VI. A győri végvidék a „háborús békeévekben” (1576–1594)
164VI. A győri végvidék a „háborús békeévekben” (1576–1594)
A törökök az 1570-es évekre jól kiépített északkelet-dunántúli várrendszerükből minden adódó alkalommal azon mesterkedtek, hogyha nem is várfoglalásokkal, de a királyi országrész adóztatatásával és jelentősebb betörésekkel hódításuk határát minél nyugatabbra tolják. Ennek a törekvésnek a megvalósításáról kiválóan tanúskodnak a helyi és a központi oszmán adminisztráció fennmaradt forrásai, mindenekelőtt a szandzsákösszeírások és a tímárbirtokok adományozásáról készült jegyzőkönyvek, az úgynevezett rúznámcsék. Ezek arról a különleges helyzetről számolnak be, hogy a győri főkapitányság területén – ha nem is ténylegesen, de úgymond „virtuálisan” – a törökök a védelmi övezet végvárai környékén „megszervezték”, pontosabban megtervezték saját közigazgatásukat. A fehérvári szandzsák területe északon Győr fölé nyúlt, nyugaton pedig átlépte a Marcal, a Zala és a Rába folyók határát, miközben Veszprém, Palota, Pápa, sőt még maga Győr is – bár hangsúlyoznánk, csak elvileg – kisebb török közigazgatási egység-székhely, azaz fantom náhijeközpont lett.1
1 Hegyi, 1993. 104–105. Vö. még Vass, 1989. 99–135.: No. II. és 165–174.: No. IV.
Noha a török adóösszeírások efféle adatai nem fedték a valóságot, hiszen inkább a hódoltatási szándékról adtak tanúbizonyságot, annak igenis bizonyítékai voltak, hogy az adott területekre az oszmán portyázók már nem egy esetben tényleg eljutottak. Ezt igazolják az ellenséges betörésekről a végvári kapitányok által készített, majd a Haditanácsnak megküldött kárjegyzékek is, amelyek arról tanúskodtak az 1570–1580-as évek hosszú „békeidőszakában”2 az oszmánok adóztatásának előretörése jelentős volt, és portyáikkal valóban napi rettegést hoztak a győri főkapitányság területén élő lakosság mindennapjaira. A törökök ilyetén tevékenységével – a gyakori panaszlevelek és az említett kárjegyzékek alapján – ugyan maguk a főkapitányok és a bécsi hadvezetés is tisztában volt, 1577 augusztusában azonban a lemondott Andreas Teufel főkapitány utódja, a szintén alsó-ausztriai Karl Ludwig von Zelking generális személyesen is megtapasztalhatta, mit is jelent valójában a törökök portyázása és mennyire jelentős előrenyomulások a végvidék területén. A hónap első vasárnapján ugyanis közvetlenül Győr szomszédságában a székesfehérvári Ali bég vezette törökök egyik lesvetése következtében olyan súlyos vereség érte a fővár őrségét, amely szinte sokkolta az Udvari Haditanácsot.3
2 Erre az időszakra még mind a mai napig az egyik leghasználhatóbb munka: Gömöry, 1885.
3 Gecsényi, 1994. 168–170. Az esemény híre még Velencébe is eljutott: Kárpáti-Kravjánszky, 1933. 227.: No. 16–17.
Az esemény azért volt rendkívül megdöbbentő, mert a főkapitányság szervezete erre az időre meglehetősen jól kiépült, váraiban pedig jelentőségüknek megfelelően 1576–1577-ben nem csekély őrség állomásozott. 1576-ban ez különösen igaz volt, hiszen – noha a drinápolyi békét 1575 novemberében újabb nyolc esztendővel sikerült meghosszabbítani – ténylegesen semmi sem garantálta, hogy a hódoltsági török erők a következő esztendőkben nem indítanak olyan újabb expedíciókat, mint amelyek 1575-ben Fonyód, Divény, Kékkő és Somoskő várainak elfoglalásával a győri és a bányavidéki főkapitányság 165meggyengülését hozták.4 Ennek megelőzésére, valamint a Báthory István lengyel királlyá választásával kapcsolatos bonyodalmak miatt a bécsi hadvezetés 1576-ban mind a törökkel szemben legfontosabb győri, mind pedig a lengyel események következtében kiemelt jelentőségű felső-magyarországi főkapitányságot igen megerősítette. Ennek köszönhetően – noha csak egy esztendőre, hiszen a rettegés a békesség helyreálltával hamar megszűnt – olyan várakba (Veszprém és Palota) is ideiglenesen német gyalogokat rendeltek, amelyekben korábban sohasem állomásoztak. Emellett még egy újabb zászlóaljjal a győri német gyalogságot is megerősítették, de – miként arról az alábbi táblázat adatai tanúskodnak5 – megemelték egy kissé Pápa és Tata magyar gyalogságának létszámát is.
4 A horvát végeken a Korana folyó mellett fekvő Budackinál ugyanekkor a török csapatok szinte már kisebb ütközetet vívtak a királyi csapatokkal, amelyben maga a horvát végvidéki főkapitány-helyettes, Herwart von Auersperg is elesett. Radics, 1862. VIII–IX. és 368–369.
5 „Kurcze und summary Verzaichnus aller und yeder der Römischen Kayserlichen Maiestät, unnsers allergenedigisten Herren, Grenicz Heuser vom Adriatschen Mër an, biß an Sibenbergen, wie die diser Zeit beseczt und das Khriegsvolckh darinen vermüg der Muster Register beczalt werden.” Pálffy, 1995/1. 150–151.
A győri főkapitányság végvárainak őrséglétszámai és havi zsoldjuk 1576-ban
| ||||
végvár
|
magyar lovas
|
német és magyar gyalogos
|
össze-
sen |
havi zsold
|
Győr
|
401
|
951 német + 313 magyar
|
1665
|
8664 r. f. 30 k.
|
Pápa
|
300
|
450 magyar
|
750
|
3118 r. f. 30 k.
|
Palota
|
100
|
50 német + 250 magyar
|
400
|
1810 r. f.
|
Veszprém
|
200
|
100 német + 300 magyar
|
600
|
2420 r. f. 30 k.
|
Szentmárton
|
17
|
150 magyar
|
167
|
579 r. f. 52 k.
2 ϑ |
Tata
|
70
|
320 német és magyar
|
390
|
2794 r. f. 15 k.
|
Csesznek
|
18
|
50 magyar
|
68
|
220 r. f.
|
Tihany
|
26
|
50 magyar
|
76
|
271 r. f.
|
Vázsony
|
18
|
25 magyar
|
43
|
151 r. f. 30 k.
|
összesen
|
1150
|
3009
|
4159
|
20 030 r. f.
7 k. 2 ϑ |
A táblázatban alkalmazott rövidítések: r. f. = rajnai (rénes forint), k. = krajcár,
ϑ = bécsi dénár, fontdénár, pfennig | ||||
A több mint 4150 fővel a győri végvidéki generalátus őrséglétszámai az egész 16–17. században a legmagasabb értéket érték el. Hangsúlyoznunk szükséges azonban, hogy ekkor ebbe a létszámba minden végvárit beleszámoltak, mind az osztrák rendek, mind az uralkodó által fizetetteket, de még a kerületi főkapitányság gyanánt Pápán szolgáló, említett 100 lovast és 100 gyalogost is, amelyeket a magyar hadiadóból tartottak el. A Balaton-felvidék védelmében jelentős Keszthely és Szigliget őrségét ugyanakkor – miként említettük – ebben az időben a kanizsai főkapitányság haderejéhez sorolták, noha a 166gyakorlatban ezek a várak inkább a győri generalátus alá tartoztak. Mivel a közvetlen török fenyegetés 1577 elejére elhárult, az ideiglenes erősítésként a végvárakba rendelt német és magyar gyalogok egy részét – természetesen takarékossági okokból – kivonták. Ekként az esztendő nyarán a hivatalos adatok szerint már csak 3568 végvári (1193 huszár, illetve 850 német és 1525 magyar, azaz összesen 2375 gyalogos a korábbi 3009 helyett) teljesített a főkapitányság váraiban szolgálatot.6 Mindezek ellenére megrázó lehetett a bécsi hadvezetés számára, hogy a törökök a végvidék kiépülte ellenére mennyire könnyen elérhették akár magát a főkapitányi székhelyt is, és okozhattak jelentős a generálisoknak veszteségeket.
6 „Gränicz zwischen der Donaw und Plattensee.” 1577. július 1. Készítette: Bernhard Reisacher. AS DSK Fasc. 171. (I. Reg.) ni pagine. További egykorú másolata: ÖStA KA AFA 1577/7/6.
Az 1577 augusztusi győri „fekete vasárnap” korántsem volt az egyetlen efféle esemény a határvédelmi rendszer elmúlt esztendőkbeli történetében,7 ezért a Haditanács már az 1576. évi regensburgi birodalmi gyűlésen a török segélyről folytatott tárgyalásokat követően elhatározta, hogy a védelmi rendszer hatékonyabb működtetése, a határvédelmi koncepció újragondolása, a végvárak építkezéseinek, valamint a katonaság elosztásának, fizetésének és ellátásának megvitatása érdekében nagy haditanácskozást hív össze Bécsben. Húsz esztendővel az Udvari Haditanács 1556. évi megalapítása és a győri főkapitányság létrejötte után tehát szükségessé vált, hogy a csaknem teljességgel kialakult határvédelem működésének hiányosságait mielőbb megtárgyalják. A nevezetes Hauptgrenzberatungot – amelyhez hasonló tárgyalások a védelmi politikai alapelveiről csak 1554–1556-ban, majd a tizenötéves háborút (1591–1606) követően, illetve a 17. század végén folytak, ha talán nem is ennyire szervezett formában – végül 1577. augusztus eleje és szeptember 24. között tartották meg a császárvárosban.8 Ennek döntései a győri főkapitányság történetében is hoztak néhány olyan fontosabb változást, amelyek egészen Győr 1594. évi elestéig meghatározóak voltak.9
7 Számos kiváló példa: ÖStA HHStA Turcica Karton 43. Konv. 1. fol. 25–32.; ÖStA KA HKR Akten Exp. 1589. Aug. No. 88. fol. 90–21., ill. Uo. Reg. 1591. Dez. No. 41., valamint Gömöry, 1885. és Simoniti, 1991. passim.
8 A haditanácskozás jegyzőkönyve több példányban maradt fenn: 1.) ÖStA KA AFA 1577/13/2. (Az eredeti, Bernhard Reisacher által letisztázott példány.) Egykorú, közel egykorú és későbbi másolatok: 2.) MOL P 108 Esterházy cs. lt., Rep. 77. Fasc. N.; 3.) Archiv GNM Nürnberg, WF Österreich ZR 7670.; 4.) ÖNB Cod. 8678. 5.) Uo. Cod. 8345. és 6.) Uo. Cod. 12 660. Az eddigi irodalom igazi jelentőségében még nem tárgyalta a haditanácskozást: Schulze, 1973. 65–69.; Wessely, 1976. 38–49.; Nagy Lá., 1987. 104–114.; ill. újabban Kruhek, 1995. 273–277. és Kelenik, 1997. 30–37. A tanácskozás anyagának sajnos sok hibával teli és pusztán kivonatos magyar kiadása: Geőcze, 1894/1. (A jegyzőkönyv kritikai kiadásán Kelenik József kollegámmal dolgozunk.)
9 A főkapitányságra vonatkozó általános javaslatok: ÖStA KA AFA 1577/13/2. fol. 44–52. Az alábbiakban az itt olvasható információkat többször hasznosítottuk, külön azonban csak idézetek esetén hivatkozunk rájuk.
1. Az 1577. évi bécsi Nagy Haditanácskozás következményei a győri végeken
2. Alsó-ausztria a győri főkapitányság szolgálatában: a végvidék működése
