9. család: Apródarazsak (Proctotrupidae v. Serphidae)
9. család: Apródarazsak (Proctotrupidae v. Serphidae)
Az apró darazsak (Proctotrupidae) családját azért illetjük ezzel az elnevezéssel, mert közöttük akadnak a legparányibb Hymenopterák, amelyeknek egyesei a Chalcididákkal együtt szabad szemmel alig láthatók. E két családot különben sem sikerült élesen elkülöníteni, ahogy Bíró Lajos, ezeknek szakavatott művelője ezt helyesen megjegyzi, aki hazánkból ezeknek rengeteg sok új faját mutatta ki. Ezek közül egyesek, mint a Trichogramma és Mymar fél milliméternél is kisebbek.
A Proctotrupidae családot, amelynek tagjait Kieffer újabban Serphidae néven foglalja össze, alakra annyira válogatós formákat rejteget, hogy azokat nehéz volna röviden jellemezni. Egyesek közülük feltűnő hasonlatosságot árulnak el parazita gubacsdarazsakkal, de eltérő szárnyerezetük miatt azokkal nem egyesíthetők. Mások közülük inkább a Bethylidae és Chalcididae családokhoz közelednek és vannak közöttük olyanok is, amelyek a hangyadarazsakhoz és a Scoliákhoz közelednek. Így azután a Proctotrupidák családja mesterségesen összetákolt csoportot képvisel, amelyet egyes kutatók ismét önálló családokra bontanak fel.
A Proctotrupidák parányi alakjai előbbi színpompás rokonaikhoz képest csak fakószínűek. Szárnyaik rendszerint fejlettek és különböző alkotásúak, szárnyjeggyel és erekkel gyakran ellátva, de más esetekben teljesen elvesztették erezetüket. Tojócsövük majdnem mindig a potroh legvégéből indul ki. Az egész földkerekségen el vannak terjedve, azonban a kevésbbé átkutatott földrészeken oly kevéssé ismeretesek, hogy fel kell tételeznünk, miszerint jelenlegi fajszámuk nemsokára megkétszereződik. Azonban már így is igen nagy fajszámban ismeretes és Biró Lajos átlagos becslése szerint hazánkban a Magyar Faunakatalógus megjelenése óta, mely mintegy 15 fajt sorolt fel, a fajok száma legalább is megtízszereződött.
A Proctotrupidák általában olyan viszonyban állanak a Chalcididákhoz, mint a poszméhek a homoki méhekhez. Nem mondhatók óvatos állatoknak. Az ellenség elől alig menekülnek, s inkább hüvös, árnyas helyeken húzódnak meg a lombok között, ellentétben a fürkész fémdarazsakkal, amelyek inkább a napon sütkéreznek.
A törpefürkészek a legkülönbözőbb rovarok élősködői, néha Neuropteráknak is parazitái, mint a Helorus anomalipes Panz., amelyet Förster a Hemerobius bábjából nevelt fel, s Schmiedeknecht szerint Thüringiában elég gyakori.
A Helorus anomalipes Panz. 5 mm hosszú, fekete darázs, mely fényes és határozottan nyeles potrohával tűnik fel. Széles feje nagy szemeket visel és 15 ízű csápokat. Karmai fogazottak. Egy hozzá hasonló faj, a Helorus paradoxus Prov. Észak-Amerikában él.
Állataink gyakran gombákon élnek és a Serphus tivagator Ol. nevű fajt a Lonchaea lasiophthalma gubacsaiból a Cynodon dactylonon nevelték ki. A Galesus Silvestrii Hilft Afrikában él; Silvestri Olaszországba importálta, hogy ezzel a fajjal védekezzék az olajfák termésére káros Ceratitis és Dacus nevű légyfajok ellen.
A Scelioninae-alcsalád tagjai mindössze 1–2 mm hosszú állatok, melyeknek jellemző alakja a Teleas laeviusculus Ratz. nevű petedarázs. Testszíne fekete, csipője és combja barna. A nőstény a szövőlepkék petéjébe rakja tojását s egy petében néha 1–13 darázs is fejlődik 4–6 hét alatt. Az érett lárva a szabadba jutva bebábozódik. Bouché augusztusban frissen inficiált lepkepetékből már 14 nap alatt kész darazsakat nevelt fel, úgyhogy ezeknek valószínűleg több nemzedékük van egy évben. Ratzeburg a Teleast éppen akkor figyelte meg, amikor a petéit egy lepke petéibe rakta. A hátsó lábaira ágaskodva és támaszkodva, csápjait és elülső lábait lassan mozgatta, miközbe tojócsövét lassú, ritmikus mozgásokkal süllyesztette hol föl, hol lefelé. Szárnyait közben szétnyitja, de hamarosan hátára simítja. Az egész egy negyedóráig tart és ezalatt társai csápjukkal szimatolva és tapogatódzva sétálnak a lepkepetéken.
1. Petedarázs (Teleas laeviusculus Ratz.); 2. Teteas terebrans Först.; 3. petedarázs a gyűrűspille petéin; 4. a lepkepeték és a petedarazsak természetes nagyságban.
A törpedarazsaknak fajokban ugyancsak gazdag csoportját alkotják a Platygasterinae alcsalád tagjai. Ezeknek gazdaállatai többnyire gubacsdarazsak lárvái. Riley Amerikában a káros hesszeni légynek, a Cecidomya destructor Say lárvájából a Platygaster Herricki Park. nevű fajt nevelte fel, amely e szerint a legyek ellensége, az emberre pedig hasznos. Oroszországban Lindemann a hesszeni légy lárváin megfigyelte, hogy azok a Polygnotus minutus Lind.-nak sokszor 11 élősködő lárváját rejtegetik potrohukban. Más fajokat pajzstetveken neveltek fel és Kulagin megfigyelései szerint ezek az apró élősködők különböző hártyásszárnyúaknál is megjelennek.
Legérdekesebbek azonban a Platygasteridáknak lárvái. Ezeket Ganin fedezte fel, aki megfigyelte, hogy a szíkben szegény petékből cyclopoid-lárvák jönnek létre. Ezeknek feltűnő nagy fejtokjuk van, mely határozottan szelvényezett és sarlós állkapcsuk. Rövid csápjaik a fejen oldalt állanak. Igen sok embrionalis vonást rejtegetnek: garatjuk vakon végződik, végbelük és szívük hiányzik, nincsenek lélekzőszerveik és idegrendszerük sem. Nevüket onnan nyerték, mert bizonyos fokig a rákok Cyclops nemére emlékeztetnek. Lassan átalakulnak bábokká.
A liliputdarazsak (Mymarinae) is tulajdonképpen petedarazsak. Rendkívül finom testalkatukkal és nagyságukkal, – a félmilliméternél is kisebbek – majdnem egyedül állanak a rovarok világában. Szárnyaik igen keskenyek, hosszúak, nyelesek és szőrösek. Rendszertani helyük tulajdonképpen még nem tisztázott. Nőstényeik rövid tojócsövet és bunkós csápokat viselnek. Ha repülnek, egyáltalában nem vesszük őket észre és világos alapon csak fekete pontocskáknak látszanak s így bátran azt mondhatjuk, hogy vannak ázalékállatocskák és Rhizopodák, amelyeknek egysejtű testük azokénál tetemesen nagyobb, míg a Mymarinák parányi testükben ugyanazon szerveket rejtegetik, amelyeket nagytermetű rokonaik, mert őnekik éppúgy van idegrendszerük, szemük, bélcsatornájuk – összes függelékeivel együtt – bonyodalmas izomzatuk, trachearendszerük és ivarszervük, de valamennyiük elképzelhető legkisebb, úgyhogy a természet ezeknek a liliputdarazsaknak a szervezetében a legcsodálatosabb miniatűr alkotó munkájának adott kifejezést.
A parányi Anagrus subfuscus Först.-ről csak annyi megjegyezni valónk van, hogy a Calopteryx virgo petéjében fejlődik ki, ami körülbelül 3 hetet vesz igénybe. A kikelő állatocska, amelynek tracheái levegővel vannak telve, a szárazföldre iparkodik jutni, s ezért is a Nuphar-levél felszínéről, amelyben a gazdaállat petéit elhelyezte, iparkodik kifelé jutni. Hogyha a szitakötő petéi a Nymphaea levelében fejlődnek ki, akkor a levél vastagsága miatt a felszínre nem törekedhet s akkor úszva iparkodik kifelé jutni. Ha ez nem sikerül, akkor lassan a fenékre süllyed s valamelyik vízinövény szárán jut lassan a víz felszínére. Onnan a levegőbe emelkedik, hogy azután peterakáskor ismét a víz alá bukjon.
A liliputdarazsaknak egyik legcsodálatosabb alakja a Mymar regalis Enock; szárnyai vékony csapoknak látszanak, amelyek feltűnően szőrös bunkókat viselnek.
