KODÁLY ZOLTÁN (1882–1967) zeneszerző, zenetudós
KODÁLY ZOLTÁN (1882–1967) zeneszerző, zenetudós
Ma sincs egyéb dolgunk Nyugaton, mint ezer éve: egypár rablókaland, részt szerezni abból, ami jó és elvihetően értékes van ott, aztán beleásni magunkat a földbe, mert csak belőle szívhatunk igazi táplálékot…
Id.: Eősze László: Kodály Zoltán életének krónikája. Zeneműkiadó, Bp., 1977. 41.;
A munkásság áhítattal hallgatta a szegény nép fiaiból lett nagy szellemek megnyilatkozásait, tán kevesebb hozzáértéssel, de frissebb lelki örömmel, mint azok az egyházi nagyurak, akik számára valamikor e művek készültek.
Uo. 71.;
Nálunk még háromszáz éve ugyanaz a dal zengett várban és kunyhóban. Azóta a vár romba dőlt; ha áll, lakója idegen vagy hűtlen lett a magyar dalhoz… A kunyhó hű maradt… A falu megmentette a tradíció folytonosságát. A mi dolgunk átvenni tőle és tovább ápolni. A tűznek nem szabad kialudni.
Uo. 105.;
Nos, annak, aki azt állítja, hogy az európai népek átlagnépdala túlon-túl primitív ahhoz, hogy a magasabb művészettel bármi közössége is legyen, némileg igaza van… Ám vannak magyar dallamok, amelyek a magam és sok más számára ugyanolyan élményt jelentenek, mint egy beethoveni téma.
Uo. 109.;
Parasztember: az embert hangsúlyozom, nem azt, ami elválaszt tőle, hanem ami közös vele…
Uo. 117.;
Sokszor egyetlen élmény egész életre megnyitja a fiatal lelket a zenéhez. Ezt az élményt nem lehet a véletlenre bízni: ezt megszerezni az iskola kötelessége.
Uo. 126.;
Van a gégétekben olyan hangszer, hogy szebben szól a világ minden hegedűjénél, csak legyen, aki megszólaltassa! Ezzel a hangszerrel eljuthattok a legnagyobb zenei géniuszok éltető közelségébe, csak legyen, aki vezet!
Uo. 127.;
Azt mondhatnám, hétköznap európaiak vagyunk, hogy életünk vasárnapjain önmagunk lehessünk.
Uo. 131.;
Ne legyen kultúra magyarság és magyarság kultúra nélkül.
Uo. 137.;
A néprajz a kis nemzeteknél virágzik, mert azok korán felfedezték benne a nemzeti önismeret forrását és a létért való küzdelem hatalmas fegyverét…
Uo. 143.;
A nép életéből lassan, de kérlelhetetlenül irtja a hagyományt maga az élet. Ezzel szembeszállni, egy természetes folyamat elé gátat vetni: hiábavaló törekvés volna. Most a művelt rétegen a sor, hogy felkarolja, megőrizze, hogy élete cselekvő része legyen.
A magyar művésznek nemcsak külföldi propaganda kell, hanem itthoni megértés.
Uo. 154.;
Minden énekelt hang a mai iskolából jóformán száműzött Múzsáknak készít szállást a gyermek lelkében. A gyermek ösztönszerű, természetes nyelve a dal, s minél fiatalabb, annál inkább kívánja mellé a mozgást.
Nem minden dilettantizmus kártékony… Van, bár fogytán … értékes hasznos dilettáns: a művészet szálláscsinálója, előőrse. Enélkül valamirevaló zeneélet nem is képzelhető.
…elitnevelés és tömegnevelés egymástól el nem választható szerves egység kell hogy legyen, csak akkor értékes az eredmény, ha megvan a kettő egyensúlya.
Uo. 150.;
Miért kell nekünk mindent másodkézből kapnunk, s hozzá egy olyan nemzet szája ízéhez alkalmazva, mely tőlünk idegen érzésben gondolkozásban minden nyugat-európai népnél jobban különbözik? Németország eltakarja előlünk Nyugatot… Merítsünk az eredeti forrásokból… Ne legyünk szellemi gyarmata egy országnak sem, de mindegyiktől tanuljuk el, ami javunkra szolgál.
Uo. 164.
…az élőbeszéd magyarságának védelme és fenntartása éppoly életkérdés, mint a szókincsé és mondatszerkezeté.
Uo. 165.
Egyetlen nyelv van itt, amelynek kiejtését nem gondozza senki: a magyar. Vagy azt hiszik, úgyis tudja mindenki, vagy azt, hogy mindegy: akár jól, akár rosszul ejtjük, csak megértjük egymást. A gondozás hiánya meg is látszik. Hozzuk rendbe előbb a beszéd, a kiejtés lelki alapját. Akkor szinte magától megjavul a kiejtésünk.
Uo. 168.;
Ma a városnak nem a kultúrája, csak az idegensége érthetetlen a falu számára. S a falut azért nem érti a város, mert magyar.
Uo. 174.;
Mélyebb zenei műveltség mindig csak ott fejlődött, ahol ének volt az alapja.
Uo. 181.;
A magyar zenei öntudat alapját kell kiásnunk a magyar közöny és a helytelen és elavult zenei nevelés romjai alól.
Uo. 182.;
Néhány dallam ma is egyformán szól a Duna és a Volga mentén, másfél ezer esztendő és háromezer kilométer távolságán keresztül… Akármilyen jól megismeri valaki népzenénket, csak a rokon népekre való kitekintés adja meg a képnek a távlatot, a mélységet. Megtanuljuk ebből: nem vagyunk egyedül a világon. Kultúránk egy nagy, régi, keleti kultúra nyugatra szakadt, itt gyökeret vert, csodálatosképpen máig megmaradt sarja.
Uo. 183.
