Az első megszállás.
Az első megszállás.
Anonymus, a ki valószinűleg maga is kún származású volt, pazar kézzel osztogatta a hun (helyesebben kabar) vezéreknek a birtokokat. Anonymus szerint Edu (Ed, Edő) és Edumén (Edömér) a Takta vize mellett nyertek szállásokat. Ketel Sátorhalmától a Tolcsva vizéig terjedő területet kapta összes lakóival együtt. Turzol (Tarczal) Árpád vezér kegyelméből, annak a hegynek a tövében, a hol a Bodrog a Tiszába szakad, nagy kiterjedésű földet szerzett, melyet Hymesudvarnak (Tokaj) neveztek. Okleveles adataink azonban Anonymus előadását nem támogatják. Közvetetlen adatok hiányában csak a legrégibb, tehát a tatárjárás előtt való korszakból fenmaradt oklevelek vetnek némi világosságot Zemplén vármegye legrégibb birtokosaira. Mindenekelőtt előre kell bocsátanunk, hogy a beköltöző magyarok a mai Zemplén vármegyének aránylag csekély részét szállották meg; a magyar, mint általában lovas nép, a síkságot kedvelte leginkább. Legrégibb magyar telepek tehát a Bodrogköz és általában a Tisza melléke; itt találhatók a legbecsesebb honfoglaláskori emlékek. Azután Zemplén várának vidéke, majd az Ondava és a Laborcz völgyei, fel egészen Őrmezőig. De az utóbbi területek nemzeti királyságunk első századában még nem voltak benépesülve, mert, mint alább látni fogjuk, e tájon jövevény külföldi nemzetségek nyertek birtokokat királyi adomány útján, tehát uratlan területen. A vármegye éjszaki és éjszakkeleti része jórészt lakatlan volt, mert még II. Endre király alatt is, a Tátrától egészen Máramaros széléig összefüggő erdőség terült el (Hunfalvi: Magyarország Ethnogr.), sőt a Szinnától éjszakra fekvő vidék még a XV. században is lakatlannak tűnik fel.
Szent István király korában, midőn a magyar királyság megalapításával az ország határai kijelöltettek, főleg a kültámadások ellen, az ország határán mesterséges akadályok, torlaszok készültek azért, hogy az országot lovas népek esetleges támadásától megvédelmezzék. Ezeket a határsánczokat – gyepük – egyes helyeken kapuknak nevezett nyilások szakították meg, így a külfölddel való közlekedés e kapukon át történhetett. (Karácsonyi 344János: Századok, 1901. évf. 1040 l.) Idővel azonban, a mint a népesség száma gyarapodott, a lakosok átmentek a gyepün túl levő területre és lassanként ott le is telepedtek. Karácsonyi János szerint, a mai Zemplén vármegyében, az először megszállott terület határait nem szabad feljebb keresni a Purustyán (Borostyán) vár tartozékainál (Gálszécs vidéke). A Bogát-Radvány nemzetség is azért kapott az Ondava völgyében egymás mellett oly sok falut, mint Berettő, Lazony, Albágya, Bánócz, Bás, Béltek, Bikkes, Lucz stb., mert azok a határon – a gyepün – túl feküdtek. Karácsonyi szerint tehát az Ondava völgye Málcza és Garany között volt elreteszelve a rabló-becsapások elől, míg a Laborcz völgye, Deregnyő és Pályin (Ung vármegye) között lehetett elzárva.
Összefoglalva tehát a rendelkezésünkre álló adatokat, a vármegyében a legelső megszállott terület éjszaki határát a Gálszécs, Tőketerebes, Málcza és Deregnyő helységeken áthaladó vonal jelzi. A Zemplénnel szomszédos Ung vármegye éjszaknyugati, tehát a vármegyével határos része, még II. Géza király (1141–1161) idejében is, a ki itt rengeteg területet adott kedvelt hívének, Apa bánnak, jórészt lakatlan volt. (Gróf Sztáray oklt. 2.l.). A mint a népesség gyarapodott, a várjobbágyok lassanként a gyepün túl levő területre is letelepedtek, az így alakult várföldek a Laborcz völgyében egész Őrmezőig terjeszkedtek ki, mely, mint a neve is mutatja, a határőrök mezeje volt. Ez a település azonban csak a nemzeti királyság második századában mehetett végbe, mikor a gyepű is kitolódott. Az 1261. évi adománylevélben említés van a Gyepülne nevű várföldről, mely Őrmező és Sztára között, az orosz határon feküdt, hol a gyepűn kapu is volt. Gálszécstől keletre találunk a középkorban egy Újőr nevű falut, melyet, mint a neve mutatja, a határőrök laktak; ez már újabb település volt, Ó-őrnek tehát lejebb kellett feküdnie. (Csánki D., Magyarország Történeti Földrajza, I. 365.)
De a régi Zemplén vármegyének is csak elenyésző csekély részét szállhatták meg a honfoglaló nemzetségek, mert okleveles alapon kimutathatólag, mind a Hegyalján, mind a Bodrogközben, Gesztelytől, Berzéktől, illetve Monoktól egészen Leleszig, szinte egymást érik a várföldek, a zempléni királyi vár tartozékai. A legelső foglalók közé kell soroznunk a kabar törzsbelieket, a kik általában a széleken telepedtek le. A kabarok még Lebediában (830) csatlakoztak a magyarokhoz, azóta azoknak előcsapatát alkották a vándorlás folyamán. Származásukra nézve kutrigur hun maradékok, vagyis bolgár kúnok (Pauler i. m. 13–14. és 41. l.), de már a honfoglaláskor teljesen összeolvadtak a magyarsággal.
