Petrovics Péter
Petrovics Péter
Midőn György barát a tiszai részeket a tordai országgyűlésre meghivta, az volt a czélja, hogy a fejedelemség szervezetét szilárdabb alapokra fektesse s a széthúzó elemek között összhangot teremtsen, azonban nem sikerült neki teljesen, mert bár az országgyűlések az ő hatalmát kellőkép megszilárdították, az Izabella királyné köré sereglő elégületlen elemekkel szüntelen küzdelmet kellett folytatnia. Ezek közé tartozott Petrovics is. Akkoriban a mai Torontál vármegye területének ura, az inkább rácz, mint magyar ember, a ki első sorban az ő ráczjainak a javát tartotta szem előtt. Az ő érdekükben kész volt Ferdinánddal is alkudozásokba bocsátkozni, habár máskülönben a Szapolyai-ház rendíthetetlen hívének bizonyúlt.
Mivel a Marostól délre eső területen akkor már csak Csanád vármegye területén volt vármegyei élet, a ráczok lakta Temesköz szinte elveszettnek volt tekinthető a barátra nézve. Petrovics engedetlen, szenvedélyes, esetleg félelmes alattvaló lehetett a barátra nézve, a ki ellen nem szünt meg fondorkodni s a kit szenvedélyesen gyűlölt. György barát tehát ily körülmények között Ferdinándra igyekezett támaszkodni, a kivel 1549-ben megkezdte az alkudozásokat.
Bár maga Izabella sürgette legjobban a kiegyezést, mégis ő támasztott első sorban nehézségeket. A szultánhoz fordult segítségért, a ki 1550-ben meghagyta magyarországi szandzsák bégjeinek, hogy háborúra készüljenek.
Ily körűlmények között zúdúlt a mai Torontál vármegye területére a török háború, a melytől e vidék mindeddig meg volt kímélve, pedig a királyi területen már évtizedek óta folyt a harcz, mely a végvidékeket pusztává tette.
A szultán 1550. év nyarán kemény parancsot adott ki, hogy az áruló György barátnak ezentúl senki se engedelmeskedjék, hanem őt lánczra verve, vagy a 392fejét küldjék a portára. Izabella királyné Losonczy Antalt és Patócsi Ferenczet bízta meg a sereggyűjtéssel, Szulejmán szultán pedig Kasim budai basát utasította, hogy Izabella királyné segélyére siessen.
E közben Petrovics is összegyűjtötte ráczjait, sőt az oláhokat is fegyverbe szólította, ezekkel a Maros mentén Izabella királyné támogatására vonult. Kasim budai basa, a szultán rendeletét kézhez véve, Fervag béget az előhaddal Izabella támogatására küldte, de csapatát Török János utolérte, s szétugrasztotta.
Petrovics, miután megszállotta György barát alvinczi kastélyát, Cserepovics Miklós nevű rácz vezérlete alatt egy csapatot Csanád várának elfoglalására küldött, mely akkor György barát birtokában volt. Mielőtt Cserepovics Csanád alá szállott volna, könnyű szerrel elfoglalta azokat a kastélyokat, melyek ez időtájt a vármegye területén még megvoltak. Egymásután estek kezébe Szárafalva, Bessenyő, Perjémes, Oroszlámos, úgy, hogy 1550. szeptember vége felé minden erejével Csanád alatt lehetett. E várnak akkor Perusics Gáspár volt a parancsnoka, a ki, bár a vár nem a legjobb karban volt, bízva abban, hogy Ferdinánd vezéreitől vagy György baráttól segély érkezik, vitézül ellentállott az ostromlóknak. Cserepovics ráczai mindenekelőtt a falakon kívül eső várost égették fel; a lakosok a várba menekültek s az első ostromot szeptember 25-én vitézül visszaverték. Október 1-én a ráczok újabb támadást intéztek a vár ellen, de a várbeliek ismét felvették a küzdelmet a ráczokkal és futárokat küldtek Báthory Andráshoz, Ferdinánd kapitányához, a ki ekkor Eger–Szolnok között táborozott, hogy segítse meg őket. De Báthory csak nem mozdult.
E közben a várbeliek helyzete mindegyre aggasztóbbá vált. Petrovics látván, hogy ráczjai egymagukban nem boldogulnak Csanád várával, a törökökhöz fordult segítségért s jutalmul Becse és Becskerek (Nagybecskerek) átadását ígérte meg nekik.
