Építkezés.
Építkezés.
A városi hatás, valamint a felvilágosodás terjedése, mely már számol az egészségügyi követelményekkel, nem marad befolyás nélkül ujabb építkezésében; de nem mondhatjuk, hogy egészen a legújabb időkig egészséges lakást épített volna magának. Általános volt a tömés vagy vertfal, fecskerakás és a borona vagy cserényfal is, nem mintha mindig a szükség kényszerítette volna őket az építésmódra, hanem, mert kényelmesebb volt a munka. A szükség talán inkább az árvízjárta helyeken tette megmagyarázhatóvá a kevésbbé szilárd épületek emelését, mint a szabályozatlan és gyakori kiöntésnek kitett Rába völgyében. A vert fal olcsó, kéznél levő anyagból, kevés munkaerővel hamar elkészűl, azért nem is oly nagy kár, ha elsodorja vagy megrongálja a víz. Ellenben a köves vagy égethető agyagot termelő helyeken már régen megkezdhették volna a szilárdabb építkezést, ha a megszokottság konzervativizmusa vagy a könnyebb munkáról való lemondás megengedte volna. Valószínű különben, hogy a kevésbbé szilárd épületeket azért emelték, mert a két századnál tovább tartó 365háborúskodások miatt sem idejük nem volt a szilárdabb építési módra, sem nem mertek állandóbban építeni, attól való féltükben, hogy az ellenség által történt rombolások helyrehozhatatlan csapással sújtják őket. Ujabban általánossá vált a téglából, cserépfödélre vett építésmód.
A háztető még az uj épületeknél is megmaradt régi alakjában, melynek ősét a sátrakban kereshetjük. A födélszerkezet prizmatikus, elől és hátúl ferdén levágva. Csúcsfal a régi épűleteknél egyáltalában nincsen, ha itt-ott elvétve akad, akkor is félüstökre, csonkán van hagyva. E miatt a padlás nem lehet szellős, mint az ablaknyílással ellátott csúcsfalas építésmódnál. A füstös konyha is még sok helyen megmaradt; noha az ujabb építési és tűzrendészeti szabályok erélyes alkalmazása következtében most már sűrűn épülnek a cserépfödeles, kéményes házak. A tüzelleni védekezés okából épitenek ujabb időben úgy, hogy az egyes épűletrészeket tüzfallal választják el egymástól.
A házak ugyanis, melyek a telek hosszával párhuzamosan építvék, akképen vannak beosztva, hogy a pajtán (csűrön) kívűl, mely itt elmaradhatatlan, úgy a lakó, mint a gazdasági helyiségek egy födél alatt, egyhosszában vannak építve. A ház homloka az utczára néz, egy vagy két ablakkal. Elől van a szoba, melybe a konyhán át jutunk, a konyha után következik a kamara, erre az istálló, majd a szín, melyekbe az udvarról vezet ajtó. A módosabbak több községben ma már két szobát is építenek, mely esetben a konyha két szoba közé kerűl, úgy hogy az egyik szoba az útcza felől esik, a másik, a hátulsó szoba pedig, melybe a konyhából lehet belépni, vagy külön bejárat van az udvar felől, az udvarra néző kis ablakával.
A fedés módja a zsuptetőnél a vármegye egész keleti részében sima; az üstök szintén simán levágott. Ellenben nyugot felé, a hol a szláv lakossággal való érintkezés kezdődik, vagy a hol a magyar lakosság együtt lakik a szláv fajú lakossággal, már a garádos fedés részleteivel is találkozunk. Igy Szombathelytől délre menve a Rába felső völgyébe, egyre sűrűbben bukkannak elő ennek a fedésmódnak jelei; kezdetben csak elvétve, a háztető lefutó élein, átmenetileg, majd sűrűbb, czifrább alkalmazásban is, a hogy a szláv befolyás növekszik; de annyira kizárólag garádos fedést, mint a felvidéken, nem találunk.
Az épületrészek bejáratát a tetőnek körülbelül egy méternyire vagy még kurtábbra szabott eresz (isztergye) védi, mely a legtöbb esetben a nyitott tornácznak tetejét képezi, a hol tornácz van, ott kisebb ajtó nyílik belőle az utczára. Szombathely szomszédságában, például Oladon és Söptén, már szögben hajtott házakat is találunk, mely esetben két szoba néz az utczára, ilyen formán:
A konyha után következnek a gazdasági épületrészek, szintén ugyanazon födél alatt; míg a pajta külön az udvar végében, a telekre keresztben áll. A két szobás házak, melyek nem éppen csak jobb módra, hanem haladottabb műveltségre is mutatnak, mert az egészségügyi közetelményeket számba veszik, leginkább szaporodnak a vármegye góczpontján, Szombathely körül; ellenben gyérebbek a Kemenesalján s a vármegye délkeleti szögletében. Terjed lassankint az a szokás is, hogy az istállókat és színeket elválasztják a lakóházaktól és különállónak építik. A városi befolyást szembeötlőn észrevehetjük például a Kis-Czellel szomszédos Dömölkön, a hol az ujabb házak zárt, ablakos folyosóval épülnek, a régebbi nyitott tornáczos házak helyett.
Az épületen általában nem alkalmaznak semmiféle diszítést, még a meszelt diszítés is ritka. A házak mind sima fehérre vannak meszelve. Egyes városi kőművesek itt-ott csinálnak a habarcsból figurális, vagy onalas diszítményt, de ehhez a nép ízlésének semmi köze sincs. Leginkább 366még a helylyel-közzel találkozó csúcsfalon van diszítés; a városban látott ornamentika halvány utánzása.
