Kolozsvár. (Kluzsvár. Kluzsvára. Kuluzsvár. Klozsvár. sat. Klausenburg. Klausenburga. Klosenburg. Klusenburg. sat.)
A város nevének változatait a Földrajzi Közlemények 1904. évfolyamában dr. Márki Sándor állította össze, a nyomtatott forrásokból, rendkívüli lelkiismeretességgel és pontossággal; kimutatván egyebek közt, hogy a «Claudiopolis» név csak a XVI. század közepén merül föl. Az ő összeállítását a saját levéltári adataimmal bővítve s részben javítva adom alább. Csupán azt jegyzem meg, hogy a gyulafehérvári káptalan levéltárában levő okleveles adatok szerint a legrégibb név nem «Clwsuar», mint Márki állítja, hanem: «Kuluswar in comitatu Culus». A többi névalakok a következők: Kuluswar (1275., 1282., 1313.), Culuswar (1280.), Clusewar (1297.), Cluswar (1297–1453.), Klusuar (1299.), Clusuar (1315–1414.), Koluswar (1322.), Clusvara (1337.), Colwswar, Clwswar (1342.), Clusenburg, Clusenbvrg, Clussenberch (1348.), Koloswar (1350–1520. Clusuar (1350.), Kuluswar, Kwluswar, Kulusuar (1353.), Kluswar (1361.), Kaluswar (1365.), Clusuar, Cluswar (1366.), Kalosuar (1366–67.), Colosuar, Coloswar (1366.), Klosuar (1370.), Kolusuar, Closuar (1371.); Closwar, Cluswar (1377.), Cluswara (1377.), Coluswar (1377–1480.), Coloswar (1391–1510.), Kolosuar (1391.), Clwswar (1392–1480.), Kolozwar (1395.), Klwswar (1397.), Calusvar (1400.), Kolosswar (1404.), Clausenburk (1405.), Clausenburg (1408- 1441.), Clvsvar (1429.), Chlosenburg (1438.), Closvar (1441–1472.), Clausenburga (1453–1500.), Kolosvar (1455–1525.), Coloswaar (1458.), Colwswar 1461., 1473.), Coloswar, Koloswar (1466.), Clawsenpurg (1473.), Clauszenburg (1478., 1507.), Colluswar (1486.), Koluschwar (1490.), Coloschwar (1492.), Klausenburg (1492.), Koloswar. (1507., 1510.)
I. Károly király 1314. évi oklevele szerint István király alapította és látta el kiváltságokkal. Ez alatt az István alatt azonban Szent-Istvánt nem érthetjük, mert ezt I. Károly határozottan kifejezte volna. V. István az erdélyi püspöknek adományozta és ez adományozást IV. László is, a ki különben a várost az erdélyi vajda és minden más bíró hatósága alól kivette, megerősítette (1275., 1289.); sőt 1313-ban I. Károly király is. Ugyanő azonban, említett 1314. évi nagy kiváltságlevelével e «város (civitas)» lakóit, «a kik a szabadság útjáról lealacsonyíttattak», «István királytól nyert» régi szabadságaikba visszahelyezte s adójokat és köteles hadi szolgáltatásaikat is megszabván, kiváltságaikat részletesebben fölsorolta. Bírájukat szabadon választhassák, a ki minden ügyeikben ítélkezzék, kivévén a bünügyeket, melyekben a királyi bíróval (iudex noster) együtt ítéljen. Hasonlókép szabadon választhassák plébánosaikat és papjaikat; szabadon bírhassák a város körül levő földjeiket és seholse tartozzanak vámot fizetni. E kiváltságlevelet I. Károly király 1331-ben majd 1336-ban újra, fia I. Lajos király pedig 1353-ban és 1365-ben is megerősítette. Ugyancsak I. Károly király, szintén 1331-ben, még jobban kifejtette abbeli szabadságukat, hogy a nádor, erdélyi vajda, vagy bármi más országos bíró által az erdélyi részekben hirdetett országgyűlésre nem tartoznak elmenni, hanem minden ellenök intézett ügy a saját bírájok és a király által kirendelt ispán vagy bíró (comes) jelenlétében döntendő el. Ugyanezek ítélkeznek minden bűnügyben is azok felett a nemesek vagy nem-nemesek felett, a kik ily bűnök elkövetésében a város határában megfogattak. E kiváltságokat I. Lajos király 1349-ben és 1366-ban szintén megerősíté. Ugyanő ugyancsak 1366-ban megtiltotta a város «bíráinak, esküdtjeinek és vendégnépeinek», hogy az erdélyi püspöknek e városban levő jobbágyai felett ítélkezzenek, mert ezek felett csak a püspök illetve tisztjei mondhatnak ítéletet, kivéve a bűnügyeket, a melyekben viszont az erdélyi püspök illetve jobbágyai tartoznak magokat a kolozsvári elöljáróság ítéletének alávetni.
E kiváltságok alapján indult további fejlődésnek és virágzásnak a város. Kiváltságait a következő királyok is megerősítették és öregbítették. Önkormányzata és a középkorban ezzel egybeforrt önbíráskodása ügyét különösen Zsigmond király fejlesztette. 1387-ben meghagyta az erdélyi püspöknek, hogy e város polgárai fölött csakis egyházi és végrendeleti ügyekben ítélkezzék; 1397-ben (majd megerősítéskép 1402-ben) pedig újra kivévén a várost a nádor és országbíró hatósága alól, lakóinak minden pörös ügyét a város bírájának és esküdtjeinek, felebbezéskép pedig Besztercze város és ettől szintén felebbezés és egyszersmind végleges ítélethozatal végett Szeben (Nagy-Szeben) város elöljáróságának és polgárainak ítélete alá helyezte. Ugyane király 1405-ben még részletesebben kifejtvén illetve összefoglalván a város önkormányzati jogkörét, teljesen a szabad királyi városok sorába helyezte azt s megengedte, hogy magát kőfalakkal, tornyokkal, bástyákkal, árkokkal és minden más erődítményekkel vehesse körül. 1421-ben pedig elrendelte, hogy egyháziak e városban ne avatkozhassanak bele a világi bíróság elé tartozó ügyekbe, jelesül a világiak végrendeleteinék készítésébe, kivéve azt az esetet, mikor a világiak végrendeletei egyházi czélokra szólnak.
A XV. század közepe táján a lakosságot különösen a közpolitikai és helybeli nemzetiségi viszonyok izgatták, melyek a város fejlődésében is nyomot hagytak.
1441. április 8-án Hunyadi János, egyebek közt erdélyi vajda, a kolozsmonostori konvent előtt a király nevében azzal a feltétellel igérte megtartani a városnak «Albert király és Losonczi Dezső volt erdélyi vajda idejében élvezett» szabadságait, ha a város lakossága I. Ulászló királyhoz hű marad. E király halála után a megújuló országos zavarok idejében hűséggel ragaszkodott a város a Hunyadi-házhoz, jelesül a fogságban levő Mátyás királyhoz is, a ki aztán trónra lépvén, már uralkodása első évében többszörösen éreztette háláját a várossal. Biztosította összes önkormányzati kiváltságait és három évre rendes és rendkívüli adóját is elengedte. (1458.) 1467-ben azonban, a Hunyadi-ház személyes, régi, törzsökös híveivel együtt Kolozsvár város is csatlakozott a Szentgyörgyi-féle lázadáshoz. De Mátyás király még ez évben megkegyelmezett a lakosságnak; sőt nem egyszer kitüntette a várost abban történt születésére való hivatkozással, a minek alapján ma is meglevő születési házát mentességekben is részesíté.
A város lákossága, mint alább, az ismeretes családnevekből is kitűnik, eleinte inkább német (szász) lehetett. I. Károly király 1314. évi nagy kiváltság-levelét különösen az itteni «szászok és vendég-népek» hűségére való hivatkozássál adta ki. Mint láttuk, a peres ügyek felebbezése tekintetében is két előkelő szász városhoz tartozott. (1397., 1402.) 1453-ban V. László király, külön megnevezvén e várost, ugyancsak a szász székekkel, a bárczasági földdel és Vincz várossal fogta össze, midőn megigérte, hogy területeiket a szent koronától soha senkinek el nem idegeníti vagy adományozza s külön jogaikban, hatóságaikban és kiváltságaikban meg fogja tartani. Ugyanez időtájt azonban már önállóan lép fel a város kőfalain vagyis a városon kívül a «Szent-Péter utczája» nevű városrészben lakó «magyar nemzet közönsége», illetve ennek összes vendégnépe és lakossága, midőn 1453-ban az erdélyi püspök a közte és a városi (azaz a város falain belül levő) egyház plébánosa közt fenforgó vitás kérdésben ítéletet mond és az isteni-tisztelet tartását rendezi; továbbá 1455-ben, midőn ugyanez a «közönség» arra hivatkozik, hogy területén már I. Lajos király korában parochiális egyház állott fenn Szent-Péter és Pál apostolok tiszteletére, melynek plébánosait maga választotta, s egyszersmind tiltakozik a város kőfalán belül Szent-Mihály főangyal tiszteletére épült egyház plébánosa ellen, a ki bizonyos idő óta jogtalanul és erőszakosan elfoglalva tartja az ő, nevezett egyházuk mellett lévő és annak fentartására szolgáló szamosi malmukat. Ez adatok szerint a szászság inkább a kőfalon belül levő eredeti ó- vagy belvárosban, a magyarság pedig a falakon kívül alakult külső városban helyezkedett el és törekedett hatalomra. 1458-ban már hosszabb ideig tartó pártoskodások után egyezkedik ki és köt örök békét a két nemzet a bíró- és esküdt-választás tekintetében, olyformán, hogy 50 szász és 50 magyar választott polgár válasszon egyik évben magyar, másik évben szász bírót és 6–6 esküdtet. Ez az egyezség tehát – melyet előbb Szilágyi Mihály kormányzó (1458.) majd Mátyás király (1468.) is megerősített – összeesik a magyarságnak a közpolitikai téren ugyanez időtájt a Mátyás királylyá választása által nyert nagy diadalával.
Ugyancsak Mátyás király később, 1481-ben a bíráskodás terén fölmenté a várost Besztercze város felebbezési hatósága alól és egyedül Szeben város és végül a hét szászszék felebbezési hatósága és végleges ítélete alá rendelte. Ugyanő 1486-ban, tekintettel a város magyar és szász eredetű lakói között a bíró- és esküdtválasztás tekintetében még mindig fennálló viszálykodásokra sőt lázongásokra, azt a kiváltságot engedi a lakosságnak, hogy e részben Buda város jogszokásait használhassa, fejvesztésben marasztaltatván el mindenki, a ki a régi helytelen szokást visszakívánja s egyenetlenséget törekszik szítani.
E jogszokásókat Buda város 1488-ban, Mátyás király parancsára, külön oklevélben adta ki Kolozsvár városnak; egyebek közt a városban levő czéhek magatartásáról, a városi taksák és adók kivetéséről, az elfogatások és a vidékről a városba hordott árúk és élelmiszerek árulásának módjáról is intézkedvén.
Ezenkívül a királyok időnkint számos más kiváltságos intézkedést tettek, egyfelől a város terheinek és kötelezettségeinek, másfelől jogainak megszabása, továbbá a népesség gyarapítása, a földművelés, ipar és kereskedés támogatása s a város külső tisztességének kitüntetése vagy megóvása tekintetében is.
Így 1378-ban I. Lajos király a város királyi adóját és hadi adóját állapította meg; elrendelvén egyszersmind, hogy az erdélyi vajda beszállás (descensus) czímén évenkint csupán egyszer követelhessen a várostól élelmiszereket, a bírságokat pedig az eddig szokott módon szedhesse.
Zsigmond király 1395-ben az erdélyi vajdákhoz intézett rendeletében világosan kimondotta, hogy a kolozsváriak, régi írásaik szerint, nem tartoznak az erdélyi részekben időnkint alakítandó királyi hadsereghez csatlakozni és ezzel együtt hadba szállni; majd 1405-ben ugyane régi szabadságuk megerősítése mellett hadi adójukat is újra megállapította. Később azonban a török háboruk és becsapások idejében a helyzet megváltozván, úgy látszik, a város hadi kötelezettsége tekintetében is változás állott be. 1493-ban II. Ulászló király az erdélyi vajdákkal, alvajdákkal, ispánokkal és alispánokkal szemben már a városnak abbeli kiváltságát védelmezte, hogy csupán 52 jól felszerelt lovast tartozzék az ellenség ellen a királyi hadseregbe küldeni és ne legyen köteles fejenként hadba szállni, csupán oly esetben, ha a török, pl. maga a török császár, nagyobb sereggel támadná meg az erdélyi részeket.
Ugyancsak I. Lajos király 1373-ban majd 1377-ben a város polgárainak abbeli kiváltságát erősítette meg, hogy az erdélyi püspök fenesi birtokán, illetve a kolozsmonostori apátság birtokain levő szőlleiktől ne fizessenek hegyvámot, hanem csak tizedet; Zsigmond király pedig 1409-ben, az «itteni népesség szaporodását és bőséges ellátását» czélozván, más királyi városok példájára a kolozsváriakat, bárhol legyenek is szőlleik, az ezektől járó kilenezed és hegyvám fizetése alól fölmentette.
A városnak «a népek sokaságával való díszítését» kívánta előmozdítani Nagy Lajos király is, abbeli, 1370-ben kelt engedélyével, hogy bármely «szabad állású» ember, jelesül minden jobbágy, a ki földesura iránt való tartozásait lerótta, e városba költözködhessék és itt megtelepedhessék. E kiváltságot 1478-ban Mátyás király is megismételte.
A földmívelés és bortermelés mellett azonban a város lakói ipari foglalkozást is űztek. A XV. század folyamán fölmerülő családnevek az iparosoknak már sokféle fajtáját mutatják. Ilyenekül vehetők az Ács, Aranyműves (1453.), Asztalgyártó (1457.) vagy Asztalos, Buzogányos, Fazekas, Fegyver, Festőné (Pictrix), Gyékényes, Halász, Hegedüs, Hustartó (1453.), Ijgyártó (1451.), Irhagyártó (1453.), Irhás (1439.), Iveges (1476.),. Kádár (1453.), Kerekes (1436.), Késgyártó (1453.), Kesztyűgyártó (1457.), Koszorós, Kovács, Kőfaragó (Lapicida), Kupás (1453.), Lakatgyártó (1457.) vagy Lakatos, Lepényes, Madarász, Mészáros, Meszes (1453.), Molnár (1450.), Nyerges, Nyilas, Nyirő, Olajos (1453.), Óragyártó (1470.), Pajzsgyártó, Pereczsütő, Rózsás (1453.), Sarkantyús (Kalkarista 1436.), Süveges„ Szabó, Szekeres, Szenes, Szénégető, Szíjgyártó (1453.), Szitás (1461.), Szőcs, Takács, Tapasztó, Tegezgyártó, Timár és Varga (1453.) nevek. De különösen a bőripar indul virágzásnak, már a XIV. század közepe táján. 1369-ben a város előljárósága a bőrkereskedés terén mutatkozó verseny tekintetében hoz szabályozó határozatokat. A különféle ipart űzők ekkor kezdenek már czéhekbe sorakozni. A XV. század elejétől a XVI. század elejéig e czéhek tekintélyes sorát állíthatjuk össze. Ilyenek: a mészáros (1422.), a lakatos (1462. 1467–8. 1475.), timár (1465. 1514.), sarkantyú-csináló (1471.), ötvös vagy aranyműves (1473. 1516.), szabó (1475.), kovács (1477.), takács (1479. 1507.), szűcs (1479. 1488. 1500.), kötélgyártó vagy kötélverő (1486. 1487.), kádár (1507.) és fazekas (1512.) czéhek, melyeknek tagjai aztán nemcsak itthon helyezték el készítményeiket, hanem részint maguk, részint kereskedők útján az ország és külföld piaczain és vásárain is. Zsigmond király már 1388-ban kifejezetten megerősíté a város kereskedőinek abbeli szabadságát, hogy az ország területén levő bármely országos vásárra mehessenek. Majd 1404-ben ugyanő, a közelmult zavaros időkben szenvedett romlásuk és pusztulásuk közepette is megőrzött hűségükért azt a kiváltságot adta a város polgárainak és népeinek, hogy árúczikkeikkel mindenüvé bátran mehessenek, nemcsak az országban, hanem azon kívül: Velenczébe, Ausztriába, Csehországba, Morvaországba, Lengyelországha és más országokba is, s mindenütt szabadon gyakorolhassák kereskedésüket, Buda város, sőt az egyházi és világi főurak ezzel ellenkező kiváltságait is érvénytelennek nyilvánítván mindaddig, míg utóbbiakkal e tekintetben ez ügyben tárgyalást nem tart. Mátyás király 1458-ban a városnak azt a, szintén régi kiváltságát újította meg, hogy ide senki se hozhasson be idegen bort; majd 1481-ben, hogy a városban úgy a háznál, mint a piaczon, úgy a kolozsváriak, mint idegenek is, szabadon adhassák el illetve vásárolhassák a királyi sókamarában vett sót.
Ily iparűző és kereskedő-városban korán látogatott heti és országos vásárok alakulnak; hiszen a középkori helységeket elsősorban vásáraik tették városokká. Mindazáltal Kolozsvár vásárkiváltságait csak a XVI. század elejéről ismerjük. II. Ulászló király 1506-ban Imre herczeg napjára és az 5-ik bőjti vasárnapra (Judica) országos vásár tartására, – 1514-ben pedig a fennálló csütörtöki heti vásárhoz még hétfőre is heti-vásár tartásra adott jogot a városnak.
Kereskedőinek azonban egyik legértékesebb kiváltsága a vámmentesség volt, melyet, mint láttuk, már I. Károly király megadott a város lakóinak, s a melyet utódai, egyes vámhelyekre vagy az ország összes vámhelyeire nézve, gyakran megújítottak és megerősítettek.
Szintén a város kereskedőinek vált hasznára, hogy királyaink pénzbeváltót és pénzverő-kamarát is állítottak fel benne. Előbbibe kellett pl. 1446-ban, a kormányzó rendeletére, szállítani Offenbánya és Zalatna városoknak, valamint a többi erdélyi bányavárosnak is az általok kibányászott aranyat és ezüstöt.
Végül a város hatalmának és tisztességének jelzésére szolgált I. Lajos királytól 1377-ben nyert abbeli kiváltsága, hogy ezután minden ügyeikben, különösen pedig peres és bírói ügyekben, más királyi városok példájára, saját, még pedig három tornyot ábrázoló pecséttel élhessenek. E kiváltságot 1405-ben, Buda székes főváros mintájára hivatkozva, Zsigmond király is megerősíté.
A városban élt szász és magyar családokról, más városokhoz viszonyítva meglehetős bő forrásaink vannak, a város levéltárában fenmaradt, s az Országos Levéltárba kebelezett nagyszámú oklevélben, melyek közül különösen a kolozsmonostori konvent jegyzőkönyveiben megőrzött néhány összeírás nevezetes. Legbővebb forrásunk azonban a kolozsvári unitárius főiskola könyvtárában az 1453-ik évből fenmaradt összeírás, mely a Kolozsvárott ez időben élt magyar polgárok név-lajstromát és az általok fizetett városi adó feljegyzését foglalja magában. (Kiadta Szabó Károly a Tört. Tár. 1882. évfolyamában és ismertette ugyanő a Századok ugyanez évfolyamának 71. lapján.) Mindezekből a XIV. század elejétől kezdve, a XVI. század elejéig (mellőzve mindazáltal az egyszerű kereszt-neveket és a latin alakban fenmaradt neveket, minők pl. Balneator azaz Ferdős vagy Fördős, Funifex azaz Kötélverő, Lapicida azaz Kőfaragó, Longus azaz Hosszú, Pellifex azaz Szűcs, Pictrix azaz Festőnő, Kalkarista azaz Sarkantyús, Ungarus vagy Hungarus azaz Magyar) időrendben illetve ezen belül betűrendben a következő névsor állítható össze: Gilniczer (Gilnicer. 1308.), S(ch)liger (Sliger. 1308.), Székely vagy Széköly (Zekel. 1352., 1453., 1480. Zekul. 1377.), Klesel (Clesel. 1369.), Bakáni (Bakani. 1372.), Hazins(ch)art (Hazinschart, Hazinschort. 1373. Hossonsarch, Hassonsarch. 1377–8.), Brestel vagy Brustel (Brustul. 1377. Brestel. 1391. Brevseul. 1391. Brustel. 1450.), Hencz (1385., 1451.), Csemete (Chemethe. 1392.), Kolozsvári (de Clwswar. 1392. Koloswary. 1453.), Kovács (bizonyára több család. Faber. 1392., 1453. Kowach. 1453., 1488: Kowatsch. 1491.), Német (Nemeth. 1392., 1453.), Seidel (Seydel. 1392.), Bogár (Bogar. 1393.), Nunne (1397.), Káplán (Kapplan. 1402.), Baumann (1402.), Wember (1402.), Mön, Men vagy Mün (Mwn. 1404., 1405., 1408., 1415., 1450. Men. 1413. Mewen. 1438.). Polkis(ch)er vagy Pulkis(ch)er, Bolkis(ch)er, Bulkis(ch)er (Polkischer. 1405. Pulkisscher. 1405. Bulkisser. 1408. Belkosar. 1457. Bolkyscher. 1478. Bolkozar. 1499.), Baumann (1408.), Pajer (Payer. 1408.), Széki (de Zeek. 1408.), Tolna (1409.), Fejér (Feyer. 1414., 1458., 1469. Albus. 1449. Feyer, Fejer. 1453.), Sertő (Serthew. 1414., 1453.) Rücs vagy Rücsk? (Rwchk. 1414 körül. Rewch. 1460. Rwtsch. 1478.), Keusel (Kewsel, Keusel. 1419.), Bölcsin vagy Böl(i)csén (Bulichen. 1422. Bewlhen. 1457. Bulchyn, Bwlchyn. 1460.), Hon vagy Han (Hun. 1422. Hon. 1458., 1460., 1488., 1493., 1499. Han. 1491. Chon. 1492.), Krausz vagy Grausz (Craws. 1422., Graws. 1454.), Rosenlacher (1422.), Detreh (1429., 1457.), Kamarási (Kamarasy. 1429.), Retier vagy Ritier? (Rychyer?, Rethyer. 1429.), Rodolf (Rodolph. 1429.), Scheffel (Seffel. 1430.), Bácsi (Bachy. 1436., 1453., 1500.), Deák vagy Diák (Literatus. 1436., 1453. Deak. 1457., 1488. Dyag. 1473.), Gradicz (Gradic. 1436. Gradych. 1441.), Jó (1436., 1453.), Kerekes (1436., 1453., 1488.), Ketél vagy Kötél (Ketel. 1436. Kethel, Kewthel. 1488.), Lajos (Layws. 1436. Layos. 1457.), Magyari (Magyary. 1436., 1453., 1488. Magiary. 1453. Magari. 1453.), Monostori (Monostory. 1436., 1453.), Suna (1436.), Szabó (bizonyára több család. Zabo. 1436., 1453., 1474., 1488. Sartor. 1453. Sabo. 1453. Szabo. 1458., 1478.), Szász (Zaaz. 1436., 1453., 1469., 1472.), Takács (Takach. 1436. Thakach. 1453. Textor. 1457.), Varga (Warga. 1436., 1453., 1488. Sutor. 1457.), Virág (Wyrag. 1436.), Czenner (Zenner. 1438.), Greben vagy Grep? (Greben. 1438. Greph. 1438.), Kutos (Kuthus. 1438.), Pajor (Payor. 1438.), Tordai (Thorday. 1438., 1453. de Torda. 1491.), Gécz (Gech. 1439. Geech. 1439., 1457. Gecz. 1451.), Irhás (Irhas. 1439.), S(ch)leifer vagy S(ch)leffer (Slepfer. 1439. Slefer. 1453., 1454., 1457. Schleffer. 1459. Sleffer. 1460.), Springaus (Springawz. 1439.), Jegenyés (Jegenes. 1440.), Kenter (Kenther. 1440.), Kermezer, Kirmezer vagy Kurmazer (Kermezer. 1440. Kwrmasser. 1459. Kyrmeser. 1479., 1500. Kewrmeser, Kermeser. 1500.), Kis (bizonyára több család. Kis. 1440. Kys. 1453., 1488. Parvus. 1453. Kws. 1491.), Kolb (Kolb. 1444. körül., 1457. Colb. 1475.) Ladnar vagy Ladner (Ladnar. 1440.), Méhfi (Mehfi. 1444 körül.), Menszáros, vagy Mészáros (Menzaros. 1444. Carnifex. 1451. Mezaros. 1453.), Román (Roman. 1440.), Czompol (Zompol. 1441., 1453., 1460. Zompel. 1449. Czompel. 1451. Chompol. 1451. Zompol. 1460. Sompol. 1469. Czompol. 1525.), Pohárnok vagy Pahárnak (1441., 1453.), Téti (Thethi. 1441.), Csapai (Chapai. 1442.), S(ch)enkel (Senkel. 1442.), Bertram, Bertalam vagy Bertalan (Bertram. 1448., 1458. Berthalan. 1457. Berthrem. 1460. Berthalam. 1469.), Hosszúmezei (de Hwzywmesew. 1448. Hozywmezey. 1451. de Longo Campo. 1460. Hozzwmezey. 1466.), Hunyadi (de Hwnyad. 1449. Hwnyadi, Hwnyady. 1453.), Zefmacher (1449.), Sontag (Zwntag. 1449.), Borsai (Borsay. 1450., 1453.), Forgács (Forgach. 1450.), Franczius (Francius), Körpéni (Kewrpeni), Lendvai (Lenduay), Springer (1450.), Vég (Weg. 1450. Wegh. 1453., 1488. Weegh. 1453.), Molnár (Molendinator. 1450. körül. Molnar. 1453., 1488.), Balog (Balogh. 1451., 1459. Balog. 1453., 1454., 1460.), Böllyén (Bewllyen. 1451.) I(j)gyártó (Arcupar. 1451., 1453. Igyartho, Igyarto, Kys Igyarto, Balistator. 1453.), Kismester (Kysmester. 1451. Kysmesther. 1457., 1460.), Pazar (1451.), Tollas (Thollas. 1452., 1453), Álcs (Alch), Aran, Aszalós (Azzalos. 1453.), Asztalgyártó (Mensator. 1453. Asthalgyartho. 1457.), Bakóczi (Bachochi, Bachochy), Bakolcz (Bakolch. 1453.), Banka (1453.,1457.), Bán(y)abiki (Banabyky), Baranyai (Baranyay), Barta (Bartha), Bede, Beke, Bíró (Villicus, Byro, Biro), Bolgár (Bolgar), Boros, Buzás (Bwzas), Buzogános (Bwzoganus), Csákán (Chakan), Csere (Czere, Chere: 1453.), Csergő vagy Csörgő (Chergew. 1453., 1458. Chewrgew. 1466.), Csiszár (Chyzar. 1453., 1457., 1477., 1488. Czyssar. 1473. Czisar. 1492.), Csoronk (Choronk), Csukás (Chwkas), Czetel (Czethel, Chethel), Czinka (Czynka, Cynka), Czobori vagy Zobori (Zobori), Dali (Daly), Damjáni (Damiani, Damiany), Danka (1453.), Dávid, Davidis (Dauit, Dauidis. 1453. Dauid. 1453.,1483.), Demeterfi (Demeterfy), Dési (Desy), Desler, Dobó (Dobo), Egeresi (Egeresy), Egri, Egyedfi vagy Egyedi (Egyedfy, Egidy. 1453.), Engel (Enghel. 1453. Engel. 1460.), Erdélyi (Erdeli, Erdely. 1453.), Fábiáni vagy Fábián (Fabiani, Fabiany. 1453. Fabyan. 1457.), Farkas (1453.), Fazakas (1453., 1457.), Fegyver (Fegwer. 1453.), Fekete (Niger, Fekete. 1453. Fekethe. 1453., 1466., 1488. Feketh. 1453.), Filke (Fylke. 1453.), Finta (Fyntha. 1453., 1457.), Fitő vagy Fütő (Fythew), Fodor, Fodorházi (Fodorhazy), Forontatlan (Foronthathlan), Frank, Gáspár (Caspar, Gaspar), Gébárt (Gebarth), Geréb (Gereb. 1453.), Gertler (Gerthler. 1453., 1457.), Gógán (Gogan), Gorbai (Gorbay), Grosz (Groz. 1453.), Gyalai (Gyalay, Gyaliay. 1453. Gyalai. 1466.), Gyalu (Gyalow), Gyékényes (Gyekenyes 1453.), Györ(gy)fi (Gergfy, Gorgfy, Gewrfy. 1453. Gewrgfi. 1466.), Gyulai (Gwlay, Gywlay), Hada (1453.), Halász (Halaz. 1453., 1457., 1488.), Hasznosi (Haznosy), Havaselvi (Hawaselwy), Hegedes, Hegyes (Hegyes, Heges), Hegyi (Hegy), Heng (Heng, Hengh. 1453.), Henne(n)g vagy Henning (Heneg, Hengnegh. 1453. Hewning. 1459.), Hertel (Herthel, Hertel), Himkó (Hymko), Horvát (Horwath), Hós (Hoos, Hos), Hosvai (Hosvay. 1463.), Hústartó. (Hwstartho. 1453.), Irhagyártó (Irhagyartho. 1453., 1461.), Istvánfi (Istwanfy. 1453.), Iveges vagy Eveges (Wytripar, Witripar. 1453. Iweges. 1476., 1488. Eweges. 1488.), Izsák (Isaak), Jakabfi (Jacabfy), Jankó (Janko), Jóföldi (Jofeldy), Kácsi (Kachy. 1453.), Kádár (Kadar. 1453., 1455., 1488., 1502., Doleator. 1491.), Kalmár (Kalmar), Kályáni (Kallyany), Kántor (Cantor), Kappan, Kapusi (Kapusy), Károlyi (Karoly), Katana (Kathana), Kecseti (Kechety), Kecskés (Kechkes), Kémeri (Kemery), Kencses (Kenches), Kendi (Kendy), Kepi (Kepy), Kerál (Keral), Keresztély (Keresthel), Késgyártó (Keesgyartho), Kol, Kolcsár (Kolchar), Kolond, Kompesch, Korpádi (Korpady. 1453.), Koszorós (Kozoros. 1453., 1488.), Kövér (Keuer. 1453. Kewer. 1453., 1457.), Kövesdi, (Kewesdy, Keuesdy. 1453.), Kun (Kwn. 1453., 1471. Kun. 1479.), Kuncz (Kwnch. 1453., 1457.), Kupás (Kwpas), Lakatgyártó (Serator. 1453. Lakathgyartho. 1457.), Lepényes (Lepenies, Lepenyes. 1463.), Loh (1453., 1460., 1468.), Lövő (Lewew, Lewe. 1453. Leuew. 1457.), Lugas, Madarász (Madraz), Majos (Mayos), Máté (Mathe), Mérai (Meray), Meszes (Mezes), Meter (1453.), Mezei (Campensis. 1453. Mezey. 1501.), Mondvai vagy Moldvai (Mondvay, Moldvay. 1453.), Nagy (bizonyára több család. Magnus. 1453., 1466. Naagh. 1453. Nagh. 1488. Nadg. 1491.), Nagylábó (Naglabo, Naaghlabo), Nemes (1453.), Nyerges (Nyerges. 1453., 1488. Nerges. 1453.), Nyilas (Nylas. 1453., 1455. Nylas, Nylasch. 1491.), Nyírő (Nyrew. 1453., 1488.), Oláh (Olah. 1453.), Olajos vagy Olajas (Olajus, Olaus. 1453. Olayas. 1457.), Olasz. (Olaz. 1453. Italicus. 1470.), Ozvai (Ozway), Ördekelő (Ewrdekelew. 1453.), Ötvös (Ethwes. 1453., 1488. Aurifaber. 1453. Ewthwes. 1525. Ewthwews. 1526.), Paj(z)sgyártó (Paysgyartho), Pálfi (Palfy, Paulfy), Pásztor (Pazthor), Pázmán (Pazman), Pénzverő (Penzwerew), Pereczsütő (Perechauthev, Pereczsythew. 1453.), Peterdi (Peterdy, Peterddi, Peterdj. 1453. Petherdy. 1488.), Pócs (Pooch, Poocz. 1453.), Polgár (Polgar. 1453., 1457.), Polz, Pongrácz (Pongracz), Remete (Remethe, Remete), Rózsás (Rosas. 1453.), Rődi (Rewdy. 1453., 1457. Rewdj, Redy. 1453.), Sárdi (Sardy), Sárhajó (Sarhayow), Sánta (Santha, Santa), Sark vagy Sarkó (Sark, Sarko), Sárvári (Sarwary), Sasur (Saswr), S(ch)il (Sil. 1453.), S(ch)mitin (Smythyn. 1453. Smithin. 1475.), S(ch)uf (Swf), Segges (1453.), Seres (1453., 1458.), Siveges vagy Süveges (Syweges. 1453., 1468. Syueges. 1466.), Somogyi (Somogy), Sós (Soos, Sos), Stol, Suki (Swky), Szakács (Zakach), Szakai (Zakai, Zakay), Szaukor (Zawkor), Szegedi (Zegedy. 1453.), Szekeres (Zekeres. 1453., 1457., 1488.), Széki (Zeky), Szél (Zel, Zeel), Szenes (Zenes), Szénégető (Zenegethew), Szengyeli (de Zengyel), Szentkerályi (Zenkeraly), Szíjgyártó (Zywgyartho. 1453.), Szilágyi (Zylagy. 1453., 1457., 1488.), Szilvási (Sylwasy, Sylvasy), Szindi vagy Szendi (Zyndy, Zendy), Szita (Zytha: 1453.), Sőcs vagy Szécs (Zewch. 1453., 1460. Zeech. 1460. Zeesth. 1467–68. Zetsch. 1473.), Szőke (Zewke), Szökörnyés (Zewkewrnyes. 1453.), Szucsáki (Chwczaky, Zwchaky. 1453. Zuchaky. 1466.), Tapasztó (Tapasto), Tar (Thaar, Thar. 1453.), Tatár (Thathar. 1453., 1488.), Tegez (Thegez. 1453., 1457. Tegez. 1453. Theges. 1461.), Temesvári (Themeswari, Themeswary), Teremesi (Theremesy), Tiburczi (Thyburztzy, Tyburczy), Timár (Thimar, Timar, Thymar), Tives (Thyues), Torkos (Thurcus, Turcus. 1453.), Tót (Thoth. 1453., 1457.), Török (Twrek, Twrck), Urbán vagy Urbáni (Urban, Wrbany. 1453.), Vajda (Wayda, Waida. 1453.. 1472.), Vak (Wak), Valkai (Walkay), Vámos (Wamos), Vásárhelyi (de Wasarhel. 1453.), Veres vagy Vörös (Rufus. 1453., 1478. Wewres. 1488.), Vermes(ch)er (Wermeser. 1453., 1457.), Vingárti (Wyngarthy), Vitéz (Wytez), Zován(y)i (Zowany. 1453.), Herman (1454., 1457., 1459.), Orbán (Orban. 1454.), S(ch)leuni(n)g (Slewnyng. 1454. Slewnig. 1418.), Stelczen (Sthelchen. 1454.), Gőde (Gewde, Geude. 1455.), Tamási (Thamasy, Tamasi. 1455. Thamasi. 1492.), Zurja (Zwrya, Zurya. 1455.), Dobos (1456.). Angeli, Badai (Baday), Behár (Bechar), Bérsütő (Bersythew), Brassai (Brassay), Bru (Brw), Csitneki (Chythneky), Estál (Esthal), Fejérdi (Feyerdy), Fenesi (Fenesy), Fridel, Gemeri (Gemery), Gersi (Gersy), Gutkent (Gwthkenth), Hamar, Hás (Haas. 1457.), Hausel vagy Hauselt (Hawsel. 1437. Hawselth. 1460.) Helebrant (Helebranth. 1457. Helybranth. 1502.), Hentel (Henthel), Kekény (Keken), Kertvéles (Kerthweles), Kesztyűgyártó (Kezthwgyartho), Kinaz (Kynaz. 1457.), Korlát (Korlath), Kucsi (Kwchy), Lakatgyártó (Lakathgyartho), Ludvig (Ludwig), Makranczi (Makrancy), Merten (Merthen), Misnar (Myznar), Neremberga, Nőr (Newr), Nyul (Nywl), Pánczél (Panczel), Rákos (Rakos. 1457.), S(ch)prenges (Sprenges. 1457., 1412.), Soltész (Solthes), Szajkó (Zayko), Szakálos (Zakalus), Szalonnás (Zalonnas), Szászvárosi (Zaazwarassy), Szent (Zenth), Szőlős (Zewlews), Teles (Theles), Vadalma (Wadalma), Vinczel (1457.), Herczeg (1459., 1466.), Mátyás (Matyas. 1459.), Enyedi (de Enyedino, de Enyed), Frőlich (Frewlich), Tánczmester (Tanczmesther), Wajsz (Wayz. 1460.), Báder (Bader. 1461.). Czikker (Czikker. 1461. Czykker, Czycker. 1491.), Györgyfalvai (Gergfalway), Peutler (Pewthler), Szitás (Zythas. 1461.), Budai (Buday. 1466.), Koch (Koch. 1466., 1477. Koh. 1488. Coch. 1489.), Miklósi (Miklosy. 1466. Miclossy. 1473.), Szécs vagy Szécsi (Zechy. 1466., 1473. Seechz. 1475. Zech. 1488.), Prokop (1469.), Schwarcz (Swarcz. 1469.), Óragyártó (Oragyartho. 1470.), Lukácsi (Lukachy. 1471.), Csekerei (Chekereg), Forst (Forsth), Leutwein (Leathweyn. 1472.), Szegén vagy Szegin (Zegen. 1472., 1473., 1477. Zegin. 1413. Sigin. 1491.), Broda, Golds(ch)mit (Goltsmit), Klein (Cleyn. 1473.), Lampricht (1473., 1475.), Márkos vagy Márkus (Marcus. 1473. Marchus. 1477. Markos. 1484. Markws. 1488.), Sattler (1473.), S(ch)orel vagy S(ch)őröl (Schorel. 1473., 1477., 1491. Sewrel, Sewrewl. 1488.), Porkoláb (Porkolab. 1476. Porkwlab. 1491.), B(e)lénesi vagy Belénisi (Blenesy. 1477. Belenischi. 1492.), Buda (Buda. 1477. Bwda. 1488.), Fans(ch)mit (Phansmit. 1477.), Kifferbart vagy Küfferbart (Kyfferbart. 1477. Kwferbarth. 1491.), Szatmári (Zathmary. 1477.), Czekel vagy Czik(k)el (Czekel. 1478. Zykkel. 1488.), Poppart (Popparth. 1478.), Bart (Barth), Benedek (1419.), Czips(z)er (Czypser. 1479., 1500.), Helner (1479.), Jegendorfer vagy Gegendorfer (Jegendorfer, Jegendorffer. 1479. Gegendorfer. 1491.), Kim, Salczer (Salzer, Salczer. 1479.), Ungrischer (Wngryscher. 1479., 1500.), Weber (1479.), Bartafi (Barthafy. 1480., 1488., 1491. Barthaffi. 1488.), Tabó (? Thabo. 1487.), Szondi (Zondy. 1487.), Andok (1488., 1497.), Berken(y)es (Berkenes), Boldis (Boldys), Bölénes (Bewlenes), Czobor (Zobor. 1488.), Eppel vagy Heppel (1488., 1491., 1499.), György vagy Györgyi (Gewrgy), Hagyo, Kal(l)ós (Kalos), Keus(ch)folbarth (Keusfolbarth), Koppáni (Koppany), Korcsolyás (Korcholyas), Leppel, Mikola (Mykola), Porkoláb másként Asszu (Porkolab alias Azzyw), Regendorf (Regendorph. 1488.), Régeni (Regeny. 1488. Regeni. 1492.), Rigó (Rygo), Tegezgyártó (Thegezgyartho. 1488.), Teremi (Theremy. 1488. Teremi. 1493.), Seiler (Sewler. 1488. körül), Hannus(ch)el (Hannwssel), Petri (Pethri), Scherl (Scheerl. 1489.), Fürst, Kobach, Reiner (1491.), Ris(ch)?, Ris(ch)eg ? (Ris. 1491. Riseg. 1492.), Roth (1491.), Kevél (Keuel. 1492.), Tröscher (1492.), Hannofi (Hannofy. 1493.), Feltóti (Felthothy. 1494.), Kautusch (Kawtusch, Kautusch. 1496.), Harangozó (Harangozo. 1497.), Hoffgreb (1499.), Veimer (Weymer. 1503.), Csáni (Chany), Pél (Peel) és Szán. (Zan. 1510.)
A városnak mintegy magva, legrégibb része, é.-k. zugában a Kis-Szamos felé elterült, úgynevezett Óvár, melyet a XV. században már gyakran emlegetnek e néven, a polgároknak itteni telkeivel és házaival együtt. Ettől kelet és dél felé terült el a XV. század eleje óta a kőfalakkal körülvett belső s azon túl a külső város. A belső város szélső részei vagy pontjai, észak-kelet felé a különféle Szappan utczák, nagyjából a Kis-Szamosig: dél-keleten a minoriták temploma, mely ma a reformátusoké, a Farkas utcza végén; dél-nyugaton a Torda, Fogoly, Buza és Szén utczák. Az Óvárt és a kerített város piaczát ez időtájt, úgy látszik, inkább szászok lakták; a mi abból is következtethető, hogy a fentebb említett 1453. éri adóösszeírásban a város e részéből magyart nem sorolnak föl.
Egyházi épületei közül legnevezetesebb a város közepén állott Szent- Mihály főangyal tiszteletére épült, a Fő-téren ma is meglevő parochialis egyház, Szent-Katalinnak, Keresztelő-Szent-Jánosnak, Minden-Szenteknek, Szent-Lászlónak és Krisztus szent testének szentelt oltáraival. Plébánosa már 1355-ben egy erdélyi (gyula-fejérvári) kanonok. V. László király 1453-ban akkori plébánosát házi káplánjává nevezte ki és kiváltságokban részesíté. Ezzel az inkább szász jellegű egyházzal szemben, – mely szász módra már a XV. században külön erősséggel volt körülvéve és azért Szent-Mihály (főangyal) vára nevet is viselt – a magyar város Szent-Péter utczájában épült, már a XIV. században fennállott, Szent-Péter és Pál apostolok tiszteletére szentelt parochiális egyház a «magyar nemzet öszszeségéé» volt. Ugyancsak a kőfalakon belül, az Óvár területén (a mai Karolina-téren, a Barát- és Kornis-utcza közt) a Boldogságos Szűz és Szent-Antal tiszteletére szentelt, Hunyadi János által építtetett domonkos kolostor (jelenleg a Ferencz-rendieké): a Farkas-utczában pedig a minoritáknak Mátyás király által építtetett és II. Ulászló király korában befejezett kolostora állott. Ezenkívül sokat emlegetik a Szent-Egyedről nevezett apácza-kolostort is, mely a városon kívül a szőllő-hegy vidékén (a mai fellegvári oldalban, a Kőmálalja-utcza és az Erzsébet-út sarkán) feküdt. Ugyane tájon (egy 1572. évi okirat szerint a «Híd-utcza» nevű külvárosban, egy 1628. évi szerződés szerint pedig a város «hídelvi» külvárosában) állott a Szent-Erzsébetről nevezett szegényház és kórház is, a falakon kívül; valamint a Szent-Lélekről nevezett szegényház és egyház is. Végül a XVI. század 20-as éveiben a Boldogságos Szűz tiszteletére épült Rakonád másként Czompol-kápolnája nevű kápolnát emlegetik, mint a mely ugyancsak a városon kívül épült és bizonyára a Kolozsváron ekkor élt Czompol családról vette nevét.
Utczái közül a középkorból a következők ismeretesek: Híd-utcza, újabban is Híd-utcza, legújabban Wesselényi Miklós-utcza; Szent-Péter-utcza, mely azonos a Magyar-utczával, sőt úgy látszik a Hosszú-utczával is; Magyar-utcza, újabban Bel-Magyar-utcza, mely legújabban Kossuth Lajos- utcza és Kül-Magyar-utcza; Közép-utcza újabban Bel-Közép- és Kül-Közép-utcza, utóbbi legújabban Deák Ferencz-utcza; Király-uteza, ma is Királp-utcza; Farkas-utcza, ma is Farkas-uteza; Torda-utcza; Szeben-utcza, mely e néven ma nincs meg, de úgy látszik a mai Torda-utcza egy részét nevezték így, melyen át az út Torda illetőleg Szeben felé visz; Széna-utcza, újabban Szén-utcza, legújabban Trefort-utcza; Kismester-utcza, ma is Kismester-utcza; Monostor-utcza, újabban Bel-Monostor, legújabban Unio-utcza, folytatása a Monostori-út, aztán a Kül-Monostor-utcza; végül Fazokas-uteza, mely e néven ma nincs meg.
1489-ben egy óriási tűzvész következtében a város nagy része leégett «a parochiális egyházzal együtt». A gyujtogatással nemes szamosfalvi Mikola Ferenczet gyanusították. (L. e vármegyében a szamosfalvi Mikola családnál.)
A város területén illetve határában levő halas-tavakat, a Szamoson álló gabona-, timár- és szövő-malmokat, továbbá a szőlőket, pl. a Kőmál és Tusokmál nevű szőlő-hegyet, több ízben emlegetik az oklevelek.
Határát 1366-ban, I. Lajos királynak a város kérésére kiadott rendeletére, Györgyfalva felé járták meg, mely alkalommal a Felekbércz nevü hegyet, az Ohtun (azaz Ajton) majd a Györgyfalva és Pata felé vezető utat, a Felekpatakát és Határpatakát, a Szopor-bércz (Zupur berch) nevű hegyet Szamosfalva felé, a Hegyeshalom nevű dombot, a Csereberkét, a Boglyástó nevű halastavat, az Erőspatakfő nevű helyet, végül (Györgyfalva és Dezmér között) a Sóskutat említik határ-helyekül 1368-ban ugyancsak I. Lajos király rendeletére a Gerendiek birtokában levő Bán(y)abike vagy Bán(y)abiki helység felé állapítják meg egy vitás földterület határát, a mikor is Rőd helységen kívül a Bán(y)abiki és Kolozsvár közt, azután pedig a Kolozsvár felől Jára felé vezető nagy-utat sorolják föl. A város egész határát, ugyancsak a város polgárainak kérésére, 1377-ben járatta meg s foglaltatta írásba I. Lajos király. E határleírásban a város körül mintegy körben haladva, egyebek közt a következő főbb határpontok fordulnak elő, ú. m. Flekhegy azaz Felekhegy, melynél az egész határ kezdődik; azután a Gerendiek Bán(y)abik nevű birtoka; Rőd helység és az innen Kolozsvár felé vezető út; Györgyfalva; az Ahton (Ajtony helységből Kolozsvár felé vezető út; az említett Flekhegyről Szamosfalva felé, aztán a Pata-helység felől Kolozsvár felé vezető út; a Vásárrév (Wasarrew) másként Sóspatak nevű patak, mely Kolozsvár város halastavából ömlik ki; a Kolozsvárról Szamosfalva felé vezető nagy ország-út; egy darabig a Szamos folyóban, majd a Szamoson áthaladva egy szőlő-hegy; azután egy Bóczteleke-pataka nevű nagy árok; a Kolozsvárról e város «Tarcsaháza másként Ondóteleke» nevű birtoka felé vezető út; a szent-miklósi nemesek birtoka; a Szamos mentén egy határ-hely, «melylyel szemben a Szamos másik partján» a kolozsmonostori apátság földjén, a B. Szűz tiszteletére szentelt kápolna áll s mely a város határát a szent-miklósi határtól elválasztja; innen a Szamos mentén lefelé menve az a határhely, mely az említett «Tarcsaháza másként Ondóteleke» birtokot a suki nemesek birtokaitól elválasztja; azután a néhai Simon bán fiának Jánosnak «Fej(é)rd» nevű birtoka; egy Tölgyespatak nevű árok; a kolozsmonostori apátság Kajántó nevű birtoka; azután Papfalva; Andornokmál és Kőbánya hegyek; a kolozsmonostori apátság birtokai: Bács és Monostor, melyeknek határában a Papfalva-pataka, a Nádas-folyó, a Bácsból Monostor felé vezető nagy ország-út s a Szamos vize említtetik, továbbá az a hely, a hol az akasztófa áll, két oszloppal, melyek egyike Kolozsváré, másika Monostoré; az e tájon elterülő szőlők; végül, a honnan kiindultunk, Bán(y)abik helység határa Monostor felé.
Az e határ-járások alkalmával említett utakon kívül észak felé még (1343 körül) a Gyós-Macskás illetve József-Macskás felől e városba, továbbá az innen Jára felé (1350 körül) s a Bánffy-Hunyadra illetve Amásra (1377., 1391.) vezető utakat említik az oklevelek. Ez utak közül legnevezetesebb a Bánffy-Hunyad illetve Magyarország felől jövő nagy ország-út, melynek folytatása d.-k. felé Torda városba és innen még beljebb vezetett.
Az erdélyi vajdák és alvajdák kimutathatólag már a XIV. században gyakran jártak és tartózkodtak e városban; még inkább a XV. század folyamán s különösen annak második felében és vége felé, a mikor Magyar-Balázs (1473., 1474.), Bátori István (1480–1489.), Losonczi László és bélteki Drágfi Bertalan (1493–1496.) s Szentgyörgyi Péter (1498–1509.) huzamosan itt tartják széküket. Olykor, pl. 1473. január havában (Magyar Balázs akkori vajda) az erdély-részi közgyüléseket is itt tartották.
(1275., 1313: Gyulafeh. kápt. házi llt. lad. 5. n. 605., 619., 699., 1280: Zimmermann-Werner. Urkundenbuoh. I. 163., 1282: Gpulafeh. kápt. házi llt. lad. 1. n. 12., 1291: U. o. lad. 5. n. 611., 1297: Dl. 28708., 28710., 37207., 1308: Dl. 36403. pag. 8. num. 5., 1313: Tört. Tár. 1892. 503. l., 1315: gr. Teleki cs. oklt. I. 36., 1324: Dl. 2256. és Zimmermann-Werner. Urkundenbuch. I. 388., Fejér VIII. 6. 85. és 2. 589., 1325–1336: Dl. 2256. és Zimmermann-Werner. Urkundenbuch. I. 390., 480., 1326: Dl. 28719., 1341: Dl. 30640., 1343 körül: Dl. 27272., 1350 körül: Dl. 28906., 1355: Dl. 31097. és Anjouk. okmt. VI. 343., 1360: Dl. 37079., 1364: gr. Teleki cs. oklt. I. 137., 1366: Dl. 30691., 28742., 1367: gr. Teleki cs. oklt. I. 150., 1366–1367: Kállai cs. llt., 1370: Dl. 27431., 1371: Dl. 29175., 1377–1473: Dl. 28751., 1378–1386: Dl. 36407. pag. 120. num. 3., 1380: Dl. 28756. 1391: Dl. 28758., 7686., 1392: Dl. 26991., 31114., 26990., 1393: Károlyi oklt. I. 461., 1398: Dl. 26873., 1407: gr. Teleki cs. oklt. I. 320., 321., 1409: Dl. 27148., 1412: Dl. 36403. pag. 9. num. 5., 1413: Dl. 36403. pag. 8. num. 1. pag. 9. num. 2., 1414: Dl. 36403. pag. 8. num. 6., 1414 körül: Dl. 27000., 1415: Dl. 28780., 29228., 1417: Dl. 28787., 1419: Dl. 28794., 1424: Dl. 29072., 29073., 1425: Dl. 36405. pag. 376. num. 1., 1429: Dl. 26774., 28199., 28807., 28808., 26774., 1430: Dl. 28810., 1431: Dl. 28816., 1433: Dl. 28817., 28973., 1435: Dl. 36897., 1436: Dl. 36404. pag. 98., 1438: Dl. 36390. pag. 3. num. 1. num. 2. num. 3. Dl. 36390. pag. 5. num. 1. pag. 2. num. 1., 1439: Dl. 26885., Dl. 36390. pag. 25. num. 2. num. 3. pag. 22. num. 1. pag. 17. num. 5. pag. 11. num. 1. num. 2. num. 3. pag. 10. num. 4. pag. 27, num. 1., 1440: Dl. 36390. pag. 38. num. 2. pag. 39. num. 3. pag. 48. num. 1., 1441: Dl. 27474., 36899., 36390. pag. 67. num. 2. pag. 86. num. l., Dl. 36406. pag. 7. num. 2. pag. 5. num. 1., 1442: Dl. 27163., 26782. Dl. 36390. pag. 96. num. 1. pag. 97. num. 1., 1443: Dl. 36406, pag. 10. num. 3., 1444: Dl. 36406. pag. 20. num. 2., 1448: Dl. 28985., 1449: Dl. 36391. pag. 92. num. 3. num. 4. pag. 99. num. 1., 1450: Dl. 36391. pag. 105. num. 1. Dl. 36406. pag. 43. num. 2. Dl. 36407. pag. 87. num. 2. pag. 91. num. 2. pag. 95. num. 3. pag. 101. num. 2., 1450 körül: Dl. 36403. pag. 159. num. 1., 1451: Dl. 36403. pag. 46. num. 4. pag. 50. num. 1. pag. 57. pag. 58. num. 2. pag. 59. num. 4. pag. 63. num. 1. pag. 64. num. 2. Dl. 36406. pag. 50. num. 1., 1452: Dl. 27027., Dl. 36403. pag. 74. num. 3. és Hunyadiak kora. X. 341., 1453: Dl. 30316., 26890., 28258. Dl. 36403. pag. 86. num. 1. pag. 90. num. 4. Dl. 36407. pag. 58., 1454: Dl. 36407. pag. 61. num. 4. pag. 44. num. 2. pag. 50. num. 4. pag. 56. num. 2., 1455: Dl. 36407. pag. 66. num. 1. pag. 60. num. 3. pag. 63. num. 1., 1456: Dl. 36403. pag. 30. num. 3., 1457: Dl. 36405. pag. 8., 1458: Dl. 36392. pag. 26. num. 1. pag. 30. num. 1., 1459: Dl. 36392. pag. 66. num. 1. num. 2., 1460: Dl. 36392. pag. 72. pag. 75. num. 3. pag. 80. num. 3. pag. 92, num. 1. pag. 98. num. 3. num. 4. pag. 99. num. 1. pag. 100. num. 1. pag. 101. num. 3. num. 4. Dl. 28847., 28848., 1461: Dl. 36392. pag. 143. num. 3. pag. 102. 1. num. 2. pag. 102. m. num. 3. pag. 116. num. 3. Dl. 15626. Erd. Muz. llt., 1462: U. o., 1462 körül: Dl. 29050., 1463: Dl. 28994., 1464: Dl. 37167., 1466: Dl. 29082., 31170., 36393. pag. 3. num. 2., 1467: Dl. 36393. pag. 14. num. 2. pag. 23. num. 2., 1468: Dl. 36393. pag. 44. num. 3. pag. 48. num. 3. Hunyadiak kora Xl. 304., 1469: Dl. 36393. pag. 137. num. 1. pag. 142. num. 2. gr. Teleki cs. oklt. II. 99. Akad. oklt. X. köt. Hunyadiak kora. XI. 367., 1470: Dl. 36392. pag. 146. num. 1. Dl. 36393. pag. 66. num. 2. Dl. 36394. pag. 27. num. 1. pag. 37. num. 2., 1471: Dl. 36393. pag. 94. num. 1. pag. 96. num. 1. pag. 101. num. 2., 1472: Dl. 27515., 29083., 1473: Dl. 28630., 27052., 28309., 28307., 28418., 28419., 28862., 26906. Dl. 36393. pag. 123. num. 3. és Erd. Muz. llt., 1474: Dl. 28420.,, 27199., 27200. Dl. 36403. pag. 104. num. 1., 1475: Dl. 28312. Erd. Muz. llt. és gr. Teleki cs. oklt. II. 121. l., 1476: Dl. 27059. és gr. Teleki cs. oklt. II. 130. Hunyadiak kora. XI. 573., 1477: Dl. 36403. pag. 130. num. 1., 1478: Dl. 26428., 27364., 26911., 27208., 29085. gr. Teleki cs. oklt. II. 132., 134., 1479: Dl. 36395. pag. 10. num. 1. Dl. 26806. Dl. 36405. pag. 64. num. 1. és Erd. Muz. llt., 1480: Dl. 26913., 26914. Dl. 36395. pag. 23. num. 1. pag. 25. num. 2. és Erd. Muz. llt., 1481: Dl. 26917., 1482: Dl. 26918. és losonczi Bánffy cs. llt. Dl. 36395. pag. 40. num. 2., 1484: Dl. 28640., 36395. pag. 105. num. 1. pag. 112. num. 1., gr. Teleki cs. oklt. II. 162., 163., 1485: Dl. 36397. pag. 13. num. 1. Dl. 30910., 1486: Dl. 27070. gr. Teleki cs. oklt. II. 165., 166., 1487: Dl. 28337., 27218., 36396. pag. 11. num. 1., 1488: Dl. 27072., 1488 körül: Dl. 36397. pag. 115. num. 1., 1489: Dl. 26649., 28874. Dl. 36405. pag. 153. num. 1., 1491: Dl. 36398. pag. 37. num. 1. Dl. 30478., 30479., 26811., 1492: Dl. 36398. pag. 73. num. 1. pag. 92. num. 1. pag. 98. num. 1., 1493: Dl. 27220., 27077., 26814. és Erd. Muz. llt., 1494: Dl. 27079., 28805., 28449., 27224., 26936., 27980. gr. Teleki cs. oklt. II. 196., 1495: Dl. 28877., 27082., 26938., 28656., 27565., 1496: Dl. 26939., 27759., 27084., 32524., 28454., 28455., 27568., 1497: Dl. 27571., 36973., 36403. pag. 186. num. 1. pag. 192. num. 1. pag. 259. num. 1., 1498: Dl. 29337., 26951., 20652., 1499: Dl. 27093., 28544., 27091., 28460., 27576., 27092., 29088. gr. Teleki cs. oklt. II. 237., 1500: Dl. 28665., 26817., 26475., 30335. Dl. 36405. pag. 64. num. 1. gr. Teleki cs. oklt. II. 240., 242., 243., 244., 1501: Dl. 26953., 26964., 32553. Dl. 36405. pag. 150. num. 1. pag. 153. num. 1., 1502: Dl. 36405. pag. 177. num. 1. pag. 179. num. 1., 1503: Dl. 36399. pag. 10. num. 1., 1505: Dl. 27236., 26956., 28473., 28550. Dl. 36399. pag. 45. num. 2., gr. Teleki cs. oklt. II. 274. és 427., 1506: Dl. 36399. pag. 267. num. 1., 27108., 1607: Dl. 36525. és gr. Teleki cs. oklt. II. 295., 1508: Dl. 27587., 26830., 28675., 26829., 26826., 27246. Dl. 36399. pag. 224. num. 1., 1509: Dl. 27403., 36399. pag. 317. num. 1. Dl. 27595., 27404., 1510: Dl. 36405. pag. 323. num. 1., 1513: gr. Teleki cs. oklt. II. 316., 1516: Dl. 36402. pag. 13. num. 1. gr. Teleki cs. oklt. II. 326., 1521: Dl. 36400. pag. 5. num. 1. gr. Teleki cs. oklt. II. 448. Dl. 36405. pag. 353. num. 1., 1522: Dl. 36400. pag. 69. num. 1., 1523: Dl. 36400. pag. 122. num. 1., 1524: Dl. 36400. pag. 286. num. 1., 1525: gr: Teleki cs. oklt. II. 395., 396., 397., 452. Dl. 36401. pag. 25. num. 1. pag. 124. num. 1. pag. 125. num. 1., 1526: Dl. 36401. pag. 93. num. 1. pag. 101. num. 1.) A többire nézve l. Jakab Elek. Kolozsvár tört., különösen az Oklevéltár I. kötetét, továbbá a kolozsmon. apáts. llt. Kolozsvárott, a Zimmermann-féle Urkundenbuch köteteit. A városra vonatkozó könyvészetet Gerecze Péter állította össze Magyarorsz. műemlékei. II. 429–437. l.