Ruházat.
Ruházat.
A nép ruházatát illetőleg az általában megállapítható közös formákon kívül, mint azt mindenfelé tapasztalhatjuk, számos eltérésre találunk; úgyszólván falunkint, vagy legalább községcsoportonkint, kisebb tájankint. Hazánknak kevés olyan része van, hol a városi hatás oly gyors, közvetlen és széleskörű lenne, mint Vasvármegyében. Talán még az alföldi városok is jobban megőrzik a népviselet sajátságait, mint a mily mértékben az Vasvármegye falvaiban eltünik s a városiak divatjának sablonjához idomul. Pozsony, Kolozsvár, Kassa nem hatnak oly közvetlenül legközelebbi szomszédságuk lakóinak viselkedésére, mint Vasmegyében a sokkal jelentéktelenebb járási czentrumok, mint Körmend, Sárvár, sőt még Kis-Czell is. Különösen a nők hagyják el régi viseletüket, a minek részben az is az oka, hogy a városból a falura visszakerült cselédek már nehezen mondanak le a felkapott ruhadarabokról. A kis városokban meg általános a nép leányai közt az úri asszonyok öltözködésének utánzata, csak hogy tökéletlenebb formában. Ruházatukban a nők a legnagyobb egyszerüséget keresik. Szövetül még mindig sűrűn vásárolják a kékfestő szöveteket, valamint azokat az olcsóbb gyártmányokat, melyekkel emberemlékezet óta, hasonló gyáraink hiányában, az osztrák gyárak látják el népünket. Ha bizonyos dolgok miatt érdemesek a gáncsolásra, akkor e miatt bizonyára. Csakhogy ez a százados szokás minden magyar asszonynak közös szokása. A fehérneműn kívül semmiféle házi szőttest nem készít a magyar asszony, Vasvármegyében csakúgy nem, mint másutt; ebben a tekintetben megegyezik a némettel, holott a tót, szerb és oláh asszony a maga szőtte és hímezte anyagból készíti a ruháit, sőt a tót és a székely asszony még az uráét is. De másrészt a vasvármegyei parasztleányokon, néhány helyet kivéve, nem látjuk azt a selymes fényűzést, a mit a nagy Alföldön vagy a Duna mellékén fejtenek ki még a kevésbbé módosak is.
KEMENESALJAI MAGYAR PARASZTOK. Verő G. rajza.
A férfiak ruhája az idegen nyelvhatárok felé kezd alkalmazkodni az idegen fajuak szokásához; tért hódít a németes szabású felső kabát, a bugyogó, pantalló. Általában a kék, fekete vagy barna posztó-ruhát viselik, nyáron szürke czérnaszövet-ruhát; munkanapon nyáron a magyar szabású nadrág helyet gatyát hordanak. A férfiak viselete általában a nem testhez álló dolmány, dolmány helyett zeke is, lajbi (mellény), magyar nadrág, vagy a hol meghonosodott, a pantalló; dologtevő nap síma csizmát viselnek tehénbőrből, ünnepen ránczos szárút. Fejükön nyáron keskeny karimás kalapot, télen báránybőr sipkát viselnek; sok faluban a finomabb asztrakán 368sipkát. Felöltőjük sokféle; majdnem falunkint változó. Leggyakoribb a bekecs, ritkább a guba, ellenben tért hódít a hosszú téli kabát, melyet mexikánernak is hívnak, azután a csuklyás köpönyeg; az öregek pedig birkaprémmel bélelt bundát hordanak.
A szűr már gyéren fordul elő, néhol egyáltalában nem viselik. Inkább a pásztoremberek élnek vele. A meglevők is általában dísztelenek, csak ritkán vannak piros szegélylyel vagy virággal kivarrva.
Mielőtt még a természetes átalakulás vitte volna rá a nép nagy részét arra, hogy a czifra szűrt lassan-lassan mellőzze, a már régtől fogva használt bekecs és bunda kedvéért: hatósági rendelet is beleavatkozott a czifra szűr pusztításába. A megyei jegyzőkönyvekben meg van örökítve annak egyik oka, hogy miért nem találjuk a magyar népnek ezt az öltözeti különlegességét oly általános elterjedettségében és díszében, mint akár a szomszéd vármegyékben. A vármegye erőszakosan beleavatkozott abba, hogy minő ruhát legyen szabad az embereknek viselniök. A mult század közepén ugyanis Vasvármegye megtiltotta a czifra szűr viselését s a kinek birtokában a közigazgatási hatóságok ilyet találtak, irgalmatlanul elkobozták s a legjobb esetben a díszt lefejtve, valósággal parasztul adták vissza tulajdonosának, ha ugyan visszaadták. Ez a rendelet, hol szigorubban, hol enyhébben alkalmazva, majd száz évig volt érvényben s abból a tévesen felfogott erkölcsi indító okból adták ki, hogy a pásztoremberek fényűzésének korlátozásával sikerül a gyakran előforduló tolvajlásokat megszüntetni vagy korlátozni. Mert gyakran megesett, hogy a hiú, vagy a leányok szemében hivalkodni akaró legények igaztalan úton is igyekeztek hozzájutni az ékes ruhadarabnak anyagi erejüket felülmúló árához. Ámde a szándék kudarczot vallott, mert a szűrök elkobzása éppen nem javította meg a nép erkölcsét; megjavították később a jogegyenlőség elvén alapuló törvények, az igazságszolgáltatás javulása és az általános művelődés emelése. Ellenben a rendeletnek megmaradt egy másik, éppen nem örvendetes eredménye, hogy a magyar népviselet diszítményeinek motívumai Vasvármegyében részben elenyésztek, ami annál sajnálatosabb, mert ugyanakkor az idegen, főleg pedig a városokban meggyökerezett nemzetközi divat is gyors rombolással pusztítja a nép eredeti viseletét.
A városi hatást természetesen legjobban tapasztalhatjuk Szombathely környékén, a hol nem egy községben már úgyszólván teljesen kivetkőzött a nép eredeti ruhájából, még pedig nem mindig a czélszerüség és a külcsín előnyére. A nép ruházatát ugyanis nem szabad felűletesen olyan szempontból tekintenünk, mint a polgárosult osztályét, mely a legtöbbször feltűnési vágyból vagy hanyag nemtörődömségből, néha csak az egyetemes utánzás kényszere alatt olyan öltözetet hord, mely sem nem czélszerű, sem nem kényelmes. A nép életkörűlményeinek és lakásviszonyainak szempontjából példáúl éppen nem mondhatjuk haladásnak azt, hogy ma már a falusi nők télvíz idején is, ott a hol az agyagos talaj majd hogy tengelyig nem érő sarat ád; könnyű czipőt hordanak csizma helyett.
Szombathely szomszédságában, Jaákon, a férfiak is már pantallót, nyáron pedig a pantallóhoz czipőt viselnek ünnepnapon. Télen felöltőül prémes kabát járja. A régi szokás még hadakozik az újjal, mert a dolmányt és magyar nadrágot dologtevő napokon még viselik, az öregek a kék és fekete színhez ragaszkodnak; de a fiatalok már a tarkább színekkel közelednek a városias viselethez. A pásztor emberek közt még megőrízték az egyszerű szűrt is, mely esős időben nekik legczélszerűbb. A módosabb jaáki parasztasszonyok ma már általában finomabb kelméből varrják ruhájukat, elhagyták a kurta szoknyát s hosszú, elég bő szoknyát, ehhez joplit (zubbonyt) viselnek. Nyáron szövetczipőt hordanak, télen bőrczipőt. Felső öltönyűl a németektől ellesett krispin-féle mentét vagy kis bundát. A pantallót máshol is megtaláljuk, így Szőllősön is.
A dolmányt kiszorító németszabású kabát, melynek nevét is egyszerűen átvették, s rokk-nak mondják, erősen meghonosodott a Szombathelyhez közel fekvő falvakban, Szőllősön, Szent-Királyon, Surányban, Zarkaházán, Csatáron (a hol horváttal vegyesen lakik a magyarság), Nagy-Unyomban, Nagy-Asszonyfán. Még inkább hódít a hosszú téli kabát, téli 369rokk, vagy mexikáner, melyet hol a bekecscsel felváltva, vagy a bekecset már egészen elhagyva, hol pedig a köpenyeggel vegyest viselik. Ilyen téli kabátot hordanak Zarkaházán, Szécsényben, Tanán, Uj-Perinten, Nagy-Asszonyfán (a hol ráruházták a dómány nevet), Német-Gencsen.
A régi viseletről a városi divatra átmenő viselettel a Rába-völgyén végig találkozunk. Kethelyen csupán kabátot viselnek; Rába Gyarmaton éppen olyan köpenyeget, mint a Szentgotthárd-környéki németek, sőt már az esernyővel is megbarátkoztak; Körmend vidékén, Vasallán szintén a közönséges téli kabátot hordják; Viszákon szintén hosszúszabású kabátot, de itt még a dolmányt is hosszúra szabatják, a szűr pedig majdnem egészen megszűnt, csupán még a díszítetlen guba maradt fenn néhány példányban, de ünnepnapon vagy parádéra már egyáltalában nem használják. Ugyanezt tapasztaljuk Molna-Szecsődön, Csákányban, a hol csak a cselédség visel fekete gubát szűr gyanánt. Lejebb a Rába-völgyén, még mindig megtaláljuk ezt az idegen divatot, bár megjelen itt-ott a szűr is. Rába-Hidvégen szintén nincs, Mákfán is még a kabát foglalja el helyét, nemkülönben Vasvárott is, de már Molnáriban, Püspökiben a kivarrás nélküli szür jártas; vele együtt a bekecs és bunda. Néha a szomszéd községek is merőben eltérnek egymástól; Sorki-Kisfaludon nem használják a szűrt, Sorki-Polányban már igen, de minden kivarrás nélkül. Rumban és környékén szintén a kabát honosodott meg, ellenben Kámon még él a szűr, még pedig pirossal és kékkel kivarrva s használják mellette a bekecset is. A kámi férfiak posztódolmánya, mellénye (lajbija) és nadrágja fekete.
Az alsó Rába-völgyön, Sárvár körül és Sárváron túl, már kevésbbé látjuk az idegen divat hatását. Ikerváron téli ruhául a sötét-szürke csuklyás köpönyeget, Patyon a bunda mellett szintén a köpönyeget viselik; ámde Peczölön még általános az egyszerű szűr, szintúgy Répczelakon, a hol esős időben hordják, a módosabbak finomabb szűrposztóból, a szegényebbek durvább abaposztóból; de Vámoscsaládon már csak neve maradt meg a szűrnek, mert anyaga is, szabása is nagyrészt megváltozott, sajátképen nem más, mint hosszú kabát.
A Kemenesalján változatosabb a férfiak ruházata. Ujlakon, mely azonban félig-meddig a Rába-völgyéhez is számítható, viselik a rokkot, köpönyeget, bekecset, de a szűrt is, mely barna, piros kivarrással. Andrásfán férfiak barna czérnaszövetből varratják a ruhájukat, téli felöltőjük a bekecs, Boba környékén szürke és barna posztóból készül a férfiak ruházata; Pálfa-Mártonfán használatos a suba, Bobán, Kocson a bunda és a köpeny; szűrt itt nem hordanak. Kis-Köcskön, Nagy-Köcskön kivételesen még szűr is előfordúl, de kivarrás nélkül; a dolmány, nadrág barna és fekete posztóból készül. Ságon ünnepnap sötét, fekete ruhát, hétköznap szürke ruhát viselnek; télen hordják a ködment, bundát, szűrt is. Dukán, Karakón, Kis-Somlyón, Keresztúron sötétkék és fekete ruhát viselnek a férfiak; a szűr általános, piros kivarrással. Ellenben Kis-Czell közvetlen szomszédságában, Dömölkön, egészen kiveszett a régi viselet, még csak a dolmány maradt meg hírmondónak, de ezt is kiszorítja már a kabát, a magyar nadrágot pedig a pantalló. Kis-Czelltől északra, Magyar-Gencsen, Kemenes-Hőgyészen, Kemenes-Szt-Péteren, Várkeszőn, stb. a mellény ötlik szemünkbe eredetiségével; sötét kék vagy barna posztóból készül s ki van varrva czifrán piros, sárga, kék és zöld selyemmel; a gomblyuk felváltva, az egyik pirosan, a másik zölden, stb. van kivarrva, a mi elég groteszk viselet. A dolmány sötétkék posztó. Téli felöltőűl a bekecs mellett a szűrt is használják. A közeli Vönöczkön ellenben már nincs szűr.
A Kemenes déli részén az úgynevezett Hegyháton, ezt a tarkaságot nagyrészt szürkeség váltja föl. A barna és fekete szín mellett túlnyomóan a szürke szín uralkodik itt a férfiak viseletében. Széplakon a piros posztós kivarrású szűr még becsben áll; Nagy-Tilajban a birkabőr-bélléses barna parasztbunda a rendes téli felső, Oloszkán fekete szűrt hordanak, míg a dolmány és nadrág rendesen szürke, épp így Pocsányban, Kozmafán, Alsó- és Felső-Oszkón, a hol szürke bekecs a téli felső öltöny. Baltavárott és Kis-Béren szintén viselik a bekecsen kívül a piros posztódíszes fehér szűrt. Pető-Mihályfán, Alsó-Telekesen szürke, Karátföldön, Boldogasszonyfán barna a férfiak ruhája.
370A Mura szögében előforduló magyar szigeteken, így Mura-Szombatban már teljesen elhagyták a nemzeti viseletet; Veleméren, Prosznyákfán is csak romjai vannak már meg; a kabát itt is meghonosodott, télen szintén kabátot hordanak, melyet a vagyonosabbak kibéleltetnek, a szegények ellenben csak egyszerűen viselik.
A nők viseletéről már megemlitettük, hogy mennyire rabjai ma már a internaczionális divatnak. Hiába keressük a bodros ujju ingvállt, a szalaggal befont és ékesített varkocsot, mely valamikor minden leánynak büszkesége volt, a pitykés vagy zsinóros derekat, mely annyira csinosította termetüket: az utánzás járványa megtévesztette régi ízlésüket s azt hiszik, hogy a félszegűl utánzott dudoros ujj különb a régi festői viseletnél. Egyszerűségük már nem is egyszerűség, hanem kiáltó sivárság.
A rendes ruházat a következő: nem bő és elég hosszú, sima szoknya, rékli (testhez álló zubbony) vagy röppencs (bő zubbony, dudoros ujjakkal, mely olyan, mintha repülne, miért is itt röppencsnek, a Felső-Tiszavidéken szállókának nevezik), vagy totya, ezen belül rejtőzködik a polgárjogot nyert fűző, melyet a városiak után ők is mídernek neveznek. Hogy általában czipőt viselnek, azt már emlitettük. Harisnyájukat, mint a Dunántúl általában, kapczának hívják; télen például magasszáru kapczát húznak a lábukra. Hajukat fésűre, kontyba szedve hordják; fejüket a leányok is keszkenővel kötik be, rendes még a nyakravaló selyem vagy más szövetből szabott kendő; ezenkívül hűvös időben nagykendőt kötnek át vállukon. Felöltőül különböző fajta kabátokat, réklit, köpenyt, krispint viselnek. Megmaradt nevében és alakjában a píntő (pendel), azaz alsószoknya és az ümög (ing), mely nem szokott mindenütt egyforma szabású lenni, mert vannak községek, a hol alig ér derékig, mintha voltaképen a pendely volna az alsó része. Megmaradt még a népnek az a régi szokása, hogy szoknyának és réklinek, főleg hétköznapokon, a kékfestő szövetet vagy a kartont vásárolja; e mellett azonban a finomabb kelme sem hiányzik a háztartásból. A fehérneműt kizárólag a maguk fonta fonálból szövetik. Valamint nem sokat adnak ruházkodásukban a külső csínra s feltünést legfölebb a helylyel-közel előforduló rikító színekkel keltenek, míg csipkét csak néhány helyen, himzést, kivarrást vagy egyéb ékítést sehol sem találunk ruhadíszítésűl: úgy nem adnak úgyszólván semmit sem a női hiúság kivánta egyéb ékesítésekre: ékszerekre, gyöngyre stb. Ebben a tekintetben általában a józan egyszerűség mintaképei.
Természetesen a részletekben sok apró eltérést, de néhol igen érdekes különleges szokást is találunk. Szombathely szomszédságában, Oladon, Ondódon, Asszonyfán már szeret czifrálkodni az asszonynép. Ondódon piros és kék csipkével díszíti ruháját; a duplaelejü, színváltó derekat viseli, vagyis blúzt; függővel, üveggyöngygyel ékeskedik, Oladon még gránát-gyöngysort is aggat a nyakába. Ugyanígy ékesítik magukat a seéi leányok és asszonyok. Kisasszonyfán piros kivarrással díszítik a ruhát; ékszerűl fehér vagy sárga gyöngy ezüst kereszttel szolgál; függővel is ékesgetik magukat.
A felső Rába-völgyben Kethelyen, a szent-gotthárdi járás német lakossága nyelvének hatása alatt állván, az egyes ruhadarabok elnevezésében sem menekülhet e hatás alól. A szoknyát kittle-nek hívják; a derék magyaros kiejtéssel puruszli. Az élénk színt, nevezetesen a pirosat szeretik; ruhájukat piros csipkével diszítik. Ékszerül csupán sárgaréz vagy imitált gyűrűt használnak, épp úgy Kerczán, Domonkosfán, Veleméren; e helyeken azonban már csak a fiatalabb asszonyok és a leányok hordják az élénkebb szinü ruhát, melyet fodrokkal csinosítnak. Rába-Gyarmaton szintén alkalmazzák a csipkét, de fehéret.
Jóval cifrábbak a viszákiak. Ifju korukban a menyecskék tetszetősek, de szépségüket korán elvesztvén, mintha ennek tudatában lennének, úgy igyekeznek a maguk csinosítgatásával pótolni korán eltünő szépségüket. Virágos kivarással, zsinórral, szines gombbal ékesítik a ruhát, melynek szinéűl nyáron a feltünőbb világos árnyalatokat, a pirosat, kéket, fehéret választják, nyakukra gyöngyöt fűznek. Csákányban, Vasallán, Rába-Mindszenten szeretik a rikító színeket; Mindszenten finomabb szövetből, kasmirból, selyemből varrják ruhájukat.
A Rába völgyén északnak haladva, ritkul az élénk színek kedvelése s 371általánosabb lesz a sötétkék, barna, az elevenebb színek közül is a tarkázott szövetek használata. Rába-Hidvégen a fehér és kék szín az uralkodó; Molnáriban már a sötétkék, barna és fekete, szintúgy Püspökiben, Szent-Tamáson, Kámban; itt-ott azonban nyaranta a fiatalabb nők a tarka, de nem rikító alapszínü kartonszoknyát és reklit hordják. Bizonyos takarékossági ösztön is jelentkezik ebben a szokásban, mert a sötétszínü szövetekből kevesebb fogy. Patyon, Jákfán, Ölbőn, Rába-Doroszlón is sötétes, barna színü a női ruha, de már az ide valók némi himzéssel igyekeznek változatosabbá tenni a komor szín egyhanguságát; sőt az ékszereket sem mellőzik, arany és ezüst karperecet, meg függőt aggatnak magukra.
VASVÁRMEGYEI NÉPVISELETEK.
Tömördi horvátok. Muraszombat-vidéki vendek.
A Hegyháton általánosan a rikító szín, főleg a piros és a piros-tarka dívik; közben azonban több helyen a sötétkék szín az uralkodó, mint Hegyhát-Szt.-Péteren, Pető-Mihályfán, Baltaváron és Bögötén egyáltalában a sötét színt kedvelik, még a tarkában is.
A Kemenesalján különböző szokásokat figyelhetünk meg a nők ruházkodását illetőleg. Magyar-Gencsen és Kemenes-Hőgyészen szintén általában sötétkék ruhát viselnek ugyan az asszonyok, de a leányok a legtarkább színeket keresik; meg van továbbá az a különös szokásuk, hogy az asszonyok télen nagyon szeretik viselni az ibolyaszínű nagykendőket. Alig van asszony, a ki nem ezzel burkolná be magát. Kétféle szabású derekat viselnek, melyet az általános vasmegyei elnevezéstől eltérőleg neveznek. A téli testhez álló derekat bajkának hívják, a nyárit a többi vasmegyeivel együtt réklinek, ellenben a bluz neve náluk nem röppencs, hanem repülő. Ruhájuk színét bizonyos ünnepekhez is kötik. Karácsonykor piros posztó, a Mária-ünnepeken fehér, husvétkor kék, husvéthétfőn barna ruhában mennek a templomba. A modern divat már ide is befészkelte ugyan magát, de itt lassabban hódít tért. Nemes-Magasiban a barna és zöld szín az uralkodó. Dömölkön, melyről már említettük, hogy a modern városias viseletnek nyitott ajtót, minden asszony és leány télen-nyáron keztyűt hord. Kis-Somlyón és környékén a tarka viseletet ádventben és bőjtben határozottan a fekete szín váltja fel. Itt tehát a vallási motivumnak éppen olyan irányítását tapasztaljuk, mint a Magyar-Gencs tájékabeli népnél.
