4. A császárváros fellélegzik: Győr visszavétele 1598-ban
2214. A császárváros fellélegzik: Győr visszavétele 1598-ban
Noha a legendák szerint Mahmud győri beglerbég egy alkalommal úgy nyilatkozott, Győr vára csak akkor lesz újra a keresztényeké, ha a Dunai- vagy Vízi-kapu tornyán megszólal az általa felállított „vaskakas”,1 kereken három és fél esztendővel a végvár eleste után a császárváros kapuja ismét a Habsburg hadvezetés birtokában volt. 1598. március 29-ének hajnalán azonban nem a „vaskakas” hangja, hanem egy a Fehérvári-kapura erősített óriási petárda robaja rázta meg az erődváros és a környék nyugalmát.2 A török történetíró, Pecsevi kissé túlzó állítása szerint a jelentős részben meglehetősen illuminált állapotban lévő oszmán helyőrség3 ugyan az utcai harcokban szinte a végsőkig ellenállt, néhány óra leforgása alatt az Adolf von Schwarzenberg és Pálffy Miklós vezette, soknemzetiségű királyi sereg mégis teljességgel a végvár birtokába jutott.
1 Uzsoki, 1961.
2 A petárdára és jelentőségére Győr visszavételében: Kalmár, 1961.
3 Karácson, 1905. 36.
Az erődváros visszafoglalásában az egyre inkább állóháborúvá húzódó hadakozás miatt ugyan sokan még a bécsi hadvezetésben sem hittek, a Németalföldet megjárt, tapasztalt katona és ez időben egyúttal a bécsi helyőrség parancsnoka,4 Schwarzenberg báró 1598 elején mégis reményt táplált egy Győr elleni meglepetésszerűen akcióba. Optimizmusát fokozta, hogy erdődi Pálffy Miklósban, a császári udvarban nevelkedett komáromi (1584–1589), majd érsekújvári (1589–1600), ez időben pedig egyúttal esztergomi főkapitányban (1595–1600)5 a rajtaütés végrehajtásához a legmegfelelőbb partnerre és segítőtársra talált. Egyrészt Pálffynak Győr visszavétele – már csak tisztségei miatt is – alapvető érdeke volt, másrészt neki már volt tapasztalata egy ilyen vállalkozás lebonyolításában. 1597 májusában ugyanis elévülhetetlen érdemeket szerzett Tata megrohanásában és petárda segítségével történő elfoglalásában, mely esemény ekként a győri vállalkozás főpróba volt.
4 Lásd az életrajzi lexikon adatait.
5 Pálffy életpályájára és tisztségeire: ÖStA HHStA Archiv Pálffy, elsősorban Arm. I. Lad. I. Fasc. I. Pálffy Miklós hivatali iratai, kinevezései, utasításai.; Jedlicska, 1897. passim; Jedlicska, 1910. 489–491.; valamint újabban Ötvös, 1989. és Szabó P., 1998.
Az idegen és magyar főtisztek a Duna- és Rába-parti katonai erőviszonyok, valamint a győri török őrség szorult helyzetének ismeretében 1598 január közepén kértek engedélyt a Haditanácstól az egykori főkapitányi székhely elleni váratlan támadás végrehajtására. Az akciót előre részletesen kidolgozott terv6 szerint hajtották végre, amelyben pontosan előírták, mikor melyik kontingensnek kell majd bevonulnia a felrobbantott Fehérvári-kapun át a várba. A félelmetes robajt keltő és óriási rést ütő petárdát 1598 februárjában a bécsi hadszertárban Jerôme la Marche francia hadmérnök tervei alapján és Hans Albrecht Freiherr von Sprinzenstein együttműködésével készítették el.7 Az akció végül március 27-én indult, midőn Komáromból mintegy 5200 főnyi vallon, francia, spanyol, 222német, magyar gyalogos és lovas csapat kelt útnak Győr irányába. A rajtaütést a 28-áról 29-ére virradó éjszaka az előzetes terveknek szinte tökéletesen megfelelően sikerült megvalósítani. A petárdával berobbantott Fehérvári-kapun először a kor legjobb zsoldosainak tartott vallonok özönlöttek be, akiket azután a különféle nemzetiségű gyalogság, majd utóbb, mikor a városban már komoly utcai harcokká vált a küzdelem, utánpótlásként Pálffy Miklós huszársága követett. A reggel nyolc óráig tartó véres csatározás végül meghozta a várva várt eredményt: Győr három és fél esztendő után csekély létszámú sereg bevetésével, kevés véráldozattal (körülbelül 400-500 halott és 600-700 sebesült) és a petárda sikeres bevetésének köszönhetően felszabadult az oszmán uralom alól.8
6 ÖStA HHStA Hungarica AA Fasc. 133. Konv. A. fol. 96–97. A terv a vár visszavételét követően nyomtatásban is napvilágot látott. Ennek kiadása: Kaltenbaeck, o. J. 77–88.: No. IX.
7 Wolf Eglauer bécsi hadszertárnok „solle auf Angebung deß Ingegniers la Marche, alßbaldt zehen Petarden gießen lassen, und in aller Still herab befürdern.” ÖStA KA HKR Prot. Reg. Bd. 201. fol. 193. 1598. február 23. Sprinzensteinre: Mohl An., 1913. 50.; Kalmár, 1961. 82. és Pálffy–Perger, 1998. 248.
8 Győr visszavételére (időrendben): Kozics, 1891. 695–702.; Mohl An., 1913. 49–64.; Lengyel, 1959. 214–221. és újabban Veress D. Cs., 1993. 89–96. Vö. még néhány érdekesebb forrásközlés: Thallóczy, 1878.; Jedlicska, 1897. passim; Barcza, 1932. és főként a Fugger-Zeitungok alapján több igen érdekes jelentés stb.: Kaltenbaeck, o. J. A téma 1934-ben készült bibliográfiája: Mohl Ad., 1934.
Amilyen nagy traumát okozott Győr eleste 1594-ben Európa-szerte, oly nagy megkönnyebbülést jelentett legfőképpen a császárváros, Alsó-Ausztria, a Német Birodalom és nem utolsósorban az Északnyugat-Dunántúl lakóinak. Ráadásul az erődváros visszafoglalását követően ugyanaz a folyamat játszódott le – csak most ellentétes előjellel –, amely 1594-ben végbement. Az egykori főkapitányi központ visszafoglalása hamarosan meghozta a végvidék többi várának felszabadulását is, hiszen a törökök Győr elfoglalásának hírére tüstént üresen hagyták Szentmárton várát,9 majd augusztus elején Tata és Palota Schwarzenberg csapatai által történt visszafoglalására a végvidék többi erősségét, Veszprémet, Vázsonyt, Cseszneket, Tihanyt, sőt még Gesztest és Csókakőt is elhagyták.10 Ezzel az 1593 előtti hadihelyzet és frontvonal állt helyre, amely lehetőséget teremtett a győri főkapitányság újjászervezésére.
9 ÖStA KA HKR Prot. Exp. Bd. 200. fol. 540. Adolf von Schwarzenberg jelentése arról, hogy Szentmártont a törökök üresen hagyták. 1598. április 3., Győr.
10 Schels, 1829. 189–195.; Veress D. Cs., 1983. 147.; Hungler, 1986. 87. és Lévai, 1993. Emellett májusban Schwarzenberg még Székesfehérvár rajtaütésszerű elfoglalásával is megpróbálkozott, ez az akció viszont nem járt sikerrel. Schels, 1829. 314–316. és Veress D. Cs.–Siklósi, 1990. 118.
A generalátus újjáélesztése a már jól ismert és a 16. század folyamán többször alkalmazott módszerek ellenére a nagy háborúskodás közepette igen nehéz feladat volt. Az óvári őrséget – Hagerrel együtt – persze azonnal visszarendelte a Haditanács Győrbe, de ideiglenesen érkezett még katonai erősítés az erre az időre már jól „berendezkedett” Pápáról és jelentősebb német gyalogság Ausztriából is.11 A csapatokkal történő biztosítást követően kiküldött bizottságok segítségével megkezdődött az erődváros építkezéseinek, hadianyag- és élelem-felszerelésének felmérése, majd az elkészült inventáriumok és a hiányokról szóló beszámolók alapján a helyreállítási tervezetek elkészítése, az erődítések gyors karbantartása és a készletek pótlása.12 Az ehhez, valamint a visszafoglalt végvárakban ugyanezen felmérések, javítások és utánpótlások elvégzéséhez szükséges pénzösszegek előteremtése azonban a hosszú háború miatt amúgy is kimerült kincstár és az alsó-ausztriai rendek számára rendkívül nagy problémákat jelentett. A hiányzó jövedelmek legalább egy részének biztosítása érdekében ezért azonnal rendelkezés történt a győri 223harmincad helyreállításáról is.13 A katonai hatalom berendezkedését követően pedig – a Sopronban tartózkodó káptalan és a magyar rendek sürgetésére – már 1598 júliusában tárgyalások kezdődtek a földesúr és a polgárság visszatelepítéséről. A városi önkormányzat végül 1600 közepére éledt teljesen újjá, ami azután ismét lehetségessé tette Győr korábbi gazdasági–kereskedelmi pozícióinak helyreállítását.14
11 ÖStA KA HKR Prot. Reg. Bd. 201. fol. 130. 1598. április 1. és Uo. Exp. Bd. 200. fol. 163. 1598. május 10.
12 Minderre lásd a Haditanács fennmaradt mutató könyveinek bejegyzéseit: Uo. Exp. Bd. 200. és Reg. Bd. 201. fol. passim, valamint ÖStA KA AFA 1598/3–1598/13. passim.
13 ÖStA KA HKR Prot. Reg. Bd. 201. fol. 134. és fol. 136. 1598. augusztus 6. és november 12.
14 Schwarzenberg „soll mit Guettachten berichten, wie das Capittl unnd die Burgerschafft zu Raab wider aufzurichten.” Uo. Reg. Bd. 201. fol. 133. 1598. július 19.; A városi önkormányzat újjáéledésére: Gecsényi, 1986. 102–103.
Miután a bécsi hadvezetés 1598 tavaszán ideiglenesen Hagerre bízta a erődváros kormányzását, megkezdte a tárgyalásokat az új főkapitány kinevezéséről. Rudolf királynak ugyan két alsó-ausztriai nemest (Wenzel Maraxit [Morakhsy] és Bernhard Leo Gallt15), sőt a stájer Ruprecht von Eggenberget, továbbá még a tizenötéves háború egyik hadvezérét, Hermann Christoph von Ruswormot is javasolták, az uralkodó hosszas egyeztetéseket követően augusztusban végül magát Schwarzenberget nevezte ki a győri végvidék generálisává. A császár döntésében természetesen jelentős szerepet játszott, hogy a birodalomból származó főtisztet győri hőstettéért ezzel is kárpótolni szerették volna.16 A kinevezés következtében első ízben nem alsó-ausztriai generális került Győr és a visszafoglalt várak alkotta főkapitányság élére. Az osztrák rendeket pusztán az „kárpótolhatta”, hogy 1600 áprilisáig Hager is viselte mind magyaróvári, mind győri főkapitányi tisztét, a gyakorta távollévő Schwarzenberg feladatait pedig ténylegesen ő látta el. Az esztendő februárjában mégis már maguk a rendek kérték az egyik főkapitány elbocsátását, hiszen ezáltal rájuk már több mint egy esztendeje két főtiszti fizetés nehezedett.17 A Haditanács azután természetesen a távozását amúgy is sürgető Hagert mentette fel posztjáról, ekként a győri végvidék főkapitánya 1600 tavaszától már egyedül Adolf von Schwarzenberg volt.
15 Mindkettőjük aktívan részt vett – főleg osztrák rendek által fizetett csapatok élén – a tizenötéves háborúban. Az előbbi általában lovasok, az utóbbi pedig gyalogosok élén szolgált. (Stangler, 1972. 20–21. és 86–89.) A győri főkapitányságra nevük már 1587-ben, Andreas Teufel második lemondásakor is felmerült. NÖLA SA Ständ. Akt. A–VII–25. fol. 6–8.
16 Az adatokat lásd az archontológiában, valamint ÖStA KA AFA 1594/13/2.
17 NÖLA SA Ständ. Akt. A–VII–20. fol. 4–5. és fol. 6–7. 1600. február 14. előtt és február 16., Bécs.
Miközben Hager, Schwarzenberg és a bécsi hadvezetés a nagy nehézségek közepette megkezdte a főkapitányság újjászervezését, Győr felszabadítását Európa-szerte óriási fellélegzés és ünneplés követte. Bécsben, Prágában, a birodalmi városokban, Rómában és Velencében, de még a távoli Madridban is hálaadó istentiszteletekkel, körmenetekkel és valóságos örömünnepek tartásával köszöntötték a kereszténység egyik legfőbb védőgátjának visszavételét.18 Hasonló visszhangja majd csak majd egy évszázad múlva Buda 1686. és Belgrád 1688. évi visszafoglalásának volt. Az ünnepségek mellett Európa-szerte képes tudósításokkal szolgáló röplapok százai, versek és hősi énekek tucatjai, valamint különféle emlékérmék adták hírül a csodába illő, váratlan, de bravúros katonai teljesítményt. Március 29. pedig igen hosszú időre emlék- és ünnepnap maradt a győri katonaság és polgárság számára. A 17. században például az egyébként gyakorta komoly vitákban összeütköző három nemzetbéli (magyar, német és rác) katonák, polgárok és nemesek, 224valamint a főkapitány, a püspök–főispán és a kanonokok együtt emlékeztek az 1598. évi nagy eseményre. A püspökök az ünnep emlékére körmenetet tartottak, a tüzérek pedig az erődítmény bástyáin erre a célra felállított tizenkét ágyúból díszlövésekkel adták hírül,19 1598 tavaszán európai jelentőségű esemény színhelye volt Győr vára.
18 Kaltenbaeck, o. J. passim; Mohl An., 1913. 65–77.; Vocelka, 1981. 279–299.; Braudel, 1996. 1273.: 76. jegyz.; valamint legújabban Bocatius, 1998.
19 ÖStA KA HKR Prot. Exp. Bd. 294. fol. 171–172. 1646. április. Vö. még: Mohl An., 1913. 78–86.
A győri őrség és polgárság mellett a végvidék ellátásban oly fontos szerepet játszó osztrák rendek is igyekeztek méltó emléket állítani az életükben igen nagy pozitív változást hozó eseménynek. Alsó-Ausztria helytartója, Ruprecht von Stozing báró ezért 1598. április 25-én Rudolf császár parancsára rendeletben írta elő, hogy tartománya minden községében a korábban kidőlt vagy rossz állapotban lévő útszéli kereszteket két hónap alatt újítsák fel, majd azokon jól olvasható felirat rávésésével adjanak hálát az Úristennek Győr visszafoglalásáért.20 A mind a mai napig számos helyen fennmaradt „győri keresztek” (Raaberkreuze) mellett a rendek Pálffy Miklósnak igen díszes aranyserleget, II. Rudolf császár pedig Schwarzenberg grófnak 100 000 aranyat, valamint egy morvaországi mezővárost adományozott, sőt 1599 nyarán még birodalmi grófjainak sorába (Reichsgrafenstand) is felvette.21 A császár, valamint Alsó-Ausztria előkelőinek bőkezűsége és hálája, valamint Bécs örömujjongása teljességgel érthető volt, hiszen – miként a prágai pápai nuncius 1598. április 6-án jelentette Rómába – „Győr visszavétele folytán Ausztria immár biztonságban van és mindezek a tartományok megszabadultak az őket eddig fogva tartó félelemtől.”22 A pápai követ szavai a lehető legtalálóbban fejezték ki a kedvezővé vált hadihelyzetet, hiszen a győri főkapitányság ezt követően egészen a törökök Magyarországról történt kiveréséig szilárd védőpajzsul szolgált a Habsburg Birodalom keleti tartományai és a bécsi császárváros számára.
20 Berger, 1885.; Mohl An., 1913. 75–77.; Vocelka, 1981. 296–299. és Galavics, 1986. 57.
21 Schwarzenberg és Pálffy megjutalmazására: Jedlicska, 1897.; Mohl An., 1913. 69–70.; Lengyel, 1983. 30–32.; Galavics, 1986. 57. és Záloha, 1998.
22 Mohl An., 1913. 65.
