Közlekedésügy.
504Közlekedésügy.
Az újabb kor közigazgatásának kátéjából czitált az a főigazság, hogy t. i. a vármegye, mint ilyen, mennél kevesebbet politizáljon, de annál többet adminisztráljon, természetesen, máig is inkább csak vallott, mint éppen követett alapigazság. Így történt azután, hogy Zemplén vármegyében fizetésre képtelen állapotba sülyedt a házi pénztár és 1868-ban, mint még 1869-ben támadt tartozásait, tisztviselői irányában még 1874-ben sem tudta megfizetni (Jk. a 284., 352. és 354. sz. a.). Vasutakat Zemplénnek! hangzott a közóhajtás, de a közútak széltében és hosszában honfoglaláskori, vagy mint ’Sennyey Pál mondotta, „ázsiai állapot”-ban sinlettek. Nyomorúságos volt a pénzügy- és az útügy igazgatása egyaránt. Amazt Kassáról és Ungvárról, emezt Nagymihályból és Újhelyből két igazgató és két mérnök igazgatta. Természetesen az egyik cselőre, a másik csára. A németek alatt (1856), a kiknek dícséretére legyen mondva, hogy Zemplén földén az első műutat, a 34 klm. hosszú kassa-jablonczait, már 1857-ben átadták a közforgalomnak, Dargótól Nagymihályon végig Ung vármegye irányában, még az ú. n. államépítészeti hivatalt is transzportálták Ungvárra. A két vármegyei mérnök (a Felvidéken Czibur Vilmos, az Alvidéken Koczog László) a kezelésökre hagyott 1790 klm.-nyi úthálózatot (melyből, igaz, hogy 824 klm. viczinális út volt) 1868-ban mindössze is csak 13 útbiztossal és 38 útkaparóval (Jk. 1872: 70. l. 108. sz.) tatarozták akkor, a mikor ma annak mintaszerű gondozásával vagy hét mérnök, 19 útbiztos, illetőleg útmester és 140 útkaparó bajlódik. Hat esztendő munkájába került gróf Andrássy Aladárnak, hogy fölmutathatta azt, a mire vállalkozott, hogy t. i. Zemplénben a megyerendezést befejezte. A provizoriumban ú. n. „tiszti szék”-nek szerepkörét most a „kis gyűlések” vették át (prototipusai voltak az 1870 XLII. t.-cz.-el szervezett, máig fennálló, ú. n. „állandó választmány”-nak), a mely évnegyedes kis-gyűléseken többnyire az első alispán elnökölt, jegyzőkönyveit és határozatait azonban a „nagygyűlés”-nek mutatta be. Az útügyeknek tervszerű intézésével, kavicsbányák vételével és megnyittatásával az „útépítési küldöttség” foglalkozott, melynek elnöke még 1874-ben is a hírével kivált Besze János volt. (Jk. 120. l. 71.). Mivel ennek a küldöttségnek még az ú. n. „hadászati utak” ügyeivel is kellett bibelődnie, nem csoda, hogy a szomszédos vármegyék irányában egyhamar nem tudtak eljutni a „végek”-ig, a mit pedig a tranzito-forgalommal kapcsolatban a kereskedelem érdeke követelt. Ennek a követelésnek eleget tenni az építendő vasutak voltak hivatva. Gróf Andrássy Aladár főispán nagy érdeme, hogy az országos kormány figyelmét e tekintetben ébren tartotta. Igy történt, hogy a gácsországi magyar vasút Lengyelmihályitól a határszélig (120 klm.), az északkeleti vasút Kassától, Újhelyen és Bélyen át Csapig, úgyszintén Újhelytől Szerencsig (156 klm. és a tiszavidéki vasút Szerencstől Tokajig (18 klm.) és így összesen 294 klm.-nyi vasút építése érdekében már az első kapavágások is megtörténtek az ő főispánkodása alatt és Zemplén közgazdasági életében áldásos hatásokat teremtettek.
