Egy tiszavirág-életű beglerbégség: török uralom Pápán (1594–1597)
Egy tiszavirág-életű beglerbégség: török uralom Pápán (1594–1597)
A pápai végvár jelentőségét – az Udvari Haditanácshoz hasonlóan – elfoglalását követően az oszmán katonai vezetés is azonnal felismerte. Dávid Géza újabb kutatásaiból tudjuk ugyanis, hogy a közeli Győrhöz hasonlóan „Pápa is önálló beglerbégség lett, s ejáletjét [azaz a vilájet kormányzását és beglerbégi tisztét – P. G.] a szegedi szandzsákbégre,31 19Idrisz bégre ruházták”.32 Így jött létre a magyarországi török hódoltság – Budát (1541), Temesvárat (1552) és Győrt (1594) követő – negyedik, ugyan legrövidebb életű tartománya. Az újonnan megszervezett közigazgatási egység területe azonban Győr szomszédságában pusztán Pápára és környékére terjedt ki, így ténylegesen egy kisebb szandzsáknak felelt meg. Ugyanakkor már maga az a tény is ragyogóan kifejezte az oszmánok Ausztria felé irányuló terjeszkedési törekvéseit, hogy az egykori győri végvidék területén, a császárváros irányában, két vilájetet hívtak életre.
31 Ezzel magyarázható talán, hogy az Okmánytárban közölt egyik levelében (No. 11.) magát „Mi Idriz pasa, az hatalmas és győzhetetlen terök császárnak főpasája és helytartója Pápán és Bács mögyében” tisztség-elnevezéssel titulálta. Leveleinek többségében ugyanakkor a Koppány megyei Pápa főpasájának nevezte magát, mely vagy korábbi szigetvári szandzsákbégségével vagy a koppányi szandzsák közelségével hozható talán valamiféle összefüggésbe.
32 DÁVID, 1995. 285. (Az idézet Mehmed bin Mehmednek az eseményekkel közel egykorú krónikájából való.)
A pápai „minivilájet” és a török fennhatóság alatt álló végvár életéről nagyon keveset tudunk, ez ideig ugyanis jelentősebb török forrás vagy összeírás az isztambuli levéltárakból nem került elő. Ennek ellenére biztosan állíthatjuk, hogy a pápai törökök ellenséges akcióik során olyan korábban érintetlen területekre jutottak el, melyek lakossága azt megelőzően viszonylagos békességben élhette mindennapjait. 1594 után ez a nyugodtabb időszak három esztendőre bizonyosan véget ért. Wathay Ferenc minderről az alábbi szavakkal panaszkodott a konstantinápolyi Fekete Toronyban33 papírra vetett önéletírásában: „az én vági jószágom is mind elpusztulván Rábaközzel … mely föld akkoriban minémő szörnyűségben volt, és mind az egész Rábabelső fel mind Bécsig, és rémülésben – nincs, azt ki megírhatná.”34
33 A galatai városrészben található Fekete Toronyra: PÁLFFY, 1997. 22.
34 NAGY Laj., 1976. 145.
A pápai szpáhik tehát nem hagyták kihasználatlanul a kínálkozó lehetőséget, hogy a mesés gazdagságáról híres Rábaköz falvait, illetve Alsó-Ausztria közelebb fekvő településeit prédálják fel vagy kényszerítsék portyáikkal állandó adóztatásra. Miként egy 1597 januárjában foglyul ejtett török vallotta, az oszmánok igen kedvelték Pápát, hiszen ott semmiben sem volt számukra hiány, a meghódolt parasztoktól ugyanis mindent könnyen beszerezhettek.35 A kárvallottak persze ugyanerről egészen másként 20vélekedtek. Nádasdy Ferenc egyik 1594. évi jelentése szerint például Pápa elestét követően a tatárok tizenhét faluját pusztították el, míg két és fél esztendővel később egy nagyobb létszámú török–tatár betörés ugyanennyi települést sarcolt meg.36 Azaz ettől az időszaktól kezdve a Vas és Zala megye dúlására induló oszmán lovasok már nem a távoli Fehérvár, hanem a közeli Pápa alatt gyülekeztek, ahonnan igen könnyen érhették el a korábban egészen távolinak tűnő településeket. Erről a folyamatról tanúskodik még annak a közel egy fél évszázad múlva tartott vizsgálatnak a jegyzőkönyve is, amely szerint a Marcal bal partján fekvő Vas megyei Dömölk falu „midőn Pápában török lakott, oda holdult. Haszon vajda iszpájának [azaz szpáhinak] summájok volt forint 15 és hat pint vaj. Hogy Pápából ki ment az török, nem holdult azután, hanem csak anélkül volt.”37 S noha korábbi keresztény forrásokból, továbbá török defterekből és birtokadományozási jegyzőkönyvekből (rúznámcse) tudjuk,38 hogy az oszmánok már Székesfehérvár 1543. évi eleste óta mindennapos betörésekkel zaklatták a vidéket, a Marcal és a Rába folyó között, sőt az utóbbitól nyugatra fekvő számos falu is ekkor vált csak tartósan és ténylegesen adózó településsé.
35 „dienten daselbst am Liebsten … die gehuldigten Pauern Inen Von allerlaij Zufieren tuen.” HL TGy 1597/3.
36 1594: MOL E 142 MKA Act. publ. Fasc. 12. No. 21. és ÖStA KA HKR Prot. Exp. Bd. 192. fol. 419. (szept. 4.) és fol. 480. (dec. 28.), ill. 1597: Uo. Exp. Bd. 198. fol. 131. (Siegmund Hager
magyaróvári kapitány jelentése.) Vö. még Vas vármegye panaszaival: TÓTH P., 1989. 43.: No. 113. reg. (1595. dec. 16.)
37 Ugyanekkor Kisköcsk falu török birtokosa egy bizonyos Kalimger pápai szpáhi volt. MOL P 1313 Batthyány cs. lt., Török iratok No. 221.
38 Egy a Rábaközbe irányuló, 1587. szeptemberi betörésre lásd például: ÖStA KA HKR Prot. Exp. Bd. 181. fol. 117. és számos adat a török adóztató szándékára és tevékenységére: HEGYI, 1993. 103–106.
A törökök adóztató tevékenységüket korántsem folytathatták azonban oly nagy szabadsággal, miként azt Pápa elfoglalását követően remélhették. A környék legjelentősebb birtokosa, Nádasdy Ferenc,39 ugyanis közvetlenül a végvár elfoglalását követően a Haditanács felszólítására40 21javaslatot készített arról, miként lehetne a Rábától nyugatra fekvő országrészt az ellenséges betörésekkel szemben megoltalmazni. Ebben kifejtette, hogy mivel „az én két házam, Kapu[vár] és Sárvár legközelbsők az ellenséghez és az mindennapi veszedelemhez – Kapu tudniillik Győrhöz hat és Pápához öt mérföld lévén, Sárvár Pápához öt óráig való menésnyi föld lévén –, mely sárvári és kapui házaim környül az Rábán sok révek és általkelhető helyek vannak, azoknak pedig és az házaknak is őrzésére magamtúl insufficiens [azaz elégtelen] vagyok”, ezért az uralkodó haladéktalanul gondoskodjon mind hadianyaggal és élelemmel, mind elegendő katonával ezeknek a váraknak és átkelőknek a védelméről. Ellenkező esetben ugyanis – vélte a Fekete Bég – „ha Sárvár táján az ellenségnek transitussa [átkelése] fog lehetni, szabadjában fog rabolhatni Fierstenfelt [azaz Fürstenfeld] felé, mely Stíriában vagyon, ki Sárvárhoz hét avagy nyolc mérföldön vagyon; [Bécs]újhely felé, mely kilenc vagy tíz mérföldön vagyon; [végül] Bécs felé, mely 14 mérföldön vagyon.”41
39 Életrajzát (szinte kizárólag kiadott források alapján) Nagy László írta meg. NAGY Lász., 1987.
40 ÖStA KA HKR Prot. Reg. Bd. 193. fol. 357–358. (1594. okt. 7.) A dunántúli kerületi főkapitány, Zrínyi György véleményét ekkor szintén kikérte a bécsi katonai vezetés.
41 MOL E 142 MKA Act. publ. Fasc. 12. No. 21. és ugyanez az irat, továbbá Mátyás főherceg és a Haditanács véleményei az ügyben: ÖStA KA AFA 1594/10/ad 6 b–ad 6 c. és 1594/10/6., ad 6 a., ad 6 d., 1594/10/11. stb.
Nádasdy mindennapi tapasztalatai alapján megfogalmazott tanácsait elsősorban a közeli osztrák területek védelmének biztosítása érdekében a Haditanács lehetőségeihez mérten igyekezett hasznosítani. A bécsi katonai vezetés és a magyar főúr szoros együttműködésének eredménye azután az alsó-ausztriai rendek és az uralkodó fizette úgynevezett sárvár–magyaróvári végek (scharwarische und altenburgerische Grenze) megszületése lett,42 melynek élére Siegmund Hagert nevezték ki magyaróvári székhellyel.43 Sárvárra – Nádasdy kérelmének megfelelően – a korábban Pápa és Veszprém őrségének finanszírozására fordított összeget rendelték, míg Magyaróvárra a győri és a tatai végváriak zsoldjának túlnyomó része jutott.44 Ennek az új védelmi övezetnek 22királyi őrséggel ellátott várait és azok őrséglétszámait 1595. január elsejétől Pápa 1597. évi visszafoglalásáig a következő táblázat mutatja be:45
42 Erről a védelmi övezetről részletesebben szólunk majd a Császárváros védelmében. A győri végvidék története a 16–17. században című és Győr 400. évi visszavételének emlékére készülő könyvünkben.
43 Hager kinevezése 1595. január 6-án: ÖStA KA HKR Prot. Reg. Bd. 195. fol. 81. és PERTL, 1939. 80–81.
44 Erre lásd NÖLA SA A–VII–14. fol. 308–309., ÖStA KA HKR Prot. Reg. Bd. 193. fol. 32. és Uo. Exp. Bd. 192. fol. 476., ill. PERTL, 1939. 79–80.
45 ÖNB Cod. 10 775. fol. 17–32. (A táblázatban alkalmazott rövidítések: főkap. = főkapitány, ném. = német, magy. = magyar, gyal. = gyalogos, lov. = lovas, egy. = egyéb, zalj. = zászlóalj, össz. = összesen, r. f. = rajnai [rénes] forint, mely 60 krajcárral [= k.] volt egyenlő.)
A sárvármagyaróvári végek őrséglétszámai 1595. január 1-től
1597 augusztusáig, Pápa visszafoglalásáig | ||||||||
végvár
|
főkap.
fizetése |
ném.
gyal. |
magy.
lov. |
magy.
gyal. |
tü-
zér |
egy.
|
össz.
|
éves zsold
|
Magyar-
óvár |
579 r. f. 10 k.
|
600 (2 zalj.)
|
301
|
320 46
46 A 320 magyar gyalogos között vették számba a három naszádon szolgáló kereken 100 naszádost is. A maradék 220 gyalogos közül négyszer ötven egy-egy vajda alatt teljesített szolgálatot, míg a maradék 20 gyalogos a főkapitány és helyettese úgynevezett szabad tizedeire (freie Rotte) oszlott.
|
21
|
16
|
1.258
|
103.186 r. f. 30 k.
|
Sárvár
|
–
|
–
|
420
|
550
|
11
|
16
|
997
|
57.288 r. f.
|
Keszt-
hely |
–
|
–
|
25
|
100
|
–
|
–
|
125
|
5.857 r. f. 30 k.
|
Csobánc
|
–
|
–
|
28
|
67
|
–
|
–
|
95 47
47 A 28 lovasból 9, a 67 gyalogosból pedig 25 főt az alsó-ausztriai rendek fizettek (évi 1740 r. f.), míg a maradék 19 lovast és 42 gyalogost az uralkodó tartotta el (évi 2947 r. f. 30 k.). Gyulaffy György csobánci kapitánynak a császár 1594. november 30-án kiadott rendelete értelmében hagyta jóvá Mátyás főherceg az említett 28 lovasból és 67 gyalogosból álló őrséglétszámot. Christoph Meurich (Meirich) egykori mustramester szerint azonban az uralkodó 1597-ig egyetlen alkalommal sem fizette ki a Gyulaffy által teljes létszámban tartott katonaság zsoldját, noha a kapitány több alkalommal sürgette a neki alárendelt végváriak fizetését. Lásd például 1597. jún. 17.: ÖStA KA HKR Prot. Exp. Bd. 198. fol. 517. és fol. 737.
|
4.687 r. f. 30 k.
|
Szigliget
|
–
|
–
|
9
|
25
|
–
|
–
|
34 48
48 Szigliget várába az 1586. május 31-én kinevezett Lengyel István kapitánynak Győr eleste után ugyan a csobánci őrséghez hasonlóan 28 lovas és 67 gyalogos tartását hagyták jóvá, mivel azonban nem fogadta fel az előírt létszámot, ezért pusztán 9 lovasra és 25 gyalogosra rendeltek neki fizetést, melyet az alsó-ausztriai rendek segélyéből biztosítottak. Lengyel kinevezése: MOL E 142 MKA Act. publ. Fasc. 10. No. 3.
|
1.740 r. f.
|
összesen
|
579 r. f. 10 k.
|
600 49
49 A Magyaróvárott szolgáló és Siegmund Hager, illetve Ulrich Görtschacher vezetése alatt álló két 300 fős német zászlóaljat a csobánci őrség egy részéhez hasonlóan ugyancsak az uralkodó fizette.
|
783
|
1.062
|
32
|
32
|
2.509
|
172.759 r. f. 30 k.
|
23Nádasdy sárvári végházába azonban nem pusztán a pápai és veszprémi végváriak egykori zsoldja, hanem – noha ez nem lett volna feltétlenül törvényszerű – őrségének jelentős része is átkerült.50 (Sőt ebből talán azt is feltételezhetjük, hogy Pápa városának lakossága is részben ide menekült.51) A lovasok között szolgált Maróthy Mihály főkapitány, Nádasdy korábbi lovaskapitánya,52 a már említett egykori pápai lovashadnagy Thury Farkas, valamint Vighy Gábor, Hagymássy Kristóf, Palotay István, Poky Boldizsár és Szlakovics Farkas, egykori veszprémi lovas-, majd Pápa visszavételét követően ottani vicekapitány.53 Ugyanekkor a gyalogság élén a rác Deli Radics egykori gesztesi, majd veszprémi vajda,54 illetve Vince Pál és Bicsirti Benedek 100-100 fővel, míg Antosy János, Fejes Bálint, Deli Gergely szintén egykori pápai vajda,55 továbbá Szalai János és Rác Miklós 50-50 fővel álltak. A kisebb Rába-parti őrhelyek egy részét is ezen sárvári királyi őrségből látták el, míg a többi átkelő és strázsaház védelme Nádasdy magánföldesúri hadseregének és a Vas vármegye által kiállított katonáknak, illetve felfegyverzett jobbágyoknak a feladata maradt.56 Ekként a sárvár–magyaróvári végvidék kiválóan példázza, miként vállalt egy adott területen egyidejűleg, közös és egymást kiegészítő szerepet a török elleni védelemi rendszerben az Udvari Haditanács és az ország egyik legjelentősebb földesura.
50 „kik Pápábúl, Beszprémbűl valók ott [ti. Sárvárott] tartatnak vala” – írta 1605-ben Wathay Ferenc, a sárvári vár lovashadnagya. NAGY Laj., 1976. 146.
51 Vö. SZAKÁLY, 1994. 130.
52 MOL E 185 MKA Nádasdy cs. lt. Tétel 30. fol. 214–217. és RADVÁNSZKY, 1879. 28–30.: No. V. Egy Sárvárról kelt év nélküli levele: MOL E 185 MKA Nádasdy cs. lt., Missiles, Maróthy Mihály Nádasdy Ferenchez. Év nélkül. szept. 24., Sárvár.
53 Az utóbbi veszprémi és pápai tisztére: 1593: ÖStA KA HKR Prot. Reg. Bd. 191. fol. 117. és 1598: Uo. Exp. Bd. 200. fol. 164. és fol. 623.
54 Gesztes (1588): ÖStA HHStA Hungarica AA. Fasc. 121. Konv. C. fol. 124. és Veszprém (dátum nélkül): MOL P 1314 Batthyány cs. lt. No. 39 062.
55 Okmánytár No. 4.
56 Az utóbbiakra: TÓTH P., 1989. 43.: No. 113. reg. (1595. dec. 16.), 79.: No. 218. reg. (1596. szept. 29.), 98.: No. 281. (1597. jan. 27–29.)
24Idriz pápai beglerbégnek és katonáinak tehát ennek az újonnan kiépült védelmi egységnek az átjárható pontjait kellett kikémlelnie, illetve ezekkel a tapasztalt magyar végvári vitézekkel kellett szembeszállnia akkor, ha a Rábán túli Nádasdy- és Batthyány-birtokok adóztatására vagy éppen az alsó-ausztriai tartomány sarcoltatására indult. Persze az ő katonái sem voltak járatlanabbak a határ menti hadviselésben, hiszen – miként a Pápa elfoglalása után készült egyik jelentés állította – ők „is igen nagy, jeles emberek [voltak és] nagyrészt beszélték a magyar nyelvet. Ebből feltételezhető, hogy végvári katonák voltak.”57 S noha a pápai beglerbégek és Batthyány Ferenc fennmaradt levelezése ezen csetepaték helyett inkább a határ menti rabtartás egy-egy érdekesebb fejezetébe kalauzolja az olvasót, aligha kétséges, hogy a rövid három esztendő alatt – a környék lakosságának legnagyobb kárára és pusztulására – tucatnyi alkalommal viaskodtak meg egymással, többek között éppen azokért a rabokért, akiknek sarca és kiszabadítása ügyében azután oly hosszasan leveleztek.
57 Okmánytár No. 38.
Alisa fehérvári aga egy ilyen keresztény portya alkalmával került Batthyány Ferenc későbbi dunántúli kerületi főkapitány (1604–1609) németújvári tömlöcébe. Itt sarcát rabtartójával 1.000 forintnyi különféle portékában, 1.000 forint készpénzben, továbbá két ezüstözött–aranyozott nyereggel és kötőfékkel, valamint egyéb tartozékokkal ékesen felszerelt, „úrnak való főlóban” alkudta meg.58 A közönséges rabok között ez a korban igen tetemes váltságdíjnak számított, Idriz pápai beglerbég ezért igyekezett is meggyőzni Batthyányt, hogy mérsékelje azt, hiszen Alisa „itt is szegíny legíny volt” – próbálkozása azonban nem járt sikerrel.59 A sarc elvégzését követően azután az aga – a rabtartásra vonatkozó végvári szokásjog íratlan törvényeinek megfelelően60 – Idriz pasa hitlevelén igyekezett fogságából sarca összegyűjtésére kibocsátást nyerni. Miután ennek hitelében – valljuk meg joggal61 – Batthyány igen kételkedett, 25valószínű, hogy Alisa csak rabtársai kezességén hagyhatta el ideiglenesen tömlöcét, fogva tartója számára ugyanis ez jóval nagyobb garanciát jelentett a váltságdíjjal való visszatérésére. A kibocsátás terminusát eredetileg egy hónapban állapították meg, amit azután Idriz pasának két hónapra vagy egy hónap és húsz napra valószínűleg sikerült meghosszabbítania – azon indokkal, hogy „az minemű lovat nagyságod és szerszámot kér rajta, itt azt nem találhatni, hanem csak oda alá Terökországban találhatni”.62 A szerfelett magas váltságdíj megszerzése azonban Alisa esetében különleges akadályba ütközött.
58 MOL P 1313 Batthyány cs. lt., Török iratok No. 43. („Török Rabok regestrum[a].”) fol. 46.
59 Okmánytár No. 8. és No. 11.
60 Ezekre lásd legújabban összefogalóan: PÁLFFY, 1997.
61 A már említett krónikaíró, Pethő Gergely például 1611-ben azzal volt kénytelen megfenyegetni a hitlevelét megszegő Musztafa szigetvári agát, hogy „az hitleveledet sok török és körösztyön
vitézek láttára disznófarkon szaggattatom el, lássák sok vitézek emberségedet.” Uo. 36.
62 Okmánytár No. 11.
Az aga sarca jelentős részével már éppen visszatérőben volt a hódoltságból, amikor a Bakony erdein átvezető úton, Döbrönte falu határában – azaz majdnem a pápai végvár szomszédságában – hajdúk ütöttek rá és a váltságdíja törlesztésére hozott különféle portékát (bársony, patyolat, aranyfonállal varrott keszkenők és erszények stb.) mind elvették tőle. Erre Idriz pasa újabb levelet intézett Batthyányhoz, hogy ő a végvárakban kerestesse meg az elrablott holmit. Később ugyan maga szerzett információt arról, hogy éppen a sárvár–magyaróvári végek gyalogjai: vagy a csobánci, vagy a keszthelyi hajdúk lehettek részesei a fosztogatásnak; ekkor azonban már bottal üthették az értékes árú nyomát. Azon ugyanis a Balaton-parti véghelyek katonái bizonyára gyorsan túladtak a kor szokott árverésén, a kótyavetyén. A keresztény végváriak sikeres portyája ezúttal mégse vigasztalta a magyar főurat, hiszen Alisa kirablásából neki is kára származott, hiszen az aga kénytelen volt újabb és újabb kolduló utakra a hódoltságba utazni, így ő sem kapta meg időben a nehezen kialkudott sarcot. 1596 végén azonban bizonyára mindkét fél elégedetten summázta a különleges váltságdíj-történet befejeztét. Alisa feltételezhetően visszanyerte szabadságát, Batthyány pedig megkapta a tekintélyes pénzösszeget és az értékes portékát, hiszen az esztendő második felében az aga már csak 300 forinttal és egy ezüstös kötőfékkel tartozott magyar rabtartójának.63
63 A fenti eseménysort Idriz pasa alábbi leveleiből rekonstruáltuk: Okmánytár No. 6., 8., 11–17.
A háborús viszonyok és az egymás területére szinte nap mint nap indított akciók ellenére a két szembenálló fél előkelői között érdekes határ menti 26cserekereskedelem alakult ki. Míg a keresztény fél – noha ezt az ország törvényei és a Haditanács rendelkezései szigorúan tiltották64 – általában díszes fegyverekkel ajándékozta meg török szomszédját, az utóbbi cserébe lovakkal, különféle pokrócokkal, ruhadarabokkal vagy akár az oszmánok által készített díszes mosdótállal avagy ízes vajjal örvendeztette meg a magyar földesurat.65 Batthyány Ferencnek azonban nem volt könnyű a szerfelett jó húsban lévő Idriz pasa igényeit kielégítenie, hiszen – miként maga a beglerbég írta – „az a páncélujj szoros énnekem. Bő és hosszú páncélujj kell és az derékban bő legyen.”66 A pasa persze azután nemes ménekkel és szép pokrócokkal igyekezett meghálálni az értékes fegyvereket, noha számára természetszerűleg ugyanúgy tiltva volt a hitetlenekkel való kereskedelem, miként a keresztények részéről a törökkel való „pajtáskodás”. Az egyéni és gazdasági célok azonban már ebben a korban is gyakorta háttérbe szorították az állam és a közügy érdekeit, hiszen – ha kellett – Idriz az értékes szőnyegeket feketén is kész volt szomszédjához eljuttatni, miként maga fogalmazta: „Kéz alatt is küldtük, hogy innen se tudják, hová küldtük.”67
64 Vö. legújabban ezzel kapcsolatban: ÁGOSTON, 1996.
65 A hosszú török háború időszakából Pálffy Miklós és az esztergomi törökök levelezéséből hasonló „kishatármenti kereskedelem” tárul elénk. 1592-ben például Abdurrahman aga „valami aranyas apró puskákat” kért a bányavidéki főkapitánytól, azokat ugyanis barátai igen sürgették tőle Konstantinápolyból. JEDLICSKA, 1881. 702.: No. XXVI.
66 Okmánytár No. 13.
67 Uo. No. 10.
1597-ben Idriz pápai beglerbég utódja, az Istvánffy Miklós szerint a Nikomédia városából származó Szemender pasa68 természetesen tovább folytatta mind az ellenséges betöréseket, mind a jól funkcionáló fegyver- és cserekereskedelmet.69 Elődjével ellentétben azonban az ő pápai kormányzása egy esztendeig sem tartott. 1597 nyarán ugyanis óriási feladat várt rá: megvédelmezni a szultán végvárát és feltartóztatni a német császár és magyar király főseregét.
68 Uo. No. 20–21. Veress D. Csaba őt nevezi Pápa első beglerbégének. VERESS D. Cs., 1983. 143.
69 Egyetlen eddig előkerült pápai magyar nyelvű levele is erről tanúskodik. Uo. No. 18. Személyére lásd még DÁVID, 1995. 285. és MOL P 1314 Batthyány cs. lt. No. 52 973. (1598. hónap és nap nélkül. Ekkor már Székesfehérvárott szolgál.)
