Matavovszky János.
Matavovszky János.
Lehoczky helyébe Sárosból, 1850-ben, Matavovszky János, az „erős akaratú, bátor jellemű ember” jött, a kit Zemplénben senki sem ismert és a kiről még az a hazug hír is szárnyalt kezdetben, hogy „muszkavezető” volt. (V. N. 13. l.) Másodmagával jött, egy Breuer nevű fiatalemberrel, a kinek előbb valahol a Szepességen „all-szolgabíró”, új minőségében pedig „elnöki titoknok” volt a szerepköre. Az új elnöknek első dolga volt folytatni a „purifikáczió”-t a vármegye tisztikarában, ez alatt pedig azt kell érteni, hogy csak az lehetett vármegyei tisztviselő, a ki nem ártotta bele magát a szabadságharczba. A tisztikar purifikálásába befolyt a cs. kir. kerületi hadparancsnok is, Bordolo tábornok, Kassáról. A vármegye szennyesének e nagy mosását, mely az ősi székháznak ú. n. főispáni, akkor elnöki, vagy főnöki szobáiban ment végbe, Matavovszky bizalmas értekezlettel kezdette meg. De minő harmadrendű elemekből állott az a nevezetes értekezlet ott a főispáni teremben, „mellybe’ egykor megyénknek csak legfőbbjei tanácskoztak a’ teendők iránt, most pöffeszkedtek benne egyének, kik a’ megyei életbe annak kócsjukán sem mertek volna bekukucskálni. Czigárózva, bodros füstöket bocsátva feszengtek a’ fráterek a’ főispányi székekbe’, mellyekbe a’ megye legérdemesebb fiai is csak a főispán megkinálására bátorkodtak telyes reverentiával.” (V. N. 16. l.) Ennek a purifikált tisztikarnak értelmi és érzületbeli mivoltára jellemző, hogy az egyik újdonsült szolgabíró, „a ki iskolákat sem végzett”, azelőtt urasági kasznár volt; a másikról meg azt olvassuk, hogy „hűsége bizonyításául” kész lett volna elárulni édes szülőjét is. (V. N. 24. és 39. l.) Nem választott, de kinevezett tagja volt az ideig-óráig rekonstruált tisztikarnak mindenki.
Nem kell összetéveszteni a középponti vármegyei tisztikart a csázári királyi törvényszékkel, a politicumot a juridicummal, vagy mint akkor nevezték a „Kaiserl. Königl. Gerichtshof”-fal, mely a kassai cs. kir. kerületi főtörvényszéknek volt első folyamodású fóruma Újhelyben. Az ideiglenesen újjászervezett újhelyi cs. kir. törvényszék így alakult meg Péterfy Károlynak, a szabadságharcz előtt eperjesi kir. táblai tiszteletbeli ülnöknek az elnöksége alatt: Reviczky György, Bartus János, Tóth-Pápay Zsigmond, Somogyi István, Hunyor József, Kulin Pál, Stépán Mihály, Barna Mihály és Dókus József törvényszéki ülnökök; Csiszár Gábor jegyző, Dienes István és Horváth Imre aljegyzők, mindnyájan vármegyebeliek. Ugyanekkor nevezték ki a „Kais. Königl. Stuhlrichteram”-, valamint a „Gemischtes Stuhlrichteramt”-belieket, úgyszintén a „Staedtisch-Delegirtes-Bezirksgericht”-belieket is a járásokba; ezek is mindnyájan vármegyebeliek, a kik hivatalaikban meg is maradtak egészen az 1853. évi végleges szervezésig.
Nagy érdemet szerzett magának Matavovszky vármegyei elnök az 1850 nyarán támadt tót-forrongás elnyomásával. Ez a forrongás, mely az úri osztály ellen irányult, következőképpen zajlott le. Valami Sveczenyi (vagy: Szvieczenyi), a ki Kassán a cs. kir. kerületi főispánságnál adófelügyelő volt, Zemplénben végzett körutazása alkalmával forrongásra ingerelte a tótságot. „Seregestűl tódultak hozzá a tót parasztok, kértek tőle földet, erdőt, legelőt és ő mindent oda igért, minek következése lőn, hogy a megye Archivumát naponta több községek küldöttei ostromolták, magoknak az úrbéri tabellákat kiadatván” mert „nekik a császár embere, Sveczenyi, minden megigért.” (V. N. 18. l. Sveczenyi kilétére nézve Ol. D. 255. és 263. l.) A forrongás már az élet- és vagyon biztosságát kezdte fenyegetni. Ekkor azonban Matavovszky, az Újhelyben elszállásolt Lajos-ezredbeli katonaság egyik szakaszát maga mellé vévén, sorra járta a forrongó falvakat és a hol kellett, ötven botot veretett a falu bírájára. Az eljárás üdvösnek bizonyult s a forrongás megszűnt. Matavovszky ezzel az 1831-iki lázadás kiújulásának veszedelmétől mentette meg Zemplént.
