4. Mocsárlakó békák (Paludicola Wagl.)
4. Mocsárlakó békák (Paludicola Wagl.)
A Paludicola-nem némely faja nagyon élénken emlékeztet a mi ásóbékánkra, így azéra emlékeztet teljesen porcos szegycsontjuk, szabad lábujjaik, melyeken éppen úgy nincsenek tapadókorongok, mint a kézujjakon, valamint alig látható vagy teljesen a bőr alá rejtett dobhártyájuk. Amerika igen tekintélyes részéből, nevezetesen Mexikótól Patagoniáig ismeretesek. Bár a nemzetség mintegy 30 faja között van néhány meglehetősen karcsú termetű is, nagyobb részük zömök alkatú, hasonlatos a mi varangyainkhoz.
A csilei mocsárlakó béka (Paludicola bibroni Tsch.)
Ilyen alakú pl. a csilei mocsárlakó béka. Ez a szép rajzolatú állat könnyen felismerhető arról a két nagy, fekete-fehér mustrázatú, tojásdadalakú mirigyről, amely a csipőtájék két oldalán foglal helyet. Ilyen mirigye még másik négy fajnak is van ugyan, ezektől azonban fajunk szintén jól megkülönböztethető arról, hogy labujjai között úszóhártyának a nyoma sincs, hogy belső kézujja rövid és a másodikon nem nyúlik túl, hogy hátulsó lábai rövidebbek és sarokgumó nincsen rajtuk, azonkívül ezek a fajok Csilében nem is fordulnak elő. Színe felül világosszürke, ritkábban olajzöld, finom sötét pontokkal, nagy, gesztenyebarna, néha világosan szegélyezett foltokkal és világos hátközépvonallal tarkázva. A hímnek páratlan hanghólyagja van, mely brekegés alkalmával kiduzzasztja az elül fekete torkot. A mintegy 6 cm hosszú béka Krefft szerint kisebb mocsarakban él.
A barnafoltos mocsárlakó béka (Paludicola fuscomaculata Staud)
Az állat Dél-Braziliában, Paraguayban és Uruguayban honos, Budgett a paraguayi Chacoban figyelte meg. Könnyen felismerhető nagy, fekete lágyékmirígyeiről, melyek elül fehérrel szegélyezettek. A felül világosszürke, ritkábban olajzöld alapon nagy gesztenyebarna foltokkal tarkázott hímnek páratlan hangzacskója van és sötét torkát brekegés alkalmával erősen kidomborítja. Lábtöve közepén egy gumó van; belső sarokgumója, mint az ásóbékáé, nagy, ásóalakú, éles szélű. Nagy torokzacskója és hasa váltakozó felfúvásával sajátságos hangot ad, amelyet a Chacho sekély mocsaraiban állandóan lehet hallani, s amely a macskakölykök nyivákolásához hasonlít. A különös brekegőművész táplálékául főként vízi bogarak szolgálnak. A párás idején a hím éjjel erősen felfújva hangzacskóját, a víz felszínére emelkedik és felette panaszos hangon hívja a párját. Petéit januárban rakja le, nyálkás, a víz felszínén úszó anyagba burkolva őket, a peték aprók, színtelenek, szikben nagyon szegények. A kibúvásra érett lárvák a nyálkás anyagon átdolgozva magukat jutnak ki a vízbe.
