Károly főherczeg.
Károly főherczeg.
A Határőrvidéken szükségessé vált ujításokkal az 1801-ben hadügyminiszterré kinevezett Károly főherczeget bízták meg, a ki első sorban felhívást bocsátott ki, az iránt, hogy bárki, bármily rangú és állású is, nyiltan és szabadon írja meg véleményét a Határőrvidék szervezésének és igazgatásának hiányairól, azok czélszerű javításáról tegyen véleményes előterjesztést és azt egyenesen néki küldje be.
Több mint 200 különféle tervezet érkezett be, a melyek kellő méltatásban részesültek. A főherczeg azonban személyes tapasztalatokat is akart szerezni és evégből beutazta a Határőrvidéket. Ennek alapján átdolgoztatta a hatóságok előterjesztéseit és azokat »Alaptörvények a károlyvárosi, varasdi, horvátbáni, szlavóniai és bánsági Határőrvidékek számára« czimen összefoglalva, I. Ferencznek szentesítés czéljából felterjesztette, a mi az országgyűlés hozzájárulása nélkül 1807. augusztus 7-én megtörtént.
Ez alaptörvényeknek az 1754. »Grenzrechte« szolgáltak mintáúl, mert ezekben is kifejezést nyert: »hogy az egész Határőrvidékben levő minden fekvőség katonai hűbéri birtok, melynek főtulajdona a császárt, örökös és átörökölhető haszontulajdona pedig a birtokosokat illeti, a kik ennek ellenében határőri kötelezettségeket tartoznak teljesíteni.« A határőrök katona-kötelezettsége tehát a földbirtokon alapult. A katholikus papok, tisztviselők, az anyaországbeliek és katonai kommunitások polgárai el voltak tiltva a földbirtok vásárlásától. Kereskedőknek és iparosoknak, de csak az önállóknak és nem a házközösségben levőknek volt szabad némi földbirtokot szerezni, mivel azok fiai a katonai szolgálat teljesítésére kötelesek. A határőri földbirtok kétféle volt: a törzsvagyon (Stammgut) és az azt meghaladó »Überland«. Csak az Überland volt elidegeníthető, a törzsvagyon nem, mivel az a család fenntartására volt rendelve. A legelők a kincstár tulajdonában maradtak és ezeket a községeknek közös használatra engedték át. A fegyverképes határőrök személyes hadi szolgálatra voltak kötelezve, az országban és azon kívül is. A határőri családok az országban maguk élelmezik katonáikat. Az ujonczozás a házközösségen alapult. Oly házközösség, melynek minden egyes családja nem tudott katonát állítani, nem volt felbontható. A határőrök joga arra, hogy ipart, kereskedelmet vagy egyebet tanúljanak, korlátozva volt. A határnép a közintézetekre minden hold föld és rét után egy kézi és félnapi igás napszámot tartozott évenként ingyen szolgáltatni és földjeik minőségéhez mérten holdanként 12 krtól 3 ezüst forintig terjedő földadót; azonkivül kereskedelmi vagy iparadót tartoztak fizetni. Ezekből látható, hogy a katonai Határőrvidék a nagy katonai terhek ellenére sem került az államnak semmibe.
