Zsigmond uralma.
Zsigmond uralma.
Kis Károly halálának hírére a Délvidéken kitört a forrongás, melyet a királynők személyes megjelenésükkel akartak lecsillapítani; de a kísérlet balul ütött ki, mert 1386 július 25-én a lázadók körülfogták az utazó királynőket s miután kíséretüket levágták, őket fogságba hurczolták. Zsigmond, Mária királynő férje, a ki Csehországban vette hitvese és anyósa elfogatásának hírét, azonnal Magyarországba sietett s a helyzetet arra használta fel, hogy a királyi hatalomnak egy részét már neje életében megszerezze magának. A Mária ellen kitört lázadás lecsillapítására 1386 augusztus 22-én Losonczy Lászlót és Istvánt Temes és Csanád vármegyék főispánjává nevezte ki (Pesty Frigyes: Krassómegye tört., III. 104.), hogy Zsigmond uralmát a Marostól délre eső vidékeken biztosítsák.
Néhány évvel ezután megkezdődtek Zsigmond király harczai a törökök ellen. Ezek a harczok Torontál vármegyét csak annyiban érintették, hogy Zsigmond seregei több ízben átvonultak rajta, színterük azonban egyelőre még az ország határán kívül esett.
A vármegye területére először Galambócz (Kolumbácz, ma Golubácz) várának elfoglalása után, valószínűleg 1390-ben törtek be a törökök; ekkor egész a Temes folyóig elkalandoztak. Ettől kezdve addig, míg e terület a török iga alá került, másfél századon át, szinte szakadatlanul folyt a küzdelem a török ellen.
Miután a betörések Galambócz visszafoglalása után sem szüneteltek, Zsigmond 1392 husvétja után általános felkelést rendelt a törökök ellen és május végén indult útnak. Átvonult a mai Torontál vármegyén, Keveváránál (Temeskubin) foglalt állást. Bajazid nagy serege nem tudta a magyar sereg átkelését megakadályozni, ezért, hogy a döntő ütközetet elodázza, visszavonult Zsigmond elől.
1395 nyarán és őszén a törökök ismét betörtek Délmagyarország területére. Július havában egész Temesvárig hatoltak és felégették Ujpécset, de Marczali Miklós, temesi főispán és testvére, Dénes, csakhamar összeszedvén a vármegyei hadakat, július 12-én Füzes-Oroszinál és Maráz mellett, majd az ez évi második betörés alkalmával, szeptember havában, Csáknál, a mai Torontál vármegye határszélén, visszaverték a törökök rablóhadait. Ezek az apró veszteségek azonban nem riasztották el a törököket, kik a szerencsétlen nikápolyi hadjárat (1396.) után ismét végigpusztították és kizsákmányolták a Temes folyó vidékét.
A mint Zsigmond visszatért Konstantinápolyból, első gondja volt, hogy az alvidék védelméről intézkedjék. Evégből 1397 szeptember 24-ikére Temesvárra, mint a fenyegetett országrész legjelentékenyebb városába, országgyűlést hirdetett, melynek tanácskozásai október 22–25-én kezdődtek s 1398. év elejéig eltartottak. Az országgyűlés szétoszlása után megkezdődtek az általános nemesi felkelés előkészűletei; két évig tartottak ezek s végül mégis a török kezdte a támadást, ez esetben a Havasalföld felől. Zsigmond ellenük vonult, de családi ügyei miatt a háborút abba kellett hagynia. Közvetetlenül ez után a Nápolyi 351László elleni küzdelmek foglalták le, majd a német birodalom belső ügyei, a hitszakadás lecsillapításának gondjai, s mindennek az lett az eredménye, hogy a Délvidék népe két évtizedet meghaladó időn át teljesen magára hagyatva állott a meg-megújuló török támadásokkal szemben. 1416-ban Ikács boszniai bég vezérlete alatt törtek be a törökök Magyarországba és lángbaborították a Délvidék legnagyobb részét. Midőn az útközben összegyűjtött nagy zsákmánynyal már visszatérőben voltak, Maczedóniai Miklós, kinek a mai Torontál vármegye területéhez tartozó Maczedónia helységben várkastélya is volt, elébük kerülve, megütközött velük s saját kezével ölte meg vezérüket, a kinek eleste után a török martalóczok szétfutottak.
Egy más alkalommal Maczedóniai Miklós éjszakai támadással vert szét egy portyázó török sereget; katonái, hogy a sötétben egymást felismerjék, az Isten és Szent Mihály nevét kiáltozták. A törökök a nagy zavarban utánozni próbálták a magyarok jelszavait, de ez a cselfogás nem mentette meg őket. E győzelem után nem messze a Marostól, a csata helyén, Szent Mihály tiszteletére kápolnát építettek. E kápolna körül népes falu keletkezett, melyet a magyarok Szent-Mihálynak, a szlávok Szent-Miklósnak neveztek. (Böhm i. m. I. 135.)
Zsigmond 1419-ben ismét hadat vezetett a török ellen; október 28-án már a Vaskapunál állott hadaival, de összeütközésre ezuttal nem került a dolog, mert Zsigmond, miután Szörény védelmére Görény várát építtette, visszatért az Alduna vidékéről, majd 1421-ben sikerült neki a belzavarok által elfoglalt III. Murád szultánt öt évi fegyverszünetre bírni.
A fegyverszünet lejárta után Zsigmond újult erővel fogott hozzá a háború folytatásához s 1426 őszén a főurak banderiumaival a vármegyén át Erdély felé vette útját. Ezalatt Ozorai Fülöp, köznéven Pipó, Csanád, Keve és Temes vármegyék főispánja, a ki 1405 óta őrködött a Délvidék biztonsága fölött s szervezte a védelmet, Galambócznál fényes győzelmet aratott a törökökön.
Még az 1426. évi hadjárat folyamán Lazarevics István, szerb fejedelem, új szerződésre lépett Zsigmond királylyal, a mely szerint Szerbiának a magyar határon fekvő várait a magyar királynak átengedi, viszont Zsigmond beleegyezik abba, hogy a szerb fejedelemség nővérének fiára, Brankovics Györgyre, szálljon. Zsigmond király Brankovics Györgyöt a magyar országnagyok sorába emelte és megerősítette mindama uradalmak birtokában, a melyeket Lazarevics István 1411 óta bírt Magyarországon.
