ÖRKÉNY ISTVÁN (1912–1979, író)
ÖRKÉNY ISTVÁN (1912–1979, író)
… a jó tanár hatása nem szakmai természetű, hanem az ifjúkori magatartás fejlődését befolyásolja. Másként kifejezve: egy jó angoltanár is nevelhet matematikai zseniket és viszont …
Az iskolának az a feladata, hogy a kérdezést természetes és leküzdhetetlen szokásunkká tegye.
Az ember élősdi lény; szimbiózisban él a sült krumplival, a pirított borjúmájjal meg a hónapos retekkel. Az ember sajnos olyan, mint a fagyöngy: életének mindig egy idegen élet az ára …
Európa? Egy kis nyúlványa a nagy Ázsiának, bölcsője minden zűrzavarnak. Sosem hajtott annyi hasznot, mint amennyi bajt okozott.
Nálunk az emberek nem akarnak semmit; agyonnyomta őket a történelem.
… nagyon óvatos vagyok annak megfogalmazásában, hogy egy ember jó-e vagy rossz? Mert láttam, hogy minden a helyzeten múlik, ami belőlünk a jót vagy a rosszat kiugrasztja.
… valamit fél óra alatt meg tudok csinálni, és az a valami megváltoztathatja a világot, ha csak mikroszkopikus méretben is. Ez az öröm, s az, hogy ezután rögtön újra nekiállok egy másikat kidönteni, ez a borzalom. Ez a kettő együtt valamit adott az én életembe, ami addig nem volt.
… „ami tömegnek látszik”, az sorsokat rejt magában, a legszürkébb, legszűkszavúbb ember is emlékeket, vágyakat, indulatokat, szenvedélyeket hordoz.
… csak azt tudom hajtogatni, igaz, néha józan érvek nélkül, hogy az emberiség nem menthetetlen, amíg egy ember a másiknak megmentője lehet.
Félő, hogy e viharos évek megbontották a magyar közösségérzést. Annyiszor szakadtunk szét s annyifelé, hogy talán már csak szigetekben élünk, mintha magyarok közé szorult csángók lennénk.
Hatvanezer bajtársam fagyott meg ott, s az, hogy én életben maradhattam, a valószínűségnek egészen kis töredéke volt csak. Azóta sok év telt el, de én mindmáig adósuknak érzem magam, pusztán azért, mert túléltem őket.
Mit jelent valójában az író hivatása? Azt, hogy az író szépítés nélkül írhat. Azt, hogy ő s nem más vállalja a felelősséget azért, amit leírt. Azt, hogy teret kap a kísérletezésre, mert kísérletek híján mesterségét nem tudja tökéletesíteni. S azt, hogy megszűnik illusztrátor lenni.
… a mi elődeink és mestereink magatartásában van egy sajátosan magyar – s különösképpen az orosz klasszikusokhoz nagyon hasonlító – vonás, nevezetesen: a művész elhivatottságának tudata, az író nemzetmentő küldetésének tudata, Ady szavaival: a költő váteszszerepe.
Én nem osztom azt a nézetet, amely most nálunk meglehetősen népszerű, hogy a közhelyek használhatatlanok, mert elkopnak. Ebből csak annyit ismerek el, hogy elkopnak. Nem ismerem el, hogy használhatatlanok.
Azt hiszem, hogy az én természettudományos gondolkodásom az, amelytől művészi díszítőeszközök idegenek. Általában nem szeretek eszközökkel dolgozni. A tudományos gondolkodás: tételes gondolkodás. Az egész termodinamika három főtételre van alapítva, amelyek mindegyike három-négy mondatból áll. Einstein relativitás-elméletének első kiadása, amely fizikai gondolkodásunkat megváltoztatta, egy húsz-valahány oldalas füzet.
Úgyszólván a hazugságok légkörében éltem le életemet elejétől legalább a derekáig, s ilyenkor az emberben reakciószerűen fellép az a vágy, hogy nemhogy a hazugságot, hanem a hazugság lehetőségét is elkerülje.
A sajátos magyar irodalmi terminológia nem ismer „középkorú” vagy „felnőtt” írókat, csak fiatalokat és öregeket. Ötvenéves koromig a fiatal írók csoportjába soroltak, azontúl egyik napról a másikra az idősebb nemzedék tagja lettem, s ezzel egyidőben bölcs.
Rendkívül nehéz katartikus hatást elérni, amikor az olvasó vagy a néző tompultsággal fogad minden külső hatást. Ebbe belenyugodni azt jelentené, hogy lemondunk a művészetről és lemondunk a művészettel elérhető hatásról. Író ilyet nem tehet.
Mindnyájan akarunk egymástól valamit. Csak az öregektől nem akar már senki semmit. De ha az öregek akarnak egymástól valamit, azon mi nevetünk.
A XX. század valósága olyan bonyolult, hogy nagyon sokféleképpen lehet megközelíteni, s a század kérdéseire sokféle választ is lehet adni. A groteszk szemléletmódnak éppen ez –, tehát a dolgok sokértelműsége és a válaszok sokféleségének a lehetősége – adott új lendületet.
E kor nekünk szülőnk és megölőnk.
Tőle kaptuk, mint útravalót,
hogy lehessünk hősök és gyilkosok
egy időben, egy helyütt és egy személyben.
Ki merre fordul, aszerint.
Tőle kaptuk, mint útravalót,
hogy lehessünk hősök és gyilkosok
egy időben, egy helyütt és egy személyben.
Ki merre fordul, aszerint.
Azt figyeltem meg – magamon, környezetemen, közeli és távoli barátaimon –, hogy minekünk nemcsak a sikereink sikeresek, hanem a bukásunk is, legföljebb egy kis idő kell hozzá.
Az ember a természetnek nem célszerű alkotása, hanem e bolygón véletlenek beláthatatlanul hosszú sorozata hozta létre. Olyan véletlenek azonban még egyszer nem találkozhatnak, amelyeknek a végén olyan nevek állnak, mint Csontvári Kosztka Tivadar. Ehhez már nem elég a flóra és a fauna, az éghajlat és a légnyomás, ehhez már egy olyan tünemény is kellett, amit mi Magyarországnak hívunk.
… mikor felnőtt egy nép? Ezt nagyon nehéz megmondani. Én azt hiszem, hogy felnőtt egy nép akkor, amikor nemcsak iróniára, hanem öniróniára is képes.
Amióta megcsappant a hívők száma, és elveszítettük a túlvilági lét vigaszát, tehetetlenül és tájékozatlanul gondolunk arra, amit nem védhetünk ki, mint valami iszonyatos borzalomra.
Már a puszta léte értelmet ad egy műalkotásnak.
Egyszer minden lángész kezdő volt …
Ne félj, barátocskám! Mindig a haldoklóké az utolsó szó.
Tíz percet is lehet jól beosztani, és lehet rosszul harminc évet.
A szépség művészet, és ami művészet, már nem lehet hazugság.
Lázár István: Örkény István… Bp., 1979.
