1849.
1849.
A sötét borút, mely Vasmegyére nehezedett, csak tavaszszal váltotta fel ismét, kis időre, a szabadság napsugára.
Budavár bevétele után a magyar sereg a határszél felé tartott, Körmendet még május elején kiürítették a császáriak, Szombathelyt hasonlókép otthagyták, csupán egy 1200 főnyi sereg táborozott 4 ágyuval Sárvárnál s mire a Hunyadi-huszárok május 27-én Pápára érkeztek, Wyss Ferencz császári tábornok az egész vonalon a magyar sereg elé vonult. Vath tájékán szándékoztak megütközni, azonban a császáriak oldalfordulata következtében, csak junius 13-ikán Csorna és Szil-Sárkány közt verhette szét Kmetty Wyss Ferencz dandárát.
De a sikerrel megindult tavaszi hadjáratot csakhamar vereségek követték. Ivánkovich és Balogh azonban mindezzel nem törödve, hozzáláttak a felkelés szervezéséhez.
Arra nem is gondoltak a császáriak, hogy a vármegyében még ezután is lehessen sikerrel felkelést szervezni; csak midőn a mozgalmak komolyabb 243arányokat öltöttek, rendelték fel a Dráva mellől Dondorf őrnagyot, a ki Zala-Lövőn és Körmenden át, julius 18-án érkezett Kőszegre.
Ezalatt Ivánkovich és Balogh Antal Szombathelyről Kis-Czellre szállították a 16,000 forint összeget tartalmazó vármegyei pénztárt, Dondorf őrnagy pedig másnap Szombathelyre vonult, ahol egy kiáltványában Ivánkovichot pártütőnek nyilvánította. Másnap már Sárvárt ejtette rémületbe, de csakhamar Kis-Czell felé nyomult előre. Útközben találkozott egy 500 főből álló magyar csapattal, de nem érezvén magát elég erősnek, bevárta Teiner őrnagyot, a ki egy gyalog és egy lovas csapattal jött. Az ötszörös túlerővel szemben a rendezetlen felkelő-csapatok csakhamar szétfutottak, mire Dondorf őrnagy bevonult Kis-Czellbe, a felkelők pedig a Bakonyban kerestek menedéket.
