Tiszalucz.

Teljes szövegű keresés

Tiszalucz.
Tiszalucz, Szabolcs vármegye határán, a Tisza mentén fekvő nagyközség. Van 419 háza és 2577, nagyobbára ev. ref. vallású lakosa. Saját postája, távírója és vasúti állomása van. Már Anonymus említi, hogy itt Árpád fejedelem korában a Tiszán kikötő és rév volt. Első okleveles nyomát 1219-ben találjuk, melyből megtudjuk, hogy az ispotályosoknak ott szegényházuk volt. Azután 1261-ben említik, a mikor a luczi vámnak egy része az egri püspöké. 1290-ben a királyi peczérek földje volt, melyet Simon fia Tamás kapott adományban. 1373-ban az aurániai perjel elcseréli a Czudar családdal, mely 1440-ig birtokolja. 1392-ben a Bogáth-Radvány nembeli Luczi fia, Simon birtoka. 1405-ben az Isépi, Cselei s a Dobi, 1435-ben a Dobi és a Monaki családok vannak birtokosaiként említve. Ez időtájt Felső és Alsó jelzőkkel két szomszédos község viselte e nevet. 1440-ben a Czudarok a maguk részét a Rozgonyiaknak adják zálogba s ugyanezt teszik 1450 körül a Monakiak is s ekkor a Ruszkai Kornisok lesznek zálogos urai. 1492-ben Beatrix királyné Felsőluczot visszabocsátja Monaki Mihály birtokába. 1567-ben a törököktől elpuszított helyek között van említve. 1598-ban, a mikor a török hódoltsághoz tartozott, a törökön kívül Monaky Ferencz, István és Péter és Rákóczy Zsigmond adóztatták. 1603-ban Rudolf király Rákóczy Zsigmondnak újabb adományt ad a birtokra. 1644-ben itt a kurucz és labancz seregek között véres csata volt. 1711-ben a Rákóczyak többi birtokaival együtt a királyi kamara foglalja el, míg Alsólucz 1732-ben Szirmay Tamásé és Fáy Gáboré. 1774-ben Szendrői Török József az ura. Később azután Alsólucz Rákóczy-jogon a gróf Aspremontoké, a felsőluczi puszta pedig a Monakiak révén az Andrássyaké lesz. Az Aspremont-féle részt azután a gróf Erdődyek kapták s most gróf Erdődy Györgynek és gróf Andrássy Gézának van itt nagyobb birtokuk s az előbbinek, az ide tartozó Sarkad-pusztán, csinos emeletes úrilaka, mely 1895-ben épült és most a bérlő lakása. Kuruczvölgyi dűlőjéről azt tartják, hogy 1707-ben itt táborozott csapataival II. Rákóczy Ferencz. 1750-ben az egész község leégett, a református templommal együtt, mely egyébként 1600 körül épült. Ide tartoznak Gabriella- és Vadvizes-tanyák valamint Sarkad-puszta.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem