2. Nagyfejű békák (Pyxicephalus Tsch.)
2. Nagyfejű békák (Pyxicephalus Tsch.)
A régebbi Pyxicephalus néven Nieden újabban ismét egyesített néhány nagyfejű, esetlen alkotású békát, melyek a Rana-fajoktól abban térnek el, hogy szélső lábközépcsontjaik szorosan össze vannak kapcsolva, a Rana-fajokban ellenben elválasztja őket egymástól a közéjük nyúló úszóhártya. Amennyire ma tudjuk, csakis Afrikában fordulnak elő, ásó állatok, nagy, élesszélű belső sarokgumókkal, rövid lábakkal és sohasem erősen fejlett úszóhártyákkal.
A pettyes ásóbéka (Pyxicephalus adspersus Bibr.)
Hatalmas termetű állat, mely alig kisebb a góliátbékánál. Afrikában nagyon messze elterjedt, mert ismeretes Német-Délnyugat-Afrikából, Angolából, a Fokföldről és a földrész egész keleti feléből a Fehér Nílusig, ahol Werner Khor Attar mellett akadt rá. Schultze L. Német-Délnyugat-Afrikában nem kisebb, mint 25 cm hosszú példányait is gyüjtötte. Az állatnak itt helyenként nagyon gyakorinak kell lennie. Felötlő ezen a békán hatalmas, a szarvasbékáéra emlékeztető fején kívül a hátán és oldalain futó sok hosszabb-rövidebb hosszanti redő, melyek között a bőr kissé szemölcsösnek látszik, valamint térdig a törzs közös bőrébe rejtett hátulsó lábai. Hátoldala rendesen élénk olajzöld, ritkábban barna, néha sötéten foltozott és világos hátsávval díszített; hasoldala sárga, fiatalabb állatoké inkább fehér, torka néha barnafoltos.
Az állatot legalább a bennszülöttek mindenütt eszik, ahol csak előfordul, hiszen ekkora béka már tekintélyes és a mellett jóízű húsdarab. Mint látszik, a párzási időn kívül állandóan a szárazon él, nappalra a földbe ássa magát, éjjel pedig táplálék után jár. Hogy az ilyen nagytermetű állatnak nagyon sok táplálékra van szüksége, az magától értetődő dolog; nagy földigilisztákkal alig lehet jóltartani, s éppen úgy, mint a tigris- és ökörbéka, könnyen elnyel más, aránylag nagytermetű békákat, vagy elnyel felnőtt egeret is.
