Róbert Károly

Teljes szövegű keresés

Róbert Károly
Azok között, a kik Róbert károly ellenében Venczel cseh királyfi jelöltségét támogatták, találjuk Antalt, az akkori csanádi püspököt is, a ki Ferenczrendű szerzetesből emelkedett a püspöki székbe s III. Endre királynak kanczellárja volt. Antal püspök úgylátszik, a csanádi egyházmegye nemességét is megnyerte Venczel pártjának. A kalocsai érseken és a többi püspökön kívül Antal csanádi püspök 349is résztvett ama fényes küldöttségben, mely Gödingben megjelent, hogy felajánlja a koronát Venczelnek s bizonyára ott volt az 1301. évi augusztus 27-én Székesfehérvárott tartott koronázáson is. Venczel uralma azonban nem sokáig tartott. Atyja még 1304-ben megjelent Budán, s miután a koronát kézrekerítette, fiával együtt visszatért Csehországba.

II. Endre megkoronáztatása. (A Bécsi Képes Krónikából.)

IV. László pecsétje.

IV. Béla pecsétje.

Róbert Károly (A Bécsi Képes Krónikából.)

Nagy Lajos. (A Thuróczy Krónikából.)

Mária királynő. (A Thuróczy Krónikából.)

Zsigmond király. (Az Orsz. Képtárból.)
Eközben azonban Róbert Károly hívei 1304 augusztus havában Pozsonyban, Venczel ellen szövetséget kötöttek Rudolf osztrák és steyer herczeggel. Ez összejövetelen már ott találjuk a Borsa nemzetség sarjait, a Tiszántúl leghatalmasabb, féktelen főurait, kiknek a pártállása döntő befolyással volt a mai Torontál vármegye területén lakó nemesség magatartására. Az ő befolyásuknak tulajdonítható, hogy a mai Bóka mellett eső Kalántelek és Párdány környékén állott Ikerhalom helységek urai, a Baar Kalán nemzetség is, Róbert Károly pártjához csatlakozott. A Csanád nemzetség, melynek a mai Torontál vármegye területén nagy kiterjedésű birtokai voltak, alkalmasint kezdettől fogva Róbert Károly király pártjához csatlakozott; tagjai közül Tamásfia Miklós, a Telegdyek egyik őse részt vett a rozgonyi csatában, hol meg is sebesült. (Borovszky S. i. m., I. 82, 330.) A vármegye területén birtokos többi nemzetségek tagjai, mint a Monoszló, Mena, Vaja sokkal jelentéktelenebbek voltak, semhogy állást foglalhattak volna; ezek rendszerint a Borsák után indultak.
Venczel eltávoztával a bajor Ottó lépett fel trónkövetelőnek, de Antal csanádi püspök még ekkor sem pártolt át Róbert Károlyhoz, a pápa jelöltjéhez, sőt nem törődve a szentszék haragjával, ép oly lelkesen karolta fel Ottó ügyét, mint azelőtt Venczelét. 1305 deczember 6-án ő és Rádi Benedek veszprémi püspök koronázták meg a bajor herczeget magyar királynak, a ki azután megtette kanczellárjának. Mivel ekkor a Borsák is Ottó pártján voltak, valószínű, hogy a Marostól délre eső vidék is Ottót ismerte el urának, a Csanád nemzetség kivételével.
Ottó kudarcza azonban maga után vonta Antal csanádi püspök bukását. 1307-ben már Róbert Károly híve, Benedek püspök székelt Csanádon. Benedek jelen volt Róbert Károly király 1309. évi koronázásán is és ő szentelte fel az ez alkalomra készült koronát.
Ekkorra már a Borsa nemzetség is Róbert Károly király hűségére tért. De e hűség nem volt állandó, mert e hatalmas nemzetség feje Tamásfia Jakab, köznéven Kopasz, hogy a hatalmasul elfoglalt várakat, koronajavakat mindenáron megtartsa magának, 1317-ben fellázadt a király ellen.
A Csanád nemzetség sarjai, a kik valószínűleg biharmegyei birtokaikat féltették a Borsáktól, szintén a lázadókhoz csatlakoztak. Kívülük még a lázadók táborában találjuk a Baar-Kalán nembeli Izsák fia II. Pósát is, a Szeri Pósa család ősét is, aki azonban már 1318-ban ismét Róbert Károly király híve. A király megbocsátott neki és visszafogadta kegyeibe. A hűtlenség bűnébe esett Csanád nembeliekkel szemben azonban a király már sokkal szigorúbban lépett fel. 1319-ben a Csanád nemzetség ősi javai közűl Halászt, Razsánt, Pataktót és Morotvát a király kezén találjuk, a ki e birtokokat később a Hermán nembeli Kerekegyházi Lampert országbírónak adta cserébe. Tamásfia Csanád váradi prépost és titkos kanczellár, továbbá Lőrincz fiai Miklós, Pongrácz, János és Tamás kérésére, 1321 július 29-én megbocsátott a nemzetség hűtlenségbe esett tagjainak s visszaadta nekik Temerkény, Zenta (Zenta átellenében a Tisza balpartján), Csóka, Szanád, Tinha és Varsány birtokokat.
Róbert-Károly király, uralkodásának első felében, különösen 1316-tól kezdve gyakran tartózkodott Temesvárt és ezalatt néha megfordul Csanádon is. Így 1322 május 22-én Csanádon keltezi egyik levelét. Midőn 1330-ban Szécsényi Tamás erdélyi vajda és Széchi Dénes tanácsára a király Bazarába Mihály oláhországi fejedelmet megtámadta, szeptember havában a vármegyén át vezette hadát az Al-Dunához; 1338 őszén mezőit és a gyümölcsöseit sáskajárás pusztította. (Böhm I. 121.) Alig néhány évvel később (1344) a fekete halál dúlt.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem