VÁROSAI:
VÁROSAI:
Apáti. Apathy cum tributo seu portu Danubii. (1387: Dl. 7309; 1408: Fejér, X. 4. 660.) Apathy. (1395: Dl. 8028; 1477–8: Dl. 18145.) Opidum Apathy. (1491: gr. Zay cs. llt. D. 10.) Horváti, majd Garai, aztán Ráskai és Geréb birtok. (L. Sz.-Lőrincz várnál.) 1477–8-ban kőtemplommal, torony nélkül. Dunai révjének évi jövedelmét ekkor 31 forintra becsülték. – A mai Opatovacz-nak felel meg, Vukovártól kd., a Duna mellett. (Szerémmegyében.)
Atak. Ocak. (Páp. tiz.-l. 308. l.) Poss. Athak. (1428: Muz. llt., 1464: Dl. 32847; 1476. 1478: Tárt. Társ. letét, több okl.) Opidum Athak. (1437: Muz. llt.) 1428-ban az Alsáni (Gergely fia) Jánosé, a kinek magvaszakadván, 1437-ben mint Vérvár tartozékát a Tallócziaknak adta Zsigmond király; Tallóczi Frank 1446-ban Berzsenyi Kelemennek adta át, 22 faluval együtt.* A Tallócziaké 1464-ben is, a mikor azonban, mint a néhai Alsáni János birtokához a Dombaiak és Marótiak is jogot tartottak. 1476-ban a Tallócziak (mindössze 40,200 forintért) Gábor kalocsai érseknek és testvérének, Matucsinai Zsigmondnak adták el, a kiket aztán e helység és 76 faluból álló uradalmának birtokába még ez évben be is igtattak. – E falvak a következők: Godinovczi, Szkorotinczi, Verdi, Csetertekhely, Kemetincz, Krisevszád, Hlapotincz, Hatin, Czeriancz, Mil(i)sincz, Berdo, Rosincz, Mosztacz, Borivolcz (Berivolcz), Dobrosevcz (Dobrasevcz), Vitkolcz (Vitkovcz), Kletincz, Milko(v)cz, Branko(v)cz, Gardo(v)cz, Vihrolcz (Vihrovcz), Mer(j)enovcz, Sztrahinincz (Sztrajnincz), Kopcsenov(a)cz, Radenov(a)cz, Zelinczi (Szelinczi), Sagro(l)cz (Sagrovcz, Zsagrolcz), Jakobovcz, Gradincz (Gradins), Markolcz (Markovcz), Sz(v)inigerm, Videsevcz, Oszdanovcz, Mitrasevcze (Mitrasevczi, Mitrasevcz, Nitrasevcze), Czret (Czert), Reskovacz, Dimitrovacz, Vérfalva, másik Vérfalva, Vérvárahelye, Szlobodnyaczi, Szivacsin(o), Halmos; továbbá Zelna, Dragmilczi, Tertavcze, Kopcza, Bosnyaczi, Kumano(v)czi, Susalinczi, Csedojevczi, Repovczi, Bucsje, Grabolczi (Grabovczi), Karesev, Tverdisity-szelo, Milivojczi, Krucsanovczi, Dradtisczi (Dradevsczi, Dragusczi, Drasevczi), Budi(s)zlavczi, Koroninczi; Papovczi, Derskovczi, Drugovczi, Melovczi (Milovczi, Nelovczi), Gyurkovityzelo, Bebrina, Izinczi, Miloradity-szelo (Niloradity-szelo), Zladenovo-szelo (Szladenovo-szelo), Tomizlavczi, Susoli (Suseli), Szlaninity-szelo (Szlavinity-szelo), Milotity-szelo (Milolity-szelo), Perucsevity-szelo és Nezitity-szelo. Feküdtek a mai Otok környékén (Szerémmegyében, Vinkovczitól d.), mely a hajdani Atakkal ugyanegy. (A megfejthető helységek: Berdo, Bosnyaczi, Drugovczi, Kemetincz, Oszdanovcz, Repolczi, Szkorotinczi és Szlobodnyaczi.) E tájon állt előbb Vérvára is (melyhez 1437-ben Atak maga szintén tartozott), hihetőleg a mai Virove folyó mentén, a hol ma Grad nevű helyet találjuk. Tőszomszéd ezzel ma Szlobodnyacze puszta, melyet 1476-ban közvetlen Vérvárahelye falu után sorolnak föl «Szlobodnyaczi» néven. E ponttól nyugotra egyébiránt, Zsupanye közelében szintén találunk két Virovi, alább észak felé Gradistye mellett pedig egy Vierovcze nevű helyet. Még legkevésbbé gondolhatunk a mai Verovi falucskára, mely már messze kívül esett a vérvár-ataki uradalom határán, a hajdani Czerna vár közvetetlen közelében. (V. ö. Pesty. Eltűnt r. vm. I. 367.)
Ezeket Pesty közli, Eltünt m. I. 357. l., forrás meegnevezése nélkül, itt-ott elferdítve. Forrás egyedül a Dl. 24825. oklevél-másolat lehetett, de amely már szintén több nevet elferdít. Ezért nem is foglalkozom vele.
Atya. Poss. Athya circa Danubium. (1275: Tört. Társ. letét.) Agay, Agka, Aga, Acha. (Páp. tiz.-lajstrom. 269., 282., 301., 304., 307. l.) Poss. Athya. (1398: Dl. 8301. 8302; 1399: Orsz: Llt. NRA. fasc. 1514. n. 7. Zágrábban; 1404: Dl. 8938; 1409: Dl. 9567.) Predium Athya. (1470: Dl. 17095; 1471: Dl. 17271.) Oppidum Athya. (1481: Dl. 18483; 1482: Dl: 18893.) 1398-ban mint (a hűtlen atyai Szár Jánostól elkobzott s) Kükei Somrákosnak adományozott birtokot, az utóbbinak magvaszakadtával Maróti Jánosnak adta Zsigmond király. Azonban csupán részeit, mert 1404-ben ugyancsak e helységet; mint a szintén hűtlenségbe esett geregmezei Vér Miklós birtokát kapja Maróti János Zsigmond királytól. 1409-ben pedig ugyancsak Maróti János, mint a Kükei Ajnardfi Lászlótól cserében szerzett birtokát említi Atya helység részeit. A XIV. században tehát Atya az Ajnard nemzetségből származott családok (Szár, Atyai, Kükei, Vér) birtoka volt s ezek után kapták (avagy szerezték meg) a Marótiak. A Maróti Mátyus magvaszakadtával vingárti Geréb Péternek és Mátyásnak adományozta Mátyás király, kiket ez uradalom valóságos birtokában 1482-ben és 1493-ban benne is találunk. Megelőzőleg azonban 1470-ben és 1471-ben a király jóváhagyásával a Maróti Mátyus feleségét, horogszegi Szilágyi Margitot (Ozsvát leányát) igtatták be (élete tartamára) e város, kastélya és uradalma birtokába. – Minorita kolostorát 1493-ban, régi dunai révjét pedig már 1449-ben s később (1470. 1471. 1481. 1482.) is emlegetik. – A mai szerémmegyei Sarengrad értendő, vagy ennek környékén (az 1528. és 1596. évi térképek szerint a mai Szotin és Ilok, a régi Szata és Ujlak közt) feküdt. (V. ö. az Ajnard nemzetségre nézve: Wenzel, Árpádk. uj okmt. IX. 573., Anjouk. okmt. V. 104., de főleg 187. l., továbbá Dl. 8650., s l. Atya és Poltos kástélyok a. is.)
Berzéte-monostor(a). (Berzéte-monostra.) Monasterium S. Spiritus de Wolko. (1263: Haz. okmt. VI. 118.) Abbas seu monast. S. Spiritus de Wolkov. (1267: U. o. VII. 150.) Poss. Monostor. Monustur. (1353: Anjouk. okmt. VI. 66., 1381: Dl. 6829; 1390: Muz. llt. és Orsz. llt. NRA. fasc. 1512. n. 19., 1396: Dl. 33530; 1402: Dl. 8755; 1427: Fejér, X. 6. 860–7., 1459: Dl. 15382–3; 1485: Dl. 19096.) Poss. Monostor abbatis S. Spiritus de eadem nunc apud Nicolaum (dictum Berzethe) habitum. (1377: Haz. okmt. VII. 414.) Berzethe Monosthora. Berzetemonostora. (1394: Dl. 7955; 1401: Dl. 33531; 1419: Dl. 10867.) Berzed-Monostor. (? 1408: Fejér. X. 4. 660.) Monasterium sive abbacia S. Spiritus de Walko alias Berzethemonostra nunc wulgariter appellatum. (1422: Dl. 11248.) Abbas de Monosthor. (1465: Dl. 16259.) Opidum Monostor. (1484: gr. Zay cs, llt. A. 35.) Az itteni monostoré, illetve a monostori Berzét(h)e családé volt. Részei azonban már 1381-ben és 1396-ban a Garaiak kezére kerültek. 1401-ben pedig berzéte-monostori Berzét(h)e Miklós, magtalan halála esetére, királyi jóváhagyással teljesen a Garaiakra ruházta át e helységnek és uradalmának birtotjogát. 1408-ban még mindig csupán részeit bírják a Garaiat; de már 1419-ben (Miklós nádor) teljes rendelkezési jogot nyernek e birtokukra nézve a királytól, s egyszersmind a Sz.-Lélekről nevezett (1263-ból is ismeretes) itteni (benczés) monostornak magától a királytól is független patronatus-jogát kapják. E monostor azonban már előbb pusztulásnak indult, jószágait elveszté. Ezért 1422-ben a Garaiak újra építvén, szerzeteseket költöztettek beléje s visszaadták e helységben és tartozékaiban bírt régi jószágait. E kolostort, valamint a Sz.-Miklós tiszteletére épült (már 1381-ból ismeretes) itteni egyházat 1427-ben is említik; mikor a Garaiak birtokait fölsorolják. 1474-ben a Dabasi (Isti) Péteré az itteni kastély. 1485-ben pedig már a király mondja magáénak. – Vásáros és vámhely is volt, s 1459-ben és 1484-ben a megyei törvénytevő gyűlés helye. (V. ö. a hasonló nevű erősségnél.) – 1401-ben hozzátartoznak Doksafalva, Szőllős, Bonczfalva, Tamásfalva, Asszonyfalva, Keng(y)efalva, Szögfalu, Gátfalu, Petri, Lázárfalva, Kisfalud, Nagy- és Kis-Belin, Bes(s)enyő, Fel-Somogy, Nazdra és Naskfalva. 1402-ben Domo(sz)lófalva (már 1390-ben is), Keg(y}falva és Borsod, 1408-ban Vajda is. 1487-ben pedig Fel-Somogy, Szőllős, Tamásfalva, Kingefalva, Glosancz, Bonczfalva, Farkalincz avagy Farkasfalva, Petri, Borsod, Kisfalud, Nazdra helységek és Somogy puszta. (Ekkor már tulajdonképen a mikola-borói uradalomban.) – Ma Nustar (Nuštar) Szerémmegyében, Vukovár mellett ny. (V. ö. 1327-hez: Anjouk. okmt. II. 334.)
Bingola. (Bingala.) Byngula, Byglas, Tingula, Byngela. Bicla. (Páp. tíz- lajstrom. 269. 281. 282. 300. 301. 306. 307.) Poss. Byngola. (1446: Dl. 33080; 1477: Dl. 34309.) Oppidum Byngala. (1485: Körmendi llt. Alm. I. lad. 1. n. 6.) A marchiai főesperességben feküdt s három plébánosa is volt egyszerre. Különben a racsai kastélyhoz (l. ott) tartozott. – Ma Bingula, Mitroviczától ény., Szerémmegyében. (1465-ben Szerémmegyéhez számítják.)
Boró. Villa Boroth. (? 1283: Dl. 33717.) Poss. Borh. (1323: Dl. 33575; 1329: Dl. 33739; 1338: Anjouk. okmt. III. 474., 1363: Dl. 5213.) Poss. Boroh. (1412: Dl. 9935; 1446: Dl. 13962; 1472: Dl. 34136.) Oppidum Borok. (? 1427: Fejér. X. 6. 860–867.) Opp. Boroh. (1435: Dl. 33941. 12743; 1438: Dl. 13208; 1439: Dl: 13486. 18437; 1481: Dl. 24850. 18521. 18622; 1491: Dl 33451. 33454; 1496: Dl. 34248; 1501: Dl. 21068.) A XIII. században merül föl először, mint Valkóvár tartozéka. De már 1263. előtt magánbirtokos (Mihály és apja, Mihály) kezére került. I. Károly 1323-ban, mint ezek utódainat birtokát az Imre és File fiainak adományozta, dunai révjével és vásárvámjával együtt. 1386-ban a Mikolai és Iregi cs. osztozkodott rajta. 1427-ben mint a magbanszakadt Mikolai Mihály birtokát Garai Jánosnak adta Zsigmond király, azonban egyelőre csupán zálogban, mert rokonait, Garai Lászlót és Miklóst még 1435-ben is csak e czímen igtatják a folyton szaporodó kölcsönök fejében e város (Atina és Mikola) birtokába. 1438-ban és 1439-ben végre királyi adományul is kapják a Garaiak, kik (miután a 40-es években a szintén zálog-birtokos Tallócziakkal pöröskedtek rajta) egész 1481-ig, a Jób magvaszakadtáig bírták. Ekkor alsó-lendvai Bánfi Miklós és Jakab kapta Mátyás királytól, az itt levő kastélylyal és tartozékaival (l. Boró kastély) együtt. Ők és utódaik (jelesül a Miklós fia János) bírták egész 1527-ig, a midőn Ferdinánd király enyingi Török Bálintnak adományozta. – 1427-ben Szent-Margit szűz tiszteletére kőtemplom, s a Boldogságos Szúz tiszteletére az Ágostonos remeték kőzárdája állt benne, melyeknek patronatus-joga ugyanekkor szintén a Garaiakra szállt. Hetivásárait már a XIV. század közepén réginek mondják; vásárvámját és dunai révjét is több ízben említik, melyek hasonlókép a Garai majd a Bánfi családot illették ez időben. – Ma Borovo, Szerémmegyében, a Duna mellett, Vukovártól északra. (L. Mikola város és vár a v. ö. Pesty, Eltünt m. I. 274.)
Csapa. Kendchapa. (1258: Dl. 33212.) Villa seu poss. Chapa. (1290: Haz. okmt. VI. 371., 1286: Árpádk. új okmt. X. 236., 1352: Anjouk. okmt. V. 643., 1392: Dl. 7767; 1392–1406: Dl. 7765; 1433: Dl. 12530; 1469: Dl. 32365.) Oppidum Chapa. (1454: Dl. 24541.) A Kórógyiaké volt s Kórógy (1392-ben még Kos) várához tartozott. Piaczi- és száraz-vámját 1392-ben említik. Ma Csepin, Eszéktől dny. (Verőczemegyében.)
Diákó. (Diakon. Deakó.) Poss. Dyacon. (1244: Theiner. Mon. Slav. Merid. I. 297.) Capitulum de Deako. (1357: Anjouk. okmt. VI. 607.) Civitas Dyako Bozneneis ecclesie. (1387: Fejér, X. 3. 312–322. és Dl. 7309.) Forum comprovinciale in civitate Dpakow. (1392: Muz. llt.) Parochialis ecclesia S. Laurentii martiris de Diaco Boznensis diocesis. (1396: Theiner. Mon. hist. Hung. II. 167.) Dpako. (1410: Haz. okmt. II. 192.) Custos de Dyako. (1416: Fejér, X. 8. 565.) Eccl. Bosnyensia cuius episcopus nunc in Diako residet, est ultra Savam. (1430: Fejér, X. 7. 255.) Datum in Dyako in palacio solite nostre habitationis. (A boszniai püspök oklevelében. 1437: Acta Bosnae. 162. l.) Oppidum Dyako capituli Boznensis. (1455: Dl. 33806.) Capitulum ecclesie de Dyako. Alább: capitulum ecclesie. Boznensis. (1507: Dl. 21738.) Szent-Lőrincznek szentelt parochialis templommal. A boszniai püspökség és Sz.-Péterről czimzett káptalanának székhelye és birtoka volt. – Ma Diakovát vagy Gyakovo (Diakovo), a gyakovári püspök székhelye, Verőczemegyében, Eszéktől d.-dny. felé. (V. ö. Horváti helység a. és Századok. 1893. 487. sat. l.)
Drávaszád. (Draszád.) Drazad … ubi aqua Draue cadit in Danubium. (XV. század első feléből: Dl. 34985.) Drazaad. (1449: Orsz. Lllt. NRA. fasc. 1523. n. 17. Zágrábban; 1469: Dl. 32365; 1472: gr. Erdődy cs. galgóczi llt. lad. 63. f. 1. n. 39.) Drawazad. (1450: Dl. 33801. 33802.) Poss. Drazad. (1493: gr. Zay cs, llt. D. 9., 1508: br. Révay család llt. Div. fam. II. 2., 1517: Dl. 22972. 22988.) Opidum Drazaad. (1496: gr. Zay cs. llt. D. 11.) Révjével együtt a Hagymás m.-város sorsában osztozott. (L. ott.) Részeit 1449-bén a Tallócziak a Kórógyiaknak zálogosították el. 1469-ben 127 frtnyi taxát fizetett, s jobbágyai után ítélve, teljesen magyar helység volt. – A Drávának a Dunába szakadásánál feküdt. (Az 1528. és 1596. évi térképek szerint a mai baranyamegyei oldalon. ?)
Ellyés(i). L. Illyési alakban.
Eng. Vinee nove plantationis … iuxta villam Eng. (1240: Koller, i. m. II. 114.) Eng. (1275: Tört. Társ. letét.) Civitas nostra (regis) Engh. (1310: Anjouk. okmt. I. 196.) Via magna que tendit … ad Engh et ad Zy….. – Hosszu-Bécs (ma: Bacsincze) határleírásában. (1370–79: gr. Zay cs. llt. B. 80.) Nogengh. (1392: Dl. 7806.) Civitas Nogengh. (1403: Müncheni áll. llt. Ung. Doc. Adomány Maróti János részére.) Civitas Nougengh. (1404–5: Dl. 8998.) A mai szerémmegyei Sid, Morovity és Bacsincze táján feküdt. (Adasevczi ?) Igen jelentékeny hely lehetett. A pápai tized-lajstromban következőleg sorolják föl: Johannes sacerdos de Engh, Mathias de Engh, Andreas sacerdos S. Leonhardy. (Páp. tiz.-l. 269. l.) Johannes sacerdos de Engh, Andreas de S. Leonhardo, Mathias de eceisia B. Virginis ibidem. (U. o. 281.) Johannes sacerdos de Eigh, Andreas de S. Leonardo, Mathias sacerdos de Engh. (U. o. 300.) Mathias sacerdos B. Virginis de Engh, Andreas sacerdos de S. Leonardo. (U. o. 305.) Johannes sacerdos de Heug, Mathias de Hengh, Andreas de S. Leonardo de Henyh. (U. o. 307. l.)
Erdőd. (Erdéd.) Ecclesia sancti regis de Erdeud. (III. Béla kora: Árpádk. új okmt. XI. 61. – V. ö. 1359: Koller. Ep. Quinqueeccl. III. 68.) Poss. Erdeud. (1389: Dl. 7485.) Oppidum Erdewd. (1443: Dl. 13706; 1499: Dl. 20821.) Herdeed. (1450. körül: Dl. 34985.) Jobagiones in Erdeed. (1472: Dl. 34136.) Populi et iobagiones in districtu Erdewd. (1478: Dl. 18051.) Vámjával és az itteni erősséggel együtt a titeli prépostságé. (L. a birtokosok közt.) Temploma Sz.-István király tiszteletére volt szentelve. – Ma Erdőd vagy Erdut, Eszéktől keletre, a Duna mellett. (Verőczemegyében.)
Eszék. Forum Ezek et portus. (1196: Dl. 4157. a XV. század közepéről való átirati másolatban.) Villa Ezeek. (1335: Dl: 2872: 3204.) Ezel, Ezek, Essek, Ezeel. (Páp. tiz.-l. 244. 270. 281. 289. 314.) Poss. Ezek. (1352: Anjouk. okmt. V. 554., 1455: .Dl. 33475; 1457: Dl. 15185.) Tributum fori in Ezeek et tributum portus fluvii Draue. (1353: Dl. 4157.) Poss. Ezegh: (1363: Anjouk. okmt. VI. 108.) Opidum Ezek. (1454: Dl. 33296. 24541; 1493: gr. Zay cs. llt. D. 9., 1495: U. o. D. 11., 1495: Dl. 20363.) Opidum Ezeek. (1469: Dl. 32365; 1517: Dl. 22988.) A Kórógyiaké már 1352-ben s később is a XV. század folyamán. Az utolsó Kórógyi életében és halála után, e várost és kastélyát is a Rozgonyiak kapták (mint pl. Baranyavárt), utánok pedig monoszlai Csupor Miklós és nádasdi Ungor János. A Csupor halála után úgy látszik e várost is a budavári (Sz.- Szűzről nevezett) új káptalan vagy prépostság kapta, mely 1493-ban mint saját birtokát adta át (Hagymással és Drávaszáddal együtt) – védelmül a vingárti Gerébeknek. E prépostságé pl. 1517-ben is. 1495-ben azonban még mindig a Gerébek kezén találjuk. (Istvánffy szerint Zsigmond királytól kapta a budavári prépostság; a mire részemről okleveles bizonyítékot nem ismerek. De ha kapta is, mint látjuk, csupán egyes kisebb részeit kaphatta.) Vásárvámja és révje (legalább részben) a czikádori vagyis széki apátságé volt már 1196-ban s később is a XIV. és XV. század folyamán. Lakossága 1469-ben tiszta magyar. – Hol (pl. 1454. 1472. 1493.) Baranya-, hol meg (pl. 1472. 1494.) Valkómegyéhez számítják; legtöbbször azonban a megye szabatos kitétele nélkül emlegetik. Kétségtelen, hogy ép e tájon haladt hajdan Baranya és Valkómegye határa dél-délnyugat felé. Ma Verőczemegyéhez; Horvát-Szlavonországhoz tartozik. (V. ö. Eszék várnál és lásd Asszuágy m.-városnál Körősmegyében.)
Für. (Fir.) Fyyr, Fynter; Fyur, Fur. (Páp. tiz.-lajstrom. 269. 281. 301. 305. 307.) Poss. Fyr. (1445: Dl. 33080.) Oppidum Fyr. (1465: Körmendi llt. Alm. I. lad. 1. n. 5. 6.) Poss. Fywr. (1477: Dl. 34309.) A marchiai főesperességben (a mai Szerémmegye területén) feküdt; a racsai kastélyhoz tartozott. – Bingula környékén kereshetjük. (1465-ben Szerémmegyéhez számítják.)
Gara. Terra de Gora. (1244: Theiner, Mon. hist. Hung. I. 297. l.) Populi de Gara. (1263: Fejér, IV. 3. 138–142.) Poss. Gara. (1283: U. o. V. 3. 160.) Garaa. (1332: Dl. 33579.) Monasterium fratrum predicatorum de Gara. Ecclesia S. Pauli de Gara. (1348: Veszprémi kápt. házi llt. 16. doboz.) Oppidum Gara. (1386–1400: Haz. okmt. VII. 433.; 1468: Dl. 33883; 1477–8: Dl. 18145; 1487: Mátyásk. dipl. eml. III. 363., 1490: Dl. 19667.) Civitas Gara. (1387: Fejér, X. 3. 812–322.) Forum comprovinciale in opido Kara. (1392: Muz. llt.) Cives et hospites de Gara. (1414: Dl. 33542; 1417: Dl. 33547; 1418: Dl. 10674. és 33548; 1427: Dl. 12948; 1437: Dl. 13036; 1442: Dl. 13664.) Oppidum Gara interior scilicet et exterior. (1506: gr. Zay cs. llt. C. 29.) IV. Béla 1269-ben adományozta a Dorozsma-nemből való János ispánnak, a Garaiak ősének, kik (t. i. a nádori ág és a Bánfi-ág) e várost az itt levő várral vagyis kastélylyal együtt a XVI. század közepéig bírták, a mikor is rólok (t. i. a Bánfi-ágról) leányágon a csömöri Zay-akra szállt. (V. ö. Pesty, Eltünt m. I. 288–9. l.) Közben, a Mátyás uralkodása végén a Korvin János kezén találjuk, de a ki hihetőleg csak a nádori ág után maradt részeket bírta. Szent-Pál Apostol tiszteletére szentelt templomát 1348-ban és 1417-ben, – a domonkosoknak Sz.-Margit tiszteletére emelt kolostorát szintén 1348-ban, továbbá 1437-ben és 1478-ban említik. 1417-ben Dragisa-fia, Gubacs és Meggyes, – 1418-ban Kék, Kuga és Angyel, – 1437-ben és 1442-ben Tapse, Tapsa (l. a Palinai cs. a. is), – 1478-ban Pápa, Sütő, Mosztyár, Szőcs, Brada és Tomsa nevű jobbágyai (tehát magyarok is) szerepelnek. 1478-ban hetivásárát is számon veszik. – Ma Gorján, Verőczemegyében, Diakovártól é.-ény. (L. Gara vár a. is.)
Hagymás. Poss. Hagamas (Hagmas) … sita iuxta Danubium ubi aqua Drawe in ipsum Danubium descendit, cum tributo tam in fluvio Drawe quam Danubii constituto. (1273: Dl. 844.) Agmas, Hagmas. (Páp. tiz.-l. Ortvay, Magyarorsz. egyh. földl. I. 273.).Poss. Hwzyrovhagmas. (1450: Dl. 33801. 33802.) Oppidum Hagmas, Haghmas. (1469: Dl. 32365; 1495: gr. Zay cs. llt. D. 11.) Officialis de Haghmas. (1480: Dl. 18438.) Poss, Haghmas (1472: gr. Erdődy cs. galgóczi llt. lad. 63. f. 1. n. 39., 1493: gr. Zay cs. llt. D. 9., 1508: br. Révay cs. llt. Div. fam. II. 2., 1517: Dl. 22988.) «Hosszú-Hagymás» 1450-ben száraz vámjával (és Drávaszád helységgel) együtt a Tallócziaké volt, kiktől ekkor ítéletileg (kárpótlásul) a Supanczi (Zsupanczi) János kezére került. 1469-ben (szintén Drávaszáddal vagy Draszáddal együtt) a Kórógyiak birtokai közt sorolják föl. Draszádról tudjuk; hogy zálog czímen jutott a Kórógyiak birtokába (még pedig már 1449-ben); ugyanez történt kétségkívül Hagymással is. 1472-ben mindkét várost, mint a magbanazakadt Kórógyi Gáspár birtokait, monoszlai Csupor Miklós erdélyi vajdának adományozta Mátyás király. Csupor azonban nem sokáig élt már ezután. (1474.) 1480-ban Hagymás a budai, azaz budavári uj prépostság birtokában tűnik föl, mely e városnak (valamint Draszádnak) később, II. Ulászló korában is földesura. (V. ö. Eszék város a.) – 1469-ben 241 forintnyi taksa járt innen a Kórógyiaknak. Tehát a jelentékenyebb helyek közé tartozott. Ugyanekkor, jobbágy-nevei után ítélve teljesen magyar volt. – A Duna és Dráva egyesülésénél fekvő mai Almás-nak felel meg.
Hosszú-Hagymás. L. Hagymás m.-város a.
Illyés(i). Helyas, Elyas. (Páp. tized-lajstrom. 281. 301. 305. 307.) Poss. Elyesy. (1389: Perényi cs. llt., 1445: Dl. 33080.) Oppidum Illyesin. (1465: Körmendi llt. Alm. I. lad. 1. n. 5. és 6.) Poss. Illyes. (1477: Dl. 34309.) A marchiai főesperességben feküdt; 1389-ben a borczi várhoz, a XV. században a racsai kastélyhoz tartozott. – Az 1598. évi térkép Marót mellé dk. helyezi. (Ma szerémmegyei terület.)
Ivánka(-Szent-György). Iwanka Zegurke, Iwankagurge, Iwanka zegurge. (Ortvay. Magyarorsz. egyh. földl. I. 266. Ezenkívül: Bonakazengurge, S. Georgius. Pápa tiz.-l. 289. 314. l.) Possessio Iwankasentgeurg. (1389: gr. Erdődy cs. galgáczi llt. lad. 53. f. 2. n. 19.) Poss. Iwankazenthgewr. (1394: Kismart. llt. 47. B. 22.) Districtus Iwankazenthgyurgh. (1399: gr. Zay cs. llt. D. 33.) Posa. Iwankazenth Gewrgh. (1440: Pesty, Eltünt m. I. 293., 1453: Dl. 14661.) Posa. Iwankazenthgywrgh. (1466: Dl. 14942. és 33806; 1467: Dl. 16541.) Oppidum Iwankazenthgergh. (1488: gr. Zay cs. llt. A. 40.) Iwanka. (1511: U. o. A. 62., 1514: U. o. B. 74–78.) Vámhely volt. (Birtokosaira és tartozékaira nézve l. a hasonló nevű várnál.) A mai Verőcze és Szerémmegyék határvidékén feküdt, a így az itteni Ivankovo-nak felel meg, Vinkovczitól ny., Szerémmegyében. A hozzá, illetve várához tartozó uradalom azonban délre egész a Bity folydig leért.
Leve. Lewe. (1450: Pannonh. fóapáts. orsz, llt. 62. sz., 1472: Dl. 34136; 1484. 1487: Muz. llt.) Opidum Lewe. (1488: gr. Zay cs. llt. A. 40.) A Levei és aranyani Józsa családoké és (1484.) a dabasi Istieké (Dabasiaké) volt. Az Isti Péter halálakor (1488.) e város (és kastélya) egyideig özvegye kezén maradt. – Terpenye vidékén fekhetett. Tán a mai szerémmegyei Trpinya és Borovo közt fekvő Lipa pusztának felel meg. (V. ö. Ivánka-Sz.-György és Leve erősség a.)
Marót. Morod, Morag, Moral. (Pép. tiz-lajstrom. 269. 282. 300. 304. 307. l.) Nobiles de Maroth. (1378: Muz. llt.) Villa seu poss. Maroth. (1364–1381: Dl. 5288; 1415: Dl. 10307. 10312. 10323; 1460: Orsz. Llt NRA. fasc. 1523. n. 20. Zágrábban; 1461: Dl. 33943.) Oppidum Maroth et poss. Omaroth. (1470: Dl. 17067; 1484: Orsz. Llt. NRA. fasc. 1526. n. 42. Zágrábban.) Prepositus eccl. B. Marie V. de Maroth. (1493: Koller. Hist. episc. Quinqueeccl. IV. 467. 500.) A Maróti és Bujáki (a valkómegyei Buják helységről) osztályos családoké volt. A Bujákiak itteni részeit még 1450-ben is említik. (Bujáki Péter azonban 1470-ben már csak a Maróti Mátyus maróti udvarbírája volt.) A Marótiatnak magvok szakadván, 1484-ben e várost, várával és 78 falura terjedő uradalmával együtt fiának, Korvin Jánosnak adta Mátyás király. 1415-ben a Bold. Szűzről nevezett itteni plébániát prépostsággá emelte XXIII. János pápa, s egyenesen a saját hatóságának rendelte alá, hogy így ez egyház nagyobb hatalommal bírjon a Száva és Baza (ma Boszut) folyók közt elterülő falvak patarenus lakóinak megtérítésére. Ez alkalommal a patarenusok e területét több ízben szigetnek (insula) nevezik, s valóban a kanyargó Száva, Baza folyóktól és mellékfolyóitól bezárt mocsáros vidéket bízvást annak is tekinthették. E prépostságot a 70-es és 90-es években is említik. – Ma Morovity, Szerémmegyében, Mitroviczától nyd.
Mikola. Poss. Mykola. Mikola. (1337: Anjouk. okmt. III. 367., 1363: Dl. 5213; 1396: Dl. 33530; 1402: Dl. 33585; 1412: Dl. 9935; 1427: Fejér. X. 6. 860. 867., 1438–9: Dl. 13208. 13437; 1481: Dl. 18522. 24850; 1491: Dl. 33541. 33645.) Poss. Nikola. (1446: Dl. 13962.) Opp. Mykola, Mikola. (1435: Dl. 33941. 12743.) A XIII. század elején merül föl először. Hetivásárait már a XIV. század közepén emlegetik. Birtokosai a Mikolaiak (File fiai), kik már a XIV. század elején e nevet viselik. 1427-ben mint a magbanszakadt Mikolai (File-fi) Mihály birtokát Garai Jánosnak adta zálogba a király, az itteni kastélylyal együtt. Ettőlfogva Boró város sorsát követte. (L. ott és v. ö. Pesty, Eltünt. m. 316–318. l.) A mai Borovo és (Vukovár) közelében feküdt. (Szerémmegyében.)
Monostor. L. Berzéte-monostora néven a városok közt.
Nagy-Eng. L. Eng a.
Nempti. (Németi.) Posa. Nempthy. (1437: Dl. 13116; 1459: Dl. 15382. 15383.) Poss. Nempti. (1445: Dl. 13839.) Poss. Nemethy. (1473: Dl. 17464.) Oppidum Nemethy. (1443: Kismart. llt. 85. B. 41, és Dl. 11430; 1473: Dl. 17480; 1476: Dl. 17814.) A serkei (gedei, nempti, németi) Lorántfiaké és Tamásiaké (tamási Vajdafiaké, 1437. 1443.) volt. Utóbbiak révén 1443-ban a Héderváriakat is beigtatták (részeinek) birtokába. A 70-es években – legalább részeit – a Kozáriak bírták zálogban. Vám-szedő hely is volt. (V. ö. a vár a.) – A mai szerémmegyei Nemczi értendő, Vukovártól dél felé, a Boszut mellett. A pápai tized-lajstrom a valkói főesperességben két ily-féle nevű plébániát ismer, ú. m. «Nemeth, Nempty, Nemeti» (267. 280. 290. 302. 304. 308. l.), és «Nendy, Nepdi, Nemdy». (279. 289. 301. 307. l.) Hihető, hogy e városnak az előbbi felel meg; az utóbbi pedig talán az atyai erősséghez tartozott Nem(p)csin vagy Nem(p)tin falunak. (L. ott. V. ö. Németi helység a. is.)
Nevna. (Nenna. Nivna.) Nhenna. (1244: Theiner, Mon. hist. Hung. I. 297.) Nevna. (1281: Haz. okmt. III. 36.) Poss. Neuna iuxta Diaco. (1310: Anj, okmt. I. 809.) Poss. Neona. (1324: U. o. II. 156.) Neyna, Nenuia, Zywnay, Ziwnia. (Páp. tiz.-l. 241. 268. 272. 315. l.) Nyuna, Nywna. (1339: Anj. okmt. III. 585.) Poss. Nenna, Newna. (1422; Dl. 34018.) Oppidum Newna. (1422: DL 11187; 1428: Kismart. llt. 23. A. 4. és Körmendi llt. Alm. III. lad. 2. n. 2., 1454: Dl. 33388; 1484: Dl. 82878; 1494: Dl. 33477.) Op. Nywna – Pozaegamegyében. (1461: Dl. 33478.) 1310-ben a Ják nemzetség egyik tagja tart hozzá jogot; 1324-ben már Nevnai László rendelkezik vele, átadván vejének (Treutel) Miklós pozsonyi ispánnak, a ki 1339-ben mint az egész nevnai uradalom ura lép föl. Utódai bírták egész a XV. század első negyedéig. 1422-ben a (nevnai Treutel) Miklós hátramaradt leányai, Katalin (a lévai Cseh Péter felesége) és Borbála (leány) e városban, várban és hat kerületében bírt jogaikat a Katalin, asszony férjére, lévai Cseh Péterre ruházták át, a ki aztán 1427-ben és 1428-ban egyéb, nagy terjedelmű birtokaival együtt Nevnát is új-adományul kapta Zsigmond királytól. Ettőlfogva e vár és város nagyjából a pozsegamegyei Orjava vár sorsában osztoznak. (L. Pozsegamegyében a lévai Cseh cs. a.) Így 1432-ben, midőn lévai Cseh Péter és fia László e várukat, városukat és uradalmukat is visszaígérték a Treutel Miklós említett leányai esetleg születendő utódainak, s 1453-ban és 1454-ben, midőn Kórógyi János macsói bánnak Nevnát is elzálogosították illetve eladták. Ez elidegenítés ellen Florenczi (Treutel) Miklós (a Borbála asszony időközben született fia) szintén tiltakozott, s 1456-ban e várban, városban és uradalmában bírt jogait is szekcsői Herczeg Pálra ruházta át, Katalin asszonynyal, a Cseh Péter özvegyével együtt. Azonban 1459-ben, mikor gúti Ország Mihály lévai Cseh Lászlóval a Cseh-féle birtokok visszaszerzésére szövetkezett, Nevnát is mint olyan birtokot sorolják föl, a mely zálogban van a Kórógyiak kezén. 1464-ben, mikor Florenczi (Treutel) Miklós meghalt, a nevnai uradalmat is szekcsői Herczeg Pálnak, Parlagi Györgynek és Kállai Pálnak adta Mátyás király. Ez adománynak azonban sohasem volt foganatja; már a beigtatás sem sikerült. Az uradalom valóságos urai a Kórógyiak (a János özvegye, Erzsébet asszony és fia, Gáspár) maradtak, kik 1467-ben más egyéb birtokokkal együtt ezt is a Rozgonyiaknak (János és Rajnáld) adták el, kik ahoz 1472-ben, 1484-ben és 1494-ben is jogot tartanak – zálog czímen. 1472-ben és 1474-ben e városnak és várának is hasonló sorsa volt Kórógy várával, egyidőre t. i. a monoszlói Csupor Miklós és nádasdi Ungor János kezére került kir. adományul. A monoszlai Csupor Miklós halála után pedig (1474-ben) mindkettőt Gábor kalocsai érsek és testvére, Matucsinai Zsigmond kapták Mátyás királytól. Néhány héttel később mohlityi Klapsity (Hlapsity) János fia Horvát János és rokonai, bottyini Kis János és Mohlityi Pál, szintén adományul nyerték ugyan, de úgy látszik sohasem jutottak valóságos birtokába. Hasonlókép nem tudunk semmit a nádasdi Ungorok itteni későbbi birtoklásáról. 1494-ben a Rozgonyiak a Matucsinaiakkal pörösködnek miatta. Vámhely is volt. (Taríozékait és fekvését 1. a hasonló nevű várnál, a hol a megfelelő idézetek is találhatók. – V. ö. a kis-paksi Szabó cs. a. Pozsegamegyében; Valkómegyében pedig Horváti helységnél.)
Nikola. L. Mikola m.-város a.
Pacsinta. Pochunta. (1275: Árpádk. uj okmt. XII. 164.) Pachyntha et Ligeth Pachyntha. (1377: Fejér. IX. 5. 217–229.) Pachyntha. (1411: Dl. 9935; 1454: Dl. 33946.) Predia Wasarwspaczyntha et Lygetpaczyntha. (1435: Dl 11859.) Pachyntha. (Nemesi névben. 1458: Dl. 34214.) Opidum Pachyntha. (1498: gr. Zay cs. llt. D. 12.) Már 1270-ben fölmerül «Pochynta» alakban, Liget-Pacsinta pedig 1330-ban. Pacsintára Nagy-Lajos király 1346-ben hetivásárt engedélyezett. Ugyanez 1498-ban m.-város és a megyei törvénytevő gyűlések székhelye. Birtokosai a Pacsintaiak, pacsintai Tárnok-ok, Szentszalvátoriak (v. ö. Szent-Szalvátor m.-városnál) és Garaiak, valamint a Kozáriak (1473.) is. 1377-ben Szent-Péterről nevezett templomát is említik. – Ma Pacsetin, Szerémmegyében, Vukovár mellett ny.-é. (V. ö. Pesty. Eltűnt. r. m. I. 326. l. és egy 1377. évi határ-levél. a Muz. levéltárban.)
Racsa. Villa Rachcha. (1275: Tört. Társ. letét.) Poss. Racha. (1398: Dl. 8301–2; 1445: Dl. 33080.) Oppidum Raccha. (1477: Dl. 34309.) Racha tricesima filialis. (1498. évi 34. t.-cz.) A XIV. század végéig az Ajnárdfiaké volt. Az e nemzetségből való atyai Szár (Zaar) László hűtlenségbe esvén, rokona, Kükei Somrákos kezére került királyi adományúl; 1398-ban pedig, hogy Kükei Somrákosnak magvaszakadt, Maróti János kapta Zsigmond királytól. Ő és fiutódai bírták egész 1477-ig, a mikor is – a Maróti Mátyus magvaszakadtával – Bátori István nyerte el Mátyás királytól. A Bátoriak bírják 1519-ben is. – Szávai révjét 1445-ben és 1477-ben említik; harminczadját pedig az 1498. évi 34. t.-czikkben. – Szerémmegyében, Mitioviczától nyd., a Száva partján ma is megtaláljuk. (1445 évi tartozékait l. Racsa kastélynál.)
Szat. Poss. Zoch. (1297: Árpádk. új okmt. XII. 603.) Zath. (1387: Dl. 7309; 1395: Dl. 8028: 1408: Fejér, X. 4. 660., 1477–8: Dl. 18145.) Opidum Zath. (1491: gr. Zay cs. llt. D. 10.). Horváti majd Garai, aztán Ráskai és Geréb birtok. – (L. Sz.-Lőrincz várnál.) Ma Szot, Ilok közelében dél felé. (Szerémmegyében.)
Szata. Nobiles de Zata. (1360: Dl. 33607.) Poss. Zatha. (1379: Dl. 6600.) Poss. Zatha cum tributo super fluvium Danubii in descendendo et ascendendo. (1416: Orsz. Llt. NRA. fasc. 1517. n. 21. Zágrábban.) Zatha. (1426: Zsélyi llt., 1491: Acta Bosnae. 303. 1.) Oppidum Zatha. (1443: Dl. 13706; 1450: Dl. 13398; 1468: Dl. 33885; 1493: Epist. Petri de Warda. 9. és 14. l., 1496: Dl. 34248.) Georgius de Zatha. (1487: Dl. 19311.) Már 1289-ben előkelő helység volt. 1360-ban az itteni nemesek (Szataiak) szerepelnek, kik e város részeit még 1416-ban is bírják, s 1487-ben is föltűnnek. De már 1416-ban, valamint 1425-ben s hihetőleg 1461-ben is részben a Garaiaké (garai Bánfiaké). Közben 1443-ban a Kórógyiak tartanak jogot (hihetőleg zálog czímen) bizonyos részeihez. 1468-ban már a kalocsai érseké, valamint 1481-ben, 1491-ben és 1496-ban is, cserében a garai Bánfiaktól (a bácsmegyei Vaskapu városért). Vámját vagy dunai révét is többször említik. – Ma Szotin, Szerémmegyében, a Duna partján, Vukovártól kd. (V. ö. Pesty, Eltünt m. I. 359. 360. és l. Vaskapu város a. is Bácsmegyében.)
Szent-Lőrincz(-Váralja). Villa Zenchlerynch. (1387–8: Dl. 7309.) Poss. Zenthlewrinch. (1395: Dl. 8028.) Poss. Zenthlerynczwarallya. (1459: Dl. 15382. 15383.) Poss. Zenthlewryncz. (1477–8: Dl. 18145.) Opidum Zenthlewryncz. (1491: gr. Zay cs. llt. D. 10.) Horváti majd Garai, Ráskai és Geréb birtok. (L. Sz.-Lőrincz várnál.) A Baza (ma Boszut) folyó s a hasonló nevű vár (l. ott) mellett feküdt, úgy látszik a mai Vinkovczi és Nemczi közti vidéken. (Ma Szerémmegyében.) Talán az 1408-ban a Garai birtokok közt Sz.-Lőrincz várral együtt említett «Revfalu iuxta eandem aquam» (t. i. Baza) helység is ennek a Sz.-Lőrincznek felel meg.
Szent-Szalvátor. Sanctus Salvator. (Nemesi névben. 1353: Anjouk. okmt. VI. 66., 1364: Dl. 281; 1377: Haz. okmt. VII. 414.) Poss. Wylak al. nom. Zenthsaluator. (1409: gr. Festetich cs. keszthelyi llt.) Poss. Zenthsaluator. (1435: Dl. 11859; 1474: Tört. Társ. letét.) Zenthsalwator. (1460: Dl. 15465.) Oppidum Zenthsaluator. (1467: Dl. 33480.) Poss. Zenthsalvator. (1482: Dl. 18650.) A XIV. század második felében (1358. 1364. 1377.) és a XV. század elején (1409.) a Szentszalvátoriaké. 1435 előtt (és 1485-ben) a szántai Laczkfiak – mint a néhai Szentszalvátori Albert birtokát – cserében a királynak adták. 1460-ban már a szekcsői Herczegek kezén találjuk, kik (Pál) ekkor részeit Kórógyi Gáspárnak vetették zálogba. Utóbbiak 1467-ben Rozgonyi Jánosnak adták el. De azért 1474-ben Mátyás király fele részét (a Dráva melletti Németi felével együtt) mint a néhai Kórógyi Gáspár s utána a monoszlai Csupor Míklós birtokát adta Gábor kalocsai érseknek és testvérének, Matucsinai Zsigmondnak. 1481-ben (a mikor Baranyamegyéhez számítják), a Grabarjaiakat és grabarjai Beriszlókat igtatják birtokába, vétel czímén Betlen Miklóstól(!). – 1409-ben hozzátartoznak Cserity, Bonczfalva, Bratonafalva, Godojafalva. Györkfalva, Szegfalu, Torbosancz, Kisfalu, Milován és Petrócz; 1435-ben Gerincz, Terbusancz, Kisfalu, Cserity, Bratojecz, Banczfalva helységek, Godojecz, Vásáros-Pacsirta és Liget-Pacsirta puszták; 1460-ban, 1467- ben és 1482-ben Cserity és Turbosancz; 1474-ben Terbusancz, Cserity, Buncsavaz, Gyurgyevcz, Plugarinvaz, Todorovaz, Szilköz és Szőllős. A mai Szerém- és Verőczemegyék határvidékén, a Dráva- és Duna-köz táján feküdt, hihetőleg Dálya és Borovó között. (V. ö. Ujlak helység a. is.)
Szőcs. Such, Zewch, Zeuch. (Páp. tiz.-l. 267. 279. 290. 301. 308.) Kiszewch. (1413: Körmendi llt. Alm. V. lad. 7. n. 138., 1483: gr. Zay cs. llt. A. 33.) Opidum Zewch. (1437: Muz. llt.) Kis-Szőcsöt Szent-Lászlóval együtt emlegetik, mint a szántai Laczkfiak (1413.) és szent-lászlói Boricsok (1483.) birtokát. Szőcs m.-város pedig 1437-ben (vámjával együtt) mint az Alsániak egykori birtoka merül föl, melyet a király ekkor a hozzátartozó 15 faluval és 1 pusztával együtt a Tallócziaknak adományozott. – Utóbbihoz tartoztak 1437-ben Belye (Béllye), Edesfalva, Gacsály(Gatály), Tisztenfalva, Mátéfalva, Ujfalu, Homarovcz, Miklósfalva, Becse, Zerevcze, Kis-Gatály, Ravaszvár, Kajtornafalva, Paznan, G…lyancz(?) helységek és Várófalva puszta. – A pápai tized-lajstrom a valkói főesperességben sorolja föl. Kétségtelenül a mai Szerémmegye ény. határvidékén, Dályától d.-dny. felé kell keresnünk. Erre mutat Kis-Szőcs falu, s mutatnak Szőcs város némely tartozékai (föntebb dőlt betűkkel szedve), melyeket csupán e vidékre (és nem valahova Sid tájára) helyezhetünk. (V. ö. Ortvay, Magyarorsz egyh. földl. I. 277. l.)
Sztrug. (Szurok.) Poss. Ztrug. (1445: Dl. 33080.) Oppidum Zwrok. (1465: Körmendi llt. Alm. I. lad. 1. n. 5. és 6.) Poss. Ztrwg. (1477: Dl. 34309.) Poss. Sthrwg. (1484: Orsz. Llt. NRA. fasc. 1526. n. 42.) A racsai kastélyhoz, 1484-ben pedig Marót várához (ma mindenik Szerémmegyében) tartozott. Révjét 1445-ben és 1477-ben is említik. (1465-ben esetleg Szerémmegyéhez is fogható.)
Tomicza. (Tumicza.) L. Pozsegamegyében.
Ujlak. Villa seu poss. Wylak. (1283: Fejér, V. 3. 150., 1356: Dl. 33740.) Vylak. (1361: Dl. 33608; 1395: Dl. 8028.) Districtus Wylak. (1448: Fejér, X. 4. 660.) Curia de Wylak. (1432: Haz. okmt. VIL 452.) Kyswylak. {1422: Dl. 33555; 1477–8: DL 18145; 1506: gr. Zay cs, llt. C. 29.) Pesty szerint (Eltűnt m. I. 351.) a XIV. század közepén «civitas»; birtokosa Csáki Miklós, az Ugrin fia. Szerinte úgy látszik, a század végeig bírták e várost a Csákiak. (Adatairól azonban nem számol be.) Ugyane helységre illik a Horvátiak (1395.) és Garaiak (1356. 1408. 1432. 1477–8. 1506.) birtoklása is; illetve utóbbi két ségtelennek vehető. – A XIV. század második felében hozzátartoznak Radefalva, Jakabfalva, Burcsinfalva (Borcsinfalva), és Masztafalva. Kis-Ujlak 1506-ban vámhely is. – Gara környékén feküdt. (A mai verőczemegyei Gorján táján.)
Ujlak. Iwnlak, Vilak, Vylok, Wlhoc, Wylak. (Páp. tiz.-lajstrom. Ortvay, Magyarorsz. egyh. földl. I. 280.) Fratres ordinis minorum in Wylac. (1343: Koller. i. m. II. 487.) Iudex, iurati, ceterique cives et hospites de Wylak. (1347: Haz. okmt. VII. 400., 1419: Dl. 10789; 1431: Dl. 12365; 1436: Dl. 12890.) Ord. heremitarum S. Augustini. Prior claustri S. Anne de Vylak Quinqueeccl. dioecesis. (1438: Act. neoacqu. com. f. 22. n. 4.) Opid. Vylak. (1438: Acta Bosnae. 165.) Op. Wilak. (1451: Koller, i. m. III. 393–8.) Civitas Wylak. (1454: Dl. 33296; 1482: Dl. 18615.) Civitas Wylack. (? 1460: Kaprinay. Hung. Dipl. I. 352.) Plebanus ecclesie B. Petri Apost. de Wylak. Eccl. B. Elene in Wylak. Claustrum B. Marie V, fratrum minorum ibidem. Fratres ord. B. Augustini de eadem; claustrum B. Anne. Magister hospitalis B. regis Ladislai et eccl. B. regis Ladislai. (1464. körül: Koller, i. h. IV. 252., 253. l.) Wylak. (1465: Körmendi llt. Alm. I. lad. 1. n. 5, és 6., 1471: Dl. 17271; 1490: Dl. 19681. 19689. Galgóczi llt. lad. 65. f. 1. n. 11.) Eccl. B. Petri et Pauli Apostolorum in Wylak. (1482: gr. Erdődy cs. llt. U. o. 65. 1. 11.) Az Ujlakiaké volt s egyházilag a pécsi püspökséghez tartozott. «Nova Mansio» néven is nevezték. E városban, a ferenczrendieknek (minoritáknak) a B. Szűzről nevezett itteni templomában, halt meg 1466-ban Kapisztrán János. Ugyanitt az Ágostonos pálosoknak Sz.-Annáról nevezett rendházuk is állt, továbbá parochialis templom Sz.-Péter és Pál apostolok és Sz.-Ilona tiszteletére; végül kórház, egyházzal, Sz.-László királyról nevezve. Kiváltságait V. László 1453-ban erősíté meg. Polgársága teljesen magyar volt s Bán, Bakonyi, Tamanyai, Vég, Bencze, Ispán, Tardi, Fodor (1419.), Kalmár, Kardos, Fodor, Bánczai, Magyar, Pesti, Liszkai, Szondi, Szentmihályi (1431.), Erdélyi, Marót, Szondi, Erdődi, Garai, Kövér (1436.) sat. neveket viselt. – Vidékét már a szerémi híres bortermő hegyekhez számították, mert távollakó nagyurak (Korvin János, Nagylucsei Orbán egri püspök) is igyekeztek itt szőlőhegyet szerezni, s egyik hegyét épen Rózsamál-nak (Rosamal) nevezték. (1490-hez.) Ma Ilok, Szerémmegyében, Péterváradtól nyugatra, a Duna partján.
Valkóvár. Hospites iuxta castrum Valkow. (1131: Fejér. III. 2. 237.) Hospites in suburbio castri Walkow. (1244–1262: U. o. IV. 3. 79.) Congregatio generalis in villa Wolkowar. (1347: Anjouk. okmt. V. 91.) Cives et hospites de Wolkouar. (1360: Dl. 33696.) Villa Valkouar. (1390: Muz. llt.) Walkowar. (1396: Zichy okmt. V. 27.) Oppidum Walkowar. (1398: Dl. 8319.) Poss. Walkowar … simulcum tributis Danubii et Walkowyze fluviorum necnon terrestri vectigali vulgariter Zarazwam appellato item vado super fluvium Walkowyze. (1462: gr. Draskovich cs. llt. f. 25. n. 8.) Valkovar. (!1697: Smičiklas, i. m. 52. l.) 1231-ben német, szász, magyar és szláv lakosai Kálmán herczegtől kapták első kiváltságaikat, egyszersmind birtokul Harsány falut. E kiváltságokat és adományt IV. Béla király 1244-ben erősíté meg. I. Lajos királytól 1345-ben heti-vásár tartására nyertek jogot. – 1462-ben a Tallócziak, kik még Albert királytól kapták, ő00 frtért Garai Jóbnak adták el. Ekkor említik száraz-vámját s a Duna és Valkó folyókon levő rév-vámjait. – Ma Vukovár, Szerémmegyében, a Duna partján. (V. ö. Pesty, Eltünt m. I. 354. lapon Valkó várnál, a hol az 1410-bő1 említett Valkóvár a. a krasznamegyei Valkóvár értendő; és l. a Szent-Lélekről nevezett valkói monostorra nézve Berzéte-monostora a.)
Vásáros-Pacsinta. L. Pacsinta városnál.
Vicsadal. (Vicsodol.) Villa Vichodol. (1244: Fejér. IV. i. 315.) Poss. Vychadal. (1383: Dl. 33740.) Wychal. (! 1468: Dl. 34214.) Oppidum Vychadal. (1477–8: Dl. 18145.) A Garaiaké volt, kik már Lajos királytól, majd új-adományul 1383-ban Mária királynőtől kapták. 1478-ban részeit a Szécsieknek engedték át. Ekkor említik a Dunán levő malmait, Gyalom alatti halászatait, fa-kápolnáját s Borizia, Tót, Vincze és Szabó (vezeték-)nevű jobbágyait. (L. a hasonló nevű vár a. is.) Vukovártól keletre kd. felé (közelebb Vukovárhoz, mint Szotinhoz) ma a Vuči dol (Vucsidol) nevű puszta őrzi emlékét. (Szerémmegyében.)
Összesen: 34 város.
