COCTEAU, JEAN (1889–1963) francia drámaíró, költő, regényíró és esszéista
COCTEAU, JEAN (1889–1963) francia drámaíró, költő, regényíró és esszéista
A költönek túl sok szó van a szótárában, a festőnek túl sok szín a palettáján, a muzsikusnak túl sok hangjegy a zongoráján.
Le coq et l’Arlequin – Id.: Prahács Margit: A modern zene. A mai világ képe. I. köt. Szellemi élet. (Szerk.): Kornis Gyula.) Királyi Magyar Egyetemi Nyomda, Bp., é. n. 536. Prahács Margit;
Csak az igazságnak lehet megindító ereje.
Elég volt a felhőkből, a hullámokból és az akváriumokból, elég volt a sellőkből és a lágy fuvalmakból; nekünk a föld, a mindennapi élet zenéje kell.
Végre olyan zenekart is remélhetünk, ahol nem mindig a vonósok ringatják az embert, hanem a fúvók és az ütők vannak túlsúlyban.
A gépek és a felhőkarcolók közel állnak a görög művészethez, mert a célszerűség, a minden, lényeghez nem tartozó, fölösleges kiküszöbölése érdes nagyságot kölcsönöz nekik.
Amit a közönség kifogásol, azt műveld: az vagy Te.
Élő embernek kell lenni és azután művésznek.
Uo.;
Életünk térképe ravaszul van összehajtva. Nem látjuk meg rajta a nagy, egyetlen főutat, hanem csak kis ösvényeket látunk, amint a térkép jobban és jobban kinyílik. Azt hisszük, hogy mindig új ösvényen járunk, azt hisszük, hogy több út között válogatunk, holott egyetlen kiszabott utat követünk, csak nem tudjuk áttekinteni.
A párisi fiú (Le Grand Écart), 2. f. – Magvető, Bp., 1957. 20. Szinnai Tivadar;
A férfi akarata szabad. De jaj, furcsa szabadság ez, megengedi, hogy olyan bűnöket kövessünk el, amiktől állatot-növényt már az ösztön is megóv.
Uo. 31.;
…a színház glóriájában egy nő rossz híre majdnem annyit ér, mint a jó hírnév.
I. m. 3. f. – Uo. 34.;
Amióta a világ világ, az erkölcs olyan társasjáték, amelynél mindenki csal, senki se tartja be a szabályokat.
I. m. 7. f. – Uo. 94.;
Aki a vesztét érzi, még úgy se tudja tartani magát, mint máskülönben.
I. m. 8. f. – Uo. 99.;
Jaj, az álom nem jön parancsszóra. Az álom vak hal, mely a mély vizekből bukkan elő. Szabad madár, mely akkor száll a vállunkra, amikor neki tetszik.
Uo. 105.;
Az ébredéskor nem az ember vezeti a gondolatot, hanem az állat, a növény – az ösztön. A gondolat primitív és őszinte, nincs kifestve. Szörnyűnek látjuk a mindenséget, mert tisztán látunk, hamisítatlanul. . Aztán jön az értelem, rendez, simít és mesterkedik. Kirakja a kis játékokat, amiket az ember azért talált ki, hogy ne vegye észre az Űrt.
Uo. 107.;
Várni – ez a legutálatosabb foglalkozás. Az agy kiürül, mint rajzáskor a méhkas, érzékeinek szórakoztató játéka megszűnik, csak a létezés marad, a kínos, buta, gépies létezés.
Uo. 110.;
Az ember még akkor is remél, ha feje guillotine alatt fekszik.
Uo. 112.;
Valaki elhatározza, hogy a vízbe öli magát … valaki fuldoklik a vízben. Mennyi minden van e két helyzet között! Mihelyt az első vízcsepp az orrába hatol, az életunt úszni kezd, hogy megmentse azt az utált életet.
I. m. 9. f. – Uo. 121.;
Részeg embereknél nem ritka az . .. elmélkedés. Elfelejtik szellemük középszerűségét, és örök filozófiai problémákat akarnak megoldani.
Uo. 124.;
…csak egy hódolatra méltó, diadalmas emberfajta van a földön azoknak a fajtája, akik sohase szenvednek, sohase fordulnak vissza, sohase bánnak meg semmit, sohase betegednek meg, és sohase szeretnek -: a gyémántfajta, mely szétvágja az üvegfajtát.
I. m. 10. f. – Uo. 127.;
…a nagy pénzvezérek, a nagy sikeremberek királyi titka és hatalma: szemhunyorítás nélkül elviselni a legsúlyosabb csapást, ami kikerülhetetlen. De ami kikerülhető, legyen az egy rozsdás patkószeg – ők nem mulasztanak el tenni valamit ott, ahol lehet.
I. m. Utójáték – Uo. 137.;
Ha egy angyal leszállna az égből, hogy megnézze a földet, és e forgalmas téren, az ablakfüggöny mögé rejtve szárnyait, kitekintene, ő is csak ezt mondhatná: „Furcsa világ.”
Honnan vegyem az uniformist, amely alá elrejthetném túlságosan nagy szívemet, úgy, hogy meg ne lássék?
…a divatot kell követni, úgy keli élni, mint a többiek, és a szív fölösleges. Csakis így lehet meglenni a földön.
Uo. 138.;
Hála a színház különleges varázsának … az igazi csodálat olyan gondolatokkal szemben tölti el szívünket, amelyek előzőleg talán távol álltak tőlünk, és mégis annyira hatnak ránk, hogy azt képzeljük, bennünk is éppúgy megfoganhattak volna.
A legnagyobb színész az, aki azt a benyomást kelti, hogy rögtönöz, most találja ki szövegét, ki-ki saját használatára.
Beszéd a Nemzetközi Színházi Napon, 1962. március 27. – Rádió és Televízió Újság, 1962. 12. sz.
