A szerb kongresszus
A szerb kongresszus
Még az országgyűlés folyamata alatt Délmagyarországon veszedelmes mozgalmat indítottak a nemzet elnézése mellett már is túlságosan sok kiváltsággal felruházott szerbek. A mozgalom középpontja Temesvár volt, a hol szerb nemzeti gyűlésre (congresszusra) sereglettek össze, melynek irányzata merőben ellenkezett a budai országgyűlésen nyilvánult magyar szellemmel és az egységes ország törvényeivel. Királyi biztosul a péterváradi parancsnokot, báró Schmiedfeld altábornagyot nevezték ki. Az előzmények elintézése után 1790 szept. 1-én megnyitották a kongresszus tárgyalásait s a következő kívánalmakat terjesztették a királyi biztos elé: 1. Erősítse meg a király, hogy a szerbeknek, kiváltságaik értelmében, az országból külön terület szakítandó ki és egyházi s polgári ügyeiket az udvarnál külön tanács vezesse. 2. A gör. k. n. e. vallás szabad és nyilvános gyakorlata ismertessék el mind Magyarországon, mind az örökös tartományokban. 3. A Határőrvidék a bécsi udv. haditanács vezetése alatt hagyassék s ha valamikor polgári állapotba helyeztetnék, ne rendeljék alá a vármegyék és földesurak hatalmának, hanem kapjon különálló új szervezetet szabadalmakkal és kiváltságokkal. A szerbek részére kihasítandó területül a „Temesi-Bánságot” jelölték meg.
E pontokra vonatkozólag a kongresszus szept. 9-ki ülésén Tököli Sabbas követ komoly intő szózatot intézett hitfeleihez. „Szép, hasznos és a nép fogalmának megfelelő dolog – úgymond – külön földterülettel bírni. A mi nemzetünknek is, mely királyért és országért annyi érdemeket szerzett, haszna volna belőle és dicsősége, ha a saját földterületén lakhatnék. De a fennforgó nehézségek miatt a szomszéd Szerbián kívül egy országot sem ismerek, mely bennünket e szerencsével biztathatna. S bizony ezenkívül mást nem is követelhet a mi nemzetünk, máshoz nincs joga, más nem az övé. Szerbiából jött ki a mi nemzetünk, Szerbiában voltak a mieink székhelyei s a kiváltságlevelek által Szerbia maga 371igértetett nekünk, semmi más tartomány. Hogyan kérhetjük vagy remélhetjük tehát, hogy másutt kapjunk tulajdonjogot oly területre, mely be van kebelezve Magyarországba, melynek alkatrészét képezi? Valamint most, úgy hajdanában is Magyarországba volt bekebelezve a Temesi-Bánság; kikeblezése ellenkezik az ország törvényeivel, a királyi hitlevéllel, sőt még a mi kiváltságainkkal sem egyezik meg. A mi kiváltságaink ezen záradékkal keltek: „a mennyiben az ország törvényeivel nem ellenkeznek.” Ha tehát a Temesi-Bánság kihasítása Magyarország alaptörvényeivel ellenkezik: szabad-e ilyesmit remélenünk? Vélitek-e, hogy a király meg fogja szegni esküjét, hogy az ország törvényeit össze fogja tiporni, hogy a záradékkal ellátott kiváltságainkon túlterjedő kedvezményekben részesítsen bennünket? Istentelenség volna ilyesmit csak gondolni is! Eszélytelen és haszontalan tehát azok szájaskodása, kik hogy a saját önérdekeiket elérhessék, nem pirulnak azt állítani, hogy a király óhajtja, a király akarja a Temesi-Bánságnak kihasítását; hogy ezt azért óhajtja, hogy a szerb nép ellenőrizze a magyar nemzetet s mint ellenőr közéje helyeztessék. Istentelen, szemérmetlen szavak ezek, melyek a király kegyelmességét sértik s a visszavonás csíráit hintik el az alattvalók között, melyek valósággal politikai bűnt foglalnak magukban. De tegyük fel, hogy a Temesi-Bánság kihasítása lehetséges volna, vajjon miféle boldogság háramlanék abból reánk? Vélitek-e, hogy akkor ti fogtok itt magatoknak törvényeket szabni? Remélitek-e, hogy a közterhek viselésétől meg fogtok szabadulni? Hiszitek-e, hogy nagyobb jogokat fogtok nyerni, mint a minőkkel Magyarország bír? S boldogabbak lesztek-e vajjon, ha saját területeteken fognátok ugyan lakni, de a mellett alá lennétek vetve az önkényes hatalomnak? Nem bánom, nevezzétek ezt boldogságnak, de nekem ez nem kell.”
Így beszélt Tököli a különválást kereső szerbeknek. Ennél okosabb, becsületesebb beszéd még nem hangzott el Délmagyarországon szerb ajakról! De a felizgatott és félrevezetett többség – sajnos – más nézeten volt. Német nyelven szerkesztett fölterjesztésüket 1790 nov. 4-én adták át a királyi biztosnak. Lipót a külön szerb terület kihasításának tervét elejtette. Nem tagadta meg azonban, hogy a bécsi udvarnál a szerb ügyek tárgyalására külön illír udvari kanczellária állíttassék. A különös dikasztérium 1791 márcz. 5-én gróf Balassa Ferencz elnöklete alatt lépett életbe, de csak nagyon rövid életű volt. A magyar országgyűlés 1791-ki 27. t.-czikkelye megadván a gör. k. n. e. egyház hitfelekezetének a polgárjogot, mely őket az ország többi lakosaihoz hasonlóan jószágok szerzésére s minden hivatal viselésére képessé tette s engedélyezvén részükre a fejedelmi jogok fenntartása mellett a vallás szabad gyakorlását is: a rendek főlirtak a királyhoz és kérték, hogy az illír udv. kanczelláriát törülje el. Lipót teljesítvén a rendek jogos kérelmét, az 1792. évi 10. t.-cz. pedig a gör.-kel. metropolitát és püspökeit a magyar országgyűlésen ülési és szavazati joggal ruházta fel.
Mialatt Lipót eszélyességével és bölcs mérsékletével az ország megzavart békességét helyreállította s a trón és nemzet között a bizodalmat mindinkább megerősítette, Francziaországban a forradalom egész Európa békéjét veszélyezteté. A háború fellobbanását azonban a jó uralkodó már nem érte meg. 1792 márcz. 1.-én, még nem egészen 45 éves korában, meghalt. Rövid kormánya alatt is kiegészítni igyekezett Délmagyarországon a telepítés ügyét olyképpen, hogy a németektől üresen hagyott házhelyeket és telkeket belföldi telepeseknek adományozta.
