Perlasz ostroma.
Perlasz ostroma.
Szeptember 2-án, az éj sötét leple alatt helyezkedtek el a magyar csapatok Perlasz körül és még nem is hajnalodott, midőn a közeli magaslatokról megszólaltak az ütegek. A táborból siettek viszonozni a tüzelést és mindkét részről heves ágyúharcz fejlődött ki. Az ágyúk szakadatlan bömbölése között, a hajnal pirkadásával megkezdődött a támadás és a mi seregeink három oldalról nyomultak a tábor felé. A földsánczokon csakhamar megvillantak a 10-ik honvédzászlóalj szuronyai, utánuk Vetter vezetése alatt a Mihály gyalogezred intézett rohamot, azután jött a Woronieczky herczeg vadászcsapata és végül a nemzetőrség.
A felkelők kétségbeesetten védelmezték hadállásaikat. Eleintén puskatűzzel akarták a támadókat elriasztani és csak azután, midőn ez nem sikerült, handzsárral a kezükben törtek rájuk. Rémes, öldöklő harcz keletkezett. Azonban az ostromlók szuronyrohama oly tömör és hatásos volt, hogy a felkelők annak nem állhattak ellen és a védelemmel felhagyva, futásnak eredtek. Reggel nyolcz órakor a perlaszi tábor sánczain már a magyar lobogó lengett.
A szerbek táborában rémület uralkodott. A lázadók szétfutottak és maga Drakulits is, 200 emberével, a készen tartott kocsikon Titelre menekült. A magyarok gazdag zsákmányra tettek szert; a többi között elfoglaltak 12 ágyút, 20 mázsa puskaport és 60,000 töltényt, melyek a szakértők ítélete szerint, a bécsi hadiszertárból származtak.
A perlaszi vereség után a szerbek újból összeszedték magukat és néhány nap mulva, szeptember 11-én Stefanovits alatt ismételten támadást intéztek Perlasz ellen, melyet Vetter vezérlete alatt egy erős hadosztály tartott megszállva. Két órai véres harcz keletkezett, mely ismét a szerbek vereségével végződött. Ez alkalommal Perlasz a lángok martalékává lett.
Szeptember 12-én a bácskai lázadók két ágyúval átkeltek a Tiszán és Felsőaradi községet szállották meg. E hírre Kiss Ernő Felsőaradi felé vonul és harczba elegyedik a lázadókkal, a kik ágyútűzzel fogadják, melyet viszonoz és a gyalogsággal két tűz közzé szorítja őket, mire azok a támadást abban hagyják és megfutamodnak.
Ugyanekkor Sztratimirovits is átkelt a Tiszán és a két Elemér községet készült megtámadni. Az ott lévő gróf Eszterházy e hír hallatára, miután csak csekély számú haderő állott rendelkezésére, a községből visszahúzódott Nagybecskerek 460felé. A Felsőaradiról visszatérő Kiss Ernő Nagybecskerek alatt Eszterházyval egyesült, nyomban Elemérnek indult, hol azonban Sztratimirovitsot már nem találta, mert ez arra a hírre, hogy Kiss Ernő nagy haderővel nyomul Elemér felé, a Tiszán át újból a Bácskába menekült.
Ezután kisebb csatározások voltak Ürményházán, Szentjánoson, Szárcsán, Zichyfalván, Zsigmondfalván, Ilonczon, Basahidán és Melenczén.
Október elején megérkezett Suplyikácz István vajda is, kit az udvar időközben tábornokká léptetett elő. Suplyikácz a volt belgrádi követnek: Mayerhofernek volt az eszköze. Mayerhofer intézte ugyanis a délvidéki szerb lázadást és Suplyikácz mindenben az ő utasításait követte. A szerb felkelősereg tehát, miután előzőleg a határőrök is hozzá csatlakoztak, lassanként császári királyi szerb hadtestté alakul át, melynek élén a vajda állott, a ki egyszersmind császári királyi tábornok volt.
Suplyikácz vajdasága alatt a felkelők hadiereje Alibunáron, Tamáslakán és Pancsován volt összpontosítva. Az alibunári táborban Jovanovits Mihály parancsnoksága alatt három zászlóalj péterváradi és egy zászlóalj németbánsági határőr nyolcz ágyúval táborozott; a tamáslakai táborban pedig, Knityanin szerb felkelővezér parancsnoksága alatt, a németbánsági határőrezred 3. és 4. zászlóalja, 2472 emberrel és 1610 szerviánus, a kik a szabadságharcz kezdetén tömegesen jöttek át és a felkelőkkel együtt harczoltak, valamint 12 ágyú, köztük 10 darab 3 fontos volt. Pancsova törzshelyen, Milutinovits százados alatt, a városi polgárőrség hat százada állomásozott.
A magyar csapatok, melyek a bács-bánsági sereg alkotó részei voltak, Nagybecskereken, Törökbecsén és Nagykikindán, Kiss Ernő főparancsnoksága alatt táboroztak. Ez időben Kiss Ernő rövid szabadságra távozott. Míg ő távol volt, Vetter Antal volt a főparancsnok.
