II. József.
II. József.
Fia és utóda, II. József, 25 éves ifjuként, 1765 óta császári kormánytársa lévén, az 1780-ik évi nov. 29-én vette át uralkodói hatalmát. Mindjárt trónralépte után felötlő volt, hogy a vármegyékhez küldött levelében mellőzte az országgyűlés és koronázás említését. Már kezdetben eltökélte, hogy a magyar alkotmányra is kiterjeszti reformterveit. Eltelve a XVIII. század franczia íróinak elveitől s nagy szellemi tehetséggel, önálló erős jellemmel felruházva, mély gyűlölettel viseltetett minden iránt, mit a régi idők törvényekben és szokásokban reánk hagytak. Újat akart alkotni: a saját énjének, gondolkodásának és világnézeteinek megfelelőt. Rendeletekkel akart kormányozni.
1782 máj. 17-én kelt rendeletében feloszlatta az udvari kamarát s a Magyar- és Erdélyországra vonatkozó ügyeket a magyar- s erdélyországi udv. kanczelláriára bízta. A helytartótanácsot Pozsonyból Budára tette át, oda helyezvén a hétszemélyes táblát és a főhaditanácsot, is. A Határőrvidéken életbeléptette az ú. n. Cantonrendszert, mely szerint a tényleg katonáskodók katonailag, a katonai szolgálathoz nem tartozók, az ezred-parancsnokságtól független közeg által kormányoztattak. 1784 ápr. 7-én elrendelte, hogy Szent István koronája s a többi koronázási jelvények Pozsonyból Bécsbe szállíttassanak. Elrendelte továbbá, hogy a magyar birodalom minden hivatalnoka a német nyelvet szóban és írásban folyékonyan tanulja még és a ki erre nem képes, elbocsátandó. Minden közügy a hatóságoknál német nyelven tárgyalandó. Rendeleteinek nyomatékot szerzendő, nagyszámú katonaságot küldött az országba. 1785 aug. 22-én eltörülte a jobbágyságot és szabad költözködési joggal ruházta fel a paraszt népet. Ugyanazon évben márcz. 18-ik rendeletével fölmentette a főispánokat megyéjük, kormányzásától, czímeik és méltóságaik meghagyásával. Az országot 10 kerületre osztotta külön „főnökök” kormányzata alatt, kik „királyi biztosoknak” neveztettek. A czímen kívül mindegyik még titkos tanácsosi rangot és 6000 frt évi fizetést kapott. Hatalmuk sok tekintetben felülmúlta a főispánokét. Az alispánságon kívül tetszésük szerint nevezhették ki és bocsáthatták el a kerületi hivatalnokokat. A felállított három vármegye már az 1781. évi ápr. 4-iki császári rendelet értelmében közigazgatási, gazdasági és hadügyi tekintetben a kir. helytartó-tanácsnak, igazságszolgáltatási ügyekben pedig a m. udv. kanczelláriának rendeltetett alá olyképpen, hogy egyelőre még meghagyták a temesi kir. bekebelező-bizottság joghatóságát is. Volt tehát most a délmagyarországi vármegyék fölött és mellett: a m. udv. kanczellária, az udv. kamara, a kir. bekeblező-bizottság, a temesvári hadparancsnokság, a nagykikindai kerületi tanács és az ideiglenes temesi kamarai adminisztráczió.
366Alig ébredt fel tehát Délmagyarország alkotmányos élete, már ismét abszolutizmus alá került, sőt új területi felosztásban is részesült. A császár két vidékre osztotta fel a Bánságot: síkságra és hegyvidékre. A síkságon inkább a ló- és állattenyésztést kívánta előmozdítani, nem annyira a földmívelést, mely keveset jövedelmezett a parasztnak. A lakosság szaporítását inkább szerb, mint más külföldi telepesekkel akarta eszközölni. A hegyvidéken az oláhság felkarolását ajánlta, s helyteleníté, hogy szolgailag bánnak velük, a miből származik a vadságuk, elégedetlenségük és hajlamuk a lopásra. A szerbekről azt mondja, hogy ügyesek, de ravaszságra hajlandók, jó katonák ugyan, de alkalmasabbak lennének a kereskedésre.
A németek betelepítése újabb lendületet nyert a császár 1782-ik évi szept. 21-én kelt felhívása következtében, melyet a római német birodalom lakosságához intézett. Nevezetesen a felső-rajnai kerületekből, a Pfalzból, Zweibrückenből, Hessenből, Frankfurtból jöttek az 1784–1789-ik években az új telepesek. 1784–1785-ben csupán a temesi kerületben 1215 új kolonista ház épült, 1786-ban pedig 128 volt, épülőfélben. Minden falu kellőképpen el volt látva a telepesek számára kiosztandó gabonával, takarmánynyal, jármos és fejőmarhával, kocsival, igás lovakkal és házi eszközökkel. Még asztali edényeket és konyha-fölszerelést is kaptak. Összesen 2988 telepes családra számítottak. Ezekből 1787-ig elhelyeztek 2880 családot. Temes vármegyében a következő községek gyarapodtak újabban bevándorolt német családokkal: Szentandrás, Kis-Becskerek, Szakálháza, Freidorf, Blumendorf, Mercyfalva, Orczyfalva, Niczky-falva, Bachóvár, Csákova, Liebling, Rittberg, Moravicza, Traunau, Rékas, Versecz, Freudenthal, Margitta, Denta, Lippa és Monostor. 1787 márcz. 13-án azzal a kijelentéssel szüntette be a császár a telepítést, hogy saját költségére és veszélyére továbbra is szabadságában áll mindenkinek bevándorolnia.
A későbbi telepítéseket többé már nem az udvar eszközlé önkényűleg, hanem alkotmányos jogkörében a vármegye, a magyar kormány, a magyar kincstári uradalmak és egyes földesurak telepítettek új lakosokat.
