodónak küldött jelentésében.
Badeni Lajos elérkezettnek látta az időt a döntés kierőszakolására. A használhatatlan gyalogságot kivonta a balszárny hadrendjéből. Ezután öt lovasezreddel kívülről megkerülte az ellenség jobbszárnyát, ugyanakkor a teljes könnyűlovasságot egy még nagyobb kerülővel a sánc rése ellen küldte. A hadmozdulat döntőnek bizonyult. A középhaddal harcban álló török lovasság rendetlen tömege nem tudott szembefordulni az oldalról támadó császári lovasezredekkel, megzavarodott, és menekülni kezdett vissza a táborba. Ám mögöttük, a sánc résénél feltűnt a könnyűlovasság is, és egyesülve a törököket üldöző vértesekkel, beszorították az ellenséges lovasságot a táborba. Ezzel megzavarták az ott védekező janicsárokat is. Ennek következtében azonban a császári sereg jobbszárnya és a balszárny átkaroló hadmozdulatát követően jobbra előre mozduló középhada felszabadult a törökök nyomása alól, és rögtön támadásba ment át. Hamarosan elfoglalták a sáncokat, a kétségbeesetten küzdő janicsárokat a Dunának szorították, s nagy részüket levágták. A lovasság csak súlyos áldozatok árán tudott kitörni és elmenekülni. A mészárlásnak csak az est beállta vetett véget.
A török hadsereg, a csata körülményeiből adódóan, rendkívül nagy veszteségeket szenvedett. Halottaik számát egyes becslések 20 000 főre tették, akik között ott volt maga Köprülü Mohamed, a nagyvezír, továbbá a szeraszkír, a janicsárok agája, tizennyolc pasa, mintegy hatvan főtiszt. A nagyvezír zászlaja, 154 ágyú, 10 000 sátor, 10 000 bivaly, 5000 ló, 2000 teve és az egész török tábor a császári sereg zsákmánya lett. A császári sereg is nagy véráldozattal fizetett a győzelemért: 7186 ember esett el vagy sebesült meg, köztük 298 tiszt. Ez a magyarázata annak, hogy Badeni Lajos miért nem üldözte a megvert ellenséget. A császári hadak ezután még kísérletet tettek Várad ostromára, ám az elhúzódott, s a késő őszi időjárás miatt kénytelenek voltak a vár vívását abbahagyni.
