Ferdinánd és Szapolyai János.
Ferdinánd és Szapolyai János.
A mohácsi vész teljesen megbénította az országot s mialatt a török szinte akadálytalanúl haladt át a Duna–Tisza közén, a veszedelemből megmenekült magyar nemesség Pozsonyba, vagy a Tiszán-tulra húzódott és két táborba szakadva, Ferdinánd, vagy Szapolyai János körül csoportosult. Igy épen abban az időben, mikor az országnak legnagyobb szüksége lett volna az összetartásra, hogy a török ellen védekezhessék, az ellenkirályoknak egymás ellen való küzdelmei tartották erejét lekötve. S a Délvidék elestét semmi sem akadályozhatta meg; hogy az még sem következett be közvetetlenül a mohácsi vész után, annak csak az az oka, mert nem esett útjába a töröknek, mely mindenekelőtt az ország szívének elfoglalására törekedett s mert lehetetlen volt egyszerre olyan nagy haderőt küldeni Magyarországra, hogy az az egész területet leigázhassa. 1552-ben azonban bekövetkezett Temesvár eleste, melyet a Délvidéken alig előztek meg védekező harczok.
Szapolyai János vajda a mohácsi vész hírére hadait Szeged vidékéről Tokajba vezette, a hova párthíveit előleges tanácskozásra egybegyűjtötte. Az okt. hó 14-én megtartott tokaji értekezleten részt vett többek között Maczedóniai Miklós, Csanád vármegye főispánja, a kinek a mai Torontál vármegye területén nagykiterjedésű birtokai voltak, különösen Perjémes (Perjámos) körül, hol számos köznemes lakott; jelen volt továbbá Jaksich Márk, Csanád vármegye leggazdagabb birtokosainak egyike; övé volt Telekfalu (a mai Egrestől nyugatra) és Kenéz, a Maros balpartján, Nagylakkal szemben, melyek a nagy kiterjedésű nagylaki uradalom tartozékai voltak.
E két nagybirtokos pártállása jelentős befolyással volt a Marostól délre eső országrész magatartására. Szapolyai azalatt a rövid idő alatt is, mely a tokaji 389tanácskozmánytól a székesfehérvári országgyűlés egybehívásáig lefolyt, mindenképen arra törekedett, hogy híveit az ország főurai között szaporítsa. Perényi Péter koronaőrt és temesi grófot azzal az igérettel hódította a maga részére, hogy Sárospatakot, melyet Perényi erőszakkal elfoglalt, birtokában hagyja; Czibak Imrét pedig a temesi grófság odaigérésével igyekezett megnyerni. Temesi gróf ugyan Török Bálint lett, de Czibak Imre a megüresedett váradi püspökségi javak kormányzatát nyerte jutalmul pártállásáért. E két férfú nem volt birtokos a vármegye területén, de a következő évek hadjárataiban jelentékeny szerepet játszott. Az 1526. évi nov. 10-én Székesfehérvárott tartott országgyűlés János vajdát királylyá választotta, s megkoronáztatta. A koronázás után János király Maczedóniai Miklós csanádi főispánt erdélyi alvajdává, Török Bálintot temesi gróffá nevezte ki, a Csaholi püspöknek a mohácsi csatatéren történt halála következtében megürült csanádi püspökséget pedig Musinai Gerván Jánosnak adta.
János Zsigmond.
(Az Orsz. Képtárból.)
Castaldo. (A »Heldenbuch«-ból.)
Telegdy István. (Síremlékén levő dombormívű képe).
II. Rákóczy György. (Az Orsz. Képtárból.)
Báthory Zsigmond. (Az Orsz. Képtárból.)
Szegedi Kiss István. (Az Orsz. Képtárból.)
Eközben az ellenpárt 1526 decz. 17-én Pozsonyban országgyűlést tartott, melyen bár csak János király személyes ellenfelei és Mária királyné udvari emberei, meg a pozsonyi és a soproni polgárok vettek részt, Mária özvegy királyné testvérbátyját Ferdinánd főherczeget királylyá kiáltották ki.
Ferdinánd pártja a királyválasztás után nyiltan még nem vehette fel a küzdelmet János királylyal; megkezdődött tehát János király híveinek különböző igéretekkel való elcsábítása, mely csakhamar sikerre vezetett. Azok közé, a kik még az 1527. év elején elhagyták János király táborát, tartozott Perényi Péter erdélyi vajda és Török Bálint temesi gróf. Mindkettő nagy vagyon ura, a kiknek jelentékeny befolyásuk volt a Maroson túli országrészben. Mindamellett Ferdinánd óhajára egyelőre szinleg megmaradtak János király táborában; hónapokon át részt vettek János király híveinek összejöveteleiben, s csak akkor vetették le álarczukat, midőn Ferdinánd király haddal jelent meg Magyarországban, hogy karddal szerezzen érvényt a pozsonyi országgyűlés határozatainak.
János király ebben a veszedelmes helyzetben a délmagyarországi ráczok megnyerésére tett kisérletet: erre a czélra egy Cserni Jován, vagy Fekete Iván nevű kalandort szemelt ki, a kit népe vakon követett, s mert tőle egy új Ráczország alapítását várta s azért nem is hívta másként, mint Jován czárnak. Cserni Jován hajlott János király felszólítására s rövid idő alatt mintegy 15 ezer főnyi sereget gyűjtött egybe, melynek magva a törökök elől menekülő ráczság volt, különben minden fegyelem nélküli tömeg.
Midőn Cserni Jován népét összegyűjtötte, János király meghagyta neki, hogy a Maros és a Tisza balpartján foglaljon állást és ott várja be további rendelkezéseit. De e csőcselék, melynek az lett volna a feladata, hogy megmentse Szapolyai uralmát, garázda hadként lepte el Csanád, Torontál és Temes vármegyék területét, tűzzel-vassal pusztította a nemesek és a pórok javait, s szinte Dózsa György pórlázadásának jeleneteit újította fel. János király erélyes rendszabályokat helyezett kilátásba a ráczok megfékezésére. Cserni Jován azonban 1527 febr. elején tárgyalásokat kezdett Ferdinánddal, ki Hoberdanácz Jánost küldte hozzá s átpártolása esetén azt helyezte kilátásba, hogy Ráczország despotájává teszi.
Mikor János király ez alkudozásokról értesült, Perényi Péter erdélyi vajdát bízta meg, hogy Cserni Jovánnal leszámoljon. Perényi 1527 tavaszán, többnyire székelyekből álló hadával Cserni Jován ellen vonult, de a ráczok Perényinek 12.000 főből álló hadát tönkre verték, maga Perényi is megsebesült, és Jaksics Márk egyik szolgája vezette Aradra. János király ekkor Czibak Imrét, a nagyváradi püspökségi javak kormányzóját küldte Jován megfékezésére. Czibak Imre, Perényi szétvert hadát csakhamar összeszedve, a szomszéd vármegyéket fegyverbe szólította, 1527 júl. 22-én átkelt a Maroson s Cserni Jován hadát Sződi mellett (a szögfalvi mezőn) megverte, de az csakhamar ismét összeszedte hadait s Szeged városát támadta meg. Az ostrom alatt azonban Fekete Iván súlyos sebet kapott, serege szétfutott s Jovánt csak néhány elszánt híve kisérte Tornyosfaluba, a hol sebeiben meghalt. Holttestét Török Bálint kézrekerítette, fejét levágatta s azt Budára küldte János királynak. (Borovszky Samu i. m. 160. Millenn. Tört. V. 32–48–49. – Czímer Károly czikke, Hadt. Közl. 1892 évf.)
János királynak ezután Ferdinánd hadaival kellett felvennie a küzdelmet. Ferdinánd 1527 júl. 31-én lépett hadai élén Magyarország földjére. Ferdinánd közeledtére János király aug. 12-én elhagyta Budát s a Ferdinánddal folytatott szerencsétlen harczok után Csanádra ment, hol a nov. 23–27-ike közti napokban 390tartózkodott; innen Lippára vonult. Ezalatt a Budára összehívott rendek szinte egyértelemmel elismerték Ferdinánd megválasztásának törvényességét, nov. 3-án királylyá koronázták, de azért mégsem lett az egész ország ura, mert annak egy része a megprobáltatás napjaiban is kitartó hűséggel viseltetett János király iránt. János király helyzete egyre súlyosabb lett. Perényi és Török Bálint elpártolása azonban mindenfelé követőkre talált. Musinai Gerván János csanádi püspök is Ferdinándhoz pártolt, a ki szintén kinevezte csanádi püspökké és meghagyta az egresi apátság haszonélvezetében. Alkalmasint átpártolt Maczedóniai Miklós is. 1531–32-ben még Csanád vármegye főispánja, de ezután nincs adatunk róla; fia Péter azonban határozottan Ferdinánd király híve.
Az 1528. év kora tavaszán János király ismét megkezdte az előnyomulást, de csatát veszítve, Lengyelországba volt kénytelen menekülni. Mialatt János király Lengyelországban volt, azalatt itthon a Maros mellékén György brandenburgi őrgróf várainak tisztjei mindenképen azon voltak, hogy a kisnemességet eltántorítsák János király pártjától. A gyulai kapitány 1528 elején Csanád vármegye nemességét gyűlésre hívta össze és Ferdinándhoz való csatlakozásra kényszerítette, sőt, hogy János király híveit a Körös és a Maros közéből kizárja, szétszedette a hidakat s őröket állított a révekhez (Millen. Történet V. 59–60.1.)
János király mindenkitől elhagyatva, a szultán segítségéhez folyamodott. Mialatt követei a portán tanácskoztak, azalatt az országban szünet nélkül folyt a küzdelem, bár a nélkül, hogy a helyzet János királyra kedvezőbb lett volna, mégis a Marostól délre eső vidék, különösen az itt lakó ráczok megmaradtak János király mellett és Perényi és Török Bálint hadait visszaszorították a Maroson.
Midőn János király követe: Laszky Jeromos Konstantinápolyból némi török segélylyel megérkezett Magyarországba, ő is elhagyta Lengyelhont és minden akadály nélkül vonult le Makóra, hol Laszky Jeromos várta. Közel egy heti időzés után János király a török segédhadakkal, alkalmasint a mai Ős-Csanádnál átkelt a Maroson s innen Lippa felé vette útját, mely vár közel másfél évig volt a székhelye. A király visszaérkezte jelentékeny befolyással volt a Marostól délre eső vidék állásfoglalására; Ferdinánd híve Musinai Gerván János csanádi püspök, a kit Török Bálint magával vitt Erdélybe, még 1529 május 22-én elhalálozván, a püspökség fő nélkül maradt.
Az 1529. év nyarán Bali bég belgrádi parancsnok intézett rablóhadjáratot a Maros és a Körös mellékére. Szinte ellentállás nélkül nyomult előre, utközben felégette a falvakat s rabszíjra fűzte a lakosságot. Ekkor pusztult el Lóránt (Lovrin), a csanádi püspökség faluja, melynek lakosai elfutottak s nem is tértek többé vissza. Csak az 1561. évi adólajstromból értesülünk, hogy ujra kezdik megülni. Bali bég hadával átkelt a Maroson s a Jaksics család birtokait pusztította.
Midőn a szultán 1529. év nyarán Magyarországba jött, János király elébe ment, hogy vele Mohácsnál találkozzék. A mohácsi mezőn találkozott a szultánnal, mely alkalommal a Laszkyval kötött szerződést megerősítették, melynek megtörténte után János király Budára ment. Mialatt ott időzött, az alatt szeptember 27-én a protestánssá lett Török Bálint felhasználván az alkalmat, a Temesvár körül tanyázó lengyel katonákat, a kiket János király Lengyelországból hozott magával, szétverte, majd pedig Csanádot támadta meg s győzelmes katonáival bevonulva a székesegyházba, a sekrestyében talált ezüst és aranyedényeket mind összeszedte s Szigetvárra szállíttatta.
Az 1529. évi hadjárat után János király helyzete jelentékenyen rosszabbodott. A Ferdinánd pártján levő urak mindenkép azon voltak, hogy Ferdinánd végcsapást mérjen János királyra; főleg akkor vált János király helyzete válságossá, midőn a szultán követét, Gritti Lajost, az erdélyiek foglyul ejtették és lenyakazták. De ép e válságos időkben kezd György barát befolyása is határozottan előtérbe lépni.
A mikor Gritti meggyilkoltatása miatt ismét vészfelhők tornyosultak János király országrésze fölé, akkor György barát már János király kincstartója és váradi püspök volt. György barátnak sikerült is a szultánt meggyőzni, hogy János királynak Gritti megöletésében nincs része; ezzel azután Ferdinánd is elvesztette a reményt, hogy a szultán segítségével buktassa meg János királyt.
Mivel a csandái püspökség már 1529 óta üresen állott, a jövedelmeket, György barát, Perusics Gáspár várparancsnoknak adta át, ő reá bízván 1537 táján a csanádi várat is. György barát befolyásával azt is kivitte a királynál, hogy a püspökség 391jövedelmeit azon a czímen, hogy őrségét elláthassa, Perusics hajthassa be. Hogy mily kiméletlenül járt el Perusics a püspökségi jövedelmek behajtása körül, mutatja az, hogy ama 13 év alatt, míg Perusics volt a csanádi várparancsnok, a vármegye mindegyre pusztult.
Czibak Imre temesi grófnak 1534 augusztus 11-én Erdélyben Dóczy János által történt meggyilkoltatása után a temesi grófságot Suraklyini Petrovics Péter, János király egyik közeli rokona nyerte el. Ez a férfiu rövid idő múlva az egész Délvidéknek ura lett. (Borovszky S. i. m. I. 168.) György barát és Petrovics intézkedései következtében a Marostól délre eső vidéket János király haláláig nem fenyegette veszedelem a Ferdinánd pártiak részéről. És akkor, a midőn az ország többi részében szinte szünet nélkül folyt a küzdelem az ellenkirályok és hiveik között, a mai Torontál vármegye területe aránylag békét élvezett.
János király még halála előtt (1540 julius 18–21) György barátot és Petrovics Pétert nevezte ki fia gyámjaivá, olyképen, hogy Petrovics, Temesvár parancsnokaként, egyúttal fiának örökségét is megvédelmezze.
