ADLER, ALFRED (1870–1937) osztrák ideggyógyász és pszichológus
ADLER, ALFRED (1870–1937) osztrák ideggyógyász és pszichológus
Lelki életet izoláltan nem képzelhetünk el, hanem csak úgy, hogy mindennel, ami körülveszi, összefügg…
Emberismeret. Gyakorlati individuálpszichológia. Általános rész, I. f. 2. sz. – Rekord, Bp., 1937. 14. Kulcsár István;
Amit igazságosnak nevezünk, amit az emberi jellem fényoldalának tekintünk, lényegében nem más, mint beteljesítése azoknak a követelményeknek, melyek az emberek együttéléséből fakadnak.
I. m. 2. f. 4. sz. – Uo. 23.;
Az erőszak szüntelen beavatkozása eredményezte azt, hogy a munka egyesek számára kiváltsággá, mások számára elnyomatássá alakult. 4. Nem illő dolog, hogy valakit azért, mert öreg, lelki és anyagi javaitól
egyszerűen megfosszunk, méghozzá olyan módon, mely öregasszonyokkal szemben egyenesen csúfolkodással párosul.
egyszerűen megfosszunk, méghozzá olyan módon, mely öregasszonyokkal szemben egyenesen csúfolkodással párosul.
I. m. 7. f. 1. sz. – Uo. 84.;
Nem illő dolog, hogy valakit azért, mert öreg, lelki és anyagi javaitól egyszerűen megfosszunk, méghozzá olyan módon, mely öregasszonyokkal szemben egyenesen csúfolkodással párosul.
I. m. 4. sz. – Uo. 99.;
…a magukban nem bízó emberek a mással szemben való bizalmatlanságra is hajlamosak.
I. m. Jellemtan, I. f. 3. sz. – Uo. 120.;
…az ember jelleme sohasem szolgálhat erkölcsi megítélés alapjául, hanem kizárólag társadalmi megállapítás, mely azt jelzi, mily módon hat az ember a környezetére, és miféle összefüggésben áll azzal.
I. m. 6. sz. – Uo. 127.;
A mai embernek, ha már mindenképpen. akarja, ott kell kielégítenie hiúságát, ahol az az összesség hasznára válik.
I. m. 2. f. 1. sz. – Uo. 133.;
Sok ember meg van győződve róla, hogy a nagyravágyás, helyesebben a hiúság értékes tulajdonság, mert nem veszi észre, hogy ez a jellemvonás az embert mindig elégedetlenné teszi, s megfosztja nyugalmától és álmától.
Uo. 137.;
A társadalom bizonyos engedékenységet és alkalmazkodást igényel, „együtt játszani tudást”, kölcsönös segítséget, nem pedig azt, hogy valaki a hatalmat magához ragadja, és másokkal szemben fölénybe kerüljön.
I. m. 3. f. 3. sz. – Uo. 165.;
A férfi és a nő együttélésének bajtársi viszonynak, munkaközösségnek kell lennie, melyben egyik fél sincs a másiknak alárendelve, és ha ez a jelenben még csak ideál, akkor is legalább mértékül szolgál annak, mennyire haladt valaki a kultúrában, illetőleg mennyire van még attól távol, és hol követte el a hibát.
I. m. 4. f. 5. sz. – Uo. 174.;
Még ma is nehéz kiverni fejünkből az embereknek szolgákra és uralkodókra való felosztását, és egymást teljesen egyenlőnek éreznünk. Ennek a szempontnak már ismerete is haladást jelent, segít rajtunk, és megőriz a súlyos tévedésektől.
Uo. 175.;
…ha a szülők mindenkor szükséges éleslátással rendelkező, jó nevelők is volnának egyszersmind, akik gyermekeik lelki eltévelyedéseit már csírájában felismernék, és megfelelő bánásmóddal leküzdenék: szívesen elismernők, hogy alkalmas emberfajta felnevelésére nincs megfelelőbb intézmény, mint a család.
A családi nevelés azzal követi el a legsúlyosabb hibát, hogy a gyermekekbe mintegy beleoltja azt a véleményt, hogy ők másoknál jobbak és magasabb rendűek. Ehhez járul még magának a családnak szervezete, mely nem választható el az atya vezető szerepének, az apai tekintélynek gondolatától. Itt kezdődik a baj.
I. m. Függelék. Általános megjegyzések a nevelésről – Uo. 191.;
…az élet rossz tanító, nincs tekintettel a tanítványra, nem inti meg, sőt még csak nem is oktatja, hanem hidegen elutasítja és megbuktatja.
Lehetetlen a gyermekre tekintélyt erőszakolni, anélkül hogy lelki fejlődését utólagosan meg ne károsítaná. A tekintély érzése nem alapulhat hatalmi befolyáson, hanem közösségérzésen kell nyugodnia.
Uo. 194.
