I. Előszó
9I. Előszó
„E [győri] főerősség a neki alárendelt végházakkal ezen dicsőséges királyság legfontosabb véghelye, amely nemcsak a [Német–]Római Birodalom, hanem az egész kereszténység számára megkülönböztetett és kiemelt jelentősséggel bír.”1 1646-ban vázsonykői Zichy István tatai főkapitány ezekkel a szavakkal összegezte az Udvari Haditanácsnak a Balaton és a Duna közötti területen a 16. század második felére megszervezett győri végvidéki főkapitányság jelentőségét. Zichy főkapitány a győri magyar vicegenerálisi tisztség elnyerésére benyújtott kérelmében aligha fogalmazhatott volna a fentieknél találóbb szavakkal. Győr és a hozzá tartozó mintegy tucatnyi végvár a 16–17. században ugyanis – mint a török elleni védelmi rendszer egyik legfontosabb alappillére – valóban meghatározó szerepet játszott abban, hogy a három részre szakadt Magyarország elkerülte a teljes török meghódítást, és ezáltal azt a sanyarú sorsot, amelyre a tőle délre fekvő országok az oszmán megszállás következtében jutottak. A győri főkapitányság ugyanakkor nem pusztán a Habsburgok irányította magyar királyság, hanem az általuk kormányozta, szomszédos osztrák tartományok és a Német Birodalom védőbástyája is volt egyúttal. A védelmi övezet sorsa ezért szervesen összefonódott a keresztény Közép-Európa koraújkori történetével. Nem véletlenül vált törökkori forrásainkban szinte toposszá a latin kifejezés: „Jaurinum – totius Christianitatis propugnaculum.”2
1 „diese Haubtvöstung neben ihren zuegethanen Gränitzen der fürnembste Posto dieses loblichen Khönigsreichs ist, daran nit allein dem Römischen Reich, sondern der gantzen Christenheit hoch und viell gelegen … ” MOL P 707 Zichy cs. lt. Fasc. 39. et B. fol. 19–20. Vö. még: „Raab – dieser Stadt Wien unnd des Landes Osterreich rechte Vormaur.” ÖStA KA AFA 1577/13/2. fol. 44., ill. hazai vonatkozásban: „Jaurinum – locus caeteris istis Citradanubianis maioris importantiae.” Sforza Pallavicini I. Ferdinándhoz, Pozsonyba. 1554. március 26., Bécs, valamint Gecsényi, 1991/2. 156.: 17. jegyz.
2 Lásd például II. Ferdinánd nemességadományozó oklevelét budróci Budor János számára. ÖStA FHKA HKA Fam–Akten B–P 318. 1610. december 1., Bécs.
Az alábbi összefoglalás – a győri végvár töröktől való visszafoglalása 400. évfordulójának tisztelegve – a kereszténységet oltalmazó győri főkapitányság több mint másfél száz esztendős történetének első korszakát, a mohácsi csatától Győr 1598. évi visszavételig terjedő időszak történetét mutatja be. (Elsősorban terjedelmi és technikai okokból a főkapitányság 17. századi történetét egy következő kötetbe voltunk kénytelenek átcsoportosítani.) Annak a folyamatnak a legfontosabb fordulópontjait igyekszünk tehát mind ezen, mind majd a második kötetben nyomon követni, miként vált a magyar királyi koronát viselő I. Habsburg Ferdinánd (1526–1564) katonai vezetése számára a 16. század közepén szükségessé az új védelmi övezet megszervezése, majd kiépítése után ez milyen nehézségek között, illetve milyen egymással ütköző ellenérdekek közepette töltötte be a császárváros és Alsó-Ausztria elővédjének szerepét. A végvidék történetének teljességre törekvő bemutatásával elsősorban a magyar és osztrák történetírás nagy közös hiányosságát szeretnénk pótolni. Míg ugyanis a török elleni határvédelemben a kisebb jelentőségű horvát és szlavón (vend) főkapitányságok történetéről német, horvát és angol nyelven már számos monográfia született,3 addig a magyar végvidékek egyikének történetéről sem látott napvilágot még csak vázlatos összefoglalás sem.
3 Ezekre lásd a Bevezetés 1. alfejezetét.
10Munkákkal azon magyarországi végvárkutatásoknak is új lendületet szeretnénk adni, amelyek – kivéve egyedül a két évente megrendezésre kerülő noszvaji–egri várkonferenciák eredményeit4 – az egyre javuló magyarországi és bécsi kutatási lehetőségek ellenére sem haladtak az utóbbi időkben jelentősen előre. Úgy véljük, hogy a törökellenes védelmi rendszer történetének és a kiépülése következtében lezajlott változásoknak a témakörében csakis olyan szisztematikus levéltári kutatásokon alapuló monografikus feldolgozások hozhatnak a jövőben meghatározó eredményeket, amelyek nem pusztán népszerűsítő jelleggel és kizárólagosan hadtörténeti szempontból összegzik a korábbi irodalmat. A nemzetközi hadtörténetírás ugyanis az elmúlt évtizedekben végleg túllépett az ilyen jellegű összegzéseken és valódi interdiszciplináris tudományággá vált, elsősorban azáltal, hogy olyan új szempontokat kezdett vizsgálni, mint például a hadügyi fejlődésnek az államigazgatásra, a gazdaságra, a társadalomra gyakorolt hatását stb.5 Ezek az eredmények és módszertani újdonságok pedig mindenképpen mintául kell, hogy szolgáljanak a magyarországi törökelleni határvédelmi rendszer kutatása terén is – annál is inkább, hiszen az új védelmi rendszer kiépítése alapvető módon hatott a koraújkori Magyarország és Közép-Európa politikai, társadalmi és gazdasági viszonyainak alakulására is.
4 Lásd a Studia Agriensia sorozat erre vonatkozó köteteit.
5 Magyar vonatkozásban e tekintetben pusztán Perjés Gézának a koraújkori hadseregek ellátásáról már három és fél évtizede megjelent alapvető munkája (Perjés, 1963.), illetve újabban a hadügyi forradalom magyarországi és oszmán birodalombeli jelentkezése kapcsán Kelenik József, Czigány István és Ágoston Gábor tanulmányai összefoglalói jelentenek figyelemre méltó kivételt. Kelenik, 1990., Kelenik, 1991/1–2., Czigány, 1996. és Ágoston, 1995.
A győri főkapitányság 16. századi történetének ezen alapelvek szerint való megírása aligha lett volna elképzelhető annak az igen tanulságos adatokat és életpályákat tartalmazó archontológiai–életrajzi adatbázisnak a segítsége nélkül, amelyet mostani – majd a 17. század történetét bemutató második – kötetünk végén közölt függelékekben (A győri végvidék 16. századi archontológiai és életrajzi adattára [1543–1598]) találhat meg az olvasó. Néhány korábbi munkánk adattárához hasonlóan ezért jelen összefoglalásunk elkészítése során is arra törekedtünk, hogy annak „melléktermékeként”, egyúttal viszont fontos kiegészítőjeként elkészítsük egy leendő törökkori – részben végvári – életrajzi lexikon egy fontos fejezetét. Őszintén meg kell vallanunk azonban, hogy arra magunk sem gondoltunk, hogy a teljességre törekvés alapelvéhez való ragaszkodással milyen nagy feladatot vállalunk magunkra, hiszen emiatt egy-egy esetben valóban keserves utánajárást és több napnyi kutatást igényelt akár egyetlen, utólag néha pusztán egy félmondat erejéig hasznosítható adat felkutatása. Számos esetben ugyanakkor magukra az egyes személyekre vonatkozó kutatások segítettek a győri főkapitányság egész történetében bekövetkező alapvető változások és fordulópontok felismerésében vagy a téma szempontjából fontos, az idők folyamán viszont a legelképesztőbb helyekre kallódott levéltári irategyüttesek megtalálásában.
Noha jelen összefoglalás minden egyes sorát magunk gépeltük be komputerünkbe, munkánk nem készülhetett volna el, adattára pedig minden kitartásunk ellenére sem lett volna olyan teljes, mint mostani állapotában, számos kollégánk példamutató segítségnyújtása nélkül. Ezért itt szeretnénk kifejezni őszinte köszönetünket Czigány Istvánnak, Dávid Gézának, Dominkovits Péternek (Sopron), Domokos Györgynek, Fazekas Istvánnak, Fenyvesi Lászlónak, Kelenik Józsefnek, Koppány Tibornak, Markus Köhbachnak 11(Bécs), Németh Istvánnak, Richard Pergernek (Bécs), Felix Toblernek (Eisenstadt), Tomka Gábornak és tanítványunknak Végh Ferencnek (Pécs), akik a témánkra vonatkozó és kutatásaik során kezükbe került adatokat mindig készségesen bocsátották rendelkezésünkre, illetve hívták fel figyelmünket egy-egy kevésbé ismert munkára vagy tanulmányra. Megkülönböztetett hálával tartozunk ugyanakkor Hegyi Klárának, aki lekötelező szívességgel adta át a győri főkapitányság váraival szemben fekvő török véghelyekre vonatkozó levéltári adatgyűjtését, valamint a kutatásainkat mindig igazi tanítómesterek módjára irányító, buzdító és tanácsaikkal állandóan segítő Gecsényi Lajosnak és Szakály Ferencnek. Végezetül a külföldi és magyarországi kutatásaink támogatásáért a bécsi Collegium Hungaricumnak, elsősorban egykori igazgató-helyettesének, Ujváry Gábornak szeretnénk köszönetet mondani.
Veszprém–Szentkirályszabadja, 1998. augusztus
